Az ismeretlen tényező I. rész - A nő a Manhattenben 2. fejezet

Előzmény: Az ismeretlen tényező I. rész 1. fejezet

Írta: Shaima32
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2017. március 7.

*************************************************************************

Selby pont kívül esik Belgrave határain, Puffing Billy megye kellős közepén. A régi gőzvonat a régi állomáson áll meg Gembrook felé. A nagymamám vitt ezzel, amikor általános iskolába jártam. Egy kisváros alig több mint ezerhatszáz lakossal, azonban rengeteg turistát vonz, akik abban reménykednek, hogy elcsíphetnek valamit az ausztrál vadvilágból. A bozóttüzek azonban pokollá tudják tenni a környéket. A helyiek minden évben hűvös nyárér imádkoznak, a helyi tűzoltóság pedig örökké készültségben áll. A lakosok minden tavasszal eltakarítják a száraz leveleket és levágják a túllógó ágakat.

A magam részéről mindig is szerettem Mt Dandenong szeles útjait, különösen biciklin, aznap viszont a kocsimat vittem. Egy 1976-os Chrysler Charger-t, ami gázolajjal ment és úgy szántotta az utat, mint egy megveszekedett hajcsár ostora a rabszolga hátát. Jodie háza a meredek út végén volt és csodás kilátás nyílt onnan az alant kanyargó utakra. Óriás tujából épült egy hosszú elülső verandával. Az előkert gyepét bokrok és virágok szegélyezték. Egy kutya ugatását hallottam a ház mögül.

Megnyomtam a csengőt és egy pillanattal később megláttam az „Az iroda hátul”-feliratot és a nyilat, ami elvezetett a veranda mentén. Követtem az útbaigazítást és végig sétáltam a felhajtón egy százhatvan centis szélfogó kerítésig. A felhajtó végén egy kis bungaló állt, szintén óriás tujából, de ahogy felé indultam, egy ausztrál pásztorkutya vetette magát a kerítéshez és veszettül ugatni kezdett. Hamarosan egy másik kutya is érkezett mellé, ezúttal egy hatalmas rottweiler képében, bár kettejük közül ő tűnt békésebbnek.

- Tam! Pofa sutba! – kiáltott ki Jodie, kinyitva az ajtót.

Tam elhallgatott, a gazdája pedig rám mosolygott.

- Bocsánat miatta! Scott kutyája és még a saját árnyékát is képes megugatni.

- Akkor a rottie a tiéd?

- Jack az én kutyám. Igazság szerint közös az apjuk Tammel, hiszed vagy sem.

Felléptem az apró verandára vezető öt lépcsőfokon, hogy végig tekinthessen egy sokkal nagyobb hátsó kerten. Bár a szélfogó kerítés leválasztotta a bungalót, vezetett hozzá egy kapu és egy másik a házhoz is. A ház hátuljában állt egy fa lugas a sarkában barbecue-felszereléssel a másik oldalon pedig egy sütővel. Celine Dion-zenét hallottam odabentről.

- Szép kis vityillód van itt.

- Kösz. A lugast Scott építette – bökött a tető felé. Neki van saját kilátása, de ezt ingyen megcsinálta nekem és végeredményben mindkettőnknek hasznos.

- Rendes tőle.

- Az – bólintott és a kocsim felé pillantott. – Az egyik exemnek is Chargere volt.

- Nem Tony-nak hívták, igaz?

- Gregnek – tett egy lépést hátra. – Gyere be! Kérsz kávét vagy teát?

- Ööö, kávé jó lesz, köszönöm. Feketén szeretem. Cukor nélkül.

- Ahogy a csajokat is?

- Haha – húztam el a számat, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót. – Igazság szerint sosem voltam még fekete nővel. Nem mintha nem próbálkoztam volna.

- Én se voltam még fekete pasival – mosolygott. – Flörtöltem velük, de talán nem voltam az esetük – kapcsolta be a kávéfőzőt.

- Kényelmes kis iroda amúgy.

- Az – kapcsolta ki a zenét. – Fészer volt, amikor ide költöztem. Teljesen kibeleztem és újjáépítettem – intett egy szék felé az asztalnál. – Helyezd kényelembe magad!

Leültem és felmértem a környezetemet, amíg ő elkészítette a kávét. Az első dolog, amire felfigyeltem, a blúza volt. Egyszerű rózsaszín selyem volt fodros gallérral, amit három arany gomb rögzített. A fodrok eltakarták a többit.

- Mi az?

- Csak azon merengek, hol vehetted a felsőd.

- Személyre szabott – lebbentette meg a fodrokat. – Egy internetes oldalon lehet rendelni. Tetszik?

- Nem az én stílusom. De a mamám egyértelműen imádná.

- Én imádom. De téged is el tudnálak képzelni hasonlóban.

- Talán – csúsztattam lejjebb a tekintetem fekete csíkos szoknyájára. – Bocsánat. Én nem akartalak…

- Végig gusztálni? – nevetett Jodie. – Nem számít. Tudod, a kerítés melyik oldalán vertem tanyát. Amúgy is, az egyességünk alapján sokkal többet is fogsz látni.

Logikus volt az egyességünk alapján, mégis flörtölésnek hatott. Ennek ellenére ártatlan megjegyzésnek tartottam, amíg a megbeszélésünk végén hátra nem dőlt, hogy nyújtózkodjon egyet és ravasz mosolyba vonta ajkait.

- Meglehetősen egyszerűnek tűnik, de azért leszögezem, hogy teljes őszinteséget várok a klienseimtől. Szóval ha esetleg pár lepedőt rejtegetnél a bugyidban, vagy bárhol, tudnom kell, mennyit és honnan szerezted. Kaptam már igencsak nagylelkű ajánlatokat simlis alakoktól, hogy rejtsem el a mocskos pénzüket, én viszont mindig visszautasítottam.

- Minden a számlákon van – válaszoltam. – Mindent megtartottam.

- Látom – pillantott a cipősdobozomra. – Hasznos lehet együtt tartani őket kronologikus sorrendben. Az nagyban megkönnyítené a munkámat. - Előre hajolt és kinyitott egy mappát. – Ezt viszont hagyjuk máskorra! Lássunk egy kis bőrt! – mosolygott rám és elővett egy rajzot egy sárkányról.

- Szép rajz – tanulmányoztam.

- Ja. – Kibontotta a gallérját és elkezdte kigombolni a blúzát. – Megmutatom, hova szeretném.

Felállt és kihúzta a blúzát az övéből. Annak ellenére, hogy az első pillanattól kezdve gyönyörűnek tartottam őt, megőriztem a hidegvéremet, ahogy kibontotta a blúzát és megfordult, hogy az asztalra hajítsa a ruhadarabot és feltárja a hátát.

- Ide szeretném – mutatott a derekára. – És lehetséges lenne, hogy a farka a farpofámra nyúljon? Nagyjából olyan mértben készült a rajz, amekkorában szeretném.

Előre nyúltam és megérintettem a gerincét.

- Iszonyatosan fájni fog a csont miatt, de igen. Elérheti a fenekedet. Magammal vihetem a rajzot?

- Persze. Neked nyomtattam ki. – Visszavette a blúzát és elkezdte begombolni. – Mikor tudnád megcsinálni?

- Mondjuk most szombat este?

- Tökéletes – pillantott a számláimmal teli cipősdobozra. – Addigra megcsinálom a könyvelésedet.

- Nem kell sietni – emelkedtem fel. – Előkészítek mindent.

- Bármi előzetes javaslat? – kérdezte Jodie, miközben kikísért a felhajtóhoz.

- Csak viselj laza ruhát! Mackónadrágot és bő pólót. Ó! És ne igyál előtte! Az felhígítja a vért.

- És a kábszer?

- Az megteszi – néztem rád. – Nem néztelek volna dohányosnak.

- Nem is vagyok. Scott szeret pipázni meló után. Én inkább borpárti vagyok, de néhanapján én is szippantok valamennyit. A hétvégeket a barátnőjénél szokta tölteni, úgyhogy nem fog minkat megzavarni.

Folytatása következik!