2014. július 2., szerda

Váratlan látogató 1. rész

Megjegyzés: Ez a történet a Kocsma-sorozatom (BúfelejtőÚj barátságok, új kihívásokMelóInferno; Látogatás az InfernóbanMegnyitóFélévkezdésSzületésnapi öltánc) elemeivel mutat kapcsolatot, szigorúan véve azonban nem része a sorozatnak. Azoknak, akik minden apró részletet érteni szeretnének, tanácsos elolvasni a fent időrendben felsorolt történeteket előbb, de jelen mű azok nélkül is érthető és élvezhető.

******************************************************************************************


Hulla fáradtan estem be az ajtón. Úgy kóválygott a fejem és sajogtak a tagjaim, mintha legalábbis csontrészegen dülöngéltem volna be a kocsmába, hogy kiigyam magamból az alkoholt. Talán jobb helyem lenne egy fordított valóságban. És ha az a fordítottság az egyetemi tanárok vizsgáztatási szokásaira is vonatkozik, vissza se jönnek onnan, a végtelen élvezetet nyújtó vizsgaidőszakok világából.
Nem nyújthattam épp bizalomgerjesztő látványt. Ami tökéletesen tükröződött Pultoska szemeiben is. Mintha csak szellemet látna, vagy egy alkeszt, aki a huszadik helyre botladozik már be az újabb adagért. Pontosan olyat, akit igyekezetünk távol tartani az Infernótól. Még akkor is, ha most, a vizsgaidőszak utolsó hajrájában kongott a hely az ürességtől. Még az is lehet, azért bámult rám úgy, mintha két fejem nőtt volna, még akkor is, amikor leültem a pult mellé, mert nem értette, én miért nem írom le könyékig a kezem, vagy pihenem ki a fáradalmakat a többiekkel együtt.
- Mi az? - néztem rá, felvonva az egyik szemöldököm.
- Semmi - rázta meg a fejét és folytatta a pult törölgetését, amivel épp foglalatoskodott, amikor beléptem, de szeme sarkából továbbra is ugyanazzal az értetlen kifejezéssel nézett rám. Mintha nem hinne a szemének.
- Hulla vagyok! - sóhajtottam és a pultra könyököltem, hogy kezeim közé temessem az arcom. - Hozzám vágnál egy sört?
Az értetlen kifejezés, ha lehet, még inkább eluralkodott Pultoska arcán, ahogy felnézett rám.
- Azt hittem, veszel magadnak - méregetett, mintha legalábbis azt kértem volna, hogy vegye ki a lakáskulcsom a zsebemből és nyissa ki az ajtót. Nem értettem az egészet, de semmi energiám nem volt most kérdezősködni, úgyhogy csak vállat vontam és átnyúltam a pult felett, hogy előhorgásszak egy üveg Heinekent. Mindig is jobb szerettem egyszerű törzsvendégként tekinteni magamra, de kétségtelen, ha nem vesszük a tulajjal való közelebbi ismerettségét, és hogy én csak az ingyen piát kaptam fizetségként, legalább annyira voltam én is alkalmazott itt, mint Pultoska.
- Végül csak a szokásos? - Valami különös csengés visszhangzott a szavaiban. Mintha értenem kellene, mire gondol. Azonban inkább csak vállat vontam, miközben lepattintottam a kupakot.
- Miért ne? - ittam bele a hűsítő nedűbe. - Mi az?
Összevontam a szemöldököm, ahogy figyelem már-már zavaróan fürkésző tekintetét.
- Semmi, semmi - rázta meg a fejét. - Csak a hajad... Új frizura?
- Nem... - fogtam meg értetlenül egy előre lógó tincsem. - Már mióta az eszemet tudom, ilyen. Bár, persze, az elmúlt napokban nemigen jutott időm hajat mosni a tanulás mellett - mosolyodtam el kényszeredetten. Bár valószínűtlen, hogy olyan zsíros lenne, hogy azt Pultoska zselének nézze. Na meg, jobb szeme van neki annál.
- Értem... - fordult vissza ismét a takarításhoz. Arcára erős koncentráció ült ki. Mintha csak nagyon próbált volna valamit elfelejteni. - Szóval... hogy telt a napod? - igyekezett könnyeden csevegni, de a hangjában még mindig valamiféle különös feszültség csengett.
- Ne is kérdezd! - ittam bele ismét a sörömbe. - Mintha kimostak és kicsavartak volna, mielőtt kitettek száradni. Komolyan mondom, ezeket a vizsgákat direkt csinálják olyanra, hogy a szuszt is kiírd magadból. Ha nem lenne időkorlát, páran tuti még most is írnák. De szerencsére vége - sóhajtottam megkönnyebbülten. - Végre elengedhetem magam és jöhet a pihenés - mosolyodtam el.
- És ennek örömére egyenesen ide jöttél, hogy leidd magad? - A hangjában megint ott csengett az a kifürkészhetetlen él. Ha nem ismerném jobban, akár még az is megfordulna a fejemben, hogy a túlzott ivászatot akarná szóvá tenni. Vagy valamit ki akar szedni belőlem, csak nem mer nyíltan rákérdezni? De miért tenne ilyet? Hiszen sosem volt szokásunk titkolózni egymás előtt. Sosem voltam az a típus, aki leharapta volna a másik fejét, még egy indiszkrétebb kérdés miatt se. Én inkább az a típus vagyok, aki erre elpirul, hebegni kezd és nem képes egy értelmes mondatot kinyögni. De akkor meg...
- Nem - válaszoltam végül, kissé megfontolva, mit is mondok ki, alaposan megrágva minden szót. - Előbb haza mentem lezuhanyozni. Ragadtam az izzadtságtól. Lehet, nem ártott volna hajat is mosnom. - Nem volt teljesen őszinte a nevetésem.
- Értem... - mért végig ismét, akárha azt keresné, hol lóg ki a lóláb... szó szerint. - És utána egyenesen jöttél meglátogatni?
- Mi ez? Kihallgatás? - nevettem. - Az utolsó vizsga után csak megérdemlek egy sört, nem? Alaposan kifáradtam, úgyhogy a zuhany után azonnal lejöttem. De, látom, igencsak elvarázsolt hangulatodban találtalak - kacsintottam rá.
Pultoska nem válaszolt. Egy pillanatra mintha zavarba jött volna. Szinte hallottam, ahogy zakatol az agya, hogy mit mondjon. Aztán hirtelen zaj hallatszott a raktárhelyiség felől. Azt hittem, egyedül vagyunk. A lányok kimenőt kaptak erre a pár napra, ha egyszer úgysincs meló. Pultoska is csak azért tett-vett itt, hátha betér valaki. Mondjuk egy olyan részeges alak, mint én. De akkor meg...
- Á! Végre meg van! - kiáltott fel valaki a zaj forrása felől.
Ez a hang! Nem, az nem lehet. Nem akartam hinni a fülemnek. Pultoskával mindketten az ajtó felé kaptuk a fejünket, figyelve, ahogy a zajkeltő kilép közénk.
- Ti aztán rendesen elrejtettétek a legjobb piátokat. Most már értem, miért nem akartad magad kihozni... - Megtorpant és a hangja elhalt, amikor meglátott. Egy pillanatig csak néztünk egymásra, mintha egyikünk se akarna hinni a szemének, majd szája széles mosolyra húzódott. - Helló, B!
Most már tökéletesen megértettem Pultoska különös viselkedését.
Mintha csak a rosszabbik felemmel néztem volna szembe. A komplementeremmel. Na jó, túlzok, persze. De valahogy mégis bizarr volt a helyzet. Huszonöt év alatt se tudtam megszokni, hogy a saját vonásaimat látom viszont, a saját alakom, hosszúkás arcom, barna szemeim, barnás bőröm és a mosolyom, ugyanakkor teljesen rövid, felzselézett hajjal és olyan szerelésben, amit én sosem vennék fel. Nem mintha nem állt volna jól rajta a szűk, fényes anyagból készült fekete nadrág, az Iron Maidenes rövid ujjú póló és a szöges cipő. Nekem viszont már azelőtt lesült volna a bőr az arcomról, hogy így kiléptem volna az ajtón. De hát ő ilyen volt. És ahogy ott állt a raktár ajtajában, kezében egy rekesz drága sörrel, ismét felidéződtek bennem az emlékek.
Majdnem hangosan felnevettem. Most már tökéletesen meg tudtam érteni szegény Pultoskát. A helyében valószínűleg én se tudtam volna már azt se, hol áll a fejem. Talán még ebben a pillanatban is azt hittem volna, én hülyültem meg és látok duplán, készen arra, hogy beszállítsanak a pszichiátriára. És ahogy barátnőm szemébe néztem, pontosan ugyanezt láttam viszont.
Most már nem bírtam ki és visszafogottan elnevettem magam.
- Pultoska! - vontam magamra a figyelmét. - Azt hiszem, magyarázattal tartozom.
Felálltam a székemről és, még mindig értetlen tekintetétől kísérve odaléptem a hasonmásomhoz, hogy a vállára tegyem a kezem és úgy mosolyogjak barátnőmre.
- Hadd mutassak be valakit! Ő itt M. Az ikertestvérem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]