Fáradtan dobtam félre a könyvet. Elég volt mára. Kezdtem úgy érezni, mintha az agyam egy vízzel telített szivacs volna; egy újabb csepp már csak akkor fér el benne, ha egy kifolyik alul. Mintha minden egyes sor olvasásával távolabb kerültem volna a végső céltól, hogy betéve ismerjem a Java nyelv rejtelmeit. Magamban szitkozódtam, ahogy a könyv címlapjára pillantottam: Programozás könnyedén. Méghogy könnyedén. A pillanatot is elátkoztam, amikor nagy reményekkel beleugrottam egy második diploma megszerzésébe, mondván, milyen jól fog mutatni majd a szakmai önéletrajzomban. Baromság. A kutyát sem érdekli, hány diplomád van, ha nem tudod jól eladni magad. Azt pedig nem tanítják egyetlen főiskolán sem.
Elbattyogtam a hűtőszekrényig, és kivettem egy sört. Hatot vettem, ma estére elég lesz. Az alumínium doboz oldalán apró cseppekben gyöngyözött a lecsapódott pára. Holnap vizsga, gondoltam magamban, de hamar arra a meggyőződésre jutottam, hogy már vajmi kevéssé érdekel az egész. Pedig ez az utolsó vizsgám. Na meg az államvizsga, de az már gyerekjáték lesz ehhez képest. A sörösdoboz halk szisszenéssel nyílt ki. Pont jó a hőmérséklete.
Leültem a notebook elé, és bezártam a programszerkesztőt. Soha a büdös életben nem fogok programozni. Ez egészen biztos. Mi a fenének ez az egész? Mindig azzal győzködtem magam, hogy azzal kevesebb nem leszek, amit megtanulok. De ezzel azt hiszem több sem. Start menü, Media Player. Alice Cooper hangzik fel a hangszórókból. Poison. Jó szám, most pont ez kell. Meggyújtok egy cigit, és belehúzok a kitöltött sörbe. Le sem teszem a korsót, már újra töltök. Túl sokat dohányzom, gondoltam, miközben az éppen elnyomott helyett egy új szálat húzok elő. Csak egyszer tudnék erről leszokni. Majd egyszer.
Nem is emlékszem a második és a harmadik sört mikor nyitottam meg. Már a negyedik állt előttem az asztalon, és már az is majdnem üres volt. Tévét nézni végképp nem volt kedvem. Inkább ültem, hallgattam a zenét, és ittam. Mint ökör, magamban. De muszáj volt eljönnöm hazulról. Pénteken vizsga, a gyerek pedig otthon van. Beteg szegény. Muszáj volt eljönnöm. Úgysem hagyna tanulni. De akkor, hogy aznapra befejeztem, nagyon hiányzott. És Vera is. Fölkeltem a kanapéról, és megragadtam a telefont. Rövid hívás volt, egy két éves kislánnyal még nem lehet hosszasan elbeszélgetni, de akkor is hallani akartam a hangját. Verával pedig már nyolc éve együtt vagyunk; három nap egymás nélkül nem a világvége.
Hallgattam tovább a zenét, gondolataim össze-vissza kavarogtak a fejemben, nem is kicsit az elfogyasztott alkohol hatására. Újabb cigaretta, már nem is gondoltam vele, hogy le kellene szoknom. „Beletörődtem, ez fog a sírba vinni. Ha ilyen ütemben folytatom, nem is túl sokára. Azt hiszem, kezdek belemerülni a semmittevés depressziójába. Talán tanulnom kellene még. Nem, ennyi sör után kizárt, hogy képes lennék bármit is felfogni az anyagból.”
Kinéztem a nyaraló ablakán, egyre sötétedett, az eső pedig, úgy tűnt, aznapra már nem akar alábbhagyni, így lemondtam arról a kósza tervemről is, hogy sétálok egyet a Balaton partján. Pedig milyen régen nem voltam már lent, és milyen kellemes emlékeket ébrszt bennem még sok év távolságából is. És minden szép élmény egy-egy szép lányhoz kötődik. Különös dolog öregedni. Az ember azt gondolná, harminc évesen majd mennyivel bölcsebb lesz, hogy majd máshogy látja a dolgokat, mint húsz évesen, hogy teljesen más lesz minden. Pedig csak az emlékek száma tornyosul egyre.
Valaki járkál az utcán, konstatáltam unottan. Nem tudtam kitalálni, mi dolga lehet errefelé, hiszen ez zsákutca, de sokáig nem is törtem rajta magam. Újabb cigi. Az ablakon keresztül egy másik alakot is megjelent. Kontúrjaik az egyre sűrűsödő homályba vesztek, de annyit ki tudtam venni, hogy nagy hátizsákokat cipelnek. Törékeny formájuk arra utalt, hogy két lány lehet az. AC/DC Thunder. Visszafordultam a sörömhöz, és becsukott szemmel élveztem az együttes énekesének reszelős hangját, a gitár elnyújtott vonyítását, a dobok szívet pezsdítő ritmusát.
Megriadva pillantottam fel; valaki megkopogtatta a terasz felőli ajtót. Valóban két lány, hallottam, ahogyan halkan beszélnek. Ők nem láthattak engem, mert nem kapcsoltam villanyt, kint viszont még a szürkületben kivehetők voltak az alakok. Guns’n’Roses Knockin’ on Heavens Door. Nem akaródzott ajtót nyitni, azt reméltem, nem vesznek észre, de gyorsan rájöttem, hogy a vékony üvegajtón keresztül biztosan meghallották a zenét. Ahogy villanyt gyújtottam, láthatatlanná váltak számomra, csak a saját tükörképemet láttam, ahogy az ajtó felé közelítek.
- Jó estét kívánok – szólt az ajtóhoz közelebb álló húsz éves forma lány. Mégis meg kellett volna borotválkoznom, futott át az agyamon ironikusan, ahogy belegondoltam, hogy egy alig hét-nyolc évvel fiatalabb nő lemagáz.
- Viszont kívánom én is – válaszoltam. A lány egy röpke másodpercre nem tudta, mit mondjon. Ezt a pillanatot kihasználva alaposan végigmértem. Kellemes benyomást keltett bennem, így bőrig ázottan is gyönyörű volt. Hosszú fekete haja csuromvizesen terült végig vállán, de türkizkék szemei olyan tiszták és csillogóak voltak, mint a legmélyebb tengerek.
Félreálltam az ajtóból, némán betessékelve nem várt vendégeimet. Ők habozás nélkül beljebb kerültek, nem kis megkönnyebbüléssel, hogy nem kell tovább a szakadó esőben álldogálniuk. A kékszemű egy halk köszönömöt mondott, ahogy belépett a meleg szobába, a másik lány, aki majdnem egy fejjel alacsonyabb volt társánál, és szemébe húzott baseball-sapkát viselt fülig érő mosolyt vetett rám. Örömmel mosolyogtam vissza rá. Igazság szerint, ahogy elnéztem a két szép, mosolygós, fiatal lányt, már egyáltalán nem bántam, hogy bekopogtattak hozzám. Mintha puszta jelenlétükkel vidámságot hoztak volna komor kedvembe.
Kérés nélkül lesegítettem róluk nehéz hátizsákjukat, láthatóan örültek, hogy megszabadulhattak terhüktől. A fekete hajú kisimította arcából vizes haját, és kedvesen rám mosolygott. Ez már sok lesz a jóból – gondoltam magamban, de csak mosolyogtam idétlenül. Kezdett érdekesebben alakulni az estém, ha csak átmenetileg is, de megszűnni látszott egyhangú magányom. Elhatároztam, hogy amíg lehet ott tartom őket.
- Szia, ne haragudj, hogy zavarunk, de egy kis segítségre lenne szükségünk – kezdett bele a fekete hajú, úgy tűnt, ő a szóvivő kettejük közül.
- Nem zavartok – feleltem. Majd mielőtt folytathatták volna mondandójukat, elfordultam tőlük, és a fürdőszoba felé indultam. Két száraz törölközővel tértem vissza.
Ez a fordulat kissé meglepte mindkettőjüket, de nem tiltakoztak. Levetették vizes esőkabátjaikat, és hajukat a törölközőbe temették. Némán figyeltem ténykedésüket.
- Mi járatban vagytok? – kérdeztem végül, megtörve a csendet.
- Hát, igazából szállást keresnénk – mondta a fekete lány. A másik még mindig mosolyogva hallgatott. Talán néma? Még egy szavát sem hallottam. – Az Interneten találtuk a szomszéd panziót, de nem találtunk ott senkit, és…
- Csak június elsején nyitnak – szakítottam félbe – Ilyenkor nincs még lent senki. Sajnálom, más szállás után kell néznetek.
A kis vörös kinézett a zuhogó esőre, és elbiggyesztette a száját. De úgy nézett ki, a társát nem abból a fából faragták, aki egykönnyen feladja.
- Pont ezért kellene a segítség – közben kérdőn felhúzta szemöldökét, és jelentőségteljesen körülnézett a tágas nappaliban – Akárhol meghúznánk magunkat.
Látszat-habozásomat komolyan véve, hozzátette:
- Persze megfizetnénk a szállást.
- Arra gondolsz, hogy itt aludnátok? – kérdeztem tettetve az értetlent.
- Hát, ha valahogy megoldható lenne? – megvillantotta ellenállhatatlan mosolyát.
- Valahogy… Talán. Mennyi pénzetek van? – kérdeztem.
Tudom, hogy a kérdés gonosz volt, de nem tudtam megállni, hogy meg ne próbáljam kizökkenteni a szép kékszemű lányt fiatalos magabiztosságából. Sikerült. Zavartan kezdett kotorászni hátizsákja felső zsebében.
- Csak vicceltem – mondtam gyorsan – Tulajdonképpen van egy üres szoba a házban.
A vörös hajú szeme felcsillant.
- És mennyit kérnél érte? – kérdezte félénken, mintha előző megjegyzésem miatt attól tartana, elszedem az összes pénzüket. Szóval mégiscsak van hangja.
- Nem szoktuk kiadni. Itt alhattok ingyen.
- Tényleg?
- De a személyi igazolványokat azért elkérném.
- Nem vagyunk elég bizalomgerjesztők? – vette át a szót újra a fekete. De szeme nem csalódottságot mutatott, sokkal inkább megkönnyebbülést.
- Ne vedd személyeskedésnek. Ebben a mai világban… Gyertek, megmutatom az elnöki lakosztályt.
Felkaptam a két hátizsákot, és elindultam előttük az üresen álló szoba felé, amiben éppen elfért a két ágy, és egy kis szekrény. A csomagokat leraktam a földre, aztán újdonsült lakótársaimnak megmutattam a ház többi részét is. Közben megejtettük a bemutatkozást is; a fekete hajút Annának, a kis vöröst Lillának hívták. A lányok, amikor a fürdőszobában meglátták a méretes sarokkádat, szinte ujjongani kezdtek.
- Úgy nézem, rátok fér egy forró fürdő – mondtam – kint leszek a nappaliban, ha kell valami.
Kivettem az utolsó sört a hűtőből, visszaültem a kanapéra, hátradőltem, és hallgattam tovább a zenét. A két lány szinte meseszerű feltűnése kizökkentett mélabúmból, és eddigi keserű gondolataimat vidámabb képzelgések váltották fel. Elvégre két csinos, fiatal lánnyal voltam összezárva a nyaralóban, ez pedig, ha okot nem is, reményt mindenképpen adhatott egy kellemes éjszakára. Ahogy észrevettem, a fekete lány a merészebb kettőjük közül, és úgy döntöttem, rá fogok koncentrálni, hátha nincs ellenére egy kis kaland. A fürdőszobából víz csobogásának hangja ütötte meg fülemet, a kádat eresztették meg. Rövidesen Anna lépett elém egy üveg vörösborral a kezében, csupán a kicsiny törülközőt viselve, amit adtam neki, s az alig takart valamit formás combjaiból, s felül, ahol csomóra kötötte mellei előtt, szintén rövidebb volt, mint az illem – és az én idegeim állapota - engedte volna. Anna látványa annyira lenyűgözött, hogy tátva maradt a szám.
- Van dugóhúzód? – kérdezte olyan fesztelen hangon, mintha számára magától értetődő lenne, hogy ilyen lengén mutatkozik idegen férfiak előtt.
Aztán eszembe jutott egykori kollégiumom, ahol a lányok olykor még ennyire sem voltak szemérmesek, és akár egy szál bugyiban is végiglejtettek a folyosón a közös zuhanyzóig -szemük sarkából elégedetten figyelve, milyen hatást keltenek maguk körül - ahol aztán amiatt sem zavartatták magukat, ha férfiak is jelen voltak a helyiségben. Halkan felsóhajtottam, és nosztalgiával gondoltam vissza ott eltöltött éveimre – és azokra a gátlástalan nő formájában megtestesült kísértésekre - de aztán figyelmemet újra a lányra fordítottam.
- A konyhában – mondtam, és egy pillanat alatt talpra szökkentem, hogy előzékenyen kisegíthessem őket.
Anna előttem sétált végig a szűk folyosón, s láthatólag nem siette el a dolgot, pedig a padló köve elég hideg lehetett mezítelen lábainak. Lépteinek lassúsága fordított arányosságban állt csípőjének ringásával, ami úgy vonzotta tekintetemet, mint a mágnes. A konyha elég szűkös volt, két ember is alig tudott megfordulni benne, így, ha akartam sem tudtam volna elkerülni, hogy hozzá ne érjek, ahogy elmentem mellette a konyhaszekrény felé.
- Ott fent találsz poharakat – mondtam, miközben előszedtem a dugóhúzót a fiókból.
Csak áldani tudtam annak az eszét, aki a legfelső polcra tette a borospoharakat, mert ahogy hátrafordultam, éppen elkaptam a pillanatot, ahogy Anna ágaskodva nyúl fel értük, a törülköző, pedig majdnem a derekáig felcsúszott, megvillantva pőre, formás fenekét. Rajta felejtkeztem a látványon, és észre sem vettem, ahogy Anna visszafordul felém.
- Nem érem el – mondta, én pedig hihetetlenül zavarba jöttem, hogy rajtakapott ahogy testét bámulom, bár megítélésem szerint egyáltalán nem bánta ő sem, sőt, megfogant bennem a gondolat, hogy nem véletlenül nyújtózott a számára nyilvánvalóan elérhetetlen polc felé.
Melléléptem, és ügyelve, hogy még csak véletlenül se nézzek a szemébe, leemeltem két poharat, és felé nyújtottam.
- Vegyél le még egyet – szólalt meg, s látva meglepett habozásomat, hozzátette – Vagy te nem tartanál velünk?
- Hát, tulajdonképpen, én idáig sört ittam – mondtam még nagyobb zavaromat leplezendő, de tudtam, hogy nagy ostobaság lenne nemet mondanom ilyen kedves meghívásra, ezért gyorsan levettem még egyet.
- Sörre bor, bármikor – nevetett Anna, aztán meg sem várva, hogy válaszoljak, a fürdőszoba felé vette útját.
Pillanatnyi dermedtségemet lerázva magamról, gyorsan a nyomába eredtem, kissé remegő gyomorral, kezemben a dugóhúzóval és poharammal. A fürdőkád tele volt vízzel, és a hab szinte túlcsordult a peremén. Lilla már bent ült, ahogy meglátott engem gyorsan nyakig merült. Egyértelmű volt, hogy Anna nem osztotta meg vele tervét, hogy engem is beinvitál, de egyéb módon nem fejezte ki ellenvetését jelenlétemmel szemben.
- Fordulj el! – szólított fel Anna, de mielőtt megtehettem volna, már le is dobta magáról a törülközőt, és belelépett a kádba.
Nehezemre esett, de kis késlekedéssel levettem róla tekintetemet, hogy aztán a fürdőszobai tükörben találkozzon az ő pajkos pillantásával, mielőtt leült volna. Csak azután fordultam vissza, hogy ő is elmerült a habokban. Különös érzések kavarogtak bennem; két gyönyörű lány fürdik mellettem a kádban, és én úgy álltam ott, mint akit fejbe vágtak. Aztán feleszméltem a pohár csilingelő hangjára, ahogy Anna finoman a kád széléhez ütögette. Kibontottam az üveget, és töltöttem mindhármunknak, magamnak a legkevesebbet, mivel immár nem akartam teljesen berúgni. Más hely nem lévén, leültem a kád szélére, és Anna háta mögé támaszkodtam, ami kellemes élménnyel szolgált, mivel ahogy a lány egy húzásra lehajtotta a bort, hosszan kezemre hajtotta fejét. Újra teletöltöttem poharát. Mindhárman hallgattunk, végül, meglepetésemre Lilla törte meg a csendet, nyilvánvalóan saját zavarát oldandó.
- Szereted a bort? – kérdezte enyhén remegő hangon, rám vetve sugárzó zöld szemeinek sugarát. Rápillantottam, aztán a kezemben szorongatott palackra. Édes Merlot.
- Igen – feleltem – Különösen, ha vörös és édes.
Célzatos megjegyzésemtől Lilla fülig pirult, amitől szeplői még hangsúlyosabbá váltak arcán, és ez csak fokozta szexepiljét. Anna elmosolyodott, és fejét most már gátlások nélkül alkaromnak döntötte, és ott is hagyta. Tudtam, hogy elvesztem. Hosszú ideig újra csend ereszkedett közénk, de ez már egészen másfajta volt, mint az előbbi, kissé zavart hallgatás. Sokkal inkább jóleső, várakozással teli csend, a pillanat kiélvezésének csendje. Azé a pillanaté, amikor az ember biztossá válik abban, hogy meg fog történni, amire vágyik, és már abban a kétségtelen hitben halogatja a tényleges eseményeket, hogy a dolgok nem alakulhatnak másként. S ha végül mégis, azért a pillanatért akkor is megérte. Ez az újdonsült szerelmesek legszebb ajándéka, amit egy plátói kapcsolat soha nem élhet át. Úgy éreztem magam, mint a kisgyerek, aki már felkutatta karácsonyi ajándékát a szekrények mélyéről, és izgatottan várja, mikor kaparinthatja meg. S ez az izgalom sokkal erőteljesebb volt, hogy tudtam, enyém lesz, és sokkal felemelőbb, mint mikor már megkaptam.
A szavak kevesebb szerepet kaptak; helyüket átvette az elkapott, majd újra felvett tekintetek játéka, a nyilvánosan titkos, akarattal ottfelejtett érintések, amelyek újabb és újabb ígéretekkel halmozták el azt, aki adta, és még inkább azt, aki kapta őket. Kezemen éreztem Anna fejének könnyed nyomását, s lassan, mintegy magamnak is észrevétlenül, haját és nyakát kezdtem cirógatni. Érintésemet Anna lehunyt szemmel élvezte. Lillával találkozott a pillantásunk, rámosolyogtam, és ő viszonozta, igaz, csak egy másodpercre, aztán lesütötte tekintetét, és ő is becsukta a szemét, sejtettem miért. Már egy ideje észrevettem a víz különös fodrozódását, ahogy a kékes hab kezdett eltűnni fölüle; ebből, és a lány néhány alig hallható sóhajából arra tudtam csak következtetni, hogy a felszín alatt Anna keze és lába olykor-olykor Lilla testén kalandozik.
Újra töltöttem a poharakba, a lányok a palackból kifolyó bor hangjára felpillantottak. Anna nagyot kortyolt a piros nedűből, majd felült, nem zavarta, hogy kerek mellei így a néhány habfoszlányt, és vízcseppet leszámítva pillantásom kereszttűzébe kerültek.
- Elég nagy ez a kád, hárman is elférnénk benne – mondta elcsukló hangon, ami egyaránt izgatottságának, és talán az elfogyasztott bornak volt köszönhető.
- Jó ötlet – préseltem ki magamból a szavakat, aztán lehajtottam az utolsó kortyot, és a földre raktam a poharat.
Anna felállt, immár teljesen kiélvezve, ahogy vággyal teli pillantásom végigfuttatom rajta, és lehúzta rólam a pólómat. Gyorsan megszabadultam a többi ruhadarabomtól is, és egy pillanat alatt közéjük kerültem. A víz még mindig nagyon meleg volt, kellemesen vett körül, nem is beszélve a két még forróbb, sikamlós testről, ami hozzám ért. Anna egyből hozzám simult, a meleg miatt a szokásosnál érzékenyebb bőröm minden idegvégződése a ráfeszülő test puhaságát, selymességét itta magába. Egy pillanatig hezitáltam, hogy melyik irányba fordítsam figyelmemet, aztán úgy döntöttem, hogy – mivel mégiscsak két kezem van – megosztom a lányok közt. Átfogtam Lilla derekát, és közelebb húztam magamhoz, miközben másik kezem Anna combján járattam fel-alá. A vörös hajú szépség cseppet sem ellenkezett, csak a kezdeményezésemre várt, és engedelmesen bújt hozzám. Ahogy közelről néztem az arcába, az Annáéhoz képest keményebb vonásokon túl, valami roppant finomságot véltem felfedezni, ami éles ellentmondásban állt azzal a visszafojtott tűzzel, ami mélyzöld szemeiből sugárzott.
Már nem kellett húznom, magától közeledett felém, ajkát a számhoz szorította s telhetetlennek tűnő nyelve vadul furakodott fogsorom közé, hogy az enyémre találjon. Hirtelen vágykitörése teljesen magával ragadott, és semmi másra nem figyelve ittam csókjának ízét. Aztán megéreztem Anna kezét magamon, aztán puha mellét, ahogy a vállamnak nyomódik, majd forró ajkait a nyakamon.
Lilla mellei kisebbek voltak ám feszesebbek, így egészen más élményt nyújtott tapintásuk, apró mellbimbóját olyan keménynek éreztem ujjaim közt, mintha egy darab ékkövet morzsolgattam volna, míg Anna melle inkább telt súlyosságával örvendeztette meg érzékeimet. A régi római közhely szerint, a változatosság gyönyörködtet; de soha eszembe nem jutott volna, hogy két ilyen gyönyörű, és ennyire különböző temperamentumú, testalkatú lány közé szorulva jut eszembe ez az ókori bölcsesség, szinte ironikusan megtörve gondolataimban a pillanat varázsát.
Egyszerre két finom kezet éreztem férfiasságomon, amint gyengéden masszírozva növelik ágyékomban a feszültséget, és titkon örültem, hogy ilyen sokat ittam, különben rövidesen elélveztem volna. Mielőtt Lilla ajkai teljesen kisajátítottak volna maguknak, átfordultam a másik lányhoz, aki már hangosan sóhajtva jelezte, hogy vágya egyre többet kíván. Az ő csókja más volt; sokkal puhább, lágyabb s egyszersmind érzékibb, nem olyan követelőző, inkább finoman elbódító, csábító, többet nyújtó, mint amennyit kérő, odaadó, izgalmas, titokzatos, fűszeres. Testének, csípőjének, derekának, hasának, fenekének tapintása is, ha nem az ellenkezője, de mindenképpen más volt, mint Lilla fiatalos feszessége, bár ezt aligha lehetett a korkülönbség számlájára írni, hiszen sejtésem szerint közel egyidősek lehettek.
Idejét éreztem, hogy – követve a lányok merészségét – én is izgatóbb ösvényekre siessek, így ölembe vontam mindkettőjüket, s félretéve minden teketóriát, az izgató combok közé nyúltam. Jobb kezem, amelyik Lilla felé esett, teljesen sima felületen siklott végig, míg Annánál, a szeméremdombjától a nedves résig, rövidre vágott szőrzetet cirógathattam nem kisebb élvezettel. Ujjaim egyszerre kalandozhattak végig a vörös hajú lány szeméremdombjának elképzelhetetlenül bársonyos bőrén, és a másikat szemérmesen takaró rövid hajzat izgalmas ösvényein, míg el nem értem a borsónyi, csuklyájuk alól előbúvó érzék-központokat, s körözni nem kezdtem rajtuk. Az oly leheletnyi mozdulataimra összehasonlíthatatlanul erősebb reakciókat kaptam válaszul; a halk sóhajok nyögésekbe fordultak, s ahogy az ütemet gyorsítottam, mind határozottabbakba és hangosabbakba, míg végül Lilla nem bírva tovább azt, hogy mindvégig az élvezet küszöbén igyekszem tartani, rám fordult, és teljes – könnyed és felajzott – testével rámnehezdve magába húzott.
Mindketten egyszerre nyögtünk fel az egyesülés szorító gyönyörétől, szűk hüvelye úgy fogadott magába, hogy azt hittem el sem enged többé. Anna Lilla mögé került, és átölelt minket, még jobban egymáshoz nyomva a három izgalomtól gyötört testet. Felváltva simogatott minket, hol az én hátamat, hol a másik lány melleit; csípőjét; ágyékát annak fenekéhez szorítva, csiklóját térdemen mozgatva előre és hátra.
Elengedtem Lilla derekát, és Annáét megragadva, rajta keresztül húztam-toltam a rajtam tekergő lányt. Lilla volt az első, aki elérte a kéj határát, s röviddel utána én is követtem, nem tudván tovább visszafogni magam hüvelyének erőteljes szorításai miatt, néhány rövid, de annál határozottabb lökéssel élveztem belé.
Már csak Anna maradt adósa a gyönyörnek, s nem akarván lemaradni tőlünk, egyre gyorsuló iramban tekerte csípőjét, szemérmét térdemnek dörzsölve. Ahogy kissé – az átélt élvezetektől - fátyolosan a szemébe pillantottam, megláttam benne a közelgő élvezetet, mindkét kezemmel megmarkoltam fenekének két telten rugalmas félgömbjét, és határozott mozdulattal húztam szét őket, klitoriszát rányomva lábamra, szétfeszítve ánuszának külső gyűrűjét, szinte rákényszerítettem az orgazmusra, amit olyan intenzitással élt át, hogy arcvonásai teljesen átlényegültek, és teljesen eggyé vált a gyönyörrel.
Mikor az élvezeteket letudva kiszálltunk a kádból, végigtöröltük egymás testét, nem kisebb erotikus felindulással, mint nem sokkal előbb, és tudtuk, hogy még nem fejezhetjük be itt az estét. Magam előtt tereltem a két lányt szobám felé, ahol már a megvetett franciaágy várt minket, s ők cseppet sem ellenkeztek, sőt megvárva engem, karonfogva vontak a kis helyiség felé. Az ágyhoz vezettem őket, aztán egy rövid időre eltűntem, hogy néhány gyertyával térjek vissza, amiket rögvest a két éjjeliszekrényre állítottam, és meg is gyújtottam az erős villanyfény helyettesítésére. A szobát ettől különleges, halvány fény vonta be, ami szinte egybemosta a két lány közti különbözőséget is. Ahogy közéjük térdeltem az ágyra, valami egészen furcsa, már-már meghitt hangulat lett úrrá rajtam, s úgy hiszem, rajtuk is, mert ismét gyöngéden egymásnak esve élveztük a másik kettő testét, válogatás nélkül simogatva, csípve, markolva, csókolva, sóhajtva az izgató testrészeket, míg – ki tudja kinek-kinek mennyi orgazmusa után – törődötten dőltünk le a puha tollpárnák közé, csendben átadva magunkat az édes pihenésnek
Az előző nap felhúzott vekker veszettül sípolt, hogy eszembe juttassa az aznapi vizsgámat. Gyorsan ugrottam talpra, s mielőtt magamra kaptam volna bármi ruhát, körbefutottam a házat, hogy aztán csalódottan vegyem tudomásul; egyedül ébredtem. Ahogy szobáról szobára jártam, kezdett úgy tűnni, hogy csak egy kellemes, mámoros álom volt az előző éjszaka. De – bár semmi nyomukat nem találtam, ami igazolta volna ottlétüket – a mai napig sem hiszem, hogy Anna és Lilla, a titokzatos fekete, és az izgató vörös lány csak a képzeletem szüleményei lennének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése