Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XIX. rész 2. fejezet
Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 16.
*********************************************************************
Megtapasztalva Pamela keményebb oldalát,
valamit, amit korábban még sohasem láthattam, lekapcsoltam a hangot és hátra
dőltem párnázott bőrfotelemben. Szükségem volt némi időre, hogy teljesen
megértsem azt, amit Pamela az imént Trish-nek mondott nem csak rólam, de
Devonról és Kristannáról is.
Rendkívül nehéznek tűnt elhinni, de
egyértelműnek látszott, hogy Pamelában fortyog az irigység Devonnal szemben.
Nem tetszett neki, hogy Devon épp annyira szeretne komoly kapcsolatot kiépíteni
velem, mint ő. Az pedig még kevésbé, hogy Kristanna is hajtotta előre a kettőnk
szekerét pennsylvaniai barátnőnkkel. Ez szomorú.
Elmerültem a gondolataimban és hátra
vetett fejjel felsóhajtottam. Lehunytam a szemem és engedtem, hogy az elmém
zakatoljon.
Először is Kristanna nem tett semmi
rosszat. Ehhez nem férhetett kétség. Mióta két hete megérkezett, mindig
tanácsot és útmutatást kértem tőle a többi hölggyel kapcsolatban. Mindig én
kértem ki a véleményét. Persze Kristanna véleménye az volt, hogy mi Devonnal
szép párt alkotnánk. Ő úgy látta, hogy minden jelenlévő közül Devon illene
hozzám a legjobban. Ezzel viszont semmi baj nincs, gondoljon bármit Pamela.
Különösen úgy, hogy én akartam, hogy Kristanna megossza velem a véleményét. Én
kértem.
Abban teljesen igaza volt Pamelának,
amikor azt mondta Trish-nek, teljesen megbízom Kristannában. Jobban megbíztam
benne, mint bárkiben. Semmi okom nem volt rá, hogy ne így tegyek.
Azonban tökéletesen megértettem Pamela
érzéseit Devonnal kapcsolatban. Úgy érezte, Devon el próbál lopni engem tőle.
Ugyanakkor viszont Trish-nek is teljesen igaza volt. Nem kötött semmiféle
komoly kapcsolat Pamelához. Devonnak minden joga megvolt próbálkozni. És nekem
is minden jogom megvolt Devonnal próbálkozni.
Ugyanakkor viszont Devon irányába sem
köteleződtem el, úgyhogy Pamela könnyedén lecsaphatott rám és vice-versa. Amíg
valaki mellett nem köteleztem el magam, minden és mindenki előtt nyílt volt a
játszma. Én legalábbis így láttam.
Mégis mit tehettem, hogy csökkentsem a
feszültséget Pamela illetve Devon és Kristanna között? Eljátszhattam a
gyújtószeg szerepét a puskában, ami előbb-utóbb berobbantja a felgyülemlett
feszültséget. Dönthettem úgy is, hogy nem piszkálom a darázsfészket és
megvárom, hátha magától rendeződnek a dolgok. Az élet ritkán egyszerű. Mit
tehetnék, hogy visszafogjam Pamela féltékenységét Devon iránt? Nekem csak az
lebegett a szemem előtt, hogy mindenki boldog legyen a szigeten.
Még mindig lehunyt szemmel előre
hajtottam a fejem és az asztalomra engedtem. A dolgok kezdtek kicsúszni az
irányításom alól. Gyűlöltem a drámát. Nem akartam ezzel birkózni. Különösen nem
az én nyugodalmas kis szigetemen.
- Mi ez? Mégis mi a fene ez a hely?
Szó szerint kiugrottam a székemből
ijedtemben, ahogy meghallottam ezeket a szavakat a hátam mögül. Amikor
megfordultam, a szívem kihagyott egy ütemet, ahogy megpillantottam a kukkoló
szoba ajtajában álló Pamelát. Minden izmom remegni kezdett, ahogy az
arckifejezését bámultam.
Pamela értetlenül hordozta körbe a
tekintetét, próbálva felfogni a látottakat. Az ő számára a kukkoló szoba
olyasminek tűnhetett, mint valami tévéstúdió. Tucatnyi monitor, kisebbek és
nagyobbak is, két szék, konzolok…
- Pamela – nyögtem ki végül. Sosem
számítottam arra, hogy egyszer egy ilyen helyzettel kel megküzdenem. – Mit… mit
keresel itt?
A szőkeség zavarodottan nézett rá.
- Arra gondoltam, megleplek. Beszélgetni
szerettem volna veled a közös jövőnkről. – Ó, nagyon is meglepett. Sokkal
jobban, mint szerettem volna. – Mi ez a hely? Mit csinálsz te itt?
Megfogtam Pamela vállát és gyengéden
kikormányoztam a kukkoló szobából. Ő azonban végig hátrafelé pillantgatott,
amíg megfelelő távolságba nem értünk.
- Mi folyik itt? – kérdezte.
Körbe néztem a lakrészemben és próbáltam
rájönni, hogy történhetett ez. Az első hibát akkor követtem el, amikor nem
csuktam be az ajtót. Hogy miért? Fogalmam sincs. Talán túlságosan is siettem,
hogy fényt derítsek Lindsay hollétére.
Mindig zárva tartottam a lakrészem
ajtaját. Ez volt az én saját szentélyem és nem akartam, hogy bárki csak úgy
beléphessen. Nem állítottam sok szabályt a hölgyek elé, de az első és
legfontosabb az volt, hogy mindig kopogjanak, mielőtt bejönnének ide.
Persze Pamelának nem volt oka kopogni,
hiszen az ajtó tárva-nyitva volt. Mintha csak meghívtam volna rá, hogy
bejöjjön.
Másodszor nem zártam le a titkos panelt a
falon, ami elzárta a kukkoló szobámat. Amikor Pamela belépett az ajtón, az első
dolog, amit meglátott, az volt, hogy a szoba egyik oldalán tátong egy ajtó, ami
eddig nem volt ott. Ki gondolhatott volna arra, hogy egy ilyen udvarháznak
titkos szobái is vannak?
Végezetül, és ami a legrosszabb, annyira
lefoglalt a helyzet átgondolása, hogy nem vettem észre, amikor Pamela a szobám
felé indult. Eddig mindig észrevettem, amikor valamelyik mozgásérzékelős kamera
bekapcsolt. Különösen azokat, amelyek a lakrészemhez vezető folyosót figyelik.
Mégis hogy kerülhette el ez most a figyelmemet…?
- Mi van ott? – kérdzte Pamela
összeszűkült szemekkel és a vállam felett a kukkoló szoba felé mutatott. – Mit
csináltál te ott?
Ez volt az igazság pillanata számomra. Az
ítélet napja. Hamar rájöttem, hogy ha komoly kapcsolatot szeretnék Pamelával,
vagy bárki mással, előbb-utóbb tudomást kell szereznie a kukkoló szobáról.
Elkerülhetetlen volt. Kristannával sokszor beszéltünk már erről. Talán jobb is,
hogy előbb szerezett róla tudomást, mint később. Arra viszont sose számítottam,
hogy így kap rajta.
Vajon mit reagálhatna Pamela arra, ha
megtudja, már érkezésük óta kikémleltem minden egyes lépésüket? Vajon gyűlölni
fog miatta és beteg perverznek tart? Elviharzik és elmondja a többieknek is,
hogy kikémleltem minden intim pillanatukat? Hogy minden lépésüket
dokumentáltam? Vajon rossz embernek tart majd emiatt?
- Jeremy! Mégis mi az a hely? Mondd el!
- Tudsz titkot tartani?
- Mi folyik itt? – erősködött.
- Tudsz titkot tartani?
Pamela felsóhajtott.
- Persze, hogy tudok.
- Komolyan gondolom. Ez egy nagy titok.
Nem beszélhetsz senkinek róla.
- Ígérem. Nem mondom el senkinek. Van
ennek valami köze ahhoz a különös szobához?
- Egy nagy titok… - folytattam, miközben
visszavezettem Pamelát a rejtett ajtóhoz.
***
Pamela szemei elkerekedtek, ahogy bevezettem
a kukkoló szobába. Csak pár monitor működött éppen, Pamela azonban hamar
ráérzett, mire is szolgálhat a helyiség.
Trish még mindig a központi szobában
volt, de nem volt körülötte senki, akivel beszélgethetett volna, mióta Pamela
ide jött.
Egy másik monitoron Kristanna épp
Louisával beszélgetett a konyhában. Közben pedig az étkezőben Devon, Amy és
Camille a saját eszmecseréjüket folytatták. Végezetül pedig Trish szobájában
Lindsay épp befejezte a tonhalas szenvicsét és kényelembe helyezte magát utána.
Egészen konkrétan becsúsztatta a kezét a nadrágjába, hogy magához nyúljon.
- Mindig is azon merengtetek, mit
csinálok, amikor épp nem vagyok veletek és nem találtok sehol – mondtam
Pamelának, ahogy ő végighordozta a tekintetét a monitorokon. – Ez az, amit
aközben csinálok, hogy ti… jól érzitek magatokat.
Választ vártam, de nem kaptam. Pamela
csak tovább bámulta a monitorokat néma csendben. Így hát úgy döntöttem, előre
lépek és bekapcsolom annak a szobának a mikrofonját, ahol épp Lindsay
tartózkodott. Az élvezet hangjai betöltötték a helyiséget, ahogy Lindsay épp a
csiklójához ért.
- Üdv a kukkoló szobámban! – mondtam
Pamelának halkan, miközben továbbra is a válaszát vártam, de ő még mindig nem
szólalt meg. – Tudom, hogy rosszul néz ki, de kérlek, engedd, hogy
megmagyarázzam…
Pamela még mindig hallgatott, ahogy a
fülét betöltötték Lindsay nyögései. Aztán hirtelen megfordult és rám nézett.
Magamra erőltettem egy mosolyt és vártam
a reakcióját. Meg is kaptam, bár nem épp azt, amire számítottam.
Pamela kifejezéstelen tekintete
elkomorodott és felemelkedett a karja. Mielőtt észbe kaptam volna, a keze már
csattant is az arcomon.
- HOGY MERÉSZELTÉL KÉMKEDNI UTÁNUNK?! –
ordította villámló szemekkel. – HOGY MERÉSZELTED?!
Egyszerre megrökönyödve és rémülten
billentettem félre a fejem, miközben kezem vöröslő arcomra tapasztottam. Talán
tényleg biztosra kellett volna mennem, hogy bezárjam az ajtót…
Folytatása következik!
Vége a XIX. résznek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése