2013. május 15., szerda

Megjegyzések


Kedves Olvasóim!
Az elmúlt hetek egyre jobban ellaposodó hangulata miatt szeretném kihangsúlyozzam, mindig szívesen fogadom a kommenteket, megjegyzéseket a történeteimhez, legyenek azok saját művek, vagy fordítások.
Tudom, vannak, akik nem szívesen osztják meg a véleményüket (emiatt semmi kifogásom ellene, ha ezt anonímen, Névtelenként teszik), vagy nem tudják megfogalmazni azt. Emiatt nem is teszem kötelezővé a kommentelést. Nem lenne értelme. Élvezzétek csak nyugodtan a történeteimet, de ha van valami meglátásotok, akár pozitív, akár negatív, kérlek, tudassátok velem! Ha nagyon nem akarjátok itt közszemlére tenni, akár e-mailban is!
Azt nem szeretem, amikor valaki csak úgy leszól valamit. Például, "Ez az XY karakter egy barom". Viszont ha megindokoljátok és kifejtitek a véleményeteket, hogy miért nem tetszett a történet adott eleme, vagy akár az egész történet, semmi bajom vele. Még örülök is neki. Azt előre megmondom, hogy kötekedni fogok, megvédem az álláspontomat, de ezt senki ne vegye elutasításnak! Az író abból tanul, ha más szempontokat, más véleményeket is lát. Lehet, sőt, igen valószínű, hogy nem fogadok el minden érvet elsőre, de bármit kifogásoltok, bármilyen érvet hoztok fel, ha megindokoljátok, igyekszem a későbbi történeteim írásánál figyelembe venni.
Emellett pedig, ha esetleg valakinek nem lenne konkrétan megfogalmazható véleménye, hogy miért tetszik neki a történet, de nagyon bejön, akár egy "Tetszik", vagy "Ez jó volt" megjegyzést is örömmel fogadok. Jobb, ha indoklás is társul hozzá, de ha nincs, az se baj, mert legalább érzem, hogy jó úton haladok.
A "Nem tetszett", vagy "Rossz volt" megjegyzéseket viszont kérlek, mellőzzétek! És nem amiatt, mert nem kérnék a kritikából. Viszont míg az előbbiek bátorítóak és motiválóak, ezzel semmit nem értek el, csak azt, hogy elmegy a kedvem az írástól. Ha már nem tetszett, annak biztosan van valami oka. Feltételezem, ha már itt vagytok és olvastok engem, az alapvető stílusommal nincs problémátok. Innentől kezdve pedig kell, hogy legyen valami konkrét ok. Nyugodtan szóvá tehetitek, ha nem tetszett, én elfogadom. Csak akkor mondjátok meg, miért!
Köszönöm a megértéseteket.

41 megjegyzés:

  1. Minden nap felkattanok a blogodra.Már a napi rutin része.Szeretem a történeteket miket írsz,fordítasz.
    Csak gratulálni tudok hozzá.
    Így tovább nekem tetszik. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Jól esik. :)
      Csak hiányoznak a mindennapos visszajelzések. Lassan már mintha magamnak csinálnám.
      Jó, persze a kérdőívekre érkező szavazatok jelentenek valamit, és ezúton is köszönöm azoknak, akik kitöltik, de... régen pezsgő élet volt itt, most meg, hogy csökken a látogatottság, nem tehetek róla, de kicsit lelomboz. :/

      Törlés
    2. Minden nap írok majd valamit,mikor itt járok.
      Lehet példa értékű lesz és fognak követni :)

      Törlés
    3. Köszönöm szépen. :)
      Amúgy, csak azért, hogy írj, nem muszáj, de ha van valami véleményed, meglátásod, azt mindig szívesen fogadom, és ha olyan, még igyekszem is reagálni rá, amint tudok. :)

      Törlés
    4. Nem a muszáj miatt csak,hogy köszönjek:) Jó reggelt!

      Törlés
  2. Igen. Érthető hogy lelomboz. De tudod te is egyszer fenn egyszer lent. Ez ellen nem igen lehet mit tenni vagy ha mégis az nagyon nehéz lesz főleg hogy itt a jó idő és az emberek . ...
    Szóval fel a fejjel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, persze. Értem én, hogy párzási szezon van. :)
      De ez már karácsony óta így megy. :/

      Törlés
    2. A párzási szezont megelőzi a kiszemelés szezon :)

      Törlés
    3. Mert, te ott tartasz? :D

      Törlés
    4. A kiszemelési szezon számomra a legizgalmasabb rész:)
      A vadászat öröme :D

      Törlés
    5. Van,hogy nagyon mellé lövök :)
      Jól megmozgatja az elmém és a bensőmet:D
      Qtya07

      Törlés
  3. Másik névtelen vagyok:)
    szóval én a láthatatlan szerelem részeit várom már nagyon, ne aggódj, nekem is a napi rutin része vagy (inkognitóablakban xD paranoiás vagyok)
    szóval hajráhajrá, a filmajánlókat is nagyon bírom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. uhh, észrevétlen szerelem, bocsi, kicsit kómás vagyok

      Törlés
    2. Bocsi! Nekem olyan egyformák vagytok. xD
      Igyekszem. :) És ha a filmajánló tényleg tetszik, akkor Sarge is biztos köszöni. :)

      Törlés
    3. Egy pozitív visszajelzés! :) Köszi!! *.*

      Törlés
    4. Nem, csak néha jól esik, hogy valaki jelzi, hogy esetleg tetszik is neki, amit csinálok. :) Amúgy meg nincs mit striguláznom. :D

      Törlés
    5. Mert én már nem számítok, hogy többnyire írok? :P

      Törlés
    6. Dehogyisnem, hát mire mennék én nélküled?! :D

      Törlés
    7. Lehet, már saját blogod lenne. :D

      Törlés
    8. Ezt nem tartom valószínűnek. :) Nem lenne mivel megtöltenem. :D

      Törlés
    9. filmajanlo.blogspot.hu :D

      Törlés
    10. Nem jó. Olyan már van. :/
      Akkor sarge-filmajanloja.blogpsot.hu :D

      Törlés
    11. Ehhez én túl szarkasztikus lennék. :D

      Törlés
    12. A filmajánló írásához. Ezért nem is kommentelek hozzá túlzottan sokat, mikor ide is kirakok.
      Röviden fogalmazva, egyedi világszemléletem van. :D

      Törlés
    13. sarge, azért pár sor, esetleg 1-2 bekezdést elviselne a filmajánló, hogy te miért tetted be, téged mi fogott meg, de nem akarom bántani a világszemléleted :) így is tetszenek a posztjaid.

      Brigi, az olvasószám növelésre van egy ötletem :D
      csinálj egy jutub csatornát, olvass fel (erotikus) történeteket úgy, hogy csak a dekoltázsod látszódjon, a fejed ne. asszem garantált siker mindkét nem részéről :) az enyémről legalábbis biztos xD

      Anita

      Törlés
    14. Gondoltam már rá, de nem tudtam, hogy erre lenne - e igény. De már látom, hogy igen. :) Igyekszem felnőni a feladathoz. :D

      Ez egy jó ötlet, és aztán szétdobjuk különböző helyeken a hivatkozást, tuti jó buli lenne. XD

      Törlés
    15. Ja, és köszi a véleményt! ;)

      Törlés
    16. Próba cseresznye. :D
      Én is kíváncsi lennék rá. :)

      Törlés
    17. Amúgy a youtube-csatornát inkább passzolom. xD
      De te felolvashatod nekem, ha szeretnéd. ;)

      Törlés
  4. Királyság egy csomó anonimus össze gyűlt xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja. Én meg kapkodhatom a fejem, hogy most mit ki mondott. xD

      Törlés
    2. Ez a poén benne ^^

      Törlés
    3. Na kösz. :D
      De akkor ne csodálkozz, ha összekeverlek titeket! xD

      Törlés
    4. Nincs mit xD
      Nem fogok ígérem ^^ nem én kapkodom a fejem jobbra meg balra hanem te :D

      Törlés
    5. Na így szórakoztasson titeket az ember! xD
      Amúgy bocsi a lassú válaszért, de csak gépről tudok kommentelni. :/
      Vizsgaidőszakban viszont napi 16 órában gépközelben leszek, szóval nem szabadultok tőlem. :D

      Törlés
  5. Szia.Az én nagy kedvencem az Előre a cél felé :)
    Qtya 07

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nem rossz az. Igyekszem mihamarabb folytatni a fordítást. :)

      Törlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]