Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XXIII. rész 4. fejezet
Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 26.
*********************************************************************
Ahogy egymás mellett ültünk egy hatalmas sziklán az
erdőben, Amy-vel teljesen elmerültünk egy mélyre hatoló beszélgetésben, aminek
során az elmúlt fél óra ugyanúgy lehetett volna tíz perc, mint több nap.
Meglehetősen távol voltunk a háztól és a többiektől, ami kellő mértékű privát
szférát biztosított barátnőmnek ahhoz, hogy megnyíljon előttem. Én pedig,
természetesen, csupa fül voltam.
Bár nem kis erőfeszítésembe került, de végre sikerült
elérnem Amy-t és rávennem, hogy beszéljen is velem. A múlt vasárnap óta, ami
már három napja volt, Amy teljesen elzárkózott tőlem. Azután az este után, amin
elhagytam a születésnapi partiját és aztán nem mentem vissza.
Az azon az estén később történtek el is feledtették velem,
hogy volt egyáltalán bármilyen parti, amire vissza kellett volna mennem. Pamela
rajtakapott a kukkoló szobában és rájött, hogy végig megfigyeltem őt és a
többieket az itt tartózkodásuk alatt. Nagyon dühös lett emiatt, ami miatt végül
pofon is vágott.
Ez után nem sokkal került sor az ominózus beszélgetésemre
Kristannával. Teljesen le voltam hangolva és kétségek gyötörtek. Emiatt
aggódtam, hogy Pamela teljesen megutál és hogy mindenki meg fogja tudni a
szigeten a sötét kis titkomat. A legsötétebb gondolatok kergették egymást a
fejemben. De Kristanna úgy tűnt fel, mint egy őrangyal egyenesen a mennyekből
és eloszlatta minden félelmemet, hogy aztán nem múló szerelmet valljon nekem.
Vele együtt aludtam el, ami közben teljesen elfeledkeztem Amy-ről és arról,
amit a születésnapi partijának szántunk.
Emiatt ő természetesen nagyon dühös lett rám, amiért nem is
tudtam hibáztatni. Még azt is megtagadta, hogy egyáltalán egy szót szóljon
hozzám. De aztán ezen a napon összefutottam vele a nappaliban és megpróbáltam
szóba elegyedni vele. Szemmel láthatóan jobb hangulatban volt, úgyhogy volt
lehetőségem bocsánatot kérni. Immáron sokadjára, de ezúttal sikeresen.
Valamilyen okból kifolyólag Amy egy kicsit jobb hangulatban volt aznap, úgyhogy
végre elfogadta a bocsánatkérésemet.
Kézen fogtam őt és megkértem, hogy jöjjön el velem egy
sétára. Beszélgetni akartam vele (és végleg elnyerni a megbocsátását) és kicsit
kettesben lenni. Ahhoz a sziklához vittem, ahol most is ücsörögtünk és ahol
kettesben lehettünk. Amy szemmel láthatóan élvezte a helyzetet és felült a
szikla tetejére, én pedig követtem a példáját.
- Tudod, nem én vagyok a legboldogabb ember a világon –
magyarázta összevont szemöldökkel, majd megrázta a fejét. – Én… néha végig
nézek az életemen és elgondolkozom azon, hol rontottam el. Amikor tizenhárom
éve leérettségiztem, voltak terveim. Huszonkét éves koromra meg akartam
házasodni. – Fújt egyet, majd folytatta. – Én… én boldog akartam lenni. Úgy
volt, hogy mostanra már házas leszek és lesz néhány gyerekem és… tudod… jó úton
haladok afelé, hogy boldogságban öregedjek meg a férjem mellett. Egy szép
lakhely, egy kis ház fehér kerítéssel. Erre vágytam. De most már harmincegy
vagyok és ezek közül egy sem fog sosem megtörténni velem.
Enyhén hunyorogtam, majd megkérdeztem: - Miért mondod ezt?
Én már harminckilenc vagyok. Sokkal idősebb nálad. Kristannának hála pedig úgy
érzem, az életem legjobb része mg előttem van. Néhányan csak az életük még
későbbi szakaszában házasodnak meg. Ötven, akár hatvan évesen is. Néhányan még
annál is sokkal később. Csak mert még nem találtad meg a hozzád illő férfit,
Amy, az nem jelenti azt, hogy soha nem is fog eljönni.
- Annyi mindent vesztegettem már el az életemben – közölte,
ismét megrázva a fejét. – Az emberek sokszor úgy elbánnak veled, hogy a végén
már magad is elhiszed, igazuk van.
- Szerintem te egy nagyon értékes és különleges nő vagy.
- Miért gondolod így? – nevetett fel. – Nincs bennem semmi
különleges. Teljesen elcseszett vagyok. – Amikor könnycseppek kezdtek
formálódni a szemeiben, gyorsan eltakarta az arcát. – Elsősorban azért jöttem a
szigetedre… azért, mert egy kis felfrissülésre vágytam. Egy vadiúj kezdetre,
ahol senki sem tudja, ki vagyok. – Immáron teljesen elkeseredve legyintett. –
De itt is ugyanaz a dal. Ugyanaz a rohadt dal. Senki sem törődik velem ezen a rohadt
szigeten sem. Én vagyok a számkivetett.
- Miért gondolod így? Ha bárkinek is, Amy, neked tudnod
kellene, hogy én törődök veled. Én szeretlek. Ez mindig is így volt. Azt is
tudom, hogy Pamela is szeret téged. Akárcsak Camille… és Lindsay is élvezi veled
tölteni az idejét.
Dacosan megrázta a fejét.
- Neked ott van Kristanna, Devon és Pamela, Jeremy. Mégis
mi okod lenne bármit is érezni irántam? Miért törődnél velem, amikor látszólag
az egész életed tökéletes és minden a lábaid előtt hever? Nem egy, nem kettő,
hanem egyenesen HÁROM nő van körülötted, aki szó szerint bármit megtenne, hogy
boldoggá tegyen téged. Mégis milyen kis pittyenés lehetne az én jelentéktelen
személyem a te radarodon? Semmi szükséged rá, hogy felfigyelj rám.
- Ezzel megbántasz, Amy – válaszoltam. – Én igenis törődök
veled. Azóta törődök veled, hogy először találkoztunk. Sőt, már azelőtt
törődtem veled, hogy egyáltalán találkoztunk volna. Mindaz alatt az idő alatt,
amíg telefonon és videóchaten beszélgettünk. Megvédtelek téged és számtalan
tettedet a többiek előtt. Mégis hogy ülhetsz itt és mondhatod ki ilyen
egyszerűen, hogy nem törődök veled? – Egy pillanatig haboztam, de aztán
folytattam. – Tettem valaha is bármit, amivel szándékosan megbántottalak volna?
Elhanyagoltalak, vagy elutasítottam valamit… akárcsak a legkisebb dolgot is,
amit kértél tőlem? Megtettem mindent, amit csak tudtam, hogy boldoggá tegyelek
attól a pillanattól fogva, hogy beléptél az életembe.
- Nos, kisétáltál a születésnapi partimról…
- Azt hittem, ezen már túl vagyunk – vontam össze a
szemöldököm. – Épp most rágtuk végig az egészet, hogy mi történt és miért
történt. Alig húsz perce történt. Te pedig azt mondtad, elfogadod a
bocsánatkérésemet. Meggondoltad magad?
- Nem – válaszolta lassan Amy. – Nem igazán. Elfogadtam a
bocsánatkérésedet. Véglegesen, azt hiszem. Tudom… tudom, hogy valami nagy dolog
történt köztetek Pamelával, majd pedig köztetek Kristannával. Azt nem tudom
pontosan, hogy mi, mivel nem vagy hajlandó részleteket elárulni, de elfogadom a
szavadat, Jeremy. Tényleg. Bízom benne, hogy jó okod volt nem visszajönni a
partira azon az estén. Én… tudom, hogy az volt az az éjszaka, amin… amin
Kristannával… összejöttetek. De még mindig nem igazán értem, Pamela hogy jön a
képbe.
- Tényleg őszintén azt hiszed, hogy nem törődök veled?
Amy eleresztett egy nagy sóhajt, majd megrázta a fejét és
lesütötte a szemét. Nagysokára ismét felvette velem a szemkontaktust és
kijelentette: - Te mindenkivel törődsz, Jeremy. Te ilyen ember vagy. Jó és
őszinte férfi… egy jó ember. De te mindenkivel törődsz… alapbeállításon.
- Mindegyik lánnyal törődök a szigeten – válaszoltam. – Nem
csak Kristannával, Devonnal vagy Pamelával. Nem „alapbeállításból” törődök
veled, Amy, hanem amiatt, aki vagy. Azért, mert egy különleges és csodálatos
ember vagy. És aggódom is miattad. Törődök Lindsay-vel is és aggódom is miatta.
És törődök Trish-sel is. Azt kívánom, bárcsak megadhatnám neki azt a szeretetet
és boldogságot, amire annyira nagyon szüksége van és megérdemli.
- Camille-lel is törődsz?
- Igen, vele is – közöltem őszintén. – Talán nem állunk épp
a legközelebb egymáshoz, de igen, törődök Camille-lel is. Mindannyiótokkal
törődök. Mindannyiótokat én hoztalak ide a szigetre. Felelős vagyok
mindőtökért. Azt kívánom, bárcsak mások lennének a dolgok köztünk Camille-lel.
Azt kívánom, bárcsak legalább barátok lehetnénk. De emiatt nem fogok rossz
érzéseket táplálni iránta. Ha segítséget kérne tőlem, én megtennék bármit, ami
csak tőlem telik.
- Nem a te hibád, hogy Camille nem kedvel téged –
horkantott Amy. – Ő egyszerűen csak rühell minden férfit. Hallanod kellett
volna az est, amikor beszélgettünk. Legszívesebben egy férfiak nélküli világban
élne.
- Nekem úgy tűnik, Camille igazán törődik veled – szúrtam
közbe. – Azt már eddig is tudtam, hogy Pamela így van vele. Aggódik miattad és
a jövőbeli jólléted miatt. Te és Lindsay… nos, elég érdekes kalandokat éltetek
át mostanában. Sokan törődnek veled a szigeten.
- Camille oké, azt hiszem – válaszolta. – De sosem tudnék
tartósan vele lenni. Én nem vagyok leszbikus. Azon kívül pedig képtelen lennék
csak ott ülni és hallgatni naphosszat a férfigyűlölő locsogását. Ami Pamelát
illeti… ő sokkal inkább olyan, mint én, azt hiszem. Csak az emberek erre nem
figyelnek fel. Nem, ő nem egy olyan eszement nimfomániás, mint én. Épp csak…
szerintem ő is úgy érzi, a többiek, a társadalom félreismeriőt.
- Hidd el nekem, én pontosan ismerem Pamelát és azt,
ahogyan érez – közölte Amy. – Rengeteget beszélgettünk. Ki kell rángatnom őt a
sztriptíztáncos-burkából. Ez az ő legfőbb problémája. Meg is mondtam neki, hogy
amíg én az élete része vagyok, nem lesz többé sztripper. Az a célom, hogy
teljesen kiverje a fejéből azt a tizenegy évet, amit a tánccal töltött. Ez a
tiszta lap lesz az én ajndékom neki.
Félszívvel felnevetett és a fejét csóválta.
- Legalábbis remélem, hogy össze fog jönni.
- Talán ez az, amire szükséged van, Amy. Talán neked is egy
tiszta lap kell. Rengeteg pénzt kapsz majd azért a hat hétért, amit itt töltesz
a szigetemen. A százezer dollárod már garantált. Ahelyett, hogy visszamennél
Ohióba, miért ne kezdhetnél bárhol máshol új életet? Megengedhetnéd magadnak.
Nem kellene olyan helyen dolgoznod, mint a Hooters. Ha már pincérnő akarnál
lenni, dolgozhatnál egy családi étteremben is. Megismerhetnél új embereket…
rendes embereket… és lehetnél… egyszerűen csak önmagad. Nem kellene olyan
keménynek és távolságtartónak lenned. Több száz vagy ezer ember van odakinn a
világban, aki bármit megtenne egy olyan különleges nőért, mint te.
- Miből gondolod, hogy annyira különleges vagyok?
- Egyszerű. Sokkal okosabb vagy, mint azt magadról
gondolnád. Szerintem rendkívül őszinte is vagy és nagyvonalú. Én pedig
kedvellek ezért, Amy. Mindig is így volt. Én átlátok azon a falon, amit magad
köré húztál. Az agresszív törtető álcája alatt egy nagyon rendes, melegszívű…
konszolidált nő vagy, aki arra vágyik, hogy azt éreztessék vele, szeretik ott,
ahol van.
- Ó? – nyelt egyet Amy.
- Tudod, mi a te legnagyobb problémád, Amy? Én megmondom.
Nem hiszel önmagadban. Nem te vagy épp a legpozitívabb és legsugárzóbb ember a
világon. Ezt mondtam már neked és mondani fogom többször is, ha erre van
szükség… Pozitívnak kell maradnod, ha azt akarod, hogy bármi pozitív történjen
veled.
- Te elég pozitív dolog vagy az életemben, Jeremy – vonta össze
a lány a szemöldökét. – Ez is megtörtént…
- Akkor pozitívan viselkedtél, amikor megismertük egymást.
Biztos vagyok benne, hogy tisztán fel tudod idézni az első napodat, amit a
szigeten töltöttél. Te voltál az első, aki közelebb lépett hozzám és meg akart
ismerni engem. Azon az első éjszakán… - elmosolyodtam, miközben folytattam –
nagyon hamar közel kerültünk egymáshoz. Tele voltál élettel. Szinte vibrált… a
fény a szemedben.
- Idővel kezdtelek másképp látni téged, Amy. Talán a
kezdeti izgatottság alakította azt az első napot, de aztán megláttam benned a
depresszió jeleit. Azt hiszem, addig nem is láttam ezt tisztán, de akkor is így
van. A hangulatod… Néha nagyon csöndes tudsz lenni. Befelé forduló. Ha azt
akarod, hogy az emberek pozitív fényben lássanak téged, úgy kell viselkedned
velük, mint velem is az első közös napunkon.
- El kell csábítanom az embereket alig pár órával azután,
hogy először találkoztunk?
Felnevettem.
- Egyáltalán nem. Te egy rendkívül nyitott ember vagy, aki
nagy hatást tud gyakorolni másokra, ha közel engedi őket magához. – Rövid
hallgatás után folytattam: - Az az Amy, aki az első éjszakán átjött a szobámba,
az a nő volt, akit kétségbeesetten kerestem egész életemben. – Azok a gyönyörű
zöld szemek megteltek érzelmekkel, ahogy a szavaimat figyelte. – Abból az
Amy-ből láttam valamennyit másnap is a reggelinél, azóta viszont alig.
Felváltotta a lehangolt és depressziós Amy, aki rendkívüli
hangulatingadozásokat produkál. Az egyik pillanatban még rendes vagy és törődő,
a következőben pedig már agresszív és hirtelen és egy övvel csapkodod
Lindsay-t.
Egy pillanatig haboztam, bizonytalanul, hogy hogyan mondjam
el azt, amit el kell mondanom. Úgy döntöttem, az egyszerű utat választom és
kegyetlenül egyenes leszek.
- Emlékszel, mit javasoltam neked az első itt töltött
heteteken? Vagy talán már a második héten volt. Nem vagyok benne biztos.
Akárhogy is, azt szeretném, ha elmennél egy pszichiáterhez a kontinensen.
Ismerek pár igazán jót. Elrendezhetek neked mindent és állnám a számlákat is.
Egy szakember segíthetne, hogy túllépj ezen az egészen. Segíthetek neked
megváltozni, Amy. Pozitív irányba.
- Semmiféle agyturkász nem segíthet rajtam.
Megcsóváltam a fejem.
- Esélyem sem lehet segíteni rajtad, ha te még csak meg sem
próbálod. Én is a magam démonaival kűzdök, Amy. Én is igyekszem úrrá lenni a
saját depressziómon. Már évek óta. Eleinte én sem akartam tudomást venni róla,
de örülök, hogy végül mégis így döntöttem. A megfelelő segítséggel
stabilizálhatod a hangulatodat. Bízz bennem! Első kézből beszélek.
- Azt mondtad, Lindsay nem törődik senkivel és nem kötődik
senkihez itt – jegyezte meg Amy, szélsebesen váltva témát. – Nos… ez nem is
számít. A nap végén z az egész úgyse fog semmit se számítani. Amúgy sem vagyok…
nem vagyok egy domináns fajta.
- Ha nem vagy domináns fajta, miért viselkedtél úgy
Lindsay-vel? – vetettem fel. – Miért viselkedtél így vele egész végig? –
Megvonta a vállát, én viszont tovább erősködtem. – Te egy igazi bújós kiscica
vagy, Amy. Nem egy vad oroszlán. A szíved mélyén pont arra vágysz, hogy téged
irányítsanak és rólad gondoskodjanak.
- Erre van szükségem mindennél jobban az életben.
- Mire is?
- Egy erős, gondoskodó jelenlétről magam mellett –
jelentette ki. – Szükségem van valakire… egy megfelelő férfira, aki stabil utat
szab az életemnek. Arra van szükségem, hogy utat mutasson nekem és vezessen.
Hogy mindig emlékeztessen rá, hol is van a helyem. Mellette.
Ezektől a szavaktól hirtelen merevedésem támadt.
- Ezt nem csak szexuális téren értem – folytatta Amy. – De
napi huszonnégy órában alá tudnám rendelni magam valakinek. Főznék, mosnék,
takarítanék… elmennék bevásárolni, úgy viselkednék, ahogy elvárják tőlem.
Lehunyta a szemeit egy pillanatra, elmerülve gondolataiban.
- És a konyhában várnám az utamat délután ötkor, hogy munka
után besétáljon az ajtón. Talán még ott helyben le is térdelnék, hogy leszopjam
üdvözlésképp. Vagy ha azt akarná, rögtön a hálószobába mennék vele. De ha arra
vágyna, előbb a vacsora elkészítésével kezdeném. Akárhogy is… én mindenképp
boldog lennék.
Elkerekedtek a szemeim és hosszú pillanatokig csak bámultam
őt. El se tudtam hinni, amiket az imént mondott.
- És ez a feltételezett férfi… ugyanúgy bánna veled, mint
te Lindsay-vel?
- Én nem vágyok úgy a fájdalomra, mint Lindsay –
válaszolta. – Szeretem a kemény szexet, de nem vágyok rá olyan erősen, mint ő.
Én sokkal inkább mentálisan vágyok rá, hogy valaki irányítson. Arra… arra
vágyok, hogy valaki az életem felett uralkodjon, nem feltétlenül a testem
felett.
- Ó, igazán? – préseltem össze az ajkaimat.
- Igen – bólintott. – Azt hiszem, egy ilyen kapcsolat
minden bajomra gyógyír lenne. A gond csak az, hogy még találkoznom kell azzal a
férfival, akire ez ráillik. Ó, ismertem számtalan domináns férfit már
életemben. De az igazit még meg kell ismernem.
- Te a természetednél fogva arra vágysz, hogy irányítsanak
– helyeseltem. – Arra van szükséged, hogy valaki átvegye az irányítást az
életed felett… Valakire, aki nem engedi, hogy csak úgy ide-oda táncolj a
hangulatok között. Valakire… aki egyhelyben tart.
Amy mélyet sóhajtott.
- Egy ideális férfira. Aki célt adna az életemnek.
- Érdekes…
Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése