A szerző eddigi történetének előzménye Jenna szemszögéből.
Írta: secretsxywriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.
******************************************************************************************
NAPJAINKBAN
Egyesek azt mondanák, meg volt
mindenem. Egy helyre kis pecó a város egy felkapott részében, hűséges barátok,
egy jólfizető állás, amivel elismerésre is szert tehettem az üzleti világban,
még a seggfej főnököm ellenére is. Mégis mi más boldogságot várhatnék még az
élettől?
A válasz egyszerű: Azt, akit
elvett tőlem a sors.
Az idő múltával tompult bennem a
fájdalom. Bár vágytam rá, hogy így legyen, tudtam, sosem fogok teljesen rendbe
jönni. Mindig is meg fog maradni az a fátyolos álom arról, hogy mi lehetett
volna.
És hogy a dolog még rosszabb
legyen, sosem volt alkalmam igazán kezdeni vele. Sosem szerezhetett tudomást a
vonzalmamról és mindez az én hibám volt.
Még csak nem is utaltam rá soha,
hogy többet látok benne, mint egy osztálytársat. Egy barátot. Pedig mi sem
állhatott volna távolabb a valóságtól! Nem tudom, hogy alakultak volna a
dolgok, ha bevallottam volna neki a valódi érzéseimet már akkor. De végül el
kellett fogadom a valóságot. Feladtam, hogy reménykedjek egy második esélyben,
hogy neki adhassam a szívemet.
Talán végül ezért lépett közbe a
sors.
Ott állt a bárban a leggyönyörűbb
ember, aki valaha is a szemem elé került, még abban az ázott
kisegér-állapotában is. Meg kell vallani, az évek csak jót tettek vele. Nagyon
is jót. És csak elképzelni tudtam, hogy azok a tulajdonságai is csak még jobban
kibontakoztak, amik rabul ejtettek engem anno. Az a reménysugár, ami az
egyetlen segítséget jelentette, hogy túléljem a pokolnak azt a legutolsó
bugyrát, amit középiskolának neveznek.
Megtorpantam a klub egy sötét
szegletében, miközben vissza sétáltam az asztalomhoz. Hosszú időbe telt
felismerni, mi is keltette fel a figyelmemet a bejáratnál. A helyiség
félhomályában láttam, amint Donna egy nővel beszélget… oda vezeti a bárhoz.
Általában nem is szenteltem volna neki különösebb figyelmet. Elvégre a Maggie’s
egy leszbikus bár volt, én pedig akkoriban nem kerestem kapcsolatot.
De az az ember, aki a mi önjelölt
üdvözlőbizottságunkkal szemben állt azon az estén, nem csak egy akármilyen nő
volt.
Katrina Jenkins volt az. Kat,
ahogy mindenki hívta. Néhanapján Kat cica, bár emlékszem, hogy volt képes
összevonni a szemöldökét, valahányszor ezt meghallotta. Ami sajnálatos volt,
annak tükrében, hányszor elképzeltem, megnyalva az ajkaimat, ahogy dorombol az
ujjaim… és a nyelvem munkája nyomán, töretlenül nyögdécselve a nevemet.
Borzongás futott végig a gerincem
mentén. Már legalább négy éve nem voltak ilyen gondolataim. Senkiről sem.
Bár legalább tíz méternyire volt
tőlem, így is éreztem Kat tekintetének forróságát, ahogy körbe pillantott.
Megdermedt, nekem pedig elakadt a lélegzetem… Az nem lehet. Nem vehette észre,
hogy ott ácsorgok, őt bámulva, nem igaz?
De ennek ellenére is éreztem,
hogy a pillantása a lelkembe hatol, ahogy elmémben egy pillanat alatt vissza pörgött
az idő.
HÚSZ ÉVVEL KORÁBBAN
A pletykák az utolsó középiskolai
évem negyedik hetében kezdődtek. Akkor kerültem oda, mivel az apámat, az
ezredest, ahogy a család és a barátok hívták, áthelyezték. Szerencsére nyáron
költöztünk, úgyhogy nem év közben kellett becsatlakoznom. Messze nem ez volt az
első költözésünk. De az első alkalom, amikor nem lettünk magántanulók a
húgommal, Meredith-szel. Az első alkalom, hogy nem egy katonai bázisról kellett
iskolába járnom. Az öt évvel idősebb bátyánk, Nathan, követte apánkat a katonai
pályán és már négy évvel azelőtt elköltözött otthonról, hogy befejezte az
akadémiát azon a tavaszon. Akkoriban épp egy tengerészeti bázison állomásozott
Hawaii-on. A szerencsés mindenit!
Nehéz volt beilleszkedni egy
hétköznapi osztályközösségbe. Még nehezebb egyáltalán gondolni rá, hogy
barátokat szerezzek. A szüleim biztosítottak róla, hogy tudomásuk szerint több
osztálytársaim is kései születésű, így nem kellett kívülállónak éreznem magam,
amiért tizennyolc évesen kezdtem az utolsó évet. Anyám szerint megérdemeltem
azokat a tapasztalatokat, amiken egy végzős keresztülmegy. Az iskolai bálok, a
focimeccsek, a szalagavató, az érettségi. Arról azonban elfeledkezni látszott,
ahogy az éretlen kamaszok kóstolgatják az új tanulókat… és ahogy viccelődnek a
felnőtt dolgokról, mintha bármi tapasztalatuk is lenne bennük.
Az én esetemben a vicc legfőbb
tárgya a családnevem volt. Swallow.[1]
Először azon a helyen hallottam, ahol az ember mindig tudomást szerez róla, mit
is gondolnak róla valójában, a lánymosdó egyik fülkéjéből.
Két osztálytársnőm pletykált
néhány random dologról a mosdóknál, észre sem véve, hogy én s ott vagyok.
Láttam már őket a folyosókon parádézni, azt bizonygatva, mennyivel érettebbek a
többieknél, hiszen már betöltötték a tizennyolcat. A beszélgetés témája arról,
hogy melyik focistának van a legjobb hátsója, hirtelen arra váltott, hogy kivel
fognak táncolni az éveleji bálon.
- Nos, nekem Scott Martinival
kellene – morogta az egyikük. – A fő pompomlány mindig a hátvéddel megy.
- El fog hívni, Jill. A srácok
mindig szeretnek az utolsó pillanatig várni.
Egy másik fülke ajtaja kinyílt,
majd hangosan becsapódott.
- Nem, ha valaki mással megy el,
Tiffany – puffogta Jill.
- Miről beszélsz? – visszhangzott
Tiffany hangja a csempézett falon.
- Nos… - vágta rá Jill, én pedig
a fülkém ajtajának repedésein át láttam, ahogy megfordul és nekidől az egyik
mosdónak, karba fonva a kezeit. Kinyitotta a száját, majd elkínzottan
felsóhajtott, mielőtt a plafonra emelte volna a tekintetét. – Trigonometrián
hallottam, hogy az új lányra vetett szemet.
- Én meg azt hallottam, hogy
akkora farka van, mint egy lónak – horkantott Tiffany. – Ez még nem jelenti
azt, hogy igaz is. A srácok szeretnek túlozni.
- Ó, ez éppenséggel igaz.
Vízcsobogás hallatszott a másik
fülke felől, mielőtt Tiffany megkérdezte:
- Honnan a pokolból tudhatnád?
Jill egy pillanatig a körmeit
vizsgálgatta. Szemöldökráncolása hamar önelégült vigyorrá vált.
- Volt szerencsém leszopni őt a
lelátók alatt a múl heti meccs után. Ezzel gratuláltam neki a győztes
touchdown-hoz. Nem mintha ettől gyorsabban döntene.
- Ez hatalmas! – álmélkodott
Tiffany, miközben megnyitotta a csapot, hogy kezet mosson.
- Az egyetlen hatalmas benne a
vége volt – fordult meg Jill és a haját kezdte igazgatni a tükörben,
összepréselt ajkakkal figyelve a képmását. – De kiköptem… Hiába kérte Scott,
hogy ne tegyem.
Lehúztam a vécét és épp kiléptem
az ajtón, amikor Tiffany kibökte: - Akkor legalább örülni fog neki, ha Jenna
hűséges lesz a nevéhez és lenyeli.
Megdermedtem, csak ekkor ébredve
rá, hogy rólam beszélnek. Az arcom csak még jobban égett, amikor észrevettek és
szó nélkül elmosolyodtak, szemmel láthatólag fel se fogva, hogy végig hallottam
őket. Sosem fogom elfelejteni a nevetésük hangját, ahogy visszhangzott a
csempék között, amikor távoztak.
Tökéletesen hozzászoktam már a
témához. Egy katonai bázison nőttem fel, nem egy barlangban. De nem tudtam, mi
is zavar jobban… A tény, hogy egyikük saját tapasztalatból beszélt, vagy az,
hogy azok a lányok semmit se tudtak rólam, annak ellenére, hogy vették a
bátorságot, hogy otrombán kifigurázzák a nevemet.
Meglepetésemre Scott tényleg
elhívott a bálba már másnap. Visszautasítottam, részben a mosdóban történtek
miatt. Ennek eredményeképp valóra váltotta Jill Johnson vágyát. De én is kaptam
valamit. Scott bosszúját, amiért mertem visszautasítani a sztár hátvédet.
A sztori, amit visszahallottam,
arról szólt, hogy felajánlottam, leszopom, ha elhív a bálba. Megsajnált, amiért
új voltam még a suliban, úgyhogy belement. De amikor eljött a pillanat,
elmenekültem, mint a gyáva kismadár, ami valójában vagyok. Vicces, mit el nem
hisznek az emberek, ha egy népszerű seggfej hordja össze.
A büntetésem az volt, hogy el
kellett viselnem a szexista vicceket az év hátralevő részében. Több éjszaka is
álomba sírtam magam, hálásan azért, hogy van saját szobám. Vastag volt a bőröm
a katona apám mellett felnőve, de így is csak ember voltam.
A sors forgandóságának
bizonyítékaként pár héttel a báli fiaskó után egy reménysugár csillant meg
előttem, hogy túlélhetem a középiskolát. Tesztet írtunk Mr. Timm haladó algebra
óráján. A padsorom közepén kaptam helyet, én pedig próbáltam koncentrálni. De a
szomszéd padsor elején ülő lány folyamatosan elvonta a figyelmemet. Mr. Timm
röviden bemutatta őt, mielőtt kiosztotta a feladatlapokat és elmagyarázta, hogy
egy másik időpontban jár az órájára, de időpontot cserélt, hogy elmehessen a
tanulószobára.
Katrina Jenkinsnek hívták…
röviden Katnek. A társaságon kívüli körök egyikébe tartozott, az alapján, amit
a folyosón hallottam. Néha elcsíptem egy-egy megjegyzést róla korábban is, de
sosem volt alkalmam alaposan megnézni. Egészen mostanáig. Hosszú, mogyoróbarna
haja volt gyönyörű vörös árnyalattal. A válla alattig lógott, ahogy a fülei
mögé tűrte.
Az óra nagyjából felénél felállt,
hogy odamenjen a tanárhoz. A feladatlapomon tartottam a szemem, de hallottam,
amint gumiszalagot kér… vagy egy ollót.
Megkockáztattam egy pillantást és
épp elkaptam, ahogy lófarokba fogja a haját, mielőtt visszaül. De véletlenül
belerúgott az asztalába s leesett a ceruzája. Nem tudtam, miért figyelem őt
egyáltalán, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni, ahogy a blúza a mellkasára
simul, miközben lehajol. Vajon tényleg forgott a terem?
Ahogy ismét felegyenesedett, a
tekintete találkozott az enyémmel. Csak egy futó pillanatig tartott és már
véget is ért, mire pislogtam. Egy másodpercig még nézett, aztán visszaült a
helyére. Én viszont nem tudtam kiverni a fejemből sötétbarna pillantását az óra
hátralevő részében sem.
Másnap, amikor láttam, Kat
egészen rövidre vágta a haját. Összeszorult a torkom azoknak a hosszú
tincseknek az elvesztésére gondolva. De ez a rövid változat sokkal jobban
illett hozzá. Többet engedett látni abból a gyönyörű arcából.
Így kezdődött az álmodozásom és a
vágy, hogy jobban megismerjem őt. De féltem. Legfőképp azért, mert miközben
barátkozni akartam, azon kaptam magam, hogy arról fantáziálok, milyen is lenne,
ha több lenne közöttünk, mint a közös leckeírás és jegyzetelés. El akartam
vinni moziba, megfogni a kezét, csak bámulni azokba a gyönyörű szemeibe,
megérinteni a haját… Talán még meg is csókolni őt.
Ez nem olyasmi volt, amit két
tipikus barátnő csinál. Úgyhogy visszafogtam a vágyaimat és csak távolról
csodáltam őt. Néhanapján hallottam, ahogy Kat nevetgél más osztálytársainkkal.
És sokat mosolygott. Csak álmodni mertem arról, hogy a része lehetek bárminek
is, ami boldoggá teszi őt.
Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése