Közvetlen előzmény: Villámos éjszaka volt 2. rész
Írta: Marokfegyver
******************************************************************
A lány gyanakodva méregette Olivért. – „Minek örül ez a dilis?” – Aztán, amikor a fiú kezdte el őt nézegetni – de annyira nyíltan, mintha nem átázott ruhában állna ott, hanem meztelenül –, zavartan elfordult, és azt figyelte, hogy érdemes-e belerohanni az lezúduló esőbe.
– Messzire laksz? – érdeklődött Oli.
Hangja egyáltalán nem volt tolakodó, és végre abbahagyta a bámulást is.
– Miért érdekes ez neked? – húzódott távolabb a lány. – Nem vagyok kurva…
A fiú eleresztette a füle mellett a megjegyzést:
– Fontos – felelte –, mert ennél jobban már nem ázhatsz meg, ezért érdemes lenne hazamenni és megszárítkozni, ha nem laksz messze. Nekem elhiheted, tapasztalatból mondom. Létezik egy pont a megázásban, amit tovább nem lehet fokozni, de nem is szabad sokáig fenntartani sem…
A magyarázat annyira logikusnak tűnt, és a fiú olyan aggodalmasan adta elő, hogy a lány megenyhült, és kicsit szégyellte is magát, amiért az előbb – majdnem – letámadta ezt a kedves idegent.
– Nem fogok kimenni az esőre, majdcsak eláll!
– És ha már úgyis mindegy?
– Mindenki engem röhögne… Edina vagyok, nem bohóc!
– Én meg Olivér, Oli… Hidd el, sokkal murisabb, ha teljesen átáztál és úgy húzódsz fedezékbe, mint ha hazasietsz!
– Elhiszem neked, de akkor sem…! Egyedüli bolond lennék az egész városban…
– Messzire kellene menni?
– Nem…
Oli a kezét nyújtotta:
– Akkor futás!
Edina gépesen engedelmeskedve, megkapaszkodott a fiú kezében, és együtt elindultak.
– Nem… is… rossz – lihegte a lány. Határozottan kellemesebb volt hazafelé sietni a csapkodó esőben, mint vizes ruhában dideregni a huzatos kapualjban.
– Ez tényleg nem volt messze – mosolygott Olivér, amikor Edina gyorsított, és egy lépcsőház felé vette az irányt. – Megyünk még egy kört?
Nevetve támaszkodtak az üvegajtóhoz. Majdnem be is estek, mert abban a pillanatban valaki belülről már nyitotta is.
– Le vagy halkítva? – kérdezte Edinától félig bosszankodva, félig megkönnyebbülten az a lány, aki ott várakozott a sötét lépcsőházban.
– Lehetséges, vagy csak nem hallottam a viharban…
– A csengőt is hiába nyomtam, még jó, hogy valaki kulccsal beengedett, mert itt még beállni sincs hova!
A lépcsőházajtó fölé valóban nem terveztek egy tenyérnyi esővédőt sem.
– Menjünk fel gyorsan! – javasolta vidáman Edina. Visszanézett a nála 3-4 évvel fiatalabb, toporgó-csöpögő fiúra: – Gyere te is!
A másik lány – aki viszonylag száraz maradt – nemtetszése jeleként elhúzta a száját, de Olivér hálásan nézett rá: Biztos volt benne, hogy nélküle, ha nem várja itt éppen Edinát, kettesben nem kerülhetne fel a lakásba.
Megálltak az előszobában.
– Zsuzsa, Olivér – ejtette meg Edina a gyors bemutatást. – De mit csináljak most veled? – állt meg csípőre tett kézzel a fiú előtt. – Megmentettél egy tüdőgyulladástól, de legalább egy megfázástól, de ne várd el, hogy kimosom a ruháidat! Viszont szívesen beteszem a szárítóba…!
Zsuzsa közben felakasztotta a vékony tavaszi kabátját, és nyoma sem maradt rajta a kinti időjárásnak.
– Mindegy – szólt közbe –, csak siessetek, mert hiába értünk fedél alá!…
– Jó-jó! Vetkőzz le a fürdőszobában, majd keresek valamit, amit felvehetsz! – mutatott Edina egy ajtóra, amely mögött Oli rögtön, boldogan el is tűnt.
Alsónadrágjánál egy pillanatra megtorpant, majd azt is levette, és meztelenül várta meg, amíg egy kar benyújt a résen egy fehér köntöst:
– Semmi pasisat se találtam, de ne válogass! – hallotta Edina hangját.
– Köszi! – Jólesett felvenni a puha, száraz ruhadarabot. – Kimehetek?
– Várj egy kicsit, mindjárt helyet cserélünk… ha kijössz, egyből fordulj jobbra és ne nézz hátra!
Így került Olivér a szobába – ahol Zsuzsa már kényelembe helyezte magát –, és a szeme sarkából látta csak, ahogy Edina meztelenül beoson a fürdőbe.
Rövidesen együtt ültek mind a hárman. A lányok szemben, Oli egy fotelben dőlt hátra, kissé feszengve az izgalmas női illatokat árasztó, fehér köntösben. Olyan bizsergést érzett, mint amikor egy buli tetőpontján fogadásból fel akart próbálni egy bugyit…
Odakint villámlott, majd megdördült az ég, mintha csak most kapcsolna, hogy ennyi még igazán jár a zivatar mellé.
– Ez közeli volt…
A lányok összehúzódtak, átölelték egymást, és ezzel a mozdulattal gondolkodóba ejtették a fiút: „Ezek leszbik?!” Tapasztalatból tudta, hogyan lehet legkönnyebben elterelni a nők figyelmét az égiháborúról – akik olyankor hálásan teszik szét a lábukat –, de most tanácstalanul nézte Edinát és Zsuzsát. Bizakodott közben, hogy nem egyetlen, magányos dörgés jut erre a szép napra! Hátha érkezik egy kevés égi segítség…
Kettőt pislogott az ódivatú csillár, majd újabb fény-és hangjelenség következtében a lányok még jobban szorították egymást.
– Gyerekkoromban bebújtam az ágy alá… – súgta Zsuzsa. – te nem félsz?
Mire Oli eldöntötte volna, hogy mit válaszoljon, rájött, hogy nem is neki szólt a kérdés. A két lány talán el is felejtette, hogy egy idegen is tartózkodik a lakásban, csak egymással foglalkoztak.
Néhány másodperces zűrzavar támadt az elektromos hálózatban, miközben – Olivér kérésének megfelelően – hatalmas dörrenés rázta meg a házat. Amikor újra feltámadt a világítás, a lányok éppen csókolóztak, majd egymás vállát-derekát átölelve elindultak a másik szobába.
A fiú rövid tétovázás után úgy látta jónak, ha követi őket.
Az ágyon Edina volt fölül, fejét Zsuzsa széttárt lábai közé fúrta.
Olivér ledobta a csajos illatú köntöst, és hátulról közelített Edinához. Valamiért úgy képzete, hogy szerencsés ez a póz, mert a másik lány nem engedné meg, hogy simogassa a fenekét, s hogy óvatosan beléje vezesse a farkát…Vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése