Tengerpart

Töredékek

Sós szellő simított végig a reggeli tájon. A Nap már teljes fényével ragyogott, szikrázó csillogásba vonva a türkiz tenger barázdáit. A reggeli fuvallat, mint egy játékos gyerek szaladt végig a vízfelszínen, meg-megcirógatva a hullámok alól előtűnő szirteket. Kimérten folytatta útját a part felé, szinte szlalomszerűen kerülgetve a sziklakiszögelléseket, míg végül elért a part méteres meredélyeiig, hogy azokon megtörve vidáman száguldjon felfele, végigcirógatva a hideg, érdes felszínt, egészen a legtetejéig, majd még tovább száguldva a rajta ülő lány puha bőrén.

A barna szemek lecsukódtak és az éles metszésű, de mégis kellemes arc kissé megemelkedett. Mintha gyengéd kezek simítottak volna végig tagjain, lábujjai hegyétől indulva, beletépve bő vászonnadrágjába, majd ismét meztelen felsőtestének bőréhez érve. Élvezte, ahogy a fuvallat belekap melleibe, makd ugyanazzal a lendülettel felkapja és zászlószerűen lengeti hullámos haját.

Szeretett a reggeli tengerparton ücsörögni. Ilyenkor még minden békés volt és nyugodt. A Nap már jótékonyan ontotta melegét, de a hajnali szellők utolsó lökései még nem emésztették fel teljesen az éjszaka hűvösét az életadó meleggel átitatott légtömegekben. Ahogy csupasz talpát a sziklához simította, még érezte rajta az első nagy széllökések által odacsapott vízpermet hűvösét és nedvességét.

Még minden nyugodt volt és mozdulatlan. Csak a szél fodrozta a viz ez. Nem törték meg kegyetlenül kemény törzsű hajók, melyekről vad szempárok pásztázzák a tengert.

A férfiak kíméletlen világa most távolinak tűnt. Itt nem voltak részeg tivornyár, otromba böffentések és mocskos felhívások és nem voltak érzéketlenül tapogatózó, durva kezek. Itt csak a lágy simogatás volt és az isteni nyugalom. A lány már a fedetlen melleit érő fuvallat érintésétől is, úgy érezte, többet kapott, mint bármikor.

Lassan felnyitotta barna szemeit és vágyakozva a távolba révedt. Elvágyódott innen. El a messzeségbe, ahol semmi nem olyan, mint itt. Ahol minden tiszta és vidám. A csókok puhák, az érintések pedig gyengédek. De tudta, ezt ő soha nem láthatja.

Nagyot sóhajtott, és ahogy érezte, hogy a nap heve átmelegíti a vidéket és a szél is enyhülni kezd, talpra kecmergett. Megállt még egy pillanatra a sziklán, kihúzva a hátát, hogy a szél utolsó próbálkozásai is gyengéd ujjakként futhassanak végig arcán és túrhassanak bele hajába, majd amikor ez is elhalt, egy pillanatra ismét lehunyta a szemét, néma imával kérve azt, akit illet, hogy óvja meg a mai napon is, majd megfordult, hogy visszatérjen oda, ahova tartozott.