2018. április 25., szerda

Négyesben V. rész - Négyen párban 3. fejezet

Előzmény: Négyesben I. rész
Közvetlen előzmény: Négyesben V. rész 2. fejezet

Írta: lizard_lix
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 8.

*********************************************************************


A teljesen egymásba gabalyodott két férfi és két női test boldogan simult egymáshoz, hangosan cuppogva kényeztetve egymást. Jasmine és Jim hevesen szopta Jimet illetve Matt-et, miközben Jasmine és Tara Matt férfiasságát izgatta, ráadásképp Tara és Matt Jasmine és Jim testét simogatta és csókolgatta.
Hangos nyögések töltötték be a szobát egyre hevesebb zihálás kíséretében, míg végül Tara fel nem emelte a fejét Jasmine testéről.
- Mmm! Ez mennyei! Órákig tudnám még folytatni. Viszont most nagyon szükségem lenne egy kis lovaglásra. Jasmine, te választhatsz, melyik hancúrlécet szeretnéd.
A másik nő csak azért figyelt oda, mert a barna szépség abbahagyta izgatását, ő pedig kíváncsi volt, mi történt. Tara javaslata viszont teljesen felizgatta. Egy pillanat alatt összeszedte magát, felemelkedett Jim farkáról és elégedetten morgott.
- Ó igen, cowgirl! Szerintem is eljött az ideje egy kis rodeónak.
Vigyorogva végigmérte Matt-tet, majd oda hajolt, ahol Jim nyalogatta és szívogatta a másik férfi golyóit, szájába véve a szőke óriás férfiasságát.
- Ne haragudj, baby, de lenyúlnám a játékszeredet! – mondta, Jim pedig csak vigyorgott, majd felemelte a fejét egy gyors nyelves csókra.
- Csak a tiéd, szerelmem. Legalábbis egyelőre – kacsintott, miközben odacsúszott Tarához, aki már rá is vetette magát.
Jasmine átvetette az egyik lábát Matt felett és fölé helyezkedett. A szőke férfi saját gyönyörének felhőjében úszott, de amikor Tara eltávolodott tőle, akárcsak Jim ajkai a golyóiról, engedelmesen Jasmine barlangjába vezette farkát. A szemei elkerekedtek a hirtelen kellemesen feszítő érzéstől és száját hangos nyögés hagyta el.
Jasmine kuncogni kezdett és fel-le mozgatta testét partnere szerszámán. Közben oldalra pillantott és figyelte, ahogy Tara hasonló pozíciót vesz fel Jim felett. Lepacsiztak a másik nővel, hogy aztán mohón szájon csókolják egymást. Utána viszont Jasmine előre hajolt és Matt ajkaira tapasztotta a sajátjait. Azonban ez se tartott sokáig, mielőtt a nő kicsavarodott testhelyzetben Jim szájához hajolt volna.
Amikor végül ez a csók is véget ért, lepillantott Matt-re.
- Szóval, valami elcseszett sétapóni vagy, vagy egy igazi csődör? – Azzal Tarához fordult. – Versenyezzünk, csajszi!
Úgy kezdett el mozogni Matt-ten, akár egy lóházán, fel-le ringatva a testét. Tara hangosan felnevetett és egy kicsattanó „Jíháááá!”-val kommentálta az eseményeket.
A férfiak teste egyre hevesebben kezdett remegni, míg végül már mind a négyen hangosan ziháltak, egyre közelebb lendülve a csúcshoz.
Tara és Jasmine megpróbálta megcsókolni egymást, úgy, ahogy a jacuzziban is tették korábban, de a testük már annyira remegett, hogy képtelenek voltak rá. Mindkettőjüket már csak egy hajszál választotta el a csúcstól.
A fészkelődésük némi lélegzetvételhez juttatta az alattuk fekvő Jimet és Matt-tet, de amikor a nők ismét rájuk koncentráltak, a gyönyör hullámként öntötte el a testüket. Pillanatokon belül mindketten hangosan felnyögtek és partnerük testébe pumpálták nedveiket, ezzel a két nőt is átlökve a gyönyör peremén.
Pár szívdobbanásnyi idő múlva lassítani kezdtek és a légzésük ismét visszatért saját ellenőrzésük alá. Ráhajoltak partnerük mellkasára, aki szorosan a karjaiba zárta őket.
Senki se szólalt meg még hosszú percekig. Mindannyian levegő után kapkodtak, miközben Jim és Matt a karjaik között tartott nőket simogatta és csókolgatta.
- A fenébe is! – nyögött fel végül Jasmine. – El se hiszem, hogy még élek.
- Nem csak hogy élsz, Szerelmem, de ami még jobb, megízlelted egy jó kis menet kezdetét – nevetett Jim. – Fújd ki jól magad, mert aztán a jancsi újra támad!
Mindannyian hangosan felnevettek, majd elnyújtóztak, hogy pár perig csak ernyedten szuszogjanak. A csókok azonban hamar visszatértek az arcokra és ajkakra a kezek kíséretében, amik bebarangolták a hatókörükbe eső testeket. A vágy újból fellángolt és már mindenki azon gondolkodott, milyen kombinációban folytassák tovább a mókát.
- Van egy ötletem – jelentette ki Tara.
- Miért nem vagyok meglepve? – kacagott fel Jim. – Mi Jasmine-nel és Matt-tel tehetünk, amit csak akarunk, de aztán jön az örök agytröszt Tara és mindent egy magasabb szintre emel.
- Ugyan, srácok! Ti mindig csak panaszkodni tudtok – csóválta a fejét Tara. – Na, figyeljetek!
- Figyelünk, figyelünk, ó, Tara úrnő! – vigyorgott Jim. – Ajándékozz meg minket fenséges gondolataiddal!
- Nos… kellett valaki negyediknek egy TP-hez. Most pedig, hogy ez már megvan… én szeretnék középen lenni – kuncogott.
- Tipi? Cowboyokat és indiánokat fogunk játszani?
Hangos nevetés csattant fel.
- Nem tipi. T. P. Úgy mint Triple Penetration. Hármas behatolás. Csodás lesz, de négy ember kell hozzá. Egyikünk van középen, a másik három pedig őt keféli. Például Matt dughatná a puncimat, miközben Jim a számat, Jasmine pedig a fenekemet. Vagy bármely más kombinációban – vigyorgott Tara. – A srácok esetében egy farok a szájba, egy a fenékbe, az övé pedig lehet a negyedikünk bármilyében. A lényeg az, hogy a szerencsés emberünk elölről, hátulról és szemből is teljesen le legyen foglalva. Higgyétek el, fenomenális élmény!
- Váó! – nyögött fel Jasmine. – Csak egy dolog… Ha nekem kellene kezelésbe vennem a fenekedet, ahhoz szükség lenne valami „szerszámra” is, ami viszont nekem nincs – pillantott a saját lábai közé.
- Ó, azon könnyen segíthetünk – kacsintott Tara. – Nézd csak!
Azzal lehajolt az ágyról és turkálni kezdett a kartondobozban.
- Itt is van! – jelentette ki végül. – A te saját, külön bejáratú farkad. – Azzal felemelt egy méretes, kétvégű felcsatolható műpéniszt.
Jasmine nem volt teljesen biztos benne, hogy működik ez az egész, de nem akart tiltakozni.
- Okéééé. Hogyan működik ez?
- Pofonegyszerű – magyarázta Tara tanárnénis hangon. – Ezt felhelyezed magadba – mutatott a szerszám rövidebb végére –, aztán rögzíted magadon a szíjakat és megszorítod őket. Minden a megfelelő helyre kerül – hajolt előre, hogy gyengéden megérintse Jasmine csiklóját. A másik nő beleremegett a mozdulatba. – Így pedig ha használod, te is épp annyira élvezed majd, mint mi.
- Király. Ez jól hangzik… El se hiszem, hogy épp ezt mondtam – pirult el Jasmine. – Kihozzátok belőlem, hogy mindent ki akarjak próbálni. Oké. Vágjunk bele! – nyúlt az eszközért, de Tara visszatartotta.
- Feltehetem én? Kérlek – pillantott rá Tara kiskutya-szemekkel. A hangja azt sugallta Jasmine-nek, hogy ez egy őrült és izgató menet kezdete lesz.
- Hát persze. Úgyis szükségem lesz segítségre hozzá. És biztos vagyok benne, hogy te pontosan tudod, hogy kell betenni. – Ez hangos nevetést csalt elő mindenkivől, Tara pedig mosolyogva mászott le az ágyról, hogy talpra álljon és maga után húzza Jasmine-t.
A sötét hajú nő arccal az ágy felé állt, hogy a srácok is figyelhessék. Azok ketten kényelmesen elhelyezkedve szemlélődtek, miközben fél kézzel egymás ágyékát simogatták.
Tara letérdelt Jasmine elé és megkérte, hogy emelje meg az egyik lábát, hogy áthúzhassa rajta a szíjat. Aztán áthúzta a megfelelő részt a másik lábon is és barátnője csípőjére igazította a szerszámot.
Jim és Matt kőkeményen ágaskodó pozícióba dolgozta egymás farkát, miközben egy pillanatra sem vették le a tekintetüket a lányokról.
- Oké, most jön a legjobb rész. Legalábbis abból az első – kent Tara némi síkosítót az előre kiálló szerszámra. – Rendben, baby! Tedd kicsit széjjelebb a lábaidat, hogy beigazíthassam a kisfickót a helyére!
Jasmine engedelmesen vállszélességre nyitotta a lábait, Tara pedig igazgatni kezdte a szíjat.
- Tökéletes. Viszont… egyszerűen nem tudok kihagyni egy ilyen lehetőséget – hajolt előre és megcsókolta Jasmine bejáratát, végigfuttatva nyelvét a másik nő szeméremajkai között.
Jasmine hangosan felnyögött és még szélesebbre tárta a lábait, miközben Tara a csiklóját kezdte szopogatni. Egy pillanatra teljesen elfeledkeztek a játékszerről, miközben a sötétebb hajú lány megragadta társnője fejét és két marokra fogta a haját.
A srácok elégedetten kurjongattak és élvezték a műsort.
Tara pár percig folytatta a munkáját, majd egy hangos sóhajtás kíséretében elhúzódott Jasmine teljesen átnedvesedett ágyékától.
- Egek! Szinte már el se tudok szakadni tőled. De most már szerintem tökéletesen jó lesz ez a kis játékszer.
Jasmine közel állt hozzá, hogy könyörögjön Tarának, folytassa, de aztán végül visszanyelte a szavakat és csak bólintott.
Tara megfogta a szerszámot és a rövidebb, de vastagabb felének hegyét óvatosan Jasmine bejáratához illesztette, lassan beletolva a kiálló részt a másik nő testébe.
Jasmine zihálva vett egy mély levegőt. Lábai remegtek, ahogy Tara belé vezette a szerszámot. Aztán az előtte lévő nő eligazította a szíjakat a dereka körül és átvezetett egyet a lábai között is, rögzítve a játékszert.
Jim és Matt még mindig az ágy fejfájának dőlt, ujjaikat a másik merevedése köré fonva, és hangosan nyöszörögtek, ahogy Tara hátra dőlt, megszemlélve a művét.

- Itt az ideje, hogy Jasmine-t életében először valaki kiadósan leszopja.

Folytatása következik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]