Egy aprólékosan megtervezett buli kezdete előtt több mint két órával a szervezőknek nem sok teendőjük akad. Ricsi mégis izgatottan sétált fel-alá egészen addig, míg a pincér elé nem tolt a pulton egy félpohárnyi pálinkát:
– Nyugtató. Hatásos.
– Köszönöm. – Megszagolta, majd felhajtotta az italt. Érezte a szemébe tóduló könnycseppeket, és a pálinka útját kísérő tűzpatakot.
– Te vagy az ünnepelt? – kérdezte a pincér, miközben minden poharat egyenként a fény felé fordítva, egy kör alakú tálcára pakolt.
– Nem, nem, a haveromat búcsúztatjuk, én csak az egyik szervező vagyok – válaszolt Richárd.
Andor, a pincér a homlokát ráncolta:
– Abból gondoltam, mert nem te jártál itt megbeszélni a részleteket… – Otthagyta a pultot, mert vendégek érkeztek az étterembe.
A srác elégedetten nézegette magát a tükörben. „Majd még a sérót be kell lőni – állapította meg.” Hirtelen elkapta a tekintetét, mert egy lányszempárral találkozott a csillogó felületen. – Bocsánat! – morogta, pedig a vékony, szőke lány rá sem hederített.
Richárd, azaz Ricsi sosem volt nagy csajozós, ezt két okkal szokta megmagyarázni: Nem tudja folyékonyan lökni az értelmetlen dumát – bár beavatottak szerint ez a legfőbb titkos fegyver –, és a lányok átnéznek rajta. Ez utóbbit sajnálta jobban. Mert hogyan lehetséges az, hogy szinte minden haverjának akadt már egy-két ad hoc kalandja, csak neki nem? Hogy lehet az, hogy neki még véletlenül sem súgta a fülébe csajszi: „Menjünk ki a mosdóba!” ? És felháborító, hogy még egyetlen egyszer sem nyitottak rá a lányok pisilés közben: „Másra is szoktad használni?”
A szőke lány a pultnak támaszkodott, dobolt az ujjaival és intett a terem túlsófelén rendeléseket felvevő pincérnek. Válaszul valamiféle kézjelet kapott, amit Ricsi úgy értett: a pincér kéri, hogy ők ketten ismerkedjenek meg egymással. A lány ugyanúgy értelmezte – vagy ugyanúgy félreértette – a jelzést, mert Ricsihez fordult:
– Elküldöm a barátomat… Aztán megmutatod a szobát? – A bizonytalan bólintást látva kilépett a parkoló felőli ajtón, valamit mondott az ott várakozó autó sofőrjének, kivett a hátsó ülésről egy táskát, majd visszatért a pulthoz. – Készen vagyok, mehetünk!
„Nem olyan, mintha a mosdóba hívna. De majdnem!” – Reflexszerűen nyúlt a lány táskája után, és alvajáróként vitte az emeletre. – „Nem fogják elhinni a többiek!” – Maga sem értette, miként sikerült remegő kézzel elsőre kinyitni az ajtót, azét a szobáét, amelyet a panzió ajándékaként megkaptak a legénybúcsúhoz, mondván: szükség lehet rá. – „Bárcsak szükség lenne rá!”
– Bluecat – nyújtott kezet a lány. – Szólíthatsz Ditkének is, vagy Editnek vagy, ahogy tetszik. – Felkacagott, mert Ricsi egyik kezében a táska, másik tenyerén a kulcs… zavartan toporgott. – Tedd oda, légy szíves! – mutatott az ágyra.
– Richárd, azaz Ricsi – szólalt meg a srác elkésve.
– Jól van, Ricsi! Átöltöznék, ha nincs ellenedre… – Látva az egy lépést az ajtó felé, egyet visszafelé tétovázást, hozzátette: – Maradj csak nyugodtan, ha nincs valami sürgős dolgod! Hozzá vagyok szokva a közönséghez.
– Honnan jöttél? – kérdezte Ricsi, amikor látta, hogy a táskában szinte csak sminkkészlet található sok-sok bugyi társaságában.
– Miért? – Bluecat, azaz Ditke megint felnevetett: – Ja, azt gondoltad a táskáról, hogy valahonnan messziről? Dehogy! Csak ebben tartom a fellépő ruhákat. – Tucatnyi bugyit szórt az ágyra, de maradt még bőven a csomagban is. – Itt lakom a városban, de gyakran elhívnak az ország különböző részeibe, ha jót és színvonalat akarnak…
Ricsi megértette: A lány a legénybúcsú egyik fellépője. – „Hogy erre eddig nem gondoltam?!” – Leült az ágy szélére, és kipirulva várta a beharangozott átöltözést. – Elég korán van még.
Ditke levetette a ruháit, gondosan összehajtogatta őket, közben szórakozottan válaszolt:
– Nem szeretek az utolsó pillanatban beesni, vagy az is ciki, ha várni kell rám, míg elkészülök. – Egy flakonból édeskés illatú testápolót nyomott a tenyerére, és lassú mozdulatokkal kenegette magát. Először a karját… – Inkább ahhoz tartom magam, hogy én várakozzak egy kicsit, legalább rápihenek előtte, mert néha keményre is elfajulhat a buli.
– Khm… – A srácnak nehezen ment a hangképzés, kiszáradt a szája, pedig nagyokat nyelt. – Ez valami… műsor? – Hogy lehet úgy fesztelenül cseverészni, ha karnyújtásnyira egy meztelen lány krémezi magát? A melleinél tart.
– Amit megrendelnek, azt kapják. Nálatok egy meglepetés-felbukkanás lesz, kértétek még, hogy táncoljak exkluzívat az ünnepeltnek… – Feltette az egyik lábát Ricsi mellé, és körkörösen simogatva kenegette. – Rendeltetek kívánságprogramot is, majd meglátjuk, mit szeretnétek ezen fölül. – Csupasz puncijából mintha egy apró nyelv kandikálna ki, ahogy a combtövénél igyekszik elmasszírozni az illatos krémet.
„Azt a nyelvet kéne bekapni, szopogatni! Vagy az én nyelvemet mellényomni? Ha ezt a többiek láthatnák!” – Nem mert a lányhoz érni. Görcsösen kapaszkodott az ágy szélébe. – „Biztosan ára van mindennek!” – Ricsi arra gondolt, hogy valami előleget vagy előzetest kunyerálhatna a műsorszámból:
– Milyen az exkluzív tánc? – érdeklődött felélénkülve.
– Csak az ünnepeltnek szól, az ölébe ülök, meg minden. – A másik lába következett. – Levetkőztetem, meg ami még jön. – Hozzá lehet szokva, hogy ilyenkor megkérdezik tőle, mit is jelent az „ami még jön”, mert krémezgetés közben megmagyarázta: – Ha még nincs eléggé beindulva, akkor segítek neki.
Ricsi már nagyon beindult!
– És mit segítesz? És… izé… utána mi történik?
– Bekennéd a hátamat? – A meglepett srác kezébe nyomta a flakont, majd leguggolt elé. – Mit kérdeztél? … Ja, a cumizás, ilyesmi érdekel? Azt tudod, hogy milyen… Ne olyan sokat tegyél, mert nem győzi beinni a bőröm! Inkább a fenekemre nem kell már, húzd szét a hátamról, van elég! … – Kezével a térdén támaszkodva behajolt Ricsi előtt.
A srác gépiesen felállt, föléje hajolt, és megpróbálta eloszlatni a krémet. Amikor a nadrág eleje a kővé vált fallosszal a lány popsijához ért, ijedten hátralépett, de Ditke követte. Alig tudott elszakadni az előtte feszülő női testrésztől, mégis el kellett távolodnia egy centire, hogy síkos kezével a félgömbökhöz férjen.
– Nehogy csupa kenőcs legyen a nadrágod! – reagált a lány a távolságtartásra. – Miért nem veted le? – Felemelkedett és megfordult. – Jaj, ne szenvedtesd már szegénykét!... Majd én! – szólt Ricsire, majd az ágyon heverő törölközővel letisztította a saját kezét, és térdig lehúzva a nadrágot, megfogta a követelődző péniszt. – Bluecat vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. – Felnézett a srácra: – Te meg ne izgulj, benne van az árban! – Óvatosan, mintha először tenne ilyet, lehúzta a bőrt a makkról, nézegette, méricskélte, közben vidáman csevegett. – Legtöbbször a szervezők igényt tartanak egy főpróbára, még az ünnepelt nélkül, máskor meg, amikor előbb odaérek, mint most is, mindig akad egy-két kíváncsiskodó, aki szeretné megtapasztalni, milyen lesz a buli… De semmi gond ezzel, benne van az árban, mint a kiszállás, vagy például, ha a vendégek a zsebükbe süllyesztenek egy-két bugyit emlékül… Te mit szeretnél? Egy bugyi? Egy cumi? – Richárd, aki eddigre elmélyülten nyomogatta a farkát a két összekulcsolt marokba, most letottyant a franciaágyra. Ditke kacagott: – Gondolkodási időt kérsz? Ha engem engednél leülni, akkor láthatod, mit csinálok… Szereted nézni?... Ha szétteszed a lábad és négykézláb cumizok, akkor a tükörből látod a fenekemet is közben… Melyik legyen, kedves Ricsi?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése