Egyiptom hercege II. rész 2. fejezet

Előzmény: Egyiptom hercege I. rész
Közvetlen előzmény: Egyiptom hercege II. rész 1. fejezet

Írta: JolliTheApple

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. szeptember 30.

******************************************************************************

A férfi idegesen rótta köreit fel-alá a kopott kocsmában. Nem volt már fiatal, drága selyemből szőtt köntösét viszont csillogó drágakövek díszítették. Fel-alá járkált egyetlen társasága, egy alulöltözött nő kíváncsi tekintetétől kísérve.

- Nagyuram! Miért vagy ilyen ideges? - kérdezte végül zavart hangon. - A herceg zavar?

A férfi felé fordult és dühösen horkantott.

- Ne tedd próbára a türelmemet, asszony! - köpte. - Megjárod, ha a dolgaimba ütöd az orrod.

A nő felnyögött és a hátára feküdt, feltárva meztelen melleit a férfinak. Vörös haja napégette barna vállaira omlott. Sokan furcsának találták megjelenését, de talán épp ez tette őt népszerűvé.

- Ó, kérlek, nagyuram! - könyörgött, huncutul a férfira mosolyogva. Bármennyit henteregtek, elég volt, ha csak a nő ránéz, és a férfi máris még többet akart. Felmordult, ahogy férfiassága megmerevedett, majd elfordította a tekintetét és folytatta a járkálást.

- Nincs időm az ilyen játékokra, Karla - morogta. - Ha nem vagy a hasznomra, inkább takarodj a szemem elől - nézett ki az ablakon.

Karla meredten nézte őt. Hogy merészel így beszélni azzal, aki olyan örömöket szerzett neki, mint még senki azelőtt. Hálátlan kurafi.

Annak ellenére azonban, milyen érzelmek tomboltak benne, arcára mosoly ült ki, amikor a férfi ismét felé fordult. Továbbra is a hátán feküdt és a másikat nézte. Fejét a kezein nyugtatta.

- Bocsánatodat kérem. Csak azon merengtem, hogy lehet az, hogy egy olyan nagyszerű ember, mint te, csak egyszerű írnok - öltötte magára legcsábosabb gyermeki mosolyát. - Ostoba voltam. Egy bugyuta csitri.

Csend telepedett a szobára. Karla tudta, hogy be fog következni, de tovább tartott, mint hitte. A férfi viszont végül bekapta a csalit.

- Tényleg azt hiszed, többre vagyok hivatott? - bámult a nőre, mintha csak az valamiféle orákulum lenne. A nő képzeletben a szemeit forgatta. Férfiak. Ha nem épp a farkuk körül forog a világ, akkor az egójuk körül.

- Teljes mértékben, nagyuram. De én csak egy egyszerű kurtizán vagyok - ütött meg alázatos hangnemet. - Nem tudhatom.

A férfi megragadta a vállait és megrázta őt. Kissé megrémítette, de nem rántotta elő a tőrt, amit mindig a keze ügyében tartott, hogy megvédje magát az erőszakos férfiaktól. Amit tervezett, az sokkal mókásabbnak ígérkezett.

- Ne játsz velem, asszony! - üvöltötte a férfi. - Te vagy őhatalmassága kedvenc szajhája. Tudom, hogy töviről-hegyire ismered minden gondolatát. Hallottad, hogy mondott volna valamit rólam? - szorította meg a nő alkarját. Fájt, de nem annyira, mint sok már férfinál. Ez az alak túl gyenge volt.

Ártatlanul leszegte a fejét.

- Én nem tudhatom, uram - válaszolta. - A fáraót nagyon nehéz kiismerni. Elképzelhető, hogy elejtett néhány elismerő szót nagyságodról, mint kiváló írnokról és teljes értékű nemesről. Talán még papról is. Sok szolgálatot tettél neki, úgyhogy azon gondolkozik, megjutalmaz - hazudta. Az ilyesmi nagyon ritkán történt meg, úgyhogy az emberek hangot sem mertek adni a reményeiknek. De ez a férfi most úgy rárepült a szavaira, mint a légy a terített asztalra.

Milyen találó hasonlat! Hiszen ez a férfi nem is volt több, mint egy kellemetlen kis senki.

- Té-tényleg? - rogyott térdre a férfi a meglepetéstől. Őfelsége tényleg meglátta volna, milyen keményen dolgozik érte? Igaz lenne, amit ez a nő mond? Úgy kellett, hogy legyen. Ha egyszer olyan gyakran hál vele, ismernie kellett a fáraó minden gondolatát.

Karla bólintott és szélesen elmosolyodott.

- De őfelségének még további bizonyítékokra van szüksége a hűségedről - állt fel az ágyról. A férfi nézte a ruganyos testet, ahogy a nő átsétált a szobán. Az a test volt, amiről minden férfi álmodott… leszámítva egy kis szépséghibát. Egy csúnya égési nyomot baloldalt a csípőjén. Apró köröcske volt, ami sötétvörösen világított ki bőréből. Senki sem tudta, hol szerezte és hogyan. Bárki is kérdezte meg, a következmények eltántorították a további kíváncsiskodástól.

Karla felvett egy köntöst és maga köré tekerte. Lábai meztelenek voltak és nem vett fel semmit a ruhadarab alá, ami elrejtette volna titkos, bár sokak számára mégsem annyira ismeretlen testtájait. Sokan ismerték és tudták, kikkel áll kapcsolatban. Túlságosan is ahhoz, hogy kihasználják, így már nem látta szükségét figyelmet fordítani ilyesmire. Már épp távozni készült, de vendége megragadta a karját és megállította.

Mosolyt erőltetett az arcára és ismét a férfi felé fordult.

- Igen? Van még valami? - kérdezte türelmetlenül. A férfi érezte, hogy legszívesebben távozna, úgyhogy rövidre fogta.

- Hogy… hogy járhatnék őfelsége kedvében? - nézett körbe zavartan.

Karla halkan sóhajtott. Ez a férfi tényleg ennyire ostoba? Tényleg elhitte a szavait? Akkor meg is érdemli.

Elmosolyodott és a férfihoz simult, hogy a fülébe suttoghasson. Az írnok szemei elkerekedtek és hátra hőkölt.

- Megőrültél? - kiáltott fel, majd körbenézett, megbizonyosodva róla, hogy tényleg senki sem hallgatja ki őket. Tényleg őrültség volt. De ha a férfi így is elhiszi a szavait, megérdemli a következményeket.

Karla elfordult, majd a válla felett visszanézett.

- Azt kérdezted, mit kell tenned. Én megmondtam - igazgatta a haját. - Ha a csúcsra akarsz jutni, rá kell lépned pár lábfejre, kedvesem.

- De… de… ilyet tenni az isteni királlyal? - dadogta. Minden tagja remegett, de igyekezett megnyugtatni magát, hogy működni fog. Ha a nő ezt mondja…

- Természetesen, jó uram - bólintott és megelégedettséggel nézett ennek az ostoba fickónak az arcába. - Csak tedd, amit mondtam, és minden rendjén lesz! Ó! És, kérlek, ne említsd meg, hogy az én ötletem volt! Senkinek. - Azzal végigfuttatta ujjait a férfi arcán. - A fáraóm megharagudna rám, ha megtudná, ötleteket adok az embereinek. Akkor nem segíthetnék többé a jó embereknek.

A férfi bólintott.

- Esküszöm Íziszre, hogy nem adom tovább senkinek, Karla.

A nő elmosolyodott és megcsókolta a férfi arcát.

- Tudtam, hogy meg fogod érteni - suttogta és a férfira mosolygott, aki, ha nem old gyorsan kereket, még a végén leteperi és ismét a magáévá teszi. Ezt pedig Karla semmi áron sem akarta. Amint látótávolságon kívül ért, undorodva elfintorodott. Gyűlölte az ilyen emberek érintését. Nem mintha visszataszító lett volna. Hiszen vonzó férfi volt. Csak utálta a fajtáját és mindig örült egy kis bosszú lehetőségének.

Elégett volt a kis hazugsága után ígérkező következmények gondolatára, miközben elhagyta az épületet, büszkén lépdelve el azok irigy tekintetétől kísérve, akik a pozíciójára vágytak. Miért hiszi az mindenki, hogy a fáraó kedvenc ágyasának lenni olyan jó dolog? Nem volt különösebben erőszakos, de nem is épp előzékeny szerető. Volt már felesége. Nem is egy. Akkor miért volt rá egyáltalán szüksége? Miért nem lehet egy férfi hűséges a feleségéhez? Még ennek az ostoba ökörnek is volt egy szerető felesége otthon.

Karla felhorkant, ahogy végigsétált a város utcáin. Eltakarta a fejét és az arcát, de ő tisztán látta a körülötte elterülő világot. Az épületek csendesek voltak és sivárak a szépen feldíszített palota után.

Különös módon azonban Karla mégis itt érezte jobban magát. Arról viszont, hogy miért, neki sem volt fogalma. Meleg volt, mindent homok borított, az embereken pedig parfümök és olaj helyett is izzadtság bűzlött. De így is imádott itt lenni. Viszont a palota nem tűnt olyan helynek, amit hosszútávon el tudna viselni.

Megállt, amikor hirtelen zaj ütötte meg a fülét. Arra fordult, hogy tompán dongó tömegre legyen figyelmes.

Odasietett és átnyomakodott a tömegen, hogy lássa, mi izgatta fel ennyire az embereket. Vajon egy nemes jár erre? Ha úgy lenne, remélte a tömeg nem tartja kuncsorogva a kezét. A nemesek sosem riadtak vissza, ha a vagyonukat és a nagylelkűségület kellett fitogtatni. Néha visszataszító volt, ahogy a gazdagok és a szegények közösködtek.

De az elhaladó nem nemes volt. Ó nem. Valami sokkal rosszabb. Legalábbis Karla számára. Badru herceg volt az, a mindenfelé áradó arroganciájával és extravaganciájával együtt. A gyaloghintójában haladt végig az úton a baldachinja alatt, ami megvédte a szegény szegény herceget a tűző naptól. Még arra is voltak külön ponyvái, hogy az embereket eltakarja a szeme elől.

Karla horkantott és elfordult, undorodva a látványtól. Az istenek tudják csak, észrevette-e valaha is ez a kölyök, mi zajlik körülötte. Ő csak katonákkal és rabszolgákkal vette körül magát, és a fegyveresek kellően távol tartották tőle a tömeget. Amikor a herceg elhaladt mellette, Karla megdermedt. Mintha valami vagy valaki őt szólítaná.

Körbenézett a tömegben és egyre jobban érezte, ahogy ez az erő a szívébe furakszik. Szinte magától lépett ki a tömegből. Magán érezte az ezernyi szempárt, de nem érdekelte, csak rohant az önző herceg hordszéke után. Amikor odaért, a testőrök észrevették és visszalökték. A földre zuhant, nekiütközve egy rabszolga lábának. Felnézett és nem tudta megállni, hogy elmosolyodjon.

Fivérem!

A szíve ujjongott, ahogy felnézett a kócos férfira. Nagydarab, jóképű jelenség volt azzal a nagyon is ismerős ábrázattal. Karla felállt és ismét át akarta verekedni magát a testőrökön, amikor egy hang kiszólt.

- Mi folyik itt?

Az őrök megdermedtek, ahogy Manu herceg odalépett hozzájuk. Karla meg akart hajolni, de a teste nem mozdult. Mindig is tetszett neki Manu herceg kiállása. Olyan büszkén és méltóságteljesen tartotta magát.

- Őhatalmassága, ez a senkiházi Badru herceghez akart férkőzni - jelentette az egyik testőr, keményen megragadva Karla karját. - Csak meg akartuk állítani.

A nő felhorkantott köpenye rejtekéből.

- Eressz el! - sziszegte, hátra lökve a fejét takaró szövetdarabot. - Csak beszélni akartam őhatalmasságával. Hogy merészelst zaklatni?

Az őr elengedte, amikor felismerte, és bocsánatot kért, de továbbra is undorodva nézett rá. A katonák sosem örültek neki, ha olyasvalaki előtt kell hajlonganiuk, akit nem tartanak többre egy egyszerű ringyónál. De amíg a fáraó kegyeit élvezte, muszáj volt.

Manu előre lépett és felé nyújtotta a kezét. Karla a jobbra nézett, majd fel a férfira. Ő volt azon kevés férfiak egyike, aki tiszteletet mutatott irányában. Már épp el akarta fogadni a kinyújtott kezet, amikor a férfi idióta öccse felkiáltott.

- Indulhatnánk már tovább? - nézett hátra. - Haza akarok érni mihamarabb, hogy élvezhessem az új játékszerem.

Karlára nézett, majd elfordult. Ha nem tudta volna jobban, a nő azt hitte volna, zavarba jött.

Manu elmosolyodott és megparancsolta a menetnek, hogy haladjanaka tovább. Amikor engedelmeskedtek, a rabszolga, akiről Karla csak most vette észre, hogy a hordszékhez van láncolva, utánuk indult. Badru pillantása, bár nem rá irányult, mégis olyan elementáris erőt gyakorolt Karlára, hogy hátra kellett lépnie. Ismerte ezt a tekintetet. Azok a férfiak néztek így rá, akikkel már lefeküdt.

Ez azt jelentette, hogy így, vagy úgy, de hozzá tartozik. Az pedig, ha az egyik fél egy rabszolga, olyan furcsa egyenlőségérzetet keltett, hogy Karlának mosolyognia kellett.

Manu is észrevette a tekintetet és egyértelmű ellenséges érzülettel nézett a rabszolgára.

- Őhatalmassága! Valóban elégedett azzal, ha Badru herceg egy ilyen… megosztó rabszolgával osztozkodik? - kérdezte Karla és ismét a rabszolgára nézett. Hosszú, bozontos barna haja alatt ott volt a félhold-tetoválás a lapockái között.

- Nem. Egyáltalán nem vagyok elégedett - válaszolta Manu. - De hamarosan gondoskodni fogok róla.

Folytatása következik!