Gyönyörök szigete XVI. rész - Alárendelődés 1. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XV. rész 2. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 8.

*********************************************************************

Pontosan két héttel azután, hogy a hölgyek megérkeztek a szigetre, úgy döntöttem, végre itt az ideje, hogy eltöltsenek velem egy teljes napot a szárazföldön. Az volt a terv, hogy hajóval jutunk el Peru fővárosába, Limába, ami kétszázkilenc kilométerre feküdt az otthonomul szolgáló trópusi szigettől. Az igazat megvallva ezt a napot már jóval azelőtt megterveztem, hogy a hölgyek megérkeztek volna. Újabb két hét elteltével még egy utazást tartogattam a számukra.

Számtalan oka volt a kiruccanásuknak, leginkább azzal az egyszerű ténnyel az élen, hogy néhány lány, név szerint Lindsay, Devon és Kristanna, már egyre többet panaszkodtak, hogy ideje lenne meglátogatniuk egy fodrászatot. Amikor pedig a többiek ezt meghallották, ők is lelkesen helyeseltek. Én a magam részéről még inkább vártam volna egy további hetet.

Amikor végül felajánlottam, hogy elviszem őket a szárazföldre egy minden igényt kielégítő egésznapos női szépségügyi kiruccanásra manikürrel, masszázzsal, szoláriummal, mindenféle bőrszépészeti kezeléssel és természetesen fodrászattal, mindenki boldogan csatlakozott.

Így hát hétfőn reggel a kellemetlenül korai hat órakor a csapatunk felkászálódott a nagy hajóra és azonnal vitorlát is bontottunk a part felé. A huszonnyolccsomós utazási sebességünket figyelembe véve így sem értük el Callao kikötőjét Lima belvárosában tíz óra előtt. Amikor viszont végre oda értünk, mindannyian beugrottunk a parton várakozó limuzinba, amit már jó előre oda rendeltem és már neki is indultunk a városnak, útban a környék legnevesebb szépségszalonja felé.

Egy kisebb vagyont fizettem ki azért, hogy a hét hölgy rendbe hozza magát és gyakorlatilag teljesen feleslegesen csokoládébarnára süttesse a bőrét, tekintve hogy elég lett volna csak a partra kifeküdniük. Bár időközben én is levágattam a hajam, a szépségszalonban való tartózkodás kezdett számomra kényelmetlenül hosszúra nyúlni. Elvégre kevés az olyan egészséges férfiember, aki élvezné, hogy egy teljes napot egy szépségszalonban kell töltenie. Leginkább azzal foglaltam el magam, hogy az interneten böngésztem a telefonommal és elolvastam gyakorlatilag minden magazint, ami a váróteremben rendelkezésre állt.

A másik oldalról viszont semmi okom sem volt panaszkodni, hiszen a hölgyek valószínűleg életük legszebb pillanatait élték át időközben. A szalon szakképzett alkalmazottai igazi hercegnőként bántak velük, mindent megtéve, hogy kielégítsék minden vágyukat. Ennek ellenére úgy tűnt, mintha az egész egy örökkévalóságig tartana…

Az egyetlen szemmel látható különbség a hölgyeken a frizurájuk volt. Lindsay korábban enyhe hullámokban szabadon aláhulló haja most göndör csigavonalakban lógott alá. Olyan nagy váltás volt ez a részéről, hogy a többiek közül számosan azzal cukkolták, hogy patkánycsapdának titulálták a loknijait. Devon haján is igazítottak egy keveset hátul, de az egyáltalán nem tűnt drasztikus változásnak.

Amikor délután háromkor végre elhagytuk a szalont, megkérdeztem a hölgyeket, nem szeretnének-e egy kis idegenvezetést a városban. Limának az ország fővárosi funkciói mellett számos turistalátványossága is volt. Miután mindannyian boldogan beleegyeztek, beugrottunk a limuzinba és nekivágtunk az utunknak.

Lima az egyik kedvenc városom a világon a gazdag kultúrája és hagyományai miatt. Múzeumok egész sora, gyönyörű spanyol templomok a városközpontban és néhány ízléses udvarház az olyan külvárosokban mint Barracone vagy Miraflores. Bár az élet Limában meglehetősen gyors és eklektikus, különösen a főutcán száguldozó drága amerikai kocsikat szemlélve, az óceán és a strandok közelsége valahogy minden negatívumot ellensúlyozott. A limaiak jellemzően keményen dolgoznak és barátságosak, ami talán a két legszimpatikusabb tulajdonság számomra.

Kristanna, aki már számtalanszor volt itt velem korábban, szó szerint könyörgött a többieknek, hogy fizessünk be egy túrára a Museo de la Nacionban, ami Lima legnagyobb és leghíresebb múzeuma. Norvég barátnőnk nagy érdeklődésének okát az világította meg, hogy az intézmény fő profilja az archeológia volt, amit történetesen Kristanna is tanult.

Így hát a Museo de la Naciont látogattuk meg először. A kétórás ott tartózkodásunk alatt Kristanna megcsillogtathatta a tárgybeli tudását azzal, hogy nagyvonalakban bemutatta az összes kiállított tárgyat a többieknek. A színvonalas kiállítás bőven megérte a fejenként majdnem három dolláros belépőt.

A következő állomásunk a Museo Nacional de Antropological y Arqueologica volt, amit megtöltött a számtalan felbecsülhetetlen értékű prekolumbián kori régiség. Gránit obeliszkek, textiliák és kerámia tárgyak különböző prekolumbián kultúrákból, beleértve a nazcákat is, akik a térséget uralták évezredekkel ezelőtt.

Kristanna mellett, úgy tűnt, Pamela is rendkívül érdekesnek találta a két múzeum tárlatanyagát. A cincinnati-i szőkeség agya úgy szívta magába az információkat, akár egy szivacs. A többiek viszont, az élükön Lindsay-vel és Camille-lel, elég unott képet vágtak mindenhez. Nem sok érdeklődést mutattak semmi iránt, amit a múzeumok vagy az archeológia nyújthatott.

Hét órakor, a szokásos vacsoraidőnkben, Lima talán legnevesebb és legelőkelőbb tengeri herkentyűket kínáló étterme, a Costa Verde felé vettük az irányt. Mivel meglehetősen megéheztem már addigra, alaposan teleettem magam a kínálattal. Mennyei volt.

Nem mindegyik hölgy ragadtatta el magát a tengeri herkentyűk ígéretétől, de nagy örömömre mindannyian legalább adtak egy esélyt annak, hogy végig nézzék, mit kínál a menü. Meglehetősen bizonyos voltam annak tekintetében, hogy Amy még sosem kóstolt semmi ilyesmit, de ennek ellenére nagyon ízlett neki. Sajnos ugyanez nem volt elmondható Pameláról és az általa rendelt fogásokról. Pár falat után úgy ítélte meg, hogy ezt nem neki találták ki. Lndsay lekűzdötte az egész kihozott ételt, bár egyértelmű volt, hogy nagy erőfeszítésébe került.

Miután végeztünk a vacsorával, Camille felvetette, hogy mennyünk még vissza az arénába egy bikaviadalra. Én rábólintottam, de figyelmeztettem a többieket, hogy a bikaviadalt a világnak ezen a felén spanyol stílusban űzik, ami azt jelenti, hogy megölik a bikát az attrakció végén. Mondanom se kell, hogy ez az aprócska információ többeknek elvette a kedvét, különösen az állatbarát Lindsay-nek és Kristannának. Mivel végül csak Camille-t érdekelte az egész, ő nagyvonalúan lemondott a tervéről. Mindenki örömére.

Az utolsó úticélunk Limában az Iglesia de La Merced volt, egy tizenhetedik századi templom, ami csak két utcányira helyezkedett el a város központjától. Lindsay, a vallásos háttere alapján nem meglepő módon, ragaszkodott hozzá, hogy látogassuk meg ezt a nevezetes történelmi emléket.

Már féltizenegy volt, mire visszatértünk az öbölbe és felszálltunk a hajóra, hogy végre megkezdhessük a visszautunkat a szigetre. Mivel a nap igencsak hosszúra és fárasztóra nyúlt, Trish, Amy és Vamille csodás triója visszavonult a hajó hálórészébe, hogy pihenjenek egy keveset. Pamela és Lindsay a napozófedélzeten ücsörögtek belemerülve a beszélgetésbe, miközben Devon és Kristanna mellettem hemperegtek és csókolóztak a hajóhíd padlóján. Miközben hazafelé kormányoztam a kis ladikunkat, fél szememmel végig őket figyeltem. Az előrelátható érkezési időnk hajnali háromnegyed háromra ígérkezett. Valahogy ébren kellett tartanom magam addig.

***

Már elmúlt éjfél, amikor zaj ütötte meg a fülemet a hátam mögül, mire megfordultam és elmosolyodtam az igéző szépségű Kristanna láttán. A csupán egy fekete franciabugyit és egy színes topot viselő lány viszonozta a mosolyomat és felém intett.

- Helló, Jeremy!

- Helló, kedves! – pillantottam a háta mögé, ahol Devon a sarokba helyezett babzsákfotelen aludt egy takaróba bugyolálva. Amikor nagyjából fél órája utoljára arra néztem, még Kristannával együtt ölelkezve aludtak ott.

- Van valami probléma? – érdeklődtem. – Kérsz még egy takarót? Keríthetünk, ha szeretnéd.

- Van réndben minden. Dé köszönöm én kérdésed.

Alig tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el még szélesebben a hangjától. Még ennyi év után is minden egyes alkalommal lenyűgözött.

- Devvy okos és álszik mélyen. Nékem megy ez nem – magyarázta.

- Szerintem csak idő kérdése – vontam vállat. – Feküdj csak vissza és hunyd le a szemed! Még félúton sem vagyunk. Még legalább két és fél óra, amíg elérjük a szigetet. Próbálj meg aludni, Krissy! Én mindent kézben tartok.

- Vagyok jól – erősködött. – Ággódj te értem ne! Gondó’tam, kelek fel és szórakoztátlák kicsikét.

Elmosolyodtam az ötlet hallatán.

- Ezzel nem vitatkozhatok. – Eleresztettem egy nagy ásítást. – Én is nagyon szívesen eldőlnék egy kicsit szundikálni. De irányban kell tartanom a hajót, hogy biztonságban visszaérjünk a szigetre. Majd alszom utána… Elég nehéz munkám van – kacagtam fel.

- Válvá meg áz igazat, Mister Jeremy, széretném én köszönni meg néked aztat, ámit tettél értünk á mái nap. Á többi leány… bó’dogok nagyon – csillogott a szeme, miközben folytatta. – Éreztem én még magam sosem énnyire energikusan, mint ázután a kezelés után. – Megborzongott az emléktől, majd kuncogni kezdett, mint egy kamaszlány. – Válvá meg áz őszintét, éreztem én még mágámát sose jobban életemben. – Aztán elpirult. – Nos… véve ki aztat, amikor szexelek, természetesen.

Halkan felnevettem és kinyújtott karral intettem Kristannának, hogy jöjjön közelebb. Amikor így tett, átöleltem a derekát és magamhoz vontam őt. Az utolsó pillanatban megfordult és leült az ölembe a kapitányi székben. Megcsókoltam a nyakát és beszívtam csodás illatát. A jelenléte egyszerűen megbabonázott.

- Szoktam én hozzá ném, hogy jöjjek szigetre és légyek nem á figyelmed középpontjában – jegyezte meg és a hasán pihenő kezemre tette a övét.

- Mire gondolsz?

- Valahányszor jöttem én szigetre ezelőtt, vó’tam én áz egyetlen személy kívül rájtád ott – magyarázta. – Véve ki persze Louisát és néhány réndkívüli ésetben válámelyik tagját családodnak. Mindig vó’tunk csak te meg én. – Egy pillanatra elhallgatott, majd hozzátette: - Hiányzik nékem idő kettesben véled.

- Irigykedsz a többiekre, hogy elveszik a rivaldafényt előled? – cukkoltam.

Kristanna felém fordult és hevesen megrázta a fejét.

- Egyáltalán nem.

A combjára tettem az egyik kezem és gyengéden megszorítottam.

- Nekem is új és furcsa ez, kedvesem. Mindig is te voltál a világom tökéletes középpontja, amikor csak meglátogattál. De tudod, hogy mostanában nagyon lefoglaltak a többiek… Különösen Pamela és Devon. – Felsóhajtottam és egy pillanatig elgondolkodtam. – Választanom kell kettejük közül. Pedig annyira nagyon nehéz dolog! Mindkettőjüket nagyon szeretem. Mindkettőjükre vágyom és nem akarom egyiküket sem elengedni.

- Léhetne talán két ményasszonyod is – kuncogott Kristanna. – Pamela és Devvy együtt. Is ne miért?

Én is felnevettem és megvontam a vállam, mintha csak valami kis semmiség lenne.

- Nem hinném, hogy ez valaha is megtörténhetne. Amellett viszont ti Devonnal folyamatosan egymást faljátok, Krissy. Gyakorlatilag le sem tudjátok venni a kezeteket egymásról. Nem hiszem, hogy ő valaha is el tudna felejteni téged.

- Érted te hogyán?

Maria Panova alias Kristanna

- Amikor végül majd mindannyian haza mennek, mérget mernék rá venni, hogy Devon nem fogja engedni, hogy vissza menj Norvégiába – válaszoltam. – Nem fogja engedni, hogy kilépj az életéből. – Tíz percig csend telepedett ránk, mielőtt folytattam volna: - Mindenki arról beszél, hogy Trish mennyire nagyon szereti Lindsay-t. Szerintem Devon sokkal jobban szeret téged, Krissy. – Szőke barátnőm szélesen elmosolyodott.

- Viszem én talán mágámmál Devvy-t Norvégiába – jelentette ki. – Vágy tálán maradok én szigete véled és léhet néked féleséged három.

A szavai hallatán hangos nevetésben törtem ki.

- Három feleség? Hogyan? Te is szeretnél hozzám jönni? Pamela, Devon és te? – Jót nevettem ezen. A gondolat nagyon szórakoztató volt. Kristanna volt a legjobb barátom. A szavai mélyebb tartalma azonban elkerülte a figyelmemet.

- Szóva’ választod te mélyiküket? Pamelát vagy Devvy-t?

- Nem tudom – válaszoltam őszöntén. – Devon tökéletes választásnak tűnik. Senkinek sem lehet egy rossz szava sem róla. Kedves, szerény, megbízható. Mellette biztonságban érzem magam… Egyértelműen az a fajta nő, akit bármelyik férfi örömmel mutatna be az anyjának. Pamela sokak szemében messze nem lenne annyira makulátlan tekintve a sztriptízes múltját. De ez teszi őt teljessé. Az én szememben ő ettől az, aki és ez még talán többet is számít. – Vettem egy mély levegőt. – Érted, mire gondolok, ugye?

- Értem én tökéletesen – bólintott Kristanna. – De dől el választás Pamela és Devvy között? Á többiek… Trish… Lindsay… Amy… számó’sz má többé vélük nem?

- Pamela vagy Devon – bólintottam. – Ez a helyzet. Trish a harmadik, de alaposan lemaradva. Már egy ideje lemondtam róla. Őt csak Lindsay érdekli, amiért nem is hibáztathatom.

- Talán véhetnéd el Camille-t – kuncogott Kristanna.

- Ööö… nem. Kizárt.

- Mond sose, hogy sose!

- Te mit gondolsz, Krissy? Pamela vagy Devon? Szerinted melyikük illene jobban hozzám?

- Tudod te választ kérdésre – vágott vissza. – De tudod te áztát is, választenék én kit… Devvy-t, természetesen.

- Devonnal nagyon közel kerültetek egymáshoz.

- Ván úgy – bólintott. – Tudom én áztát is, gondol Devvy mit rólad, Jeremy. Tudom, hogy széret téged mennyire és tudom, hogy ténne meg bármit, hogy tégyen téged bó’doggá. – Egy pillanatra elhallgatott. – Széretnéd te is eztet, ném? Válákit, áki széret tégedet és törődik véled. Vágytál mindig is érre. Devvy tenné ezt meg.

- Szerinted Pamela nem érez ugyanígy irántam? Szerinted ő nem tenne meg mindent, hogy boldoggá tegyen?

- De igen – bólintott Kristanna. – Tudnám mondani el ugyánezt Pameláról is. Vágy te lovag fényes páncélzatban számára, Jeremy. Vágy te megmentő, ávágy egyetlen ember, ki tudná ménteni meg életét. De vágyok én részrehajló. Én mindig fogom fogni Devvy pártját. Vágy te kedvenc emberem és Devvy kedvenc nőm. Lennék én bó’dog nágyon, há ketten ti kerülnétek össze végül. Csák ígérned kell meg nékem egy dó’got. Hogy esküvőtökön leszek én á tánu.

- Igazából nem akarok választani Pamela és Devon között – ráztam meg a fejem. – Ők mindketten tökéletesek.

- Ákkó’ válassz ne! – vágta rá Kristanna. – Válaszd mindkettőt! Tégyed mindkettőt ményasszonyoddá!

Ismét felnevettem.

- Úgy biztos minden sokkal egyszerűbb lenne. Bárcsak mindkettőjüket választhatnám, Krissy! Csak az a probléma, hogy nem tapasztaltam túl sok kapcsolatot kettejük között, mióta a szigetre érkeztek. Jól kijönnek egymással, de nem tűnik úgy, mintha romantikus szikrák is lennének közöttük. Teljesen más lenne a helyzet, ha egymásba lennének habarodva úgy, mint te és Devon. Akkor eljátszhatnék a gondolattal, hogy mindkettőjüket az életem részévé teszem. Úgy sokkal érdekesebb lenne…

Kristanna összepréselte az ajkait és egy pillanatra elveszett a gondolataiban.

- Tálán Pamela és Devvy káptá csák még meg nem á megfelelő… motivációt, hogy légyenek együtt. Látom én meg, tudok-é kifőzni válámit számukrá, hogy csiszoljuk ki áztát á szikrát.

- Krissy… - sóhajtottam fel. – Ne próbálj odaerőltetni valamit, ami nincs ott! Miért akarnád összehozni Devont Pamelával? Ha a dolgok nem jönnek össze köztünk Devonnal, talán ti új életet kezdhettek együtt. Visszamehetsz vele Pennsylvániába, vagy ő kiköthet nálad Norvégiában. Nekem választanom kell közülük, méghozzá hamarosan. Mind Pamelának, mind Devonnak vannak már tervei a közös jövőnket illetően.

- Hoznám össze ázért Devvy-t Pamelával, mert ténne áz téged bó’doggá – magyarázta Kristanna. – Mondtam én néked mit mindig is, Jeremy? Én csák széretném áztát, hogy légy te bó’dog. Én csak széretném áztát. Té vágy legfontosabb ember nékem. Szérintem ténne téged bó’dogabbá sémmi, mint hogy Pamela és Devvy is légyen együtt féleséged. – Határozottan bólintott, majd hozzátette: - Látom én meg, tudok én tenni mit, hogy történjen ez meg.

- És veled mi a helyzet? Odáig vagy Devonért. Feladnád őt csak az én kedvemért? A végén hoppon maradnál egyedül.

- Há tészen tégedet áz bó’doggá, igen.

- Krissy…!

- Vágy ésetleg léhetnék én féleséged harmadik.

Félrebillentettem a fejem és határozottan rá néztem. Kristanna arcán az a pajkos mosoly ragyogott, amihez már meglehetősen hozzászoktam az elmúlt években. Mindig is nagy komédiás volt. Imádott megnevettetni engem. Imádta a reakciómat. Most azonban az a megmagyarázhatatlan érzés tört rám, hogy talán mégse viccel.

- Most komolyan beszélsz, Krissy?

Folytatása következik!