2016. június 8., szerda

Meddig mennél el? I. rész 8. fejezet

Előzmény: Meddig mennél el? I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Meddig mennél el? I. rész 7. fejezet

Írta: Gina_B_33
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2016. április 23.

*************************************************************************


Ezúttal túl sok képet gyűjtöttünk össze ahhoz, hogy beleférjen egy átlagos borítékba. Susan kerített egy nagyobb tokot nekik. Megegyeztünk, hogy ezt Susan nem tudja magával vinni a munkahelyére, úgyhogy gyorsan haza kell szaladnia, mielőtt elvinné Mr. Dákóhoz.
Amikor végeztünk, én legszívesebben azonnal visszamentem volna Susan ágyába, hogy befejezzük, amit elkezdtünk, de neki más tervei voltak. Még mindig korán volt, úgyhogy nem akarta elsietni azt, ami úgyis biztosan be fog következni.
Bement a fürdőszobába, hogy megengedje a vizet a kádba, miközben én italt kevertem magunknak.
Rengeteget csókolóztunk, amíg vártuk, hogy megteljen a kád. Ez a legkevésbé sem segített a bennünk gyülemlő vágyon. Emellett pedig korában már lezuhanyoztunk, úgyhogy nem is lett volna szükség fürdésre az idő elütésén kívül. Legfeljebb annyi, hogy „fenntartsuk a vágyat, ameddig csak lehet”, ahogy Susan fogalmazott.
Kényelmesen elhelyezkedtünk egymással szemben a kádban és az italunkat kortyolgattuk, miközben szélesen egymásra vigyorogtunk.
Aztán Susan megfogta a lábamat és az ágyékához igazította a térdemet, miközben én is ezt tettem az övével.
- Mmm! Ez mennyei – doromboltam.
Ő csak vigyorgott és ismét belekortyolt az italába.
- Azt hiszem, jó sok mókában lesz részünk együtt.
- Arról semmi kétségem sincs – bólintottam. - El se hiszem, hogy ilyen hamar ilyen messzire jutottunk?
Ő nem válaszolt semmit, csak tovább kuncogott.
- A semmiből a csúcsra – mondta végül-
Hosszú ideig ücsörögtünk a kádban, élvezve a meleg vizet és egymás társaságát. Mr. Dákó pedig ezalatt egyszer se jött szóba. Azonban mindketten tudtuk, hogy neki tartozunk hálával ezért a kapcsolatért.


***


A szívem majd kiugrott a helyéről, ahogy beléptünk Susan szobájába. Feltekerte a fűtést a lakásban, mielőtt elmentünk fürdeni, úgyhogy most már kellemesen meleg volt.
Mielőtt elhevertünk volna az ágyon, átöleltük egymást és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk, kezeink pedig bejárták egymás testét. Amit azonban a legjobban élveztem, az Susan melleinek érintése volt az enyéimen.
Amikor végül abbahagytuk a csókolózást, a szemében egyértelműen fénylő vággyal mérte végig a testemet.
- Nem baj, ha először én szeretnélek kényeztetni téged?
- Amit csak akarsz – válaszoltam.
Elfeküdtünk az ágyon egymás mellett és ismét csókolózni kezdtünk. Ellenálltam a vágynak, hogy leteperjem őt, tiszteletben tartva a kérését. Így hát csak kezeimmel simogattam gyengéden puha bőrét.
Aztán végül a hátamra fektetett és fölém hajolt. Keze számtalanszor megközelítette a puncimat, de végül egyszer sem érintette meg. Nem tartott sokáig, míg lüktető ágyékom végül már szinte könyörgött az érintéséért. De nem mondtam semmit. Azt szerettem volna, ha a saját tempójában halad. Elfogadtam a szerepet, hogy csak elengedjem magam és élvezzem a kényeztetését. Hamarosan úgyis eljön majd az én időm is.
Egyszerűen fenomenális volt, ahogy az ajkai és kezei mozogtak a testemen. Összehasonlíthatatlanul különbözött az eddig férfiakkal átélt kevéske élményemtől. Ők túlságosan is el voltak foglalva azzal, hogy megkaphassák, amire vágynak. Susan viszont gyengéd volt. Nem volt semmi sürgető az érintésében. Még amikor a melleimet csókolgatta és szopogatta, azt is ráérős gyengédséggel tette.
Végül meghallottam suttogó hangját: - Nyisd ki a szemed és nézz rám! Szeretném látni a szemeidet közben.
Amikor teljesítettem a kérését, a lábaim közé helyezkedett, én pedig kérés nélkül is széttártam őket neki. Továbbra is gyengéden futtatta végig ujjait szeméremajkaimon, de a csiklómat gondosan elkerülte. Közben végig a szemembe nézett és figyelte az érintésére adott reakciómat.
Amikor végül becsúsztatta mutatóujját a barlangomba, rám mosolygott.
- Nagyon benedvesedtél.
Nem válaszoltam, csak tovább mosolyogtam rá.
- Csak neked köszönhetően – nyöszörögtem végül.
- Nagyon jó lesz megízlelni a nedveidet – lepett meg a szavaival. - Most már tudom, milyen mennyei az ízük. Szeretnélek ott kényeztetni a számmal, amikor elmégy. Érezni akarom a nedveidet a számban.
Már ennek hallatára is majdnem elélveztem. Ez pedig neki is feltűnhetett, mert az arcán széles mosoly terült szét.
- Ugye tudod, hogy én is legalább annyira élvezni fogom, mint te?
- Igen – válaszoltam fátyolos hangon.
A mosolya még szélesebb lett és közben tovább dorombolta: - Amikor korábban rajtad voltam, egy pillanatra sem akartam abbahagyni – mondta, miközben a szájához emelte az ujját és elégedetten figyelte, ahogy kiguvadó szemekkel figyelem, miközben lenyalja róla nedveimet. - Imádom a puncid ízét. Sose hittem volna, hogy így lesz, de ez az igazság. Először azt hittem, olyan lesz, mint bármilyen más feladat, amit meg kell csinálni, úgyhogy jobb jó képet vágni hozzá. De most már egészen másképp látom. Nagyon is imádom.
Gondolkodás nélkül a tarkójára simítottam a kezem és magamhoz húztam őt, hogy szenvedélyesen megcsókoljam. Még éreztem a saját ízemet a nyelvén. Egyszerűen mámorító volt. Miközben csókolóztunk, belém tolta két ujját és gyengéden simogatni kezdte a G-pontomat. Senki sem csinálta még ezt nekem. Teljesen elvette az eszemet.
- Mmm! Ez tetszik neked, nemde? - vigyorgott.
Csak bólogatni tudtam, de neki ez is épp elég volt.
- Mondd el! Mondd el, mennyire tetszik!
- I-imádom – nyöszörögtem. - Csodálatos érzés...
Minden erőmre szükségem volt, hogy kinyögjem a szavakat.
- Jó kislány! Valahogy ki kell találnom, hogyan tudnám eközben a csiklódat is szopogatni. Tetszene?
- A fenébe is, igen! - Robbanásként törtek ki torkomból a szavak, miközben éreztem, hogy már nem állok messze a csúcstól. - Én... én... mindjárt...
- Minden rendben, Jan. Engedd csak el magad! Azt szeretném, ha kiélveznéd minden pillanatát, én pedig érezhetném a számban a gyönyöröd minden cseppjét.
Nem is kellett több. A testem megfeszült és éreztem, ahogy minden porcikám görcsbe rándul.
- Ez az! Jó kislány – morogta Susan. - Nem kell elsietni. Csak engedd el magad!
Miután kihúzta belőlem az ujjait, még percekbe telt, mire teljesen magamhoz tértem.
Csak ekkor vettem éstre, hogy menet közben lehunytam a szemeimet. Susan azonban nem tette szóvá. Amikor kinyitottam őket, csak barátnőm mosolygó arcát láttam, mielőtt közel hajolt hozzám és ismét szenvedélyesen megcsókolt.
- Szeretnéd folytatni, vagy pihenjünk kicsit?
- Egy... kis szünet... jó lenne... igen – ziháltam.
Azonnal széles mosoly terült szét az arcán és elugrott az ágyról.
- Akkor készítek egy italt – sietett ki a szobából. Ahogy magamra maradva hevertem az ágyon, csak arra tudtam gondolni, mennyire csodálatos is volt az a néhány perc. Sosem hittem volna, hogy valaha is át fogok élni ekkora gyönyört az életben. Minden pillanatát úgy élveztem, mintha a világ megszűnt volna létezni közben.


***


Amikor újsütetű szeretőm visszatért, átnyújtotta nekem a friss italt.
- Ez egy kicsit gyengébb – közölte. - Jobb lesz, ha most kicsit lazábbra vesszük a figurát. Hosszú éjszaka áll előttünk.
- Ja. Rohadtul hosszú éjszaka – vigyorogtam pajkosan.
Miközben az italunkat kortyolgattuk, ujjaival gyengéden a testem cirógatta.
- Imádom a testedet. Olyan puha és szexi! És elmondhatatlanul imádom a melleidet. Tudom, hogy te is szereted az enyémeket, de ez most más. A tieid olyan selymesek és szexik és... egyszerűen fantasztikusak. Szerintem az enyém túl átlagos. Tudom, hogy a ruha alatt jól néznek ki, de amúgy a tieid mellett labdába se rúgnak.
- Ne legyél ennyire kishitű! - dorgáltam meg. - Egy szempillantás alatt cserélnék veled, ha arra adódna lehetőség.
- Könnyű mondani. De elég hamar megunnád őket. Jól esik a figyelem, amit magukra vonnak, de a tiedhez érni összehasonlíthatatlanul jobb.
Közben végig a melleimet simogatta és bimbóimat pöckölgette. Érintéséből elemi tűz áradt.
- Nagyon jó érzés, amikor hozzájuk érsz – közöltem. - Egyáltalán nem olyan, mint amilyet bármilyen férfi valaha is csinált. Csodálatos érzés.
- Akkor most már mindketten tudjuk, miért meleg annyi nő. Vagy legalábbis biszexuális – kuncogott.
- És szerinted mi mik vagyunk? - kérdeztem, de már előre tudtam a választ.
- Könnyen lennék meleg... ha növesztenél egy szép, méretes farkat – nevetett fel hangosan.
- Ja. Én is így érzek. Szóval, ezek szerint, most már biszexuálisok vagyunk, nemde?
- Muszáj valamilyen címkét aggatni magunkra? Nem élvezhetnénk csak az életet minden ilyesfajta hülyeség nélkül?
Tarkójára simítottam a kezem és magamhoz húztam őt, hogy megcsókoljam.
- De – suttogtam az utolsó pillanatban, mielőtt az ajkaink összeértek.


***


Épp csak az italunk felénél tartottunk, amikor Susan kivette a kezemből a poharamat és mindkettőnkét az asztalra tette.
- Eléggé átmelegedtél?
- Hogy a fenébe ne! Égek a vágytól. Az érintésed... Elmondhatatlanul csodálatos.
Susan rám mászott és mélyen a szemembe nézett.
- Ki szeretnélek nyalni most azonnal és érezni, ahogy a számba élvezel.
Halkan kuncogtam.
- Nem hiszem, hogy sok akadálya lenne.
Szélesen elvigyorodott, majd csókolgatni és nyalogatna kezdte a testemet. Amikor már majdnem elért a puncimhoz, felhúztam a lábaimat és széttártam a térdeimet. Susan közéjük helyezkedett és megmarkolta a combjaimat.
Egy pillanat múlva megéreztem, ahogy nyelve óvatosan szeméremajkaim közé siklik.
- Ez az! Csináld! Ne hagyd abba! - ziháltam, miközben a testem azonnal remegni kezdett.
A lakótársam és újsütetű szeretőm szó nélkül széttárta szeméremajkaimat az ujjaival és közéjük mélyesztette nyelvét.
A csípőm hevesen rázkódott, miközben az arcába toltam az ágyékomat. Kezeim szinte önálló életre kélve tapadtak a fejére, hogy még inkább magamhoz vonjam őt. Azonnal tudta, mire vágyok és ajkait gyengéden csiklóm köré fonta.
- Ó, egek! - nyögtem. - Ez az! Nehogy abbahagyd!
Amikor már combjaim is remegni kezdtek, Susan erősen megtartott, de, hála az égnek, egy pillanatra sem engedte ki a csiklómat ajkai közül.
Hangosan felsikoltottam, amikor rám tört a gyönyör. Aztán pillanatokig csak zihálni tudtam, míg végül, nyelve munkájának eredményeként mámoromban meg nem töltöttem a száját nedveimmel.
Amikor már lassan elernyedtem, kinyitottam a szemeimet és azonnal megpillantottam Susan arcát, ahogy rám vigyorog.
- Ez csodálatos volt.
- Nekem mondod? - ziháltam. - Én élveztem nagyobbat, mint bármikor életemben.
- Szeretnéd megkóstolni?
- Aha – válaszoltam fátyolos hangon.
Előre hajolt és mélyen belenyalt a puncimba, majd mellém kúszott és megcsókolt. Nyelve bebarangolta a számat.
- Mmmm! - doromboltam.
Azt kívántam, bárcsak sose érne véget ez a pillanat. Soha.


***


Néhány további korty után az italunkból, annak ellenére, hogy teljesen kimerültünk a sok gyönyörtől, vigyorogva felé fordultam.
- Most én jövök.
Új szeretőm az arcomra tette a kezét és rám mosolygott.
- Most ne, Drágám! Mindkettőnknek pihennünk kell. Holnap munka van. Inkább várnék vele. Holnap majd bepótolhatjuk. Most inkább aludjunk!
Megfontoltam a szavait, aztán lassan bólintottam.
- Oké. Ha ezt szeretnéd. De egy ideig még nem fogok tudni aludni. Csinálnál egy erősebb italt, hátha az segít?
- Hát persze – vigyorgott.

Aznap éjjel Susan ágyában aludtam. Testem az hátához simult, kezeim pedig a mellén pihentek. Ágyékom még mindig lüktetett a gyönyörtől, amit szerzett nekem és felemelő érzés volt most formás fenekéhez simítani. Az utolsó gondolatom az volt, mielőtt elaludtam, hogy az élet csodaszép.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]