Filmajánló 2

Egy kis rendőrségi barátság. :D

Filmajánló 1.

Egy kicsit más, kicsit sárga és kicsit ferde, de tetszetős. :D

Előre a cél felé VI. rész 11. fejezet

Előzmény: Előre a cél felé I. rész 1. fejezet

Közvetlen előzmény: Előre a cél elé V. rész 10. fejezet

Eredeti cím: Fourth and Goal
Írta: Strongsouljah (alias Tonya S. Coley)

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Johnnie a váróteremben ült Nadinával, Michaellel és JB-vel, amíg Dr. Taylor benn volt Rock szobájában. Nadina látta a feszült koncentrációt az anyja arcán.

– Mama! Mi a baj?

– Volt ma délután egy kisebb összezördülésem Squirttel – válaszolta Johnnie. – Tudhattam volna, hogy ráhajt arra a nővérre.

– Vali megérti, Mama. Tudja, hogy nem gondolod komolyan.

– Tudnom kellett volna, Apróság. Én is tudom, milyen ott feküdni a kórházi ágyban, nem tudva, leszel-e még valaha is a régi.

Nadina megremegett, felidézve a történetet, amikor rálőttek az anyjára.

– Tudom, Mama. Próbáld nem felizgatni magad, oké?

Johnnie a lánya szemébe nézett.

– Van egy ötletem, hogy hozhatnánk ezt helyre Squirttel – próbált témát váltani, érezve, hogy a lánya is ezt akarja.

– Hogyan, Mama?

JB is felnézett a magazinjából és a két nőre nézett, majd odahajolt Michaelhez.

– Mit gondol, Mr. Rockwell, miben sántikálnak azok ketten?

Michael is a két nő felé fordult.

– Talán Cupidót akarnak játszani.

– Miből gondolja? – kérdezte JB.

– Sokat kell még tanulnod a nőkről – csóválta meg a fejét Michael. – Látod az a vigyort Johnnie arcán?

– Igen.

– Most nézz a feleségemre! Nem csak ugyanúgy vigyorog, még a szeme is csillog. Elég ideje vagyunk már házasok, hogy ismerjem ezt a pillantást.

– Rocknak nem fog ez tetszeni – aggodalmaskodott JB. – Talán le kellene állítanunk őket.

– Betojtál? – kuncogott Michael. – Ezek a nők olyanok, mint a buldogok, ha valamit a fejükbe vesznek.

JB felnevetett.

– Akkor már tudom, Rock honnan örökölte.

– Szóval, mikor kezded el a terved megvalósítását? – mosolygott Nadina.

– Ma délután. Ha minden jól megy, a labda gurul a maga útján, nekünk pedig csak figyelnünk kell.

Mindketten elvigyorodtak, mint a macskák közvetlenül a kanári befalása után.

Chiara Baschetti alias Nadina Rockwell

  ***

            Mike Sloan megragadta a törülközőjét, miután kilépett a zuhany alól. Letörölte a párát a tükörről, majd bele bámult.

– Mit fogok tenni most? – morogta. – A feleségem elhagyott, a csapattársaim pedig utálnak. –Felkapta a fogkeféjét és hozzálátott a fogmosásnak. – Meg kell győznöm Miriamot, hogy jöjjön vissza. Nem venné ki jól magát, ha nélküle kellene végigmennem ezen az egészen. Úgy kell csinálnunk, mintha minden rendben lenne, hogy ez az egész ne tűnjön bosszúnak. – Miután végzett a fogmosással, felkente a borotva gélt az arcára, hogy nekiveselkedjen a borostájának. – Ha fel tudnék mutatni egy boldog családot, senki sem hinné el, hogy bosszúból tettem… Mindez amiatt, hogy az a rohadt ribanc felcsinálta a feleségemet. A fenébe is, Rockwell! A FENÉBE! – üvöltötte, amikor megvágta magát a borotvával. – Szedd össze magad, Sloan! Nem eshetsz most szét.

A telefon csörgése rántotta ki a gondolataiból.

– Halló! Sloan-lakás.

– Mike, itt Charlie.

– Remélem, azért hívsz, mert híreid vannak.

– Így van, öreg harcos. Ráállítottam egy barátom a feleséged mobiljára.

Mike elmosolyodott.

– Hol van?

– Nem tudok pontos helyet, de a telefonhálózat szerint Atlantából telefonált.

– Biztos a régi osztálytársaihoz ment. Megnézem, találok-e valamit a noteszában – mondta, repesve az örömtől, hogy azt a nő otthon felejtette. – Tudtommal két barátnője él ott.

– Amíg te ennek nézel utána, én felhívom egy ottnai barátomat, hogy figyelje a kocsiját.

– Köszi, Charlie! Hívj, ha találtál valamit! – tette le Mike a telefont, majd bement a hálószobába és kinyitotta Miriam éjjeliszekrényét a noteszért. Végiglapozta, a címeket figyelve, amíg nem talált egy atlantait. Felkapta a telefont és gyorsan tárcsázta a számot.

– Halló? – szólt bele egy női hang.

– Igen, halló! Carla Montague-val beszélek? – kérdezte a férfi mézesmázos hangon.

– Igen. Ki beszél?

– Nem ismer engem. Viszont a feleségemmel együtt járt a Sarah Lawrence-re. A vezetékneve Polson volt.

– Az egyetlen Polson, akivel együtt jártam iskolába, Miriam Polson volt – habozott kissé a nő.

– Ő az. Sajnálom, hogy zavarom, de Miriammal volt egy kis vitánk, most pedig teljesen eltűnt. Aggódom miatta.

– Miből gondolja, hogy itt van? Azt hallottam, egy focisztárhoz ment hozzá és Floridában élnek. Tudja, hogy én Atlantávan vagyok? – morogta a nő.

Mike már ebből tudta, hiba volt telefonálnia.

– Nos, Miriam többnyire a barátaihoz megy, ha vitatkozunk. Csak arra gondoltam, talán magához menne.

– Nézze, Mr. Sloan, nem tudom, milyen játékot űz, de én nem dőlök be neki. Ha Miriam ide jönne, jó oka lenne rá, hogy megtegye ezt a nagy utat, és biztosan nem akarná, hogy maga tudjon róla. Kérem, ne hívjon többet itthon! – Azzal letette a telefont.

– Ribanc – nyögte Mike és áthajította a telefont a szobán. – Több eszem is lehetett volna, mint hogy felhívjak egy ilyen Sarah Lawrence-es kurvát. – Azzal az ablakhoz lépett és kipillantott. – Miriam, nagyon meg fogod bánni még ezt.

***

– Szóval, hogy van, Spencer? – kérdezte Johnnie.

Dr. Taylor odalépett a várakozó családhoz és leült Nadina mellé.

– Nos, figyelemreméltó javulást mutat.

– Ez mit jelent? – kérdezte Nadina.

– Végigfuttattam egy sor szenzoros tesztet a lábán. Amikor a talpához értem, megmozdult.

– Hála Istennek! – ölelte át a nő a férjét. Nem tudott gátat szabni a könnyeinek.

Johnnie elmosolyodott.

– Ezek jó hírek.

– Van még egy dolog. Nem tudta, mit csinálok, amíg fel nem álltam.

– Ez mit jelent, doki? – kérdezte JB.

– Ez azt jelenti, hogy késleltetett a szenzoros működése – magyarázta az orvos. – De mielőtt még kétségbe esnek, semmi ok az aggodalomra. Eddig minden páciensemnél ez történt.

– Mit akar mondani, doktor úr? – kérdezte Michael. – Jól lesz? Tud majd járni?

– Úgy hiszem, igen. Megfelelő terápiával teljesen felépülhet.

Mindenki megkönnyebbülten felsóhajtott. Johnnie Spencerre nézett és megállította, amikor a férfi távozni készült.

– Spencer, tudna várni egy pillanatot?

– Mi az, Johnnie?

– Azt mondta, figyelemreméltó javulást mutat. Ezt hogy értetted?

– Úgy értettem, gyorsabb a megszokottnál. A legtöbb páciensemnek napokba telt, hogy bármit is érezzen. Valeriának csak egy napja volt a műtéte és már érzi a lábát… Különleges unokája van, Johnnie.

– Ez igaz – töltötte meg a büszkeség Johnnie hangját.

– Köszönjük, Dr. Taylor – ölelte meg Nadina a középkorú férfit.

– Bármikor – mosolygott az orvos. – Sosem utasítanám vissza az anyját.

Michael megrázta a férfi kezét.

– Nem tudom, mihez kezdtünk volna maga nélkül. Tartozunk magának. Ha tehetnénk bármit is, csak szóljon.

– Semmi gond. Én a fizetésemmel megelégszem. Most pedig, ha megbocsátanak, vár még rám pár telefonhívás.

– Viszlát, Spencer! – mondta Johnnie és visszafordult a családjához. – Menjünk be Squirthez!

***

– Jobban szereted ezt a pózt? – kérdezte Michael a függőleges helyzetbe állított lányától.

– Határozottan, apa – mosolygott Rock. – A padló és a plafon kezdett már unalmas lenni… Így már mást is láthatok. – Johnnie szikrázó tekintettel nézett az unokájára. – Csak vicceltem, nagyi.

– Jól teszed. Rajtad tartom a szemem.

Rock prüszkölt egyet.

– Persze. Már a nővérnek is kiképzed a kémeidet?

– Nem. A nővérek általában könnyedén elmondják nekem, amit tudni akarok.

– Most már elég! – dorgálta őket játékosan Nadina. Imádta nézni, ahogy marják egymást. – Mondd csak, mit mondott neked Spencer, kicsim?

– Nos, azt mondta, hozzá kell látni a terápiához a hét vége előtt, és ha jól haladok, mehetek a rehabilitációra.

Nadina felállt a székéből és megpuszilta a lánya arcát.

– Ez nagyszerű hír, kicsim.

– Már kerestetek nekem megfelelő helyet? – érdeklődött Rock.

– Igen. És találtunk is – bólintott Johnnie. – A charlotte-i Institute of Rehabilitation a lehető legjobb hely.

Rock beleegyezően bólintott.

– Azt hallottam, az a legjobb az államban.

– Neked csak a legjobbat, Vali – mondta Michael.

– Kösz, apa! Dr. Taylor azt mondta, nem fog könnyen menni. Sok munka lesz és fájdalmas.

– Abban biztos vagyok, kicsim – játszott Nadina a lánya hajával. – De mi melletted állunk.

– Így igaz, Squirt – csatlakozott Johnnie. – Michael! Mennyi az idő?

A férfi az órájára nézett.

– Úgy fél öt.

Johnnie felállt és az ajtóhoz lépett.

– Nem sokára visszajövök. El kell intéznem valamit.

– Hova megy? – kérdezte Rock.

Nadina elmosolyodott és megcsókolta a lánya homlokát.

– Ne aggódj emiatt! Nem sokára visszajön.

***

– Úgy hallom, te leszel Rockwell terapeutája – mondta Dora.

Caitlin vállat vont.

– Nem nagy ügy.

– Nem nagy ügy? – kerekedett el a másik nő szeme. – Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Valeria Rockwell ide jön és te leszel a terapeutája. Szerintem ez igenis nagy ügy.

– Ugyan már! – állt fel Caitlin. – Hosszú nap áll mögöttünk. Nem hagyhatnánk ezt? Inkább menjünk!

– Csak utánad!

Amikor kiléptek, észrevettek egy régi klasszikus kocsit Caitlin autója mögött.

– Kié lehet ez a szörnyeteg? – nézett rá Dora.

– Nem tudom, de elállja az utam – zsörtölődött Caitlin. Gyorsította a léptein, hátrahagyva Dorát. Amikor odaért, megkopogtatta az ablakot. – Elnézést, de elállja az utam. Fáradt vagyok és szeretnék haza menni. – Az ablak lassan legördült. – Lenne szíves…

– Szép napot, Miss O’Hara! – szakította félbe Johnnie, szélesen mosolyogva.

– Ó, Miss Green! Mit csinál itt? – kérdezte Caitlin idegesen.

– Csak épp erre jártam, és gondoltam, kérek egy szívességet.

– Örömmel segítek, ha tudok – mosolygott a fiatalabb nő zavartan.

Johnnie beszélni kezdett, de megállt, amikor észrevette, hogy Caitlin munkatársa figyeli őket. – Üdv! Johnetta Green vagyok – fordult a másik nőhöz. – Valeria Rockwell nagyanyja. Szeretnék kettesben beszélni Miss O’Harával.

– Ó, persze! – szabadkozott Dora. – Látlak holnap, Caitlin.

– Oké, Dora. Holnap – intett Caitlin. – Rendben, Miss Green! Miről lenne szó?

– Nos, most már biztosan szóltak önnek, hogy szeretnénk, ha maga lenne az unokám terapeutája.

Caitlin bólintott.

– A szülei és én azon gondolkodtunk, vajon csatlakozna-e hozzánk ma este vacsorára. Szeretnénk megismerni azt, aki segít majd Valeriának ismét lábra állni.

– Ó, nem is tudom…

– Más tervei vannak?

– Nem. Nem erről van szó – nézett végig magán Caitlin. – Nem öltöztem vacsorameghíváshoz.

Johnnie elmosolyodott.

– Nem most rögtönről lenne szó, Miss O’Hara.

– Kérem, szólítson Caitlinnek!

– Rendben, Caitlin. Ha szabad ma este, találkozhatunk a kórháznál miután hazament és felfrissült. – Biztos vagyok benne, hogy tudja… – Elharapta a nyelvét. Nem akarta megrémíteni a másik nőt. – hogy hogyan jut el a kórházba. Csak menjen fel a hetedik emeletre! A nővérek majd elmondják, melyik Valeria szobája.

– Ööö… rendben – bólintott Caitlin. – Ott leszek, amint tudok.

– Remek. Akkor látjuk egymást – mosolygott Johnnie.

– Miss Green!

– Szólítson csak nagyinak! Majdnem mindenki így hív. – Ennyi hazugság még belefért.

– Honnan tudta, melyik az én kocsim?

Johnnie felkacagott.

– Jó a szimatom.

Folytatása következik!

Filmajánló

Kedves Olvasóim!

Az érdeklődésre való tekintettel elindul a Zeneajánló mellett a Filmajánló is. Viszont, mivel én nem vagyok egy különösebben nagy filmfan, segítséget kértem ehhez a feladathoz. Úgyhogy köszöntsétek a "bloggergárdában" Sarge barátunkat, aki remélhetőleg minél több jó film ajánlójával fog elhalmozni minket!

Holnap már jön is az első bejegyzés tőle.

Én is kíváncsi leszek. Nem kukkolok előre. ^^

Pumukli vidám percei 5.

Mintha csak az én kutyám lenne. :D

Lopott pillanatok az oltár előtt 5. rész

Megjegyzés: Íme a sorozat utolsó eleme. (Legalábbis egyelőre.)

Előzmény: Lopott pillanatok az oltár előtt 1. rész
Közvetlen előzmény: Lopott pillanatok az oltár előtt 4. rész

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. január 3.

******************************************************************************************

– Gratulálok, Kat – suttogta Brad a fülembe, miközben átölelt. Hátra lépett, és a mellettem álló ragyogó arcú nőre nézett. – És neked is, Jenna. Csodaszép pár vagytok.

– Köszönjük, Brad – viszonozta Jenna a szavakat egy puszival a férfi arcára és megszorította a barátnője kezét. – Örülök, hogy eljöttetek.

A legtöbb ember, aki odajött hozzánk gratulálni, ismeretlen volt a számomra. Biztos az új barátaink és néhány munkatársam az egyetemről, de többségük Jenna családjához és barátaihoz tartozott még Chicagóból. Nekem nem voltak testvéreim, már mindkét szülőm meghalt, és nem ismertem senkit Braden kívül, aki eljött volna egy leszbikus esküvőre, pláne ilyen messzire. De attól még ugyanúgy élveztem a kis ceremóniát.

            Amikor már mindenki gratulált nekünk, Jennával elfoglaltuk a helyünket az asztalfőn. Meredith ült Jenna bal oldalára, Joanie pedig az én jobbomra. Mindannyian megemeltük a pezsgőspoharainkat és a vendégek sorban tósztot mondtak az új életünkre.

            Jennával mi kaptuk meg először az ételünket, és amíg szedtünk, én folyamatosan a feleségemet bámultam. Olyan gyönyörű volt hátrafogott szőke hajával, ami kihangsúlyozta gyémánt fülbevalóját és a gyémántberakásos nyakláncát, amit tőlem kapott ajándékba. Mélyen kivágott ruhát viselt, ami leginkább egy köntösre hasonlított, fogva tartva fantáziámat végig a ceremónia alatt, és egy piszkoszöld szalag fogta körbe a derekát.

            Ettünk, csókolóztunk, aztán táncoltunk és megint csókolóztunk. Beszélgettünk a barátainkkal és még többet csókolóztunk. Gyönyörű este volt. Nem hiszem, hogy ennyire el lettem volna lazulva, vagy ilyen jól szórakoztam volna az esküvőmön, ha az egy évvel ezelőtt történik. És nem cserélném el ezt az estét semmiért az életben.

            Talán az volt a legjobb rész, amikor Meredith és Joanie megpróbálták meggyőzni Jennát, hogy vegye le a harisnyatartómat. Jenna karba fonta a kezeit és a fejét rázta. Azt mondta, nem hajlandó végigcsinálni az olyan hagyományos esküvői szokásokat, mint a csokor-dobás, vagy a menyasszony-tánc. Különösen az apa-lánya táncot, tekintve, hogy az én apám már meghalt. És bár az övé jelen volt, nem tartotta fairnek, hogy az apjával mutatkozzon, amikor az enyém nem lehet itt. Még arra is megkérte, hogy inkább maradjon a háttérben. Amikor ezt elmondta nekem, majdnem sírva fakadtam.

– Ugyan már, Jenna! – kérlelte Meredith a nővérét. A DJ-re nézett, aki türelmesen várt a döntésre. – Csak tedd meg!

– A fenébe! Megtenném én, ha nem tudnám, hogy kinyírnál miatta. Legalább megkukkantanám azt az annyit emlegetett piercinget – vigyorgott ránk Joanie, majd feltartott kezekkel hátralépett, amikor Jenna vetett rá egy gyilkos pillantást. – Csak vicceltem.

Éreztem, hogy forróság önti el az arcomat. Számtalan ember megfordult már utánam, mióta Northamptonba kötöztünk. Pontosan tudtam, hogy sokan közülük szívesen látnának az ágyukban. De hogy pont Joanie?

            Megköszörültem a torkomat, majd előre hajoltam, hogy megcsókoljam a feleségemet.

– Gyerünk, Jenna! Csak legyünk túl rajta!

– Oké. Ha ez boldoggá tesz – forgatta a szemeit, és intett a DJ-nek, hogy folytathatja.

Leültem egy összecsukható székre, amit valaki sebtében a tánctér közepére vitt. Aztán egy párnát tettek elém. Próbáltam nem felnyögni, amikor a Garbage „Sleep Together” című száma hangzott fel. Jenna feljebb húzta a ruháját és letérdelt a párnára. A szemembe nézett és megrázta a fejét, de nem szólt egy szót sem.

            Beletelt egy kis időbe, amíg felhajtotta a szoknyámat eléggé ahhoz, hogy be tudjon nyúlni alá. Megmarkolta a combom és éreztem a száját és a nyelvét a térdemen. Összezártam a lábaimat. Nem könnyítettem meg a dolgát, de, a fenébe is, az ő hibája, hogy így felizgatott.

            Már a második versszak szólt, amikorra szétfeszítette a térdeimet. Próbáltam nyitva tartani a szemeimet, ahogy hallottam a szám szövegét.

– If we sleep tegether / Will you like me better / If we come together / We ’ll go down forever. – Éreztem, ahogy Jenna forró lélegzete meztelen ágyékomhoz ér. Most már biztosan észrevette, hogy nem viselek bugyit.

Kiengedtem egy nyögést, ahogy apró rántást éreztem a piercingemen, amire egy apró zöld masnit kötöttem, holott titkon abban reménykedtem, végül nem kerül sor erre az attrakcióra. Most viszont, hogy mégis sor került, meg is bántam, mert most nyalogatni kezdte a csiklómat, végigfuttatva egy ujját lüktető szeméremajkaimon.

– Meg van – mondta. Pislogtam, és figyeltem, ahogy lehúzz a harisnyatartót a combomról, és ismét előbújik a szoknyám alól. Nyeltem egyet.

– Elég sokáig tartott.

Elvigyorodott, felvillantva a kis szalagot a fogai között.

– Szükség volt egy kis kerülőútra, de a vonat sikeresen visszatért az útjáról.

Felnyögtem, és mélyen szemébe néztem. Azokba a csillogó violaszín szemekbe. Ő is annyira fel volt izgulva, mint én.

            Nem emlékszem túl sokra az ezt követő pillanatokból. Jenna bizonyára a várakozó nők és férfiak, többségük meleg barátaink, tömegébe dobta a harisnyatartómat. Ami viszont érdekesebb, hogy Brad kapta el. Rám kacsintott és a bal bicepszére húzta a harisnyatartót, mielőtt megcsókolta volna a barátnőjét. Aztán pedig még tovább táncoltunk.

            A vendégek lassan elszivárogtak, ahogy leszállt az éjszaka. Én képtelen voltam abbahagyni a mosolygást, vagy Jennára nézni. Aztán az egésznek vége lett. Meredith és Joanie bepakolták az ajándékokat a kocsiba, mi búcsút intettünk mindenkinek, aztán Jennával beültünk a limóba, ami elhajtott velünk az éjszakába. Reggel együtt repülünk Toszkánába… ugyanoda, Grosettóba, ahol tavaly is jártunk.

– Jó kis meglepetés várt a harisnyatartód mellett – suttogta Jenna a fülembe, amikor hozzábújtam a széles ülésen.

– Tetszett? – mosolyogtam rá és megcsókoltam a száját.

– Nagyon is. Annak ellenére is, hogy elvette az eszem az este hátralevő részére.

– Helyes. Mivel te is elvetted az én eszem, amint megláttalak az oltárnál ebben a ruhában. Tudod, teljesen olyan, mintha egy köntös lenne.

– Ó, bízz bennem, édesem! Ma este semmiféle köntöst nem fogsz rajtam látni.

Hátra dőltem és elvigyorodtam.

– Nem hiszem, hogy szükségünk lesz ilyesmire ott, ahova megyünk.

Jenna a szemeit forgattam, majd a karjaiba volt engem és hevesen megcsókolt. Addig el sem engedtük egymást, amíg a limo meg nem állt a szállodánknál.

            Valahogy sikerült kihámoznunk magunkat egymás karjaiból legalább annyi időre, amíg felértünk a lépcsőn. Alig csukódott be mögöttünk az ajtó, én máris ismét a karjaiban hevertem, a nyelveink pedig nyögések közepette táncot jártak egymással. Aztán felmordultam, és próbáltam elhúzódni.

– Lassíts, Jenna! Kérlek. Előttünk az egész éjszaka. Előttünk az egész élet. Emlékezni akarok ennek az éjszakának minden egyes pillanatára – dörzsöltem meg a szemeimet az öklömmel, azt kívánva, bár ne lettem volna ilyen érzelmes.

– Ne haragudj, édes! – zihálta Jenna, és elfordult, hogy levegőhöz jusson. Amikor visszafordult, felém nyújtotta a kezét. – Gyere! Hadd vetkőztesselek le!

Kislánykorom óta a nászéjszakámról álmodtam. Úgy, ahogy minden kislány teszi. De sosem gondoltam volna, hogy ilyen lesz. Gyengéd női kezek gombolják ki a ruhámat és fogják a kezem, amíg kilépek belőle. Azok a violaszín szemek végigmérték meztelen testemet.

– Akármennyire is szeretem a harisnyád és a harisnyatartód, ma minden lekerül, Kat.

Kiléptem a magas sarkúmból, kivettem a fülbevalómat és az anyukám karkötőjét, amit a halála előtt adott nekem. Jenna őrjítő lassúsággal húzta le a harisnyámat, míg végül teljesen meztelenül álltam előtte. – Eltetted a nyakörvedet?

Forróság öntötte el az arcomat és a combjaim közét.

– Igen, úrnőm.

– Ma este, kivételesen, nem akarok semmi korlátot a tested élvezetében. De holnap használni fogjuk.

– Köszönöm, úrnőm.

Megfogta a kezem és magához vont.

– És semmi formalitás. Csak tedd, amit érzel, Kat!

Bólintottam, majd felnyúltam és kikapcsoltam a nyakláncát és kivettem a fülbevalóit. Hátranyúltam és kiengedtem a haját, felnyögve a látványtól, ahogy az lágy hullámokban leomolva körbeöleli az arcát. Egy kissé felemeltem a szoknyáját, ő pedig kilépett a cipőjéből. Amikor mindezzel végeztünk, kibontottam a derekát körbeölelő szalagot, majd hátraléptem, hogy vessek rá egy pillantást a ruhájában. Cipő nélkül, kócos hajjal pont úgy nézett ki, mintha köntöst viselne. Lassan felemeltem a kezem és lehúztam a ruhát a vállairól. Kezei mozdulatlanul lógtak teste mellett, így a ruha könnyedén lecsusszant, először feltárva meztelen melleit, majd karcsú derekát, végül borotvált punciját.

            Felnyögtem és tekintetem az övéhez reggent.

– Azt hitted, csak te titkolsz valamit?

Ajkaink ismét találkoztak, és karjainkat egymás köré fontuk. Kezeink a másik hajába túrtak.

– Akarlak. Most – nyögte Jenna, miközben elhúzódott, hogy az ágyra lökjön engem.

Lekapcsolta a lámpát, majd máris rám vetette magát.

– Gyorsan végzek veled, édes, hiszen már annyit vártál – csókolt meg, nyelve pedig  az enyémbe karolt. – Aztán valószínűleg alszunk, mert mindketten kimerültünk. De ne lepődj meg, ha az éjszaka közepén egy orgazmusra ébredsz!

– Ígéretek, ígéretek – nyögtem, gyengéden megharapva alsó ajkát.

– De először…

Felsikoltottam, ahogy a szájába vette bal mellbimbómat, és nyelvével a karikával kezdett játszani. Kezeimet a fejére tettem. Felnyögött, és fogai közé vette a gyűrűt, úgy mozgatva, hogy a hátam hamarosan megfeszült. Aztán áttért a másik mellemre, és megismételte ugyanezt. Ó, igen! Ez egy vadító éjszaka lesz.

            Hirtelen felemelkedett és keményen megcsókolt. Fölém hajolt, mellei az enyémekhez dörzsölődtek. Aztán keze a combjaim közé kúszott. Felhúztam a lábaimat, a talpaimra támaszkodva és széttártam a térdeimet. A hajába túrtam és a keze két ujjával a csiklómat izgatta.

– Igen! – sikoltottam, amikor hagyott levegőhöz jutni. Összeszorítottam a fogaimat és a párnára ejtettem a fejem.

Szája a nyakamra kúszott, majd vissza a mellemre, keze pedig lejjebb csúszott és ugyanaz a két ujj hatolt belém.

Felnyögtem és a testem megfeszült. Egy pillanatig némán könyörögtem, majd hirtelen átlökött a határon. A nevét sikítottam, érezve, ahogy ujjai bennem mozognak, úgy, ahogy vágytam rá.

            Aztán rám roskadt, a nyakamat csókolta, haja beterítette az arcomat.

– Szeretlek, Kat Jenkins.

Mielőtt elaludtam volna, átöleltem őt és a fülébe suttogtam: – Én is szeretlek, Jenna Swallow. Annyira örülök, hogy részem lehetett veled ebben. Ezekben a lopott pillanatokban.

**********************************************************************

Remélem, tetszett a történet. Várom a véleményeket. Bármilyen formában örülök a megjegyzéseknek, legyen az dicsérő vagy kritizáló, akár névtelenül is. Ebből tanulok, hogy mit csinálok jól és mit rosszul.

Akinek tetszett a történet, lájkolhatja a Facebookon a Sinara történetei nevű oldalon.

Meló 1. rész

Megjegyzés: Ez egy két részesre tervezett történet első fele. Az igazat megvallva elintézhettem volna egyben is, de inkább most nem terhelném le magam azzal, hogy egyszerre írom meg az egészet. De igyekszem pár napon belül feltölteni a második részt is. Utóbbiban lesz ismét erotika, szex meg miegymás, ami csak szem-szájnak ingere, de ennek most van itt a böjtje, mert az első részben viszont abszolúte semmi nincs. De remélem, azért ennek ellenére is tetszeni fog, és nem fogjátok már ennyi után megunni a történetet.

Kellemes olvasást!

Megjegyzés 2: A történeteimet igyekszem úgy megírni, hogy magukban is megálljanak, de mivel egy idő után már unalmas lenne, ha minden B-történetben elismételnék minden alapinformációt, ezért nem mondok el mindent, amit más történetekből már ismerhettek. Aki maximálisan meg akar érteni minden előzményt és utalást, annak a Búfelejtő és a Hugi című történetemet javaslom elolvasni, illetve ide kapcsolódik még a Új barátságok, új kihívások című három részes történetem is, de az a megértés szempontjából jelentéktelen szereppel bír.

**********************************************************************

            A bárpultra könyököltem és elmélyülten iszogattam a kólámat. Sosem vetettem meg a sört és az alkohol sok más formáját sem, de ha az ember elég rendszeresen jár egy bárba, és mindig legurít legalább egy pohár sört, még a végén kikiáltják alkoholistának. Én pedig az elmúlt néhány hétben egyre sűrűbben jártam a Búfelejtőbe. Nem is tudom, mi vonzott ide már majd minden nap. Talán Pultoska, a társasága, ami mégiscsak valami változatosságot jelentett az otthoni légkörhöz képest addig is, amíg a barátaim nem végeztek a vizsgáikkal, a hely hangulata, vagy csak egyszerűen az, hogy kimozduljak otthonról.

            Ez a bár pedig minden igényt kielégített. Legalábbis azokat, amik bennem felmerültek. Pultoska jófej volt. Kellemeseket beszélgettünk, de hagyott csak csendben iszogatni is, amikor látta, erre van szükségem. Kimozdulhattam otthonról még úgy is, ha nagyon nem volt kedvem semmihez, hiszen, ha akartam, itt is majdhogynem ugyanazt csináltam, mint otthon. De mégis a változatosság, ugye. És nem is nagyon zavart senki. A helyiség most is szinte kongott az ürességtől. Ideális törzshely volt, úgyhogy inkább az alkoholról mondtam le, minthogy egyáltalán el se jöjjek.

– Valami gond van? – Felemeltem a fejem és tekintetem a kóláról arra a kedvesen mosolygó arcra szegeztem. Bár még mindig nem tudtam megmondani, mennyiben végzi ez a lány a munkáját, amikor velem beszélget, és mennyiben keresi őszintén a társaságomat, csak azért, mert élvezi a beszélgetéseinket és őszintén érdeklődik a hogylétem iránt. De egyre inkább hajlottam az utóbbira.

– Nem – ráztam meg a fejem, majd tekintetem ismét visszatért a kólára. – Bocsi! Csak elbambultam.

– Nem akarsz beszélni róla? – Arcán még mindig ott ült a mosoly, hangja könnyedén, már-már vidáman csengett, de mégis kiéreztem belőle a tapintatos érdeklődést és az együttérzést. Mintha azt mondaná, „Ha valakivel meg akarod osztani a problémáidat, én itt vagyok, ha megbízol bennem.” De ezt persze már csak a munkájából fakadóan sem mondta, mondhatta ki. Túl tolakodó lett volna. Egy pultos feladata, még ha nincs is benne a munkaköri leírásában, hogy ha a vendégei bizalommal fordulnak hozzá, meghallgassa őket, beszélgessen velük. De az hogy nézne már ki, ha ő akarna diskurálni? Ha a vendég úgy óhajtja, ő meghallgatja. De ha nem bízik benne, hát ez van.

Hogy én bíztam-e benne? Nem tudom. Lehet. De nem ismertük még egymást annyira, nem voltunk olyan régóta barátok, már ha használhatom rá ennyire rövid ismeretség után ezt a szót, hogy fesztelenül elkezdjek vele beszélgetni bármiről, csak úgy direktbe. Inkább elfordítottam a fejem, és végighordoztam a tekintetem a szemem sarkából a helyiségen.

– Nem túl nagy a forgalom mostanában – jegyeztem meg.

– Jaja – nézett körbe Pultoska is. Bár önmagában az, hogy éppen most mi a helyzet, nem adhat reprezentatív képet, de mióta ide járok, mindig ugyanezt találtam. A kissé kopottas fotelokban és székekben csak elvétve ücsörgött egy-egy ember, néhol ketten-hárman. Nem mondhatni persze, hogy csak az agyukat elivó részegesek képviseltették magukat, bár azokból is volt pár. Az egyik sarokban most is ücsörgött három fiatal srác. És néha beugrottak egy-egy pohár sörre vagy egy kávéra kifejezetten jól szituált emberek is. De ahhoz képest, amennyien lehettek volna, ez édes kevés. – Pang az üzlet.

– Na ja – kortyoltam bele a kólámba. – Nemigen akad mostanság meló.

– Ühüm. De sajnos máshol se. Azért nem jönnek az emberek inni, mert nincs miből. Vagy nem arra költik.

Halkan morogva bólintottam.

– Ugyanezt látom a húgomon is – tértem rá arra a témára, ahova eredetileg is ki akartam lukadni. – Neki se nagyon megy a biznisz.

– Nem jönnek a megrendelések?

– Hát, nem túl sok – húztam el a számat. – De még ha csak annyi lenne a probléma…

A számhoz emeltem a poharam, és ahogy kortyoltam az üdítőt, szemeim előtt ismét lepergett a reggeli jelenet.

            Nem tudom, hogy én alszom-e sokáig, vagy a húgom korán kelő típus, de általában amikor felkelek, őt már a konyhában találom, amint épp reggelizik, teát főz, vagy mással foglalja el magát. Most se volt ez másképp. Amikor még kissé kómásan beléptem, épp telefonált. Ritkán hallottam őt kiabálni, és talán még ritkábban káromkodni. Valahogy nem volt az a típus. Egyrészről mindig is egy kedves, mosolygós lány volt, aki mindenkivel jóban akart lenni, másrészt pedig volt egy olyan kisugárzása, hogy nem is igazán akarta senki felhúzni az agyát. Kicsit drámaira véve a figurát, túl jónak tartották őt ehhez. Most viszont szabályosan üvöltött a telefonba és úgy szitkozódott, mint egy kocsis. Bár nem ért meglepetésként. Nem ez volt az első eset a napokban.

– Buenos dias, senorita! – köszöntem neki, miután letette, és elindítottam a kávéfőzőt. – Megint egy kellemetlenkedő ügyfél?

– Ciao! – morogta az orra alatt. – Megint ugyanaz a lemez.

– Nem akar fizetni? – néztem rá megértően.

– Akar… Csak szemtelenül keveset.

– Ezúttal mi a panasz? – fújtam meg a gőzölgő kávét, majd hozzásimítottam ujjaimat a forró bögréhez. Jól esett ez ezekben a hideg januári napokban.

– Csak a szokásos. Nem elég minőségi a fordítás.

– Ha minőséget akar, ne egy főiskolás korú lányt bízzon meg, aki a tanfolyamai alatt fordít, hogy megélhessen!... Bocsi! Tudod, hogy ezzel nem téged minősítelek – mosolyogtam rá, hiszen én is tudtam, ő sokkal jobb ennél. De a megrendelő nem.

– De, könyörgöm! – emelte meg kissé a hangját kétségbeesetten és széttárta a karjait. – Egy rohadt elsős szemináriumi dolgozatot bárki le tud fordítani angolra olyan színvonalon, ahogy az szükséges, aki normális jeggyel érettségizett. Ez a hatökör meg azt mondja, nem elég szöveghű a fordítás.

– Ha meg szó szerint ragaszkodtál volna a szöveghez, akkor azt kifogásolná, hogy nyelvtanilag nem megfelelő – kortyoltam bele a kávémba.

– Ja. Csak hogy ne kelljen fizetnie.

– Azért ő is meg lehet érteni – mondtam színtelen hangon, állva a húgom gyilkos pillantását. – Egyetemista. Honnan lenne pénze minden egyes szemináriumi dolgozatát teljes áron lefordíttatni?

– Persze, jogos – morogta. – De akkor legalább ne engem próbáljon átverni vele! És nem ő az első. Nekem is meg kell élnem valamiből – nézett rám sokat mondóan.

– Ha akarod, kifizethetem én is a te részedet. Majd megadod, ha pénz áll a házhoz.

– Nem, köszi – csóválta a fejét most már nyugodtabban. – Nem akarok elcsúszni vele. Akkor jövő hónapban kétszer annyit kellene összeszednem, hogy még az adósságom is megadjam. Utálok tartozni.

– Ahogy gondolod – vontam vállat. – De akkor mi lesz? Belőle nem fogsz többet kisajtolni – böktem az állammal a telefon felé.

– Tudom – sóhajtott. – Majd csak kitalálok valamit.

– Nem gondoltál még arra, hogy keress valami más melót? Vagy többet csinálj egyszerre? Elég jól megy a tanfolyamod ahhoz, hogy bevállalj mellé egy kicsit több munkát, nem?

– Ja. Tack, allt går bra – demonstrálta frissen szerzett svéd nyelvtudását. – Köszönöm, egész jól megy. De mihez foghatnék? Álljak be valahova titkárnőnek? Amint meghallják, hogy nem tudok minden nap napi nyolc órában dolgozni, szóba sem állnak velem. Vagy menjek el rakodómunkásnak?

– Illene az imidzsedhez – kuncogtam, végigpillantva koptatott farmerjén, csíkos ingén és gomba-frizuráján.

– Kösz – horkantott. – Sokat segítesz.

– Nyugi! Majd csak találunk valamit.

– Rugalmas munkaidővel és olyan beosztással, hogy mellette még fordításokat is tudjak vállalni? Kétlem.

– Azért próbálkozz! Én is utána nézek.

Még most is láttam magam előtt a húgom kétkedő arcát és nem tudtam megállni, hogy meg ne csóváljam a fejem, ahogy felpillantottam Pultoskára.

– Neked legalább fizetnek rendesen a vendégeid. És vannak annyian naponta visszatérők, hogy ne menj csődbe.

– Ja. Bár lehetnének többen is – vont vállat. – Igaz, nehezen bírnám most, hogy Feri sincs.

– Feri? – vontam fel a szemöldököm.

– A srác, aki szokott váltani. Emlékszel?

Felderengett lelki szemeim előtt a srác arca. Nem ismertem igazán. Bár Pultoskát sem, ami azt illeti, de mivel mindig ő volt műszakban, amikor erre jártam, és még ha itt is voltam, amikor végzett, vele együtt távoztam.

– Kapott állást valahol külföldön – tette hozzá Pultoska. – Meg is értem. Ha valakinek van lehetősége…

– És akkor te miért vagy még itt? – néztem fel rá. – Nem záporoznak az ajánlatok? Vagy nem beszélsz elég jól más nyelvet?

– Angolból felsőfokúm van és talán lenne is lehetőség, de a főnök ragaszkodik hozzám.

– Főnök? Azt hittem, a tiéd a hely.

– Huszonegy évesen? Jó is lenne, ha már itt tartanék – kacagott vidáman. – Bár a gyakorlatban nem áll messze a valóságtól. A főnök túl lusta, hogy foglalkozzon a hellyel, ezért mióta ide kerültem, kb. én intézek mindent. Annyira meg van elégedve, hogy nem akar elengedni, és inkább elnézi, ha több pénzt nyúlok le a kasszából, mint amennyi elvileg a fizetésem lenne, amíg neki nem jut kevesebb.

– Jófej – húztam el a számat.

– Lehetne rosszabb is – vont vállat Pultoska. – De Feri nélkül esély sincs rá, hogy megpróbáljak több embert becsábítani.

– Miért nem veszel fel valaki mást? Annyi manapság a munkanélküli meg a melót kereső egyetemista, biztos könnyedén találnál embert.

– Úgy, hogy alig tudok többet fizetni a minimálbérnél? Épp elég, hogy én pumpolom a főnököt. Az egyetemisták meg… Nem akarok havonta új embert keresni, mert rájön, hogy a tanulás mellett nem bírja. Azt meg honnan tudnám előre, hogy mennyire megy neki a kettő egyszerre?

Elgondolkodtam egy pillanatra, majd arcomon széles mosoly terült szét.

– Talán segíthetnénk egymáson.

– Azt szeretnéd, hogy felvegyem a húgodat?

– Bingó – intettem felé a poharammal. – Mindenki jól jár.

– Szerinted meg tudná csinálni?

– Egy zseni a lány – vontam vállat. – A nyelvtanfolyamai mellett több a szabadideje, mint egy átlag egyetemistának, és még amellett is, hogy mindent kiválóra megtanul, van ideje szétgüriznie magát a fordításaival. Csak épp az nem fizet elég jól.

– Én se tudnék valami sokat adni – szabadkozott Pultoska.

– De legalább biztosat. És szerintem ő a minimummal is tökéletesen elégedett lenne, amit tudsz ajánlani neki.

– Csinált már ilyet korábban? – Látszott rajta, hogy magában már eldöntötte a kérdést, de azért még, biztos, ami biztos, felméri a helyzetet.

– Nem tudok róla – vontam vállat. – De gyorsan tanul. Nem fogsz csalódni benne.

– Részemről oké – mosolyodott el ismét Pultoska. – De ő is tudja, hogy itt szervezkedsz?

– Még nem – hajtottam fel a kólám végét, majd mindent tudó mosollyal az arcomon felálltam a székemről. – De van egy olyan érzésem, hogy egyáltalán nem lesz ellenére.

Folytatása következik!

 **********************************************************************

Remélem, tetszett a történet. Várom a véleményeket. Bármilyen formában örülök a megjegyzéseknek, legyen az dicsérő vagy kritizáló, akár névtelenül is. Ebből tanulok, hogy mit csinálok jól és mit rosszul.

Akinek tetszett a történet, lájkolhatja a Facebookon a Sinara történetei nevű oldalon. 

Filmajánló?

Csináljunk filmajánlót is ilyen jelenetekkel? :D

Azok kedvéért, akik nem értenek angolul, megpróbálom lefordítani. (Ha bárki bármi hibát talál a fordításomban, tegye nyugodtan szóvá!)

- Helló! Nem tudtam, hogy ide jössz.
- Én sem. Csak úgy... idevetődtem.
- Jól vagy?
- Ja... Igen, úgy értem, azt hiszem, jól vagyok. Csak volt egy borzalmas vacsorám az anyámmal.
- ... (Itt nem igazán értem, mit akar mondani. Én azt hallom ki, hogy "For technick work?", ami nem tudom, itt mi akar lenni.)
- Azt hiszem.
- De ugyanakkor tudtam, hogy ide kell jönnöm és látnom téged... Nem mintha stresszelni akarnálak bármivel is... Csak, így érzek... És ki kellett mondanom.
- Mit szólnál, ha lemennénk a partra?
- Most?
- Igen.
- Azt hiszem, itt az ideje.
- Minek az ideje?
- A változtatás ideje... Ez egy kis rituálé nálam, ha valami kezd igazán komoly lenni ahhoz, hogy megváltoztassa az életem.
- Azt hittem, azt mondtad, nem randizol Valentin-nap.
- Nem érdekel.
- Gyere! Nagy rajongója vagyok a rögtönzött első randiknak.
- Én is.

*

- ... (Ezt nem értem.)

Országimázs - Svédország

Utazzunk most a távoli északra! Szép tájak, gyönyörű fjordok, hófödte vidék, vikingek, jólét... na és persze szép nők. Ez Svédország.

Hiába származnak egy eresztésből a németekkel, azok amilyen rondák tudnak lenni sokszor, északi testvéreik épp annyira vonzóak. De hát mit várunk azoktól, akiknek még a hercegnőjük is így néz ki (pedig a királyi sarjak a nagy "beltenyészet" miatt nem épp a szépségükről ismertek):

Ha egyszer ő lenne a svéd királynő (bár nem első az örökösödésben), lenne mit pletykálnia a népnek. :D

De persze az alattvalóknak sincs miért panaszkodnia:

Lopott pillanatok az oltár előtt 4. rész

Előzmény: Lopott pillanatok az oltár előtt 1. rész
Közvetlen előzmény: Lopott pillanatok az oltár előtt 3. rész

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. január 3.

******************************************************************************************

                  Túl könnyű volt. Egyszerűen csak túl könnyű.

         Beilleszkedni egy új városban, egy új munkahelyen, új barátok között. Sokkal nehezebbre számítottam. Küzdenünk kellett volna, hogy megszokjuk. Viszont, ezzel szemben, tárt karokkal fogadtak minket. Akárcsak két elkóborolt lányt, akik végre hazatértek.

            Meredith és Joanie bemutattak minket a barátaiknak, megmutatták, hol lehet a legjobb kaját beszerezni, és mit kell a lehető legmesszebb elkerülni. Mikor a legérdemesebb elmenni a zöldségeshez, és hol van a helyi edzőterem.

            Miután beleszoktunk az új napi rutinunkba, Meredith és Joanie elvittek minket egy szex shopba, ami szexuális segédeszközökre szakosodott. Elgondolkoztam, mennyire lehet közös Jenna érdeklődése a húgáéval. Vagy Meredith fantáziája talán még mocskosabb? Vajon Joanie-val ugyanazokat csinálják, mint mi Jennával, a zárt  ajtók mögött? Nos, többnyire az ajtók zárva vannak.

            Jenna engedte, hogy én válasszak valamit, majd odaadta a bankkártyáját. Nehéz döntés volt. Különösen a nagy választékra való tekintettel, ami már így is otthon várt minket. Össze sem tudtam számolni, mi mindenünk van, és hogy mi kellene még. Jenna jobb volt ebben.

            Valami anális segédeszközön gondolkodtam, és talán pár szexi fehérneműn. Végül inkább a fehérnemű felé hajlottam, amikor megpillantottam azt. Korábban még csak nem is gondoltam ilyesmire, és Jenna nem is igazán hordott ilyesmit, de tudtam, ez tökéletes.

            Vártam, amíg a lányok elfoglalták magukat, kiválogatva pár videót, és odavittem a szerzeményem a kasszához. Meg is kértem az eladót, hogy tegyen nekem egy szívességet, ő pedig csak mosolyogva bólintott.

            Amíg ebédeltünk, a lányok kifaggattak, hogy mit szereztem, de én egy szót sem árultam el.

– Nos, nem csak neked van meglepetésed – vigyorgott Joanie, és átadott nekem egy kis, fehér borítékot. – Gyerünk! Nyisd ki! Tudom, hogy nem szeretnél nagy esküvői felhajtást, úgyhogy fogadd el ezt eljegyzési ajándéknak!

Nem volt semmi kívülre írva, úgyhogy csak kinyitottam, bedugtam az ujjaimat, és kivettem egy kis, fehér papírdarabot, rajta a nevemmel. Kétszer is el kellett olvasnom, mire rájöttem, ez egy ajándékutalvány egy tetováló szalonba.

– Nagyon kedves, de azt hiszem, kicsit összezavarodtam. Ugyanolyan tetoválást kellene csináltatnunk, vagy ilyesmi?

– Nem, butus. Ez azokhoz a mellbimbó-karikákhoz van, amik illenek a csikló-piercingedhez – suttogta Meredith egy kacsintás kíséretében, épp csak mielőtt a pincér megérkezett volna a számlánkkal. – Ha most megcsináltatod, a nászéjszakátokra már hozzá is szoksz.

Belekortyoltam a vízembe, és Jennára néztem. Az ő álla is leesett, ahogy Joanie a fülébe suttogott. Aztán Jennával találkozott a tekintetünk, és ő szélesen elvigyorodott. Ó, a fenébe is! Most már muszáj belemennem.

            Ebéd után azt mondtam, azt hiszem, a szex shopban felejtettem Jenna bankkártyáját. Szerencsére a lányok úgy döntöttek, megvárnak a kocsiban, amíg visszaszaladok érte. Boldogan átvettem a meglepetésem, majd elsüllyesztettem a bal kabátzsebembe, majd megköszöntem a pultosnak és elővettem Jenna bankkártyáját a jobb zsebemből, mielőtt egy megkönnyebbült sóhajjal visszamentem volna a kocsihoz.

            Aznap este Jenna hamburgert grillezett csak kettőnknek. Én készítettem salátát és kitöltöttem két pohár bort. Amikor kiment leellenőrizni a húst, én felszaladtam az emeletre a hálószobába, hogy a párnájára tegyem a szerzeményemet.

            Feszült voltam végig vacsora alatt. Olyan volt megint, mint karácsony este, amikor titokban arra készültem, hogy előadjak egy sztriptíz számot Jennának. De a ma esti meglepetés valami több volt… Extravagánsabb. És sokkal jelentőségteljesebb.

            Nem volt nagy segítség, hogy Jenna filmezni akart vacsora után. Félidőben kimentettem magam, és kimentem a fürdőszobába, magamra zárva az ajtót. Türelmetlenül vártam, hogy jöjjön megnézni, mit csinálok. Tíz percbe telt.

            Halk kopogás hallatszott az ajtó felől.

– Kat, édes! Jól vagy?

Összerándultam. Gyűlöltem magam, hogy most hazudnom kell, amikor elég lett volna vacsora után csak annyit mondanom, hogy én inkább lefeküdnék.

– A gyomrom. Biztos ettem valamit, amit nem kellett volna.

– Oké. Majd használom a fenti mosdót. Ücsörögj csak ott nyugodtan!

A térdemre tettem a kezem és vártam, egészen, amíg sietős lépteket nem hallottam a lépcső irányából. Aztán szünet. Visszatartottam a lélegzetem.

– Kat Jenkins! Gyere ki a mosdóból most azonnal!

Felnyögtem, és a combombhoz dörzsöltem a kezem. Idegtépően hosszú időnek tűnt, amíg felálltam és kinyitottam az ajtót. Felnyögtem, és visszahőköltem a mosdóhoz. Nem számítottam arra, hogy sírni látom Jennát.

            Nem mondott semmit, csak felemelte a kezét és gyengéden megsimogatta az arcom. Aztán előre hajolt, míg az ajkaink össze nem értek. Egy örökkévalóságnak tűnő idő után szorosan megölelt. Arcát az enyémnek dörzsölte.

– Sajnálom, Jenna. Nem tudtam, hogy csináljam ezt. Vagy hogy egyáltalán akarod-e.

Visszahúzódott, és a kézfejével megtörölte a szemeit.

– Zseniális volt. Cseles és egy kicsit alamuszi, de zseniális. Ugye jól vagy?

Bólintottam.

– Tudom, hogy hamarosan összeházasodunk, de…

A számra tette egy ujját, hogy elhallgattason.

– Azt hiszem, ez így tökéletes.

Megszorítottam a kezét, amikor megfogta az enyémet, és követtem őt fel a lépcsőm. Felfigyeltem rá, hogy a ház többi része sötétbe burkolódzik. A szívem hevesebben vert és forróságot éreztem a combjaim között. Amikor elértük a hálószobát, csak egy fehér gyertya égett az éjjeliszekrényen. Jenna megállított az ágy mellett.

– Térdelj le!

Nehézkesen vettem egy nagy levegőt, majd leereszkedtem a szőnyegre. Aztán lehajtottam a fejem, és kezeimet a térdemre tettem. A mellkasom szorított.

– Meg sem érdemellek téged, Kat Jenkins. Tényleg nem. Hálás vagyok, hogy a magaménak mondhatlak.

Azzal az ágy felé fordult és felkapta a meglepetésemet, hogy óvatosan a nyakam köré csatolja a fekete bőr nyakörvet. Elől egy karika volt az állam alatt. A hátuljára a mai dátumot gravírozták, az elejére pedig a „Jenna Kat Cicája” feliratot.

Megfogta az állam és felemelte.

– Állj fel és vetkőzz!

Engedelmeskedtem, megborzongva vetkőzés közben. Amikor már teljesen meztelenül álltam előtte, végigfuttatta ujjai hátát az arcomon.

– Jó kislány. Ezen túl viselni fogod a nyakörvet, amikor szeretkezünk, vagy amikor alszunk, még akkor is, ha azt nem a hálószobában, vagy nem is a házban tesszük. Érthető?

– Igen, úrnőm. – A mellbimbóim megmerevedtek a helyzet gondolatára.

Már eddig is úgy gondoltam magamra, hogy teljesen az övé vagyok. Az övé. Még Chicagóban sokat beszélgettünk arról, hogy a mi kapcsolatunkban igen erősen jelen van az ő domináns szerepe. Ez a nyakörv kitűnően kifejezte, hogy elfogadom ezt a helyzetemet, pont úgy, ahogy a házasságunk kifejezi a szerelmet, amit iránta érzek.

            Rám bámult és a szemei sötéten csillogtam. A gyertyafényben csillogott a haja és izzott az arca.

– Vetkőztess le, Kat!

Lassan kifújtam a levegőt és remegő kézzel levettem a pólóját, lassan feltárva hasát, majd melltartóját és végül alóla előbukkanó melleit. Magamnak kellett felemelnem a karjait, hogy lehúzzam róla a ruha ujjait. Majd áthúztam a fején és a lábaihoz dobtam.

            Melleink egymásnak dörzsölődtek, miközben mögé nyúltam, hogy kikapcsoljam a melltartóját. Lehúztam a pántokat a válláról, hogy előtűnjenek mellei. Nyeltem egyet a vágytól, majd felemeltem a kezem és megérintettem őket. Aztán kigomboltam a nadrágját és lehúztam a zipzárját is. Letoltam, hogy aztán visszatérjek a tangájához. Mire ismét felálltam, már teljesen meztelen volt.

– Jó kislány – emelte fel a kezét és olyan gyengéden simogatta meg a bal mellemet, hogy beleborzongtam. Ahogy hüvelykujja a mellbimbómhoz ért, beharaptam az alsó ajkam és bensőmből egy nyögés tört fel. – Azt hiszem, holnap használhatnád Meredith és Joanie ajándékát, nemde?

Felnyögtem és lehunytam a szemeimet. A térdeim remegtek.

– Igen, úrnőm.

Megragadta az állam.

– Nézz rám, Kat! Együtt leszünk. Ne félj, oké?

Bólintottam és kinyitottam a szemem.

– Igen, úrnőm.

– Azt hiszem, hosszú napod volt. Pihenned kell. Feküdj a hátadra!

Elhelyezkedtem a hideg lepedőn, egymás mellé tettem a lábaimat, kezeimet a hasamra.

– Most pedig, csak pihenj! Én majd gondoskodom rólad.

Jenna mellém térdelt az ágyra, majd előre hajolt és megnyalta az ajkaimat mielőtt megcsókolt volna. Miután felemelkedett, végigfuttatta ujját a nyakörvön, majd a nyakamon. Betolta ujját a bőr pánt alá és megérintette a torkom, ahogy nyeltem egy nagyot.

            Hátrahajtottam a fejem, hogy szabad utat engedjek neki. Különös volt ebben a nyakörvben. Lekorlátozva éreztem magam, de mégis kényelmes volt. És tudtam, hogy idővel majd megszokom.

– Hunyd le a szemed, Kat cica, és csak élvezd!

Felsikoltottam, ahogy ujjai megérintették csiklópiercingemet. Már ettől egy kisebb orgazmust éltem át. El se tudtam képzelni, a holnapi találkozónk után milyen érzékeny leszek. De Jenna kényeztetése mindent elfeledtetett. Csak a gyönyör maradt.

***

– Nem érdekel, mit mondasz – lóbáltam az utolsó esküvői meghívőt a levegőben, elhúzva Jenna keze ügyéből. – Ha ő nem lenne, nem csináltattam volna meg a csikló-piercingemet. Ő az egyik legjobb barátom, mióta találkoztam veled. A ribanc nővéréről hallani sem akarok, de ő mindig szívesen látott vendég.

– Rendben. Meghívhatod Bradet – adta át Jenna a borítékot, majd megpuszilta az arcomat.

– A bor megvan – mondta Meredith a konyhaajtó irányából.

– Mi is kész vagyunk a meghívókkal – lökte el magát Jenna a székétől, hogy az asztalra üljön. Az új asztalunkra, az új nappalinkban az új lakásunkban. Nos, végül is már hat hónapos volt, de még mindig megvolt benne valamifajta újdonság.

– Szeretnétek, ha beugranék velük a postára holnap? – nézett fel a mellettem ülő Joanie. – Amúgy is el kell intéznem pár dolgot a városban.

– Az nagyszerű lenne – nyomtam egy bélyeget a boríték szélére, mielőtt betettem volna az asztalon heverő dobozba, majd Joanie felé fordultam. Jó barátok lettünk, mióta ide költöztünk. Azt is elmesélte, hogy annak idején ő is küzdött azzal a döntéssel, hogy felvállalja a leszbikusságát. Ő sokkal jobban akarta, mint én, de félt a környezete és a családja reakciójától. De aztán egyetemre ment és találkozott más lányokkal is. Olyanokkal, mint ő… és Jenna húgával. Négyünk között igen szoros kötelék alakult ki.

– Köszönjük a segítséget, Joanie. Meredith. Mindent. – Éreztem Jenna kezét a vállamon. – Nagyra érzékeljük.

Joanie megszorította a kezemet.

– Mi köszönjük, hogy engeditek, a része legyünk.

– Senki másnak nem engedném – mosolyodtam el. A szívem kihagyott egy pillanatra. Egy lépéssel közelebb voltam már a házassághoz. És most senki sem fogja utamat állni.

– Azt hiszem, ideje elbúcsúznunk – puszilta meg Meredith a nővérét és megölelt engem, majd lecsukta a meghívókkal teli doboz tetejét. – Ó! Az egyik feladatom, mint szervező, hogy elmondjam, az utolsó ruhapróba kedden lesz 5:30-kor.

– Ott leszünk – kísérte ki őket Jenna, majd becsukta az ajtót mögöttük, mielőtt visszafordult volna hozzám. – Már fáj a kezem a sok levélhajtogatástól, és talán túl sokat ittam. De vicces volt.

– Igen, az volt – mosolyogtam fel rá, majd megráztam a fejem. – El se hiszem, hogy egy hónap múlva már házasok leszünk. Tényleg már egy éve volt, hogy ismét besétáltál az életembe?

– Te sétáltál be az enyémbe, édes – fogta meg a kezem Jenna, és a hálószobához vezetett, lekapcsolva a villanyt menet közben. – Olyan hosszú időnek tűnik. Pedig ez a hat hónap is milyen gyorsan eltelt! Örülsz, hogy itt vagyunk?

Odaértünk az éjjeliszekrényeken álló lámpák fényében úszó ágyhoz. Kihúzta a hajtűmet, így a hajam könnyedén hullott a vállaimra.

– Nagyon. Imádom a munkám a Smith College-ban. A húgod egy áldás volt nekem. Sokkal jobb a hallgatóknak segíteni, mint eladni a bankban. – Megborzongtam, ahogy áthúzta a pólóm a fejemen és a hűvös tavaszi levegő, ami beáramlott az ablakon, végigsöpört meztelen bőrömön. – Imádom az új barátainkat is. Hogy kitárhatom magam előttük és nem ítélnek el.

– Még valami? – gombolta ki Jenna a farmeromat, majd segített kilépni belőle.

– Imádom az új otthonunkat. És a várost – suttogtam, szembe fordulva vele.

– Vedd fel a nyakörved és vetkőztess le!

Felnyögtem és engedelmeskedtem.

– Mondtam már, hogy imádom az érzést, hogy hamarosan hozzád megyek? – kérdeztem, miközben vetkőztettem.

– Igen. Én is azt imádom a legjobban – dugta bele az ujját a gyűrűbe a nyakörvemen, hogy közelebb húzzon és hangosan felnyögve megcsókoljon. Aztán hátra lépett, megfordított, és gyengéden meglökte a vállaimat, hogy az ágyra zuhanjak.

Kuncogtam, miközben lehúzta a bugyimat. Ujjai kissé csikizték a bőrömet. Becsuktam a szám, amikor rám bámult, de huncut fényt láttam a szemében csillogni.

– Ma megkaptam az ajándékomat, Kat. Szeretnéd kinyitni?

– Igen, úrnőm.

Elvett egy fekete dobozt az óra mellől és a hasamra tette, épp csak a melleim alá. Lassan emelkedett és süllyedt, ahogy lélegeztem.

            Megborzongtam, ahogy megkeményedett mellbimbóim és a beléjük ültetett karikák a melltartóm anyagához dörzsölődtek. A hetek alatt egész jól megszoktam, de a hölgy a tetováló szalonban azt mondta, hogy kell még két hónap, hogy tökéletes legyen. Úgyhogy többnyire fenn hagytam a melltartómat. Alig vártam, hogy ismét rajta érezhessem Jenna száját.

            Lehúztam az ezüst szalagot a dobozról és leemeltem a tetejét. Egy pillanatig csak bámultam, míg végül kiemeltem a két vékony láncot. Az egyik úgy fél méter hosszú volt, a másik valamivel kevesebb. Mindkettőnek csatok voltak a végén, és a rövidebbnek egy fém gyűrű is volt a közepén.

– Várnunk kell még egy kicsit, hogy használhassuk őket, de nem hagyhattam ott, amikor megláttam – tolta a kezét a nyakam alá és felhúzott. A doboz leesett rólam és a padlón landult. Gyengéden megharapta az alsó ajkamat. – A kisebbik a mellbimbóidat köti össze, a nagyobbik pedig azt a csikló-piercingeddel. Hihetetlen, mit tanulhat az ember a húgától. Meredith fantáziája sokkal mocskosabb, mint hittem.

Felnyögtem. Egy nap szívrohamot fogok kapni ettől a nőtől. Mint egy kisfiú a játékaival.

– Azon gondolkodom – húzódott vissza, de egy pillanatra sem engedett el. – Ha jó kislány leszel, ha végzünk, megkaphatod a felcsatolhatót. De nincs orgazmus addig, oké, édes?

– Igen, úrnőm – nyeltem egyet. – Jól hangzik.

Folytatása következik!

**********************************************************************

Remélem, tetszett a történet. Várom a véleményeket. Bármilyen formában örülök a megjegyzéseknek, legyen az dicsérő vagy kritizáló, akár névtelenül is. Ebből tanulok, hogy mit csinálok jól és mit rosszul.

Akinek tetszett a történet, lájkolhatja a Facebookon a Sinara történetei nevű oldalon.