Érzelmek harca - Prológus

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének ideje: 1999

*****************************************************************

Valentin-nap volt.

A szerelmesek napja, a legjobb barátoké és a családé. Mindené, ami a szeretethez kapcsolódik. Az utcákon, mindenhol szinte tapintható volt ennek a napnak a varázsa. Mintha a világ összes szerelmes párja előjött volna, hogy kézen fogva sétáljanak, tekintetüket egymáséba fonva. Minden összekapcsolódott mindennel. A legjobb barátok megengedték maguknak azt a luxust, hogy tovább öleljék egymást, mint általában. A szerelmeseknek, barátoknak és családoknak fenntartott bevásárlóközpontok és boltok megteltek vásárlókkal. Plüss állatok, kicsik és nagyok, mind elkeltek, ahogy az üdvözlő kártyák is. Az öröm határtalan volt.

Bárcsak a legjobb barátokból is olyan könnyedén lehetnének szerelmesek, kívánta Cassidy Monsignor, de ajkait csak egy sóhaj hagyta el. Aranybarna szemei érdeklődve pásztázták a tömeget. Az utolsó pillanatban vásárlók, gondolta mosolyogva. A kasszákhoz vezető sorok hosszúak voltak és lassan haladtak. Az emberek kezdték elveszíteni a türelmüket és hangosan vitatkoztak. Cassidy lenézett a kezében tartott két plüss állatra. A puha fehér mackóra a kis vörös szívvel a mellkasán Andreának, a legjobb barátjának, akibe reménytelenül szerelmes volt, és a rózsaszín kiskutyára az “ehavi szerelmének”, ahogy az emberek általában jellemezték randizási szokásait. Elmosolyodott, amikor Robie-ra gondolt. Még virágot és ékszert is akart venni mindkét lánynak.

Összevonta a szemöldökét ezen az “ehavi szerelem”-dolgon gondolkodva. Úgy tűnt, sosem bírja ki egy nő mellett annyi ideig, hogy azt már kapcsolatnak lehessen nevezni. Még kevésbé annyi ideig, hogy igazán szerelmes legyen. Néha egyszerűen csak ráunt, máskor meg az aktuális nő unta meg, hogy sehova nem tartanak Cassidy-vel. Robbie nem volt elég okos ahhoz, hogy idáig eljusson, de így is volt rendjén. Sosem kényszerítette Cassidy-t semmire. Úgy tűnt, ő csak éli a saját kis egyszerű életét. Akárcsak Cassidy. Szerette őt. Nagyon. De a vágya tisztán csak fizikai volt. A szex Robie-val, vagy, ahogy a születési anyakönyvében szerepelt, Robinnal, hihetetlenül nagyszerű volt, de arra semmi esélyt nem látott, hogy mélyebben is kötődjön hozzá. Amikor épp nem szeretkeztek, sokat beszélgettek. Elmondták egymásnak a dolgaikat és igyekeztek jobban megismerni egymást.

Cassidy annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette, amikor sorra került a kasszánál. A fiatal pénztáros lány mosolyogva érintette meg a karját, hogy magára vonja a figyelmét. Vonzó jelenség volt, fekete haját lófarokba fogva, barna szemei pedig vidáman csillogtak. Cassidy ismét felocsudott. Elnézést kért és letette a plüss állatokat a pultra. A lány, akinek a névtábláján az Amistad-felirat szerepelt, gépiesen végigfuttatta a vonalkódokat a szkenneren, majd ismét rá mosolygott. Egyértelmű volt Cassidy számára, és mindenkinek, aki körülöttük volt, hogy leplezetlenül flörtöl vele. Huncut mosolyokat küldött felé és igyekezett beszélgetést kezdeményezni. Vajon miért nem tud Andy is így mosolyogni rá? - gondolta Cassidy csalódottan. - Úgy, mint bármelyik nő.

Pedig a dolgok így álltak. Bárhová ment, mindig volt legalább két nő, akiknek megakadt rajta a szeme, szexuális orientációtól függetlenül. Néha kifejezetten idegesítő volt, de néha nagyon is tetszett Cassidy-nek. Különösen, amikor a vonzalom kölcsönös volt, és őszintén vágyott egy kis huncutkodásra az illetővel. Robie is ilyen volt. Természetesen jól jött mellé egy közös barát segítsége, aki egyértelművé tette, hogy Cassidy nem vágyik komoly kapcsolatra.

Andy viszont nem volt ilyen. Ő sokkal nyugodtabb személyiség volt és szeretett kitartani a választottja mellett. Hitt a sorsban és az örökkévalóságban. És ezt sosem rejtette véka alá Cassidy előtt, még ha nem is ítélte el a másik életstílusát. Ő volt a legkedvesebb nő, akit Cassidy valaha ismert, és ezen senki és semmi nem változtathatott. Már több mint egy hónap eltelt, mióta utoljára látta őt, és ennek gondolatára megfájdult a szíve. Pedig ő kerülte a másik nőt.

És mindez Jeffrey miatt.

Hirtelen düh kerítette hatalmába, ahogy Jeffrey Rosenthalra, Andrea barátjára gondolt. Nem kedvelte őt, és tudta, hogy az érzés kölcsönös. Tudta, hogy a férfi tisztában van, hogy érez Andrea iránt, és tudta, hogy valahányszor megcsókolja Andreát az ő jelenlétében, az felér egy győztes csatával a számára.

Az elmúlt évben, mióta együtt jártak, Cassidy igyekezett visszafogni magát, hogy olyan gyakran hívja, még ha szüksége is lett volna Andy-re.

Fizetett és egy pillantást se vetett többé az eladó lányra, csak távozott. Még volt pár elintézni valója az esti randi előtt. Duplarandi, hogy pontosak legyünk, Andreával és Jeffrey-vel.

***

Andrea Cates elmosolyodott, ahogy lassan felemelte az ajándékot. Fontos volt neki, hogy valami olyat találjon, ami tetszik Cassidy-nek. Megállt egy pillanatra és a legjobb barátjára gondolt. Az ő Cassidy-je, aki mindig ott volt, ha szüksége volt rá. Aki szerette őt és gondoskodott róla. Tudta, hogy Cassidy kerüli őt, még akkor is, ha így is mindig ott volt, ha igazán szüksége volt rá. Az elmúlt hónapban alig váltottak pár telefonhívást. Cassidy olyan távolinak tűnt, és Andrea tudni akarta, miért van ez.

Valahányszor megkérdezte Cassidy-t, hogy azért van-e, mert nem szereti többé, akárcsak egy gyerek, aki elismerésre vágyik, Cassidy tiltakozott és mindig meggyőzte az ellenkezőjéről, de amint a dolgok rendeződtek, ismét visszahúzódott. Ez fájt Andreának. Hiszen azelőtt Andrea mindig ott volt neki.

Elmosolyodott, ahogy a boldog pillanataikra gondolt. Együtt nőttek fel. A családjaik is jó barátok voltak. Ősi európai családban nőtt fel, ami azonban tárt karokkal fogadta Cassidy-t, annak ellenére, hogy mennyire más volt. Egy szerető család két báttyal és egy hugicával. Mindig is hatalmas szívük volt és mindenki kedvelte őket. Cassidy családja viszont ennek a tökéletes ellentéte volt. Elutasító szülők és a testvérek hiánya tette Cassidy-t visszahúzódóvá és zárkózottá.

Andrea mindig igyekezett megtörni a jeget, de nem volt ötlete, hogy tehetné. Azonban arról mindig gondoskodott, hogy Cassidy minden nap meglátogassa őt, amikor csak a kemény szülei megengedték, hogy zaklatott lelke legalább egy kis békére lelhessen. És ezért voltak a legjobb barátok. Andrea tette a barátságukat élettel telivé, szinte már a születésüktől kezdve. Így hát, amikor Cassidy bevallotta neki, hogy a nőket szereti, Andrea kérdés nélkül elfogadta. Elfogadta a barátnőit is, és nagy gondot fordított rá, hogy az ő pasijai se legyenek elutasítóak.

Cassidy családja azonban hátat fordított neki. Emiatt a lány öngyilkosságot is megkísérelt, de a szüleit ez sem érdekelte. Andrea jelentett mindent Cassidy számára. Ő segítette ki minden bajból, a szülei pedig támogatták ebben és tetőt adtak Cassidy feje fölé, ha arra volt szüksége. Cassidy írói vénája elnyert neki egy ösztöndíjat és az egyik legjobb iskolában tanulhatott zsurnalisztikát. Andrea pedig végig mellette volt és megnyugtatta, ha arra volt szüksége, és pénzzel is kisegítette. Cassidy nem győzte szóvá tenni, hogy nem tartana ott ahol Andrea nélkül.

Andrea pedig tudta, hogy ez az utolsó szóig igaz.

Cassidy sikeres író lett. A könyvei megtöltötték a polcokat és elárasztották őt a rajongók. A leszbikus történetei a nők tömegeit vonzották. Még Andrea is, aki teljes mértékben heteroszexuálisnak vallotta magát, elolvasta minden könyvét és cikkét, és imádta őket.

Hirtelen kizökkent a gondolataiból és rájött, hogy semmit nem haladt előre. A falon függő órára nézett. Már fél hat volt. Igyekeznie kell.

Figyelme ismét visszatért az ajándékra.

***

Robie Stanfield kinyitotta az ajtót, hogy szembe találja magát Cassidy-vel. Érezte, ahogy a borzongás végigfut a gerince mentén, amikor a másik nő rá mosolygott. Végigfuttatta barna szemei tekintetét a karcsú testen és tetszett neki, amit látott. Cassidy haja sötét volt, hosszú és hullámos, lágyan omolva a vállaira. Bronzbarna bőre gyönyörűen ragyogott. Aztán Robie végül felnézett arra az arcra, amitől mindig elállt a lélegzete.

Aztán végül behívta Cassidy-t, nem is figyelve arra, mit tart a másik nő a kezében.

- Robie - kezdte Cassidy fátyolos hangon és becsukta maga mögött az ajtót. A másik nő felé fordult, Cassidy pedig közelebb lépett. Robie lehunyta a szemeit, hogy orrát megtöltse a másik nőből áradó édes illat. - Boldog Valentin-napot! - mondta Cassidy halkan, erős portugál akcentussal, és telt ajkait az övéihez nyomta. Tisztában volt vele, milyen hatást vált ki a nőkből, és élvezte. Visszahúzódott és átadta a rózsát meg a plüss kutyát egy ajándékdoboz társaságában.- Látom, készültél - futtatta végig tekintetét a lány testén.

Robie érezte magán a tekintetét és megborzongott. Egy vörös selyem ruhát viselt, ami szabadon hagyta a lábait. Magassarkút viselt, de még így is alacsonyabb volt Cassidy-nél. Inkább az ajándékdobozra koncentrált, amiből egy üveg parfüm került elő. Azonban közben érezte, hogy Cassidy tekintete egy pillanatra sem szakad el a testétől. Szerencsésnek érezte magát, hogy egy olyan gyönyörű nő, mint Cassidy, figyelmet szentel neki. Bár Robie maga is nagyon vonzó jelenség volt, sosem érezte úgy, hogy akárcsak megközelítené Andreát vagy Cassidy-t.

- Megyünk? - kérdezte elfúló hangon és a teste remegett az izgalomtól, Cassidy pedig olyan tekintettel nézett rá, hogy az felért a legvadabb csókkal is.

Cassidy elmosolyodott.

- És az én ajándékom?

- Ó, hogy is felejthettem el! - sietett be Robie a nappaliba, majd visszatért egy dobozzal a kezében.

Cassidy ismét megcsókolta őt, majd mosolyogva kinyitotta a dobozt. Egy arany medál volt benne, rajta a neve, gyémántokból kirakva. Cassidy felnézett a másik nőre és elmosolyodott.

- Imádom. Felrakod nekem?

Robie óvatosan kivette az ékszert a dobozból és Cassidy nyakába kasztotta.

- Ma este - mondta halkan - még szebb ajándékot fogsz kapni.

Cassidy hátravetette a fejét és elnevette magát.

- Abban biztos vagyok.

***

Jeffrey arcára széles mosoly ült ki, ahogy Andrea meglepett arckifejezését figyelte. Az arany medál, rajta a lány nevével tökéletesre sikeredett. Andrea őszinte hálával mosolygott rá. Olyan gyönyörű ilyenkor, gondolta a férfi, miközben megcsókolta. Csodálta a lány magával ragadó fekete haját, amit szinte nem tudott megállni, hogy ne simogasson meg és azt a magával ragadó mosolyt, amibe bárki képes lenne beleszeretni.

Kicsi és törékeny nő volt, akire mindenki vigyázni akart. A szemei kékek voltak, mint az ég, ajkai pedig puhák és csillogóak. De a látszat csalt. Olyan független személyiség volt, amennyire csak lehetett, és tudott vigyázni magára. A maga ura volt és élvezte. Tizedikeseket tanított angolra és imádta a munkáját.

De volt egy valami, ami gátat szabott a függetlenségének. Egy valami, amitől Jeffrey-nek a hideg futkosott a hátán. Egy valami, vagy inkább egy valaki. Cassidy Monsignor.

Valahányszor Andrea nehéz perceket élt át, az első ember, akit felhívott, Cassidy volt. A férfi pedig gyűlölte ezért. De erről nem mondhatott semmit Andreának, mert akkor a kapcsolatukat veszélyeztetné. Ugyanakkor örült neki, hogy Cassidy is olyan ellenszenvesnek találja őt, hogy távol tartsa magát tőlük. Ez meglepte Jeffrey-t, mivel Cassidy annyira látványosan szerelmes volt Andreába, hogy az már szinte ordított róla. De egyszer majd eléri, hogy az utolsó kapocs is elszakadjon és Cassidy örökre eltűnjön az életükből. Akkor pedig majd megkérheti Andrea kezét.

Akkor majd megnyeri a háborút, amiben Cassidy még csak meg sem próbált győzni. Jeffrey elmosolyodott és felsegítette Andreára a kabátját.

Folytatása következik!