2018. április 22., vasárnap

Négyesben V. rész - Négyen párban 2. fejezet

Előzmény: Négyesben I. rész
Közvetlen előzmény: Négyesben V. rész 1. fejezet

Írta: lizard_lix
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 8.

*********************************************************************


Jim és Jasmine végignevették a készülődés hátralevő részét, mielőtt találkoztak volna Tarával és Matt-tel a nappaliban, akik még mindig úgy vigyorogtak, mint a gyerekek, akiknek valamilyen meglepetést ígértek. Mind a négyen átölelték egymást és szorosan tartották ott, a nappali közepén.
Tara vett egy mély levegőt, majd kiengedte.
- Tényleg szeretném megtartani az ígéretemet és megmutatni ma Jasmine-nek a várost, de még egy ilyen ölelés és emberekről fogom letépni a ruhát… Úgyhogy inkább induljunk!
Mindenki vigyorgott, miközben a garázs felé indultak és bepattantak Matt terepjárójába.
Élvezetteli délután állt előttük, végig mutogatva Jasemine-nek gyermekkoruk színhelyeit, különös tekintettel azokra, ahol a kis „bűneseteik”, jellemzően meztelenkedések és szeretkezések, megestek.
Aztán beugrottak egy gyors vizitre a fehérneműboltba is egy kis vetkőzésre. Mindenki szerzett magának valami újat és szexit. Még a srácok is kaptak egy pár feszülős szatén boxert. Ahogy megmutatták felpróbált szerzeményeiket, a lányok foglalták el a próbafülkék előtti foteleket és kuncogva sugdolóztak arról, hogyan tépik majd le azokat a ruhadarabokat. Kézzel, foggal… bármivel.
A srácoknak viszont végül elege lett és a parti bárban kötöttek ki egy-egy sör társaságában, míg a lányok még cipőt próbáltak.
Nagyjából fél hatkor találkoztak, hogy elinduljanak a kedvenc helyük, a Garnéla Hajó felé. Egy klasszikus tengerparti városka klasszikus tengerparti falatozója volt. Hangulatos, de egy kicsit lehasznált és modoros. Jó hely arra, hogy az ember szerezzen némi finom kaját, jó italt és beszélgethessen egy kellemeset.
Letelepedtek egy asztalhoz a hátsó sarokban, ami, tekintettel a korai órára, gyakorlatilag teljes privát szférát nyújtott nekik. A legközelebbi csapat négy asztalnyira volt tőlük, az egyik tengerre néző ablaknál.
Rendeltek maguknak tenger gyümölcseit és sört Tarának és Jimnek, míg Matt és Jasmine felnyitott egy boros üveget.
A késő délutáni nap lassan átadta helyét a forró trópusi szürkületnek. Együtt falatoztak, miközben folytatták a korábban elkezdett sztorizgatást. Társalgás közben elröppent néhány gyors csók és ölelés, nem kevés érzelmes érintéssel és simogatással kísérve. Szórakoztató játék volt kitalálni a kikövetkeztethetetlent, hogy legközelebb mégis ki fog kihez nyúlni.
Már épp az étkezés végére értek, amikor a pincér feltűnt egy nagy üveg gondosan behűtött pezsgővel. Előttük nyitotta ki, hogy aztán töltsön mindenkinek egy adagot, majd diszkréten magukra hagyta őket a köszöntők előtt.
Jasmine elvörösödött.
- Ó, nem… Ezt nem akarhatjátok.
- Ó, de. Nagyon is – vigyorgott Tara. – Te vagy a legcsodálatosabb dolog, ami történt velünk Isten tudja mióta. Úgyhogy ez az alkalom megérdemli az ünneplést.
Jasmine fülig pirult és megemelte a poharát.
- Köszönöm. Köszönöm, hogy meghívtatok az életetekbe és hogy megmutattátok, milyen csodálatos is lehet a szerelem.
Azzal mindenki megemelte a poharát és összekoccintották a szélüket, hogy aztán beleigyanak. Jasmine letette a poharát, hátra lökte a székét és felállt. Ugyanúgy, mint reggelinél, az eleinte meglepett pillantások széles mosolyokká változtak, ahogy a sötét hajú nő körbe járt és mindenkit megölelt és megcsókolt.
Amikor Jasmine végül visszaült, Tara szólalt meg.
- Nos, kezd meleg lenni itt, nem igaz?
- Azt hiszem, jobb lesz, ha ezt már máshol folytatjuk – jelentette ki Jim. – Van még számtalan ötletem a továbbiakra, de az itt kisebb botrányt okozna.
Matt a világszerte ismert egyezményes jellel üzente a pincérnek, hogy kérnék a számlát, majd még kitöltötte a pezsgő maradékát a többieknek.
- Fenékig! – jelentette ki. – Annak reményében, hogy hamarosan más nedveket is nyeldekelhetünk.
Jasmine körbe nyalta az ajkait és egy halk „Mmmm!” kíséretében figyelte, ahogy a szőke férfi lenyeli az italt.
Kifizették a számlát, összeszedték a szerzeményeiket és elindultak a parkoló felé, karjukat egymás dereka köré fonva. Ahogy közelítettek az autó felé, a kezek egyre csak lejjebb kezdtek csúszni. Ahogy kényelmesen elhelyezkedtek odabenn, a jármű ablakai már kezdtek bepárásodni, mintha egy forró tinibuli kezdődne odabenn.
Matt azonnal be is rántotta a kéziféket és a lehető leggyorsabban hazafelé vette az irányt.
Annyira eszeveszett hevülettel vágyott rá, hogy végre haza érjenek, hogy szabályosan megkönnyebbült, amikor a motor duruzsolása végül elhallgatott otthon, a garázsban. Mindannyian kikászálódtak és úgy támogatták egymást a ház felé, mintha csak anélkül nem is tudnának járni.
Tara teljesen be volt indulva.
Galina Dubenenko alias Tara
- Gyerünk, srácok! Én hozom a játékszeres dobozt. Ti addig menjetek fel Jim és Jasmine szobájába! Itt az idő némi új tapasztalatnak. Hozzatok innivalót nekem is!
- Mmm! – vigyorgott Jasmine. – Itt az idő négyünknek, mindünknek együtt. – Fülig szaladt a szája. – Alig várom már.
Mindenki felnevetett Jasmine izgatottságának láttán, legbelül azonban nagyon is osztoztak az érzelmein.
- Na, akkor ne ácsorogjatok csak úgy ott! – mondta Tara, miközben a szoba felé indult. – Fogjátok az italokat és le a textillel!
Ezúttal Tara volt a nevetés tárgya, de közben mindannyian nekiálltak az utasítások megvalósításának.
Egyszerre érkeztek Jim és Jasmine szobájába. Tara egy kartondobozt cipelt, ami tele volt egy rakat azonosítatlan színes tárggyal. Jasmine felvont szemöldökkel pillantott rá, mire Tara csak vigyorgott.
- Csak várd ki! Megéri.
A poharaikat megfelelően biztonságos helyre rakták, miközben a doboz a szoba közepére került, az ágy mellé. Mindannyian egymásra néztek és többen izgatottan kapkodták a levegőt. Senki sem akarta megtenni az első lépést. Végül, mindenkit, köztük magát is meglepve, Jasmine nyúlt ki, hogy magához vonjon mindenkit és az ölelést megtoldja egy-egy nyelves csókkal is.
Ennél nem is kellett több. Négy test préselődött egymáshoz, nyelvek keltek birokra és ruhadarabok repkedtek mindenfelé.
Alig hagyták abba a csókolózást egy-egy lélegzetvételnyi időre, míg végül már ott álltak a szoba közepén teljesen meztelenül. Matt az ágyhoz vezette a lányokat, miközben Jim elégedetten méregette őket hátulról.
Mind a négyen leroskadtak a lepedőre, különböző pozíciókat felvéve, hogy mindenki magához ölelhessen és csókolhasson valakit. Matt ajkai Jasmine-éire tapadtak, míg Tara a másik nő mellbimbóit szopogatta, Jim pedig a szőkésbarna szépségéit. Kezek kalandoztak mindenfelé, simogatva és ingerelve a többieket.
Jasmine visszahúzódott Matt-től és egy szenvedélyes csók után elszakadt tőle aztán ráhajoljon Jim erekciójára. Azonban közben a másik férfit se hagyta magára, viszont ahogy legnemesebb testrésze felé nyúlt, Tara kezét már ott találta. A másik nő még mindig az ő mellbimbóját szopogatta, majd lassan lefelé indult a hasfalán.
Matt és Jim mosolyogva figyelték az eseményeket, néha egy-egy futó pillantást küldve egymás felé. A sötétebb hajú férfi fejével Tara széttárt lábai közé intett, mire szőke barátja megnyalta az ajkait és bólintott, mielőtt felesége ágyékához hajolt volna.

Jim erre csak mosolygott, majd előre hajolt, hogy szájába vegye Matt golyóit, gyengéden szopogatva azokat, miközben a nők a fölötte meredező árbócot izgatták.

Folytatása következik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]