Közvetlen előzmény: Testvérháború III. rész 6. fejezet
Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének ideje: 1997
*****************************************************************
Katie az asztal mellett ült, abban a szobában, amit valaha Frances használt irodának. William a padlón ült a kis tévé előtt és rajzfilmet nézett. Katie épp a jelentkezési lapokat nézte át, amikor megszólalt a telefon.
– Halló? – vette fel.
Frances fátyolos hangja remegett a fülében.
– Hogy vagy? – kérdezte és feltűnően vidám volt a hívástól. – Sajnálom, hogy nem tudtalak hamarabb hívni.
– Én… jól vagyok – igyekezett erőt venni magán Katie, ahogy feltörtek a szenvedélyes éjszaka emlékeit. El akarta mondani Frances-nek, mennyire hiányzik neki, de inkább uralkodott magán. – William hiányol.
Frances felsóhajtott. “Csak William?” – akarta kérdezni, de helyette csak ennyit mondott: – Nekem is hiányzik. – Katie hallotta a szomorúságot a hangjában. – És te is hiányzol.
Katie alig tudott uralkodni magán.
– Szeretnél beszélni vele?
– Oui – válaszolta Frances halkan és felemelte a tekintetét, hogy Claudette mosolygó arcára nézzen.
Hallotta, ahogy Katie Williamhez beszél, majd a vékonyka hang szólalt meg a telefonban.
– Di? – kérdezte a kisfiú habozva.
Frances azonnal összeomlott. Könny folyt le az arcán.
– Én vagyok. Hogy vagy, Kisegér?
William azonnal felismerte a sírás hangját és ő is bőgni kezdett.
– Di! Gye’e haza! – szipogta. Katie magához szorította őt és ő is zokogott. – Ké’lek. Gye’e haza!
Frances próbált erős maradni.
– Hiányzol – törölte meg a szemeit.
– Miko’ jössz haza? – szipogta William.
– Hamarosan, kicsim.
– A bó’dog szü’inapom’a? – kérdezte reménykedve.
– Még előtte – kuncogott Frances.
– Oké – adta vissza a kisfiú a telefont Katie-nek és letörölte a könnyeit, hogy visszamenjen rajzfilmet nézni.
– Halló? – szólt bele ismét Katie remegő hangon és várt, amíg a szeretett nő abbahagyja a sírást.
– Sajnálom – szipogta Frances, megtörölve arcát egy zsebkendővel. – Nagyon hiányzol.
Katie nehézkesen felsóhajtott.
– Visszamegyek az iskolába.
Frances elmosolyodott.
– Ez nagyszerű hír. Mikor kezdesz?
Katie hálásan elmosolyodott, hogy Frances engedte témát váltani.
– Épp most töltöm ki a jelentkezési lapokat. Remélem, holnap el tudom küldeni.
– Miért döntöttél úgy, hogy visszamész?
Katie keze remegett az utolsó együtt töltött éjszaka emlékétől.
– Rá kell vennem magam, hogy kevesebbet gondoljak rád – mondta ki végül.
Frances felsóhajtott. Ez felért egy vallomással, hogy még mindig szereti őt.
– Hívtad már a szüleidet? – kérdezte Katie. – Szerintem alig várják, hogy hallják a hangodat.
– A fenébe! Elfelejtettem – morgott Frances. Katie elmosolyodott. A nő akcentusa egyre erősebb lett, ahogy visszatért Franciaországba. – De nem akarom letenni.
“Én se” – akarta mondani Katie.
– De muszáj – mondta végül. – Legközelebb beszélünk?
Frances elszomorodott, majd hirtelen dühös lett. Már vagy egy hónapja nem beszéltek szinte semmit. Nem akarta most csak úgy letenni. Csak mert nincsenek már együtt, az nem jelenti azt, hogy nem is beszélgethetnek.
– Majd beszélünk – mondta szárazon. – Öleld meg Williamet helyettem is! Szia! – Azzal letette a telefont és Claudette-re nézett.
A francia nő, bár nem értette az angolul folyó beszélgetést, kiérezte az élt Frances szavaiból.
– Mi történt? – ült Frances ölébe.
A másik nő rá nézett.
– Fel kell hívnom a szüleimet – vette fel ismét a telefont és tárcsázott.
– Halló? DeValoi-lakás – szólt bele Flores.
– Helló, Flores! Hogy van?
– Miss Frances? – sóhajtott Flores. – Jó hallani a hangját.
Frances elmosolyodott.
– Az önét is. Apám ott van?
– Igen, Miss Frances. Már várta a hívását.
– Szeretnék beszélni vele.
Néhány másodperc múlva már hallotta is Richard hangját.
– Frances?
A nő elmosolyodott és franciául folytatta.
– Helló, apa. Nagyon hiányzol.
Claudette felállt az öléből és magára hagyta.
Richard felsóhajtott.
– Ahogy te is hiányzol nekem, gyermekem. Anyád már az őrületbe kerget, hogy hívjalak fel.
– Ő is ott van? – próbált úrrá lenni Frances a feltörő nevetésen.
– Sajnos nincs – kuncogott Richard. – Rávettem, hogy találkozzon a barátaival. Hogy mozduljon ki egy kicsit.
Hosszan beszélgettek, felidézve az elmúlt napok eseményeit. Frances kért pár szívességet Katie-vel és Williammel kapcsolatban. Fél óra után úgy döntöttek, ideje letenni. Megígérték, hogy majd hívják egymást, aztán, miután letette a telefont, Frances elment megkeresni Louie-t. A férfit Korina és Claudette társaságában találta meg. Ahogy belépett, Claudette felállt és Frances látta, hogy teljesen fel van öltözve.
– Hová mégy?
– Haza – mosolygott a nő.
– Muszáj menned? – viszonozta Frances félénken a mosolyt.
– Nos… nem igazán – kuncogott Claudette.
Frances odalépett hozzá és szorosan magához ölelte őt.
– Amikor azt mondtam, nem tudok többet adni barátságnál, nem erre gondoltam. – Azzal gyengéden megcsókolta őt. – Az, hogy barátok vagyunk, nem jelenti azt, hogy nem szórakozhatunk kicsit.
Claudette megborzongott. Végigsimított Frances karján.
– Akkor menjünk fel! – mondta, máris felizgulva.
Frances bólintott és kézen fogva felvezette az emeletre. A szobába érve egy pillanatot sem vesztegetett, hogy lerángassa a nőről a ruháit. Amikor már teljesen meztelenek voltak, Frances Claudette lábai közé tolta a kezét és belemélyesztette egy ujját. A nő felsikoltott és lábai elgyengültek. Frances az ágyra fektette és fölé hajolt, hogy mélyen beletolja az ujját, elindítva a nőt a gyönyör felé vezető úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése