2018. február 25., vasárnap

Gyönyörök szigete XI. rész - Együttlét 3. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XI. rész 2. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 25.

*********************************************************************


Időközben Trish felemelte a fejét Lindsay combjai közül és mosolyogva figyelte, ahogy Kristanna a farkamon lovagol, majd elismerően bólintott, amikor Amy előkotort egy másik szerszámot a táskájából és norvég barátnőnk fenekébe illesztette.
Kristanna hirtelen felsikoltott a gyönyörtől, hiszen immáron nem csak egy, de két belé hatoló test mozgásával is meg kellett küzdenie.
Nem tudhattam biztosan, de ismereteim szerint ez volt az első alkalom, hogy dupla behatolásban volt része. Az arckifejezése egyszerűen megfizethetetlen volt, akárcsak a hangok, amik elhagyták a torkát.
Már közel álltam hozzá, hogy ismét eldurranjak, amikor Kristanna ismét felsikoltott és legördült rólam, hogy aztán tovább folytassa a vonaglást a földön, miközben Amy szakadatlanul pumpálja a fenekét.
Egy pillanatnyi időm sem maradt fellélegezni, mielőtt vörös hajú barátnőnk magához vont és meredező farkamra ereszkedett. Néhány pillanatra volt csak szükségem, hogy hangosan felnyögjek és belépumpáljam nedveimet.
Ennyi volt.
Esélytelen volt, hogy tovább bírjam. A lányoknak most már egymásra kellett támaszkodnia, ha további kielégülésre vágytak. Teljesen kimerültem. Reménytelennek tűnt, hogy bármi többet kipréseljenek belőlem. Ma este legalábbis biztosan nem… Teljesen kész voltam.
Camille ekkor megragadta Amy melleit hátulról és lehúzta őt rólam, hogy aztán arcát a vörös kis vadmacska combjai közé fúrja. Beletelt pár pillanatba, mire rájöttem, hogy a nedveimet akarja kinyalni Amy barlangjából.
Devon nyíltan kényeztette magát széles mosollyal az arcán, miközben Pamela a nyelvével izgatta Trish-t. Kristanna az ágyon feküdt és kimerülten pihegett. A dupla behatolás minden energiát kivett belőle.
A magam részéről túlságosan kimerült voltam, hogy egyáltalán megmozduljak. Csak hevertem ott és figyeltem, ahogy a hölgyek elfoglalják magukat. Hihetetlen élmény volt figyelemmel kísérni az eseményeket. Egyértelműen ez volt életem legszebb éjszakája. Egyedül csak annak a reménye múlhatta ezt felül, hogy egyszer megházasodok és gyerekeim lesznek.
Miután Amy is átélte a legfőbb gyönyört, hála Camille mohó nyelvének, boldogan felsóhajtott és a farkamért nyúlt. Türelmetlenül rángatta, én azonban addigra már teljesen kiürültem. Esélytelen volt, hogy bármi többet kihozzon belőlem.
- Elég volt! – nyögtem, még ahhoz is alig bírva energiát gyűjteni, hogy beszéljek. – Nem bírom tovább. Úgy érzem magam, mintha átment volna rajtam egy vonat…
Amy nem figyelt rám és még percekig rángatta férfiasságomat. Végül nagysokára felnézett a szemembe.
- Tovább is merev maradhatnál.
- Ehetetlen… - nyögtem.
- Pedig kellene – erősködött. – Szeretném végignézni, ahogy megkeféled Camille-t. Ő az egyetlen a szigeten, akit még nem dugtál meg.
Fájdalom hasított a hátamba, ahogy elfordítottam a fejem és a mexikói lányra néztem, aki épp csak kiemelte a fejét Amy combjai közül és mosolyogva megvonta a vállát.
- Ez felvet egy kérdést, Jeremy – dorombolta. – Miért? Miért én maradtam ki egyedül?
- Mert… még nem volt… lehetőségünk rá eddig – válaszoltam. A világért sem akartam ráerőltetni magam senkire a jelenlévők közül. Úgy éreztem, jobb, ha kivárom, hogy a hölgyek tegyék meg az első lépést. Így, úgy tűnt, egyikük sem gondolhatja azt, hogy rájuk erőszakolom magam. Azt akartam, hogy mindannyian teljes mértékben biztonságban érezzék magukat és ellazuljanak, amíg a szigeten vannak.
Az egyetlen kivétel Kristanna volt, mivel vele immáron négy éve ismertük egymást. Vele nem volt problémám egy kis légyott kieszközlésében. Róla tudtam, hogy egy rossz szava se lenne amiatt, ahogy bánok vele. Ő tudta, milyen vagyok és hogy mindig szem előtt tartom az ő javát.
A többiek esetében rájuk hagytam az irányítást. Amy már az első este feltűnt az ajtómban, hogy elcsábítson. Pamela másnap dumálta be magát a gatyámba, aztán pedig Devonon volt a sor. Lindsay szó szerint könyörgött, hogy feküdjek le vele és vegyem el a szüzességét és meghívta Trish-t is, aki boldogan belement az édeshármasba.
Ahogy visszagondoltam rá, még Kristanna esetében is ő volt az aktív fél először, amikor megérkezett a szigetre péntek este. Egyszerűen nem az a fajta ember voltam, aki kezdeményezne. Az egyetlen ok, amiért Camille-lel még nem voltam együtt, az volt, hogy ő még nem nyitott felém. Ez azonban egyértelműnek látszott, hogy változni fog.
A mexikói lány körbepillantott a szobában, míg végül a tekintete megállapodott valamin. Sötét szemeiben határtalan vágy csillogott, ahogy megjegyezte: - Lindsay punciját akarom, miközben Jeremy hátulról belém hatol.
A tinédzser lány, aki most Trish ölében ült a szoba másik végében, érzékien csókolózva vele, hirtelen felpillantott, ahogy meghallotta a saját nevét. Amikor a tekintetük összetalálkozott Camille-lel, az utóbbi megnyalta az ajkait és begörbített mutatóujjával hívogatta a fiatalabb lányt.
- Ugye ezúttal nem tagadod meg tőlem azt az édes kis puncidat, drága? – vigyorgott a latin lány, egyértelműen a Trish-sel és Amy-vel átélt édesnégyesükre utalva múlt héten a tónál. Lindsay, akkor még szűzként, kihátrált a helyzetből.
Ezúttal a fiatalabb lány megrázta a fejét és kimászott Trish öléből, hogy Camille mellé heveredjen az ágyra. Az utóbbi kérdés nélkül a lány combjai közé fúrta arcát és belé hatolt a nyelvével.
- Mmm! – dorombolta hangosan. – Ezt már szeretem.
Amy, aki az elmúlt pillanatokban meglepően csendben volt, rám mosolygott, miközben tovább rángatta a farkamat.
- Gyerünk, nagyfiú! – bíztatott. – Akcióra!
- Igen, Jeremy! – pillantott hátra Camille a válla felett. – Dugj meg, miközben kinyalom őt!
A jelenetet látva Devon is odahelyezkedett mellém és Amy-vel szinte szó szerint oda támogattak az ágyhoz. A vörös hajú lány közben fél kézzel továbbra is hímtagomat kényeztette, lassan ismét életet lehelve belé.
Lindsay tekintete töretlenül rám szegeződött, bár közben teste hevesen rázkódott Camille kényeztetésétől. Ennek az angyali teremtésnek a látványa, ahogy ott vonaglik az ágyon, csak még jobban felizgatott.
Devon bekapta a fülcimpámat és finoman szopogatni kezdte, mielőtt bele suttogta volna: - Gyerünk, Jeremy! Dugd meg! – kormányzott Camille felé.
Fogalmam sem volt, honnan tudtam még további erőt meríteni, de valahonnan sikerült, és végül két kézzel megragadtam Camille csípőjét, hogy belé márthassam férfiasságomat. A behatolás érzetére teste megmerevedett és száját hangos nyögés hagyta el.
Adriana Lima alias Camille
Nem vesztegettem egy pillanatot se, hogy hevesen mozgatni kezdjem benne farkamat, Camille pedig egy fikarcnyit sem állt ellen. Közben azonban töretlenül Lindsay ágyékára koncentrált és úgy nyalta és falta, mintha a holnap sosem jönne el.
Egy pillanatra sem szakítottam meg a szemkontaktust Lindsay-vel, aközben sem, hogy egyre jobban növeltem a tempót Camille barlangjában. A lány arckifejezése beleégett az emlékezetembe. Látszott rajta, mennyire fel van izgulva, ennél pedig rám semmi sem lehetett volna erősebb hatással. A nő a farkam körül mintha ott sem lett volna. Csak Lindsay érdekelt a belőle áradó végtelen vonzerővel. Semmi más nem számított.
Amikor a fiatalabb lány arckifejezése megváltozott, rádöbbentem, mennyire közel áll a csúcshoz. Ez bennem is beindította a visszaszámlálást és a következő pillanatban telepumpáltam Camille-t a nedveimmel. Szinte csak ebben a pillanatban eszméltem rá ismét a jelenlétére.
Ez valahol igazságtalannak tűnt Camille felé. Elvégre ő is egy hihetetlenül gyönyörű és vonzó nő volt és mámorítóan hatott rám az érzés, ahogy barlangja rászorul a farkamra. Mégis teljesen meg tudtam feledkezni a jelenlétéről. Elég volt csak Lindsay-re néznem. Hihetetlen, de a lány élvezettel teli és az orgazmustól összeránduló arcának látványa sokkal erősebb hatással volt rám, mint a saját farkam ingerei.
Azonban Camille ebből semmit sem érzékelt. Amikor kihúztam belőle a farkamat, hátra pillantott a válla felett és vibrálóan rám mosolygott. Az arca csöpögött Lindsay nedveitől. Alig bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy tisztára nyalogassam. Na nem Camille miatt, hanem hogy a számban érezzem Lindsay ízét.
- Váó! Ez csodálatos volt – zihálta Camille. – Ez életem legszebb nyara.
Hirtelen rám zuhant a realitás. Fáradt, elerőtlenedett testem kimerülten rogyott le az ágyra. Esélytelen volt, hogy ma este egyáltalán még megmozduljak. Pihenésre volt szükségem. Elvégre én csak egyetlen férfi voltam… nem egy egész focicsapat.

A hölgyek azonban, úgy tűnt, másképp gondolkodnak. Ők még többre vágytak. Mégis hogy élhetnék túl ilyesmit folyamatosan a következő hónap során?

Folytatása következik!

Vége a XI. résznek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]