Laura csábítása 11. fejezet

Előzmény: Laura csábítása - Prológus

Közvetlen előzmény: Laura csábítása 10. fejezet

Írta: S. Anne Gardner

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2001.

****************************************************************

A következő hetek újabb incidens nélkül teltek el. A gyerekek átjöttek hétvégente és még anyámmal is találkozgattam hetente egyszer egy étteremben a városban. A gyerekekről beszélgettünk, Markról és hogy mikor látogatom meg őt. Sosem említette Charlie-t és én se hoztam fel a témát. Így ment az életem, és így ment az élet Charlie-val.

A kék rózsák minden héten érkeztek, de Charlie többet nem szólt egy szót sem. Csak ritkán láttam Markot szombatonként, amikor a gyerekekért mentem. Charlie mostanában mindig elkísért. Az üzlet eléggé lefoglalta Markot, ahogy mesélte nekem a telefonban. Rendszeresen felhívott, hogy lássa, hogy vagyok. Kedves volt és vicces és szerettem vele beszélni. Már azelőtt is barátok voltunk, hogy egymásba szerettünk volna. Charlie is tudott a hívásokról és láttam rajta, nincs ínyére, de nem szólt semmit. Muszáj volt megoldanunk ezt Markkal. A gyerekek kedvéért. Reméltem, ezt Charlie is megérti.

Végig Manhattanben maradtunk. Charlie sosem hozta fel, hogy menjünk át a Hamptons-ba, és nekem jó volt így. Rettegtem annak a háznak még a gondolatától is.

Egyik este épp egy filmet néztem, amikor éreztem, hogy megrázza a vállamat.

– Figyelsz rám egyáltalán?

– Mi? Hogy?... Bocsánat.

– Arra gondoltam, mivel a gyerekeknek ezen a héten nincs iskola, Mark pedig elfoglalt, elvihetnénk őket kicsit vakációzni. – Nagyon izgatottnak tűnt. – Elmehetnénk a Disney Worldbe, vagy akárhova, ahova szeretnétek. Mit szólsz?

Nem is tudtam, mit mondhatnék.

– Csodásan hangzik, de nem hiszem, hogy Mark beleegyezne… De megkérdezhetem. Tényleg elfoglalt mostanában. – Nem tagadom, én is kezdtem belelkesedni. – Fel is hívom – nyúltam a telefonért. Mark azonnal felvette a telefont. – Mark! Laura vagyok… Nem, minden rendben, köszönöm. Mark, ha nem terveztél semmit a gyerekekkel az iskolai szünetre, szeretném elvinni őket egy kis vakációra valahova… Persze… De Mark! Te egész nap az irodában vagy és… Értem, de… Én… Csak egy hétről lenne szó… Igen. Ó, Mark, köszönöm!... Igen… Köszönöm, Mark… Szeretlek. Szia. – Azzal Charlie-hoz fordultam. – Beleegyezett, Charlie. Elvihetjük a gyerekeket. Hát nem csodás? – Annyira belelkesedtem, hogy csak most tűnt fel az arckifejezése. – Mi a baj?

– Észre se vetted, mi?

– De micsodát?

Felkelt és néhány lépést tett előre, majd rögtön vissza is jött.

– Azt mondtad neki, szeretlek.

Csak bámultam rá.

– Én nem mondtam ilyet – mondtam meglepetten.

– De igen. Szerinted kitalálnék ilyet? – most már kiabált.

– Charlie, én nem akarok veszekedni… Ha mondtam is, nem szándékosan. Az Isten szerelmére, nem is emlékszem rá. – Már én is dühbe gurultam. Felálltam és átöleltem őt. Nem akartam több veszekedést, de ő eltolt magától. – Charlie, szeretlek. – Erre ellágyult a tekintete. Megígértem neki, hogy elmondok mindent Marknak kettőnkről, csak még időre volt szükségem.

A hét nagy részét tervezgetéssel és a jegyek beszerzésével töltöttük. Úgy döntöttük, Floridába visszük a gyerekeket a Disney Worldbe.

Mark felhívott és megkért, hogy ebédeljek vele és beszéljük meg a részleteket. Nem láttam akadályát, szóval beleegyeztem. Nem szóltam Charlie-nak, mert nem akartam még jobban felidegesíteni. Utólag nézve, nem volt bölcs döntés. Azt mondtam neki, az anyámmal ebédelek. Mark legkisebb említésétől is már a plafonon lett volna. Egy belvárosi étterembe mentünk.

Mark fáradtnak tűnt és kissé lefogyott.

– Istenem, már a látványodtól is jobban érzem magam – mondta.

– Mark, kérlek.

– Oké, oké… Szóval, hová mentek a gyerekekkel?

– A Disney Worldre gondoltunk. Orlandóban.

– Értem. Szerintem is nagyon élveznék – nézett rám elmélyülten. – Bárcsak én is veletek mehetnék!

Elfordítottam a tekintetem, ő pedig a zsebébe nyúlt és elővett egy borítékot. – Szeretném ezt oda adni – mondta én pedig bele néztem, hogy egy csekket találjak négyezer dollárról. Meglepetten néztem rá. – A vakációra… Minden hónapban küldök majd egy csekket.

Szóhoz sem jutottam.

– Mark, erre semmi szükség. Én nem…

– Szeretném, ha elfogadnád – szakított félbe. – Jól megy az üzlet és ez jár neked. Keményen megdolgoztál érte, emlékszel? Ez már régen kijárt volna neked. Sajnálom.

Ezt nem fogadhattam el.

– Mark! Én tényleg nem…

A kezemért nyúlt és a tekintetünk találkozott.

– A feleségem vagy. Tudod te, mennyire szeretlek? Hogy még mindig mennyire szükségem van rád? Ezt már Sarah-nak is megmondtam.

– Ó, ne! – hápogtam.

– Nem akartam bántani őt, de az igazság az, hogy téged szeretlek és tudtam, amíg ő ott van, sosem jönnél vissza.

Erre nem tudtam, mit mondjak. Hogy mindhatnám el neki?

– Szórakozzatok jól, és mire visszajöttök, lesz időd gondolkodni. Majd beszélünk. – Gyengéden megszorította a kezem, majd a szájához emelte. Egy ideig meg sem bírtam mozdulni. Senkit sem akartam megbántani, de ez így nem működik. A végén mindenkinek fájni fog.

***

Magángéppel repültünk Orlandóba, ahol már várt ránk egy limuzin, ami a Disney’s Contemporary Hotelbe vitt minket. Egy gyönyörű épület volt a park közepén. A VIP-részlegben kaptunk egy apartmant két társalgóval, egy étkezővel, négy hálóval és nem kevesebb, mint négy mosdóval. Késő volt már, mire oda értünk, úgyhogy vacsora után le is feküdtünk, hogy másnap korán kelhessünk.

A gyerekeket majd szétvetette az izgatottság. Csak nagynehezen dugtuk őket ágyba, aztán Charlie-val kimentünk a teraszra, hogy onnan nézzük a parkot. Fénytenger vett minket körül. Még sosem láttam ilyet. Csak csodáltam a mindenféle látnivalót, Charlie viszont csak engem nézett és nevetett.

– Ó, Charlie! Ez csodálatos – öleltem át.

– Igen, csodálatos – suttogta és a szemembe nézett. Aztán a fülem mögé tűrt egy kósza tincset.

– Olyan régen nem csináltad már ezt! – mondtam, mire elmosolyodott és magához ölelt. Hirtelen az ég megtelt szétrobbanó tüzijáték-rakéták fényével. Gyönyörű volt.

Az egész másnapot a park felfedezésével töltöttük. A gyerekek jégkrémet szerettek volna, úgyhogy leültünk kicsit elnyalni.

– Ti sosem fáradtok el? – viccelődött Charlie.

– Nem – válaszolták a gyerekek egyszerre, mire mi mindketten elnevettük magunkat.

A nap végére már teljesen kimerültünk. A gyerekek megfürödtek, mi pedig gyorsan lezuhanyoztunk, majd amíg tévéztek, mi rendeltünk vacsorát.

Épp öltöztem, Charlie pedig az ajtóban állva figyelt.

– Nagyon szeretlek, ugye tudod?

Rá mosolyogtam, ő pedig csillogó szemekkel nézett rám.

Vacsoránál megbeszéltük a másnapi terveket, aztán mindenki jó éjszakát kívánt egymásnak.

A következő néhány napban felfedeztük a park fennmaradó részét. Egyik este egy Medieval Times nevű étterembe mentünk, ahol evés közben végignéztük a műsort, ami lovagi tornából és lóháton bemutatott mutatványokból állt.

Utolsó este nagyjából ugyanarról beszélgettünk az asztalnál, leszámítva, hogy a következő hétvégét terveztük. Charlie megemlítetette a házat a Hamptons-ban, mire rögtön megindult a tervezgetés vitorlázásról, strandról és homokvár-építésről.

Charlie rám nézett és elmosolyodott.

– Mostanra már a rózsaágyásod is kész van – mondta gyengéden.

Bólintottam és visszamosolyogtam rá.

Josh hirtelen rám nézett.

– Mama, most már ugye velünk fogsz lakni?

A csend tapintható volt. Nem találtam a szavakat.

– Igen, mama, kérlek! – mondta Ashely. – Sarah már nem lakik nálunk.

Charlie rám nézett és amikor elfordítottam a tekintetem, rögtön rájött, én már tudtam róla.

– Olyan jó lenne, mami! Megint együtt – lelkendezett Ashley. – Te, a papa, Josh és én.

Nem volt szívem elmondani nekik, hogy ez lehetetlen. Charlie csak ült és némán bámulta a vacsoráját. Mondanom kellett volna valamit, de képtelen voltam rá.

– Meglátjuk, kicsikéim. Meglátjuk – nyögtem ki végül.

Charlie nem szólt semmit az este hátralevő részében. Lefektettem a gyerekeket, aztán elmentem megkeresni. A verandán találtam rá, amint a cigijét szívta.

– Gondoltam, hogy itt vagy – mondtam.

Nem szólt semmit és nem is nézett rám. Megálltam egy pillanatra, majd mellé léptem.

– Nem tesz jót neked a dohányzás, Charlie – vettem ki gyengéden a kezéből, mire végre felém fordult.

– Néha változtatni kell.

Próbáltam megérinteni az arcát, de ő ellépett tőlem.

– Nekem semmi se változott. Bármennyire nehéz is néha, szeretlek.

Rám nézett és bólintott.

– Elfáradtam és biztos te is. Feküdjünk le, jó?

Csak ennyit mondott. Másnap pedig visszarepültünk Manhattanbe.

***

Amint haza értünk, felhívtam Markot.

– Mark, itt Laura!... Igen, épp most jöttünk meg. – Charlie töltött magának italt, amíg a gyerekek elvonultak a szobájukba. – Csodás hetünk volt. Gond lenne, ha jövő héten is elmennénk pár napra valahova?... Persze. Értem… Megmondom nekik… Igen. Szombat reggel megyek értük és kedden este jövünk vissza, ha megfelel… Nem, csak már elterveztük, hogy elutazunk a Hamptons-ba… Charlie-val… Mark, én nem… Oké, köszönöm. Akkor tíz körül megyek majd értük. Jó éjt. – Azzal letettem a telefont és Charlie felé fordultam, de ő még mindig nem nézett rám, de tudtam, hogy lát a tükörben. – Charlie?

Csak a csend felelt.

– Oké, tudom, igazad van – mondtam. – De nem akarok úgy élni veled, mint egy porcelánboltban, Charlie. – Még mindig nem válaszolt. – A szerelem a bizalmon alapul. A szigeten mindenben megbíztunk egymásban. Akkor most miért nem? – Lenézett a poharára. – Én mindenben őszinte voltam veled. Ez kellene, hogy összetartson minket. – Rám nézett a tükörben, de a tekintete kiismerhetetlen volt. – Bízz bennem, Drágám! Szeretlek.

Felém fordult és épp mondani akart valamit, de aztán meggondolta magát.

– Igen, persze. Igazad van – nézett ismét a pohárra.

– Charlie! Mi a baj? Beszéljük meg, kérlek! Megoldunk bármit, csak beszéljük meg!

Éreztem, hogy nem mond el valamit, ez pedig megrémített.

– Igazad van, nem kellene annyit aggódnom. Csak nem tudom, hogy dolgozzam ezt fel. Minden olyan új!

– Nos, üdv a klubban! Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy nőbe leszek szerelmes. – Átható pillantást vetett rám. – Remélem, nem bántad meg.

– Megbánni, de mit, Laura?

– Ha én nem lennék, most nem lennél ebben a pácban. Sajnálom. Én…

– Remélem, sosem bántad meg, hogy belém szerettél – mondta lágyan, majd felém fordult és szorosan átölelt. – Tünjünk el pár napra!

– Jól hangzik. Hova?

– Mondjuk Görögországba.

Meglepetten néztem rá.

– Görögországba?

– Igen. Szerzünk egy jachtot a sajt partunkon, ahol csak mi ketten lehetünk. Messze a fürkész tekintetektől. Csak mi ketten. Görögország gyönyörű. Szeretném megmutatni neked.

Kérlelően nézett rám, én pedig bólintottam. Felcsillant a szeme a boldogságtól.

Aznap este haza vittük a gyerekeket, másnap pedig már úton is voltunk Athénba.

Amikor odaértünk, egyből átmentünk Pireuszba, ahol már várt ránk egy jacht, hogy elvigyen minket Parosz, Naxosz és Szantorini felé.

Amint elkeztük utunkat az Égei-tengeren, Charlie szemmel láthatóan ellazult. Ismét vidám volt, épp mint akkor a szigeten. Megálltunk minden szigeten és egyedül sétálgattunk a strandon, a kisvárosokban ebédeltünk és a hajón vacsoráztunk a csillagfényben.

Az iránta érzett szerelmem új lendületet kapott az emlékektől, hogy mennyire szerettem őt ez előtt a sok probléma előtt. A fehér homokon sétáltunk, kéz a kézben, meztelenül úsztunk a holdfényben és szeretkeztünk a kihalt parton a csillagok fényében. Szerettem őt, mint még soha azelőtt és amikor az út véget ért, alig akartam haza menni. Mintha a feszültség közöttünk tova szállt volna, és csak a határtalan szerelem maradt.

De el kellett hagynunk azt a világot, hogy visszatérjünk a másikba. A zsúfolt autópályák közé a strandok helyett, betontömbökbe bújva a csillagos ég elől. Péntek éjjel érkeztünk vissza a Towers-be. Azonnal kimentem a teraszra és néztem a csillagokat, Charlie pedig mögém lépett, hogy magához húzzon.

– Ez egy kegyetlen dzsungel, Charlie.

– Igen, tudom – szorított magához.

– Kérlek, ne engedj el! Nem akarlak elveszíteni.

– Ne aggódj! Sosem hagylak el. Inkább meghalok. Először érzem azt, hogy igazán élek.

Megcsókolta a nyakam és gyengéden simogatott. Felé fordultam és ajkaink találkoztak.

Másnap tízre mentünk a gyerekekért, Mark pedig már ott várt.

– Hallottam, hogy a srácok jól szórakoztak.

– Igen. Szép hetünk volt – válaszoltam.

A kocsi felé nézett.

– Charlie már vár. Csak telefonja van – hazudtam.

A gyerekek oda rohantak hozzám és átöleltek.

– Mehetünk, mama? Hol van Charlie? – kérdezte Josh.

– A kocsiban vár – mondtam, mire Josh oda rohant.

– Nagyon megkedvelték őt – mondta Mark.

– Igen, ő is szereti őket.

– Van családja?

– Csak én – válaszoltam. – Nincs senkije. Én állok a legközelebb ahhoz, amit családnak nevezhet.

– Igen. Értem.

– Nos, kicsim, köszönj el a papától és mehetünk is! – mondtam Ashley-nek, aki átölelte az apját, majd megfogta a kezem. – Szia, Mark! És köszönöm.

Amikor visszaértem a kocsihoz, rámosolyogtam Charlie-ra.

Még aznap oda értünk South Hamptonba. A gyerekeket lenyűgözte a ház. Charlie szólt nekik, hogy készülődjenek össze mielőtt lemegyünk a partra. Amíg ők elmentek átöltözni, Charlie felém nyújtotta a kezét és kivezetett a kertbe.

– Csukd be a szemed! – kérte.

– Charlie! Hová viszel?

Csak nagy sokára szólalt meg: – Oké, most már kinyithatod.

Amikor kinyitottam a szemem, rózsák vettek körül mindenfelé. Mike büszkén állt elöttünk. Meg sem tudtam szólalni. Bármerre néztem, rózsák hullámoztak. A szemeim megteltek könnyel.

– Köszönöm, Mike – mondtam, mire ő bólintott és távozott. Charlie a falhoz húzott és amikor egyedül maradtunk, szenvedélyesen megcsókolt. Annyira szerettem, hogy arra már nincsenek is szavak.

Lenn töltöttük a napot a strandon. Építettünk egy hatalmas homokvárat, majd fürödtünk a tengerben, önfeledten fröcskölve egymást. Aztán, ahelyett hogy visszamentünk volna a házba, tüzet raktunk és a parton vacsoráztunk. Csak amikor már kezdett hűvös lenni, mentünk vissza. Amikor a gyerekek már ágyban voltak, Charlie-val kimentünk a kertbe.

– Szeretsz itt lenni? – kérdezte. Úgy tűnt, ez fontos neki.

– Igen – néztem rá. – Gyönyörű itt minden.

Felém fordult és nagyon komolyan folytatta: – Én is szeretni akarom ezt a házat. El akarom felejteni azt a sok szomorúságot. Az apám építette anyámnak közvetlenül az esküvőjük után. Amikor elmondta apának, hogy ebben a kertben volt egy másik férfival és nem az ő lánya vagyok, kihallgattam őket. Elhagyta őt és én itt maradtam apámmal. Három hónappal később öngyilkos lett. Anyám persze visszajött értem, de én gyűlöltem őt. Amint elég idős lettem, hogy hozzáférjek az örökségemhez, itt hagytam és sosem néztem vissza. Amikor utoljára beszéltünk, azt mondta, ő is gyűlöl engem… Azt szeretném, ha itt élnénk. A gyerekek is szereit. Itt szeretnék felébredni minden reggel, veled a karjaimban. Veled szeretnék sétálni a virágos kertünkben.

Még sosem hallottam Charlie-t ennyit beszélni magáról. Beengedett a világába, ahogy annyira szerettem volna. De kerülte a pillantásomat. Nem hiszem, hogy bárkinek is beszélt volna már erről. És magától mondta el, hogy szeretné a fájdalmát az irántam érzett szeretettel felváltani. Éreztem a bizalmát.

– Igen – fogtam meg a kezét. – Nagyon boldog lennék veled itt.

Csodás napokat töltöttünk együtt, felfedezve a környéket. Utolsó délután elvittük a gyerekeket lovagolni, Charlie pedig megígérte, hogy legközelebb elmegyünk vitorlázni is. Imádták őt. Miért is ne imádták volna?

Az utolsó reggel Charlie le akart menni a kertbe még mielőtt bárki is felkelne. Csak egy köntös volt rajtam. A nap még nem kelt fel. Az a csodálatos pillanat volt éjjel és reggel között. A rózsaágyáshoz mentünk. Mindent benőttek a virágok.

– Itt vagyunk a virágos kertünkben, ahol senki sem láthat minket. A mi saját kis világunkban – mondta.

– Drágám, ez gyönyörű, de nem értem, mit akarsz mondani.

– Várj! Nézd! Hajnalodik – nézett fel mosolyogva.

Én is felnéztem és bámultam a napfelkeltét, miközben az arcom simogatta.

– Veled akarom tölteni az egész életemet – mondta.

– Én is veled.

– Nem. Én többet is akarok. Örökre veled akarok maradni. – A hangja komolyra váltott. Levette a gyűrűjét a jobb kezéről és az én bal kezemre tette. Aztán a szemembe nézett. – Örökre.

Lenéztem a kezemre, majd vissza rá, Aztán levettem a gyűrűt és a jobb kezemre tettem. Ahogy a szemébe néztem, láttam a melegséget. Átölelt és magához szorított. Gyengéden megcsókolt, majd a fülembe suttogott: – Sosem szerettem még ennyire senkit, mint téged. – Aztán ismét ajkaimra tapasztotta az övéig. Érzékien csókolt és én elolvadtam ölelésében a hajnal első fényeiben.

Folytatása következik!