Előzmény: Ifjú vér 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Ifjú vér 24. fejezet********************************************************************************
A következő hónapban Alexander és barátai többé már nem zaklatták Napóleont. Még mindig kívülálló volt a tandíjas arisztokraták szemében, de a sznobizmusuk mellé most már enyhe elismerés is társult a hógolyó-csatában aratott győzelméért. Sőt, a diadala olyanjól sikerült, hogy Dupuy atya meg kérte, fejtse ki a taktikáját az osztály előtt, hogy aztán felhasználhassák az ókori ostromtechnika tanulmányozásához. Természetesen Alexander számos módosítást javasolt rajta, hogy elvegye veresége élét.
Most már, hogy többé nem zaklatták a többiek, Napóleon szabadon koncentrálhatott a tanulmányaira, a tanárait pedig lenyűgözte az előre haladása. Napóleon pedig mindvégig a megmérettetést tartotta a szeme előtt, amikor eljönnek megnézni őt Párizsból, a Királyi Katonai Akadémiáról. Kiválóan teljesítette az iskola követelményeit, annak ellenére, hogy kisebb termete miatt többet kellett gyakorolnia. Nyughatatlan természete, úgy tűnt, több energiát használ el, ami miatt több súlyt veszített, és folyamatosan frusztrálta kis termete is.
Ahogy közeledett az 1784. évi őszi felmérés, Napóleon órákat kezdett tölteni a könyvtárban, elolvasva és memorizálva mindent, amit csak tudott. Mindig észben tartotta Dupuy atya figyelmeztetését, hogy aki nem tartozik az arisztokraták közé, annak az egyetlen út a sikerhez a Katinai Akadémián keresztül vezet. És minél hamarabb végez az iskolában és áll be a francia korona szolgálatába, annál hamarabb kezdheti meg karriere építését.
A felmérés napján a kiválasztott diákok a könyvtárban várakoztak, hogy sorban szólítsák őket. Napóleon már évek óta erre a pillanatra várt, és míg a többiek idegesen beszélgettek, ő csak csendben ült, karba font kézzel, míg meg nem hallotta a nevét.
A kiküldött felügyelő egy veterán tiszt volt, Monseiur Keralio. Vékony és merev alak rízsporos parókában, aki éles, kék szemeivel alaposan végigmérte Napóleont, mielőtt a vele szemben álló szék felé intett. Egy kinyitott dosszié hevert előtte az asztalon egy paksaméta jegyzettel.
– Buona Parte kadét, igaz?
– Igen, uram.
A felügyelő a jegyzetekre tette a kezét.
– Érdekes a háttere. Egy korzikai francia ritkaságszámba megy az ilyen helyeken.
– Igen, uram – mosolyodott el Napóleon.
A felügyelő kíváncsian nézett rá.
– Akkor mi is maga? Korzikai vagy francia?
– Mindkettő, uram – vágta rá Napóleon. – Ugyanúgy, ahogy más normann, vagy francia burgundiai.
– De ezek a régiók már hosszú ideje Franciaország részei, nem úgy, mint Korzika. Nekik nincs Paoli-juk, aki a függetlenségért kardoskodna. Az apja Paoli oldalán harcolt, nem igaz?
– De igen, uram. Sok évvel ezelőtt. Ma már Marbeuf gróf szolgálatában áll Ajaccióban és lojális a franciákhoz. Ahogy én is, uram.
– Helyes. Elégedett is vagyok vele – válaszolta a felügyelő halkan. – Akkor, fiatalember, miért is akar Őfelsőge hadseregében szolgálni?
Napóleon számított erre a kérdésre, és, mint a többi jelentkező is, keményen készült a válasszal.
– Az az igazi férfi élet, uram. Esély a kalandra, talán a dicsőségre is, és szeretem a hazámat, eléggé, hogy akár az életem árán is megvédjem.
– És milyen haza is lenne ez, Buona Parte kadét? Úgy tűnik, kerüli az egyértelműségeket.
– Miért tenném? Természetesen Franciaország, uram.
A felügyelő egy pillanatig csak nézett rá, majd elnevette magát.
– Nagyon jó. Megfelelő válasz, Buona Parte kadét. Elég ravasz ahhoz, hogy vigye valamire.
– Ravasz? – pirult el Napóleon.
– Ravasz, igen. Talán. De ugyanakkor nem társul mellé türelem, sem önuralom.
Napóleon kihúzta magát. Szégyellte, hogy ilyen könnyedén elbukott a teszten.
A felügyelő hátra dőlt és szétterítette a jegyzeteit.
– Most mehet.
– Menni, uram? Ez volt minden?
– Igen.
Napóleon idegesen nyelt. A többi kadét messze tovább volt bent. Hogy meri ez a felügyelő így elutasítani őt?
– Átmentem a vizsgán, uram?
– Azt az én tisztem eldönteni, és idejében meg fogja tudni, Buona Parte kadét. Kérem, küldje be a következő jelentkezőt, Poilieaux kadétot!
Napóleon visszatért a könyvtárba és ismét leült, hogy kivárja a vizsgálat eredményét. Amikor az utolsó jelentkező is visszatért a könyvtárba, már a délután utolsó napsugarai is kezdtek elhalványulni.
Léptek zaja hallarszott a folyosóról és az ajtó kinyílt, ahogy belépett Dupuy atya.
– Uraim, az igazgató a következő kadétokat kéreti magához. Boureillon, Pardedieu, Buona Parte, Salicere és Bresson. A többiek mehetnek a dolgukra.
Miközben a többiek kiszivárogtak a helyiségből, Napóleon érezte, hogy elárasztja az öröm. Elfogadták a jelentkezését. Feltéve, hogy nem azokat küldték el, akik átmentek, hogy az igazgató személyesen közölhesse velük a rossz hírt. Amikor már csak az öt megnevezett fiú maradt a könyvtárban, Dupuy atya kinyitotta az ajtót és kiküldte őket a folyosóra.
Amikor elmentek mellette, Napóleon odasúgta: – Átmentem?
– Mindent a maga idejében! – válaszolta Dupuy atya szárazon. – Az igazgató majd közli az eredményt.
Ideges csend telepedett rájuk, ahogy az igazgató irodájához sétáltak. Az ajtó kinyílt és a felügyelő kilépett.
– Köszönöm, uram – hajolt meg befelé. – Mindig megtiszteltetés Brienne-be látogatni.
– Az enyém a megtiszteltetés, Monsieur Kerillo – válaszolta az igazgató odabentről.
A felügyelő elfordult, és miközben végigsétált a folyosón, odabiccentett a kadétoknak, akik helyet foglaltak a padon. amíg Dupuy atya eltűnt az igazgató irodájában.
– Uraim, remélem, egy nap ismét találkozunk.
– Köszönjük, uram – válaszolta Napóleon.
A felügyelő elmosolyodott, majd tovább lépdelt a folyosón a főbejárat felé. Dupuy atya kinézett az ajtón és Napóleon felé biccentett.
– Először maga!
Napóleon gyorsan felállt, mély levegőt vett és belépett. Az igazgató felnézett, amikor a kadét megállt előtte.
– Úgy tűnik, valamivel sikerült megragadnia barátom, a felügyelő figyelmét – emelt fel egy papírt az asztalról. – Buona Parte kadét testi ereje és egészsége kiváló, személyiségét tekintve engedelmes, szófogadó, őszinte. Magatartása tökéletesen átlagos. Jó az akadémiai tudása, de tehetsége a vívásban és táncban szegényes – olvasta az igazgató és elmosolyodott. – Nem mind a legjobb hír.
Napóleon vállat volt. Ha lehetősége engedte, inkább kerülte a kardvívást és a társasági eseményeket.
– Természetesen a felügyelő jelentése nagyrészt tanárai véleményén alapszik, és nem ismeri annyira jól, mint én. Jövő ősztől felvételt nyert a Katonai Akadémiára Párizsban. Gondolom, elfogadja.
– Igen, uram.
– Helyes, Buona Parte kadét. Ez minden. Elmehet.
Odakint, amíg a következő kadét belépett, Napóleon kezet rázott Dupuy atyával és egy széles mosoly terült szét az arcán.
– Ezt úgy veszem, sikerrel járt – heccelte a tanár. – Büszke vagyok magára, Buona Parte. Hosszú utat járt be. Csak előre tekintsen!Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése