Gyönyörök szigete XV. rész - Tisztelet 3. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XV. rész 2. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 6.

*********************************************************************

- Az interneten keresgéltem, amikor ráakadtam a sztriptízklubod weboldalára – magyaráztam. – Láttam az önéletrajzodat. Azt írtad, hogy imádsz sztriptíztáncos lenni. És említettél valamit a Rossz Kislány Játszóteredről is.

- Ne is foglalkozz azzal a szeméttel! – fintogott Pamela. – Szeretnék elhitetni a vendégekkel, hogy mi írtuk azokat magunkról. Valójában viszont a weblapot működtető srác írja a legtöbbet, ha nem mindet. Ritkán ülök géphez, de láttam már, hogy mit írtak rólam. Először mérges voltam miatta, de aztán elengedtem. Az az életrajz rengeteg pénzt hoz nekem. Akkor meg…

- És mi van azokkal a legénybúcsúkkal és privát műsorokkal? – érdeklődtem. – Úgy tűnik, elég sokat vállalsz be belőlük.

Pamela felsóhajtott és megrázta a fejét.

- Borzalmasak. Te szívesen vetkőznél le egy csomó idegen előtt a saját házukban, majd adnál öltáncot tíz, húsz vagy akár harminc fickónak, akikkel soha nem találkoztál még? Hálát adok a testőreimért. A legtöbb lány csak egyet kap, de nekem kettő van. Ők minden ilyen partira velem jönnek és gondoskodnak róla, hogy biztonságban legyek.

- Shiznittle Bam Snip Snap Snabba – motyogtam, elismételve azt a fordulatot, ami leginkább berágta magát a fejembe a weboldalról.

- Tessék? – vonta fel a szemöldökét Pamela.

- Ó, semmi – nevettem fel. – A testőrök… őket te alkalmazod, vagy a klub?

- A klub. Elég sokat kaszálok az ilyen kiszállásokból, úgyhogy megengedhetek magamnak egy második testőrt is. Nyugodtabbá tesz.

- Mennyit fizet egy ilyen parti?

- Egy táncost négyszáz dollárért lehet bérelni egy órára, vagy kilencszázötvenért háromra. De néhányan jobban szeretnek kettőnket kibérelni egyszerre. Az hétszáz dollár egy órára. Én minden esetben kétszázöt dollárt kapok óránként. Ez huszonöttel kevesebb, mint a többieké, de cserébe van az extra testőröm.

- Mit kérnek a legtöbben?

- Egy órát. Általában pár dollártól százig terjedő borravalóval távozok. Az emberek csak felmennek a weboldalra és kiválasztják, hogy melyik lányt szeretnék, majd megegyeznek a klubbal. Általában én is felhívom őket, hogy mindent tisztázzunk. Máskor csak bejönnek a klubba és elhoznak valakit. Általában egy vagy maximum két legénybúcsút vagy születésnapi partit vállalok havonta. Azt is csak pénteki és szombati éjszakákon. Így távol maradhatok az egyetemista suhancok tombolásától.

- De a privát partikat se szereted, nem igaz?

Összevonta a szemöldökét és megrázta a fejét.

- Egyáltalán nem. Borzalmasak. De… ez a munkám. Vetkőzni kell, ennyi az egész. Ezt csinálom évek óta. Mindig is szerettem volna kiszállni, de a pénz miatt nem tudtam. Addig nem is fogom, amíg nem tudok tanárként elhelyezkedni. Úgy kevesebb lesz a fizetésem, igen, de ez volt mindig is az álmom. Ezért járok az egyetemre.

- Tudja bárki is az egyetemen, hogy miből élsz? Vagy legalábbis gyanítják?

- Nem hiszem – válaszolta. – Van a környéken rengeteg sztriptízklub, ahova az iskolatársaim járnak. Az enyém harmincegy mérföldre van a lakásamtól és harminckilencre az egyetemtől. Dolgozhatnék sokkal közelebb is, de akkor nagyobb lenne az esélye, hogy összefutok valakivel, akit ismerek. Úgyhogy inkább választom a nagy távolságot.

Elveszett egy kicsit a gondolataiban, mielőtt folytatta volna: - Az igazat megvallva, nem is nagyon van kapcsolatom senkivel az egyetemen. A kilencven százalékuk tizennyolc és huszonkét év közötti. Én harminc vagyok. Többnyire csak magam vagyok.

- Le merném fogadni, hogy sok srác rád mozdult már…

Pamela megvonta a vállát.

- Azt szoktam mondani, hogy nem érdekelnek. Akad dolgom épp elég egyetemista sráccal péntek és szombat éjszakákon. Esélytelen, hogy eggyel még randizzak is.

Alena Shishkova alias Pamela

Elmosolyodtam.

- Te csak egy átlagos lány vagy egy egyáltalán nem átlagos munkával. Ennek ellenére sokkal többet érdemelnél. Szeretném, ha tudnád, mert én is tudom. Te sokkal jobb vagy ennél.

Vett egy mély levegőt és felsóhajtott.

- Olyan, mintha mindig is ezt csináltam volna. Sok tekintetben mintha teljesen elveszítettem volna a kapcsolatomat a valósággal. Nagyon nehéz megbíznom másokban. Egy ilyen munka mellett…

- Bennem mégis bízol? – mosolyogtam. – Hiszen csak két hete ismerjük egymást. Hogy tudsz bennem mégis bízni?

- Csak megérzés – magyarázta. – És, hiszed vagy sem, de Kristannával is sokat beszélgettem rólad. Ő sokkal jobban ismer téged, mint bárki más, nem igaz? Már négy éve vagytok barátok és ezek után se tudott semmi rosszat mondani rólad.

Felnevettem.

- Én is csak jó dolgokat tudok mondani Kristannáról. Ő egy nagyon különleges és egyedi barát.

Pamela ismét lesütötte a szemét és összepréselte az ajkait. Vett egy mély levegőt és ismét rám nézett.

- Camille már elég hamar felbosszantott.

- Miért? – rökönyödtem meg. – Mi történt?

- Amy elmondta, hogy Camille korábban megjegyezte, egy sztriptízesben sem lehet megbízni, mert mind csak a pénzre hajt. Még azt is mondta, hogy te sem azért érdekelsz, aki vagy, Jeremy, hanem csak amiatt, ami vagy. Egy férfi kétmilliárd dollárral. – Pamela szemei szikrákat vetettek. – Annyira felbosszantott! Semmi joga hozzá, hogy így beszéljen rólam. Különösen a hátam mögött.

Összeráncoltam a szemöldökömet.

- Nem lep meg, hogy Camille ilyeneket mond. Ez csak az én véleményem, de szerintem Camille eléggé szabadszájú. Devonról is elég sok mindent mondott már a többieknek. – Magamhoz öleltem Pamelát és megcsókoltam az orrnyergét. – De ez semmit sem számít, kedvesem. Hadd mondjon, amit csak akar! Semmit sem számít.

- Több pénzt kerestem, mint bármelyik pasim vagy csajom azóta, hogy vetkőzni kezdtem – mondta Pamela. – Nem kétmilliárdot, mint te, de sokkal többet, mint bármelyikük. Tudom, milyen érzés, Jeremy. Amikor neked kell kifizetned a kocsijuk részleteit, neked kell kölcsönadnod pénzt, amit sose kapsz vissza… Ezt mind ismerem.

Felnevettem.

- Veled vetetnek új házat…

- Én vagyok a legkevésbé materialista ember, akivel valaha találkozhattál – jelentette ki. – A kocsimon és a lakásomon kívül alig költök valamire. Mindent félreteszek. Mindig a jövő miatt aggódok. Annyi pénzt akarok megtakarítani, amennyit csak lehet. Még kelleni fog.

- Drágám, előttem nem kell mentegetned magad. Én nem foglak a munkád alapján megítélni.

Pamela felmordult.

- Camille viszont még mindig bosszant. El se hiszem, hogy ilyeneket volt képes mondani rólam a hátam mögött! Én sose mondtam róla semmi rosszat, úgyhogy fogalmam sincs, miért beszél így rólam.

- Camille és a magánvéleménye semmit nem számít – jelentettem ki. – Ne idegeskedj emiatt! Egyre kevésbé kedvelem őt az idő múlásával. Egy percig se aggódj miatta! Egyáltalán nem hiszem, hogy jó ember lenne.

- Próbálom, Jeremy. Próbálom.

Félrebillentettem a fejem és mélyen a szemébe néztem.

- Azt mondtad, a jövő miatt aggódsz. Miért?

- Mert nem vetkőzhetek örökké – vágta rá. – Egyetemre járok és pedagógiát tanulok. De nagyon félek tőle, hogy az a sok idő, amit az egyetemen töltöttem, hiábavaló lesz. Melyik iskola alkalmazna egy tanárt, aki tizenegy évig sztriptíztáncos volt?

- Ne mondd el nekik!

- Ez azért bonyolultabb ennél.

- Miért is? Azt mondtad, független vállalkozó vagy. Nincs hivatalos munkád. Ha utánanéznek, csak ezt találják majd az elmúlt tizenegy évre – megvontam a vállam. – Sose tudják meg, hogy vetkőztél, ha nem mondod el nekik.

- Tartok tőle, hogy utánanéznek majd annak a hosszú szünetnek – motyogta. – Minden iskola kimerítően utána néz a potenciális alkalmazottai múltjának – szegte le a fejét. – Annyira keményen dolgoztam az egyetemen! Remélem, hogy ez az egész okkal volt. De egyre jobban kezdek aggódni emiatt. Szerinted nem fog foglalkoztatni egy iskolát sem, hogy egy tanárjelöltjük miért nem dolgozott semmit tizenkilenc és harmincéves kora között? Vagy harmincegy, amikor megkapom a diplomámat… Jövőre… Már nagyon várom.

Hangosan beszívta a levegőt és lehunyta a szemeit.

- Hé, úgy volt, hogy adok neked egy öltáncot, emlékszel? Azt akartad, hogy úgy kezeljelek, mint egy vendégemet a melóban.

- Nem szeretném már, ha táncolnál nekem.

- Miért? – lepődött meg.

- Mert nem szereted azt csinálni. Te magad mondtad. Nem szeretsz sztriptíztáncos lenni. Nem szeretném, ha olyasmit csinálnál, amit nem szeretsz, csak hogy a kedvemre tegyél. Eddig is sejtettem, hogy nem szeretsz sztriptíztáncos lenni, de most már azt is tudom, miért. Úgyhogy nem szeretném többé, hogy táncolj nekem.

- Nem. Semmi gond, Jeremy – rázta meg a fejét. – Szeretnék neked táncolni. Te nem csak egy részeg vendég vagy. Nem egy idegen, aki csak betévedt. Tudom, hogy élvezted azt az öltáncot, amit múlt héten adtam neked. Szeretném megismételni.

- Biztos vagy benne?

- Tökéletesen – vágta rá. – Hadd táncoljak neked! De inkább odabenn – karolta át magát és megborzongott. – Ez a te szigeted néha elég hűvös tud lenni… különösen amikor feltámad a szél.

- Hát legyen! – bólintottam és kinyújtottam felé a kezem. – Menjünk be! Hozzám.

Folytatása következik!