Előzmény: Legénybúcsú 1. rész
Közvetlen előzmény: Legénybúcsú 2. rész
*********************************************************************
Ha lehetséges az előzőnél még dölyfösebben lépkedni, akkor Ricsinek másodjára sikerült, mert bonviván úgy nem ereszkedik le az operett színpadára, ahogy most ő lépett fokról-fokra. Valósággal alászállt! – „Mint egy háremőr!” – gondolta magáról, de a következő pillanatban vissza is vonta. – „Na, nem! Mint maga a szultán!” – Izomlázat érzett az alsó lábszárában, szokatlan volt a zuhany alatti, lábujjhegyen tömködés…
A különterem ajtaja nyitva, bent gyülekeztek a bulira meghívottak. Mindenki poharat tartott a kezében, de láthatóan még nem kezdődött el semmi. Ketten Attilát, az ünnepeltet kapacitálták, hogy menjen fel a szobába, és vegye kicsit lazábbra a figurát, mert mindenkit túlöltözött.
– Le is zuhanyozhatsz, ha jólesik, addigra megérkezik mindenki! – biztatta az est főszervezője.
Ricsi már tudta, hogy itt nem a zuhanyozáson van a hangsúly, hanem mindenképpen fel kell küldeni, hogy Helena kifacsarhassa egy menetre. Legszívesebben biztatásképpen ő is odaszólt volna: „Nem fogod megbánni!” Ehelyett csak mosolyogva köszöntötte az ünnepeltet…
Richárd nem tartozott Attila legszűkebb barátai-haverjai közé, de úgy tűnt, hogy a legénybúcsú kedvéért bővítették ezt a kört. Először csodálkozott a meghíváson, aztán izgatottan várta a napot, hiszen csak hallomásból ismerte az ilyen típusú bulikat, testközelből eddig nem adódott alkalma megtapasztalni. – „Eddig… – Vigyorgott egy pohár sör fölött. – Kettőt már felpróbáltam! És a sör is hideg!” – Optimistán nézett szembe a közeli jövővel, elvégre a buli gyakorlatilag csak ezután kezdődik.
– Köszi, nagyon jó voltál! – verte hátba a főszervező. – Atti tökét azóta elkapta a csajszi. A következő feladatunk… mert ugye, számíthatok még a segítségedre?... Ha Attila lejön, és persze nem meséli el, miben volt része, le fog jönni a csajszi is, és majd a legtúlsó sarokban vacsorázik. A lényeg, hogy a kedves ünnepeltünk úgy gondolja, hogy a szoba üres, hiszen a csaj is lejött. Világos? Azt is gondolja, hogy a csaj a buli része, és magában majd örül, hogy ő már megismerte, és azt hiszi, hogy mi erről nem tudunk… No, az irodából fel kellene vezetned a következő kiscsajt, hogy kezdje széttenni a lábát a legközelebbi meglepihez! Megteszed?
– Számíthatsz rám! – bólintott Ricsi visszafogottan, belül azonban ujjongva.
– Köszi, örök hála! Tehát Attila és kiscsaj le… irodából másik csaj föl, de diszkréten!
A főszervező ezután fejvesztetten négykézlábra ereszkedett, egy öntapadós cédulával bemászott az asztal alá, és belülről megjelölte azt a helyet, ahol majd a legénybúcsú ünnepeltje ül. Kicsit igazított az asztalterítőn is, és – gondos designerként – minden égtáj felől megvizsgálta az összetolt asztalokat, de buzgólkodása Ricsin kívül senkit sem érdekelt.
A bejáratra most került fel a ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY tábla, és az éttermi vendégeket tájékoztatták, hogy nem kell sietniük, csupán újakat nincs már mód kiszolgálni. Helena a lépcső felől érkezett – többen megbámulták, de egy-két ember kivételével senki sem tudta, hogy ő a zártkör része, sőt éppen egy feladat végrehajtásán van túl –, leült egy asztalhoz és az étlapot olvasgatta.
Egy régi-régi haver keveredett Ricsi mellé:
– Mondani kellene neki, hogy ne egyen sokat… – intett a lány felé.
– Nem tűnik hízásra hajlamosnak – jegyezte meg a srác.
– Nem azért mondom… – Már előre hahotázott a tréfán: – Nem sejti…haha, hogy legénybúcsúba csöppent, kaphat itt annyi fehérjét, amennyi belefér!
Ricsi udvariasan nevetett, s mivel látta feltűnni Attilát, az iroda felé sétált.
RAKTÁR. – „Hm, itt lapul az egyes számú csajszi, a Bluecat? Micsoda szervezés!” – IRODA. A szűk helyiségben, az ajtónak oldalt a számítógépen egy kedves arcú, barna lány chatelt, aki helytakarékossági vagy egyéb okokból egy kopasz fejtetőjű férfi ölében ült. – „Ez lehet a főnök?” – A férfi a lecsupaszított, napbarnított mellekbe kapaszkodott, és a mennyezetet nézve élvezte, ahogy a lány fészkelődik az ölében. – „Ez mindjárt beakaszt neki…” – Ricsi köhintett, és erőteljesen bevágta belülről az ajtót:
– Gyere kislány, megyünk dolgozni!
– Tessék? – A lány többé-kevésbé eltakarta a melleit.
– Parancsol? – kérdezte a főnök is.
Ricsi elbizonytalanodott:
– Szükség lenne a hölgyre a további programhoz…
– Ráááá? – csodálkozott a főnök. – A legénybúcsúra gondol? A kis prostit átküldtem a raktárba, hogy ne vegyenek már igénybe minden helyiséget! – A zavartan távozó srác után szólva: – Nehogy már az új pultosomra is igényt tartsanak! Az irodámat ne költöztessem ki a parkolóba?…
RAKTÁR.
Bluecat, azaz Ditke és a hármasszámú lány bizalmasan sugdolóztak, Ricsi beléptekor az új szereplő felállt, felmarkolta a táskáját, és várakozóan tekintett a srácra.
– Én mikor mehetek már? Valami csúszás van? – kérdezte Ditke.
Richárd megvonta a vállát:
– Majd szólnak… Ha meg itt felejtenének, majd én meglátogatlak!
– Nem mondod?! Otthagynád a bulit? Na, menjetek!
A 4-es szoba ajtaját Ricsi szélesre tárta a lány előtt:
– Érezd magad otthon! – Hamar a tárgy tért: – Mi a specialitásod?
– Szexben?
– Aha.
– Mindenben jó vagyok.
– Gondoltam, de mi a kedvenced?
– Figyelj, ez nekem munka! Nem számít, hogy mit szeretek, mit nem, a vendégnek kell elégedettnek lennie.
– Azért csak van valami, amit szívesebben csinálsz, vagy amit nem annyira… – próbálkozott tovább a srác. Valamire rá akarta vágni: „Én is azt szeretem. Kipróbálhatom?”
– Csókolózás nincs, de azon felül… ha valaki ezt a munkát választja, nem nagyon válogathat. Mondjuk, nem ugrálok érte, ha valaki belém akar dugdosni mindenfélét, de szerencsére kevés ilyen akad. Nem szeretem a műanyagokat sem, a vibrátor unalmas, nem húz fel, jobbak a hús-vér-élő dolgok… de ha a pasi nem a sajátját akarja bedugni, hanem valami műanyagot, hát hadd élvezkedjen!
– Én nem akarok semmilyen műanyagot beléd dugni…
– Hát az igazit? Na, elő vele!
A lány lassú mozdulatokkal bújt ki a ruhájából, mintha vörös félhomályban, andalító zenére vetkőzne. Aztán váratlanul beleült Ricsi ölébe, és ugyanúgy fészkelődött, mint az új pultos lány az irodában… Áttáncolt a szobán, melltartóját az ablakkilincsre akasztotta, bugyiját az ágyra dobta, majd párducként, négykézláb a sráchoz osont, és fejét az ölébe fúrta.
Richárd nem húzta az időt, letolta a nadrágját, és nézte a piros nyelv szorgoskodását…
*
Többen félhangosan követelték, hogy legyen már valami műsor.
– Konkrétan szexre gondolok! – mondta nagy komolyan a legénybúcsúztatók egyike.
Az asztal körül ültek, hidegtálakról vacsoráztak. Ricsi nem akart nyilatkozni, hogy neki már így is több élményben volt része, mint amennyit tervezett, szórakozottan beszélgetett a mellette ülőkkel. Látszólag ok nélkül felnevetett, amikor látta, hogy Attilát, az ünnepeltet sikerül valamilyen okkal megint kimozdítani a helyéről, hogy a buli fénypontjáig leszívják minden erejét. Visszamosolygott a főszervezőre, akinek a kacsintása valami ilyesmit akart jelenteni: „Indul a második menet!”
„Én meg a hárommal már mindenkit leköröztem – gondolta megelégedetten. – Egyelőre nem is lennék kíváncsi a negyedik lányra.” – Átült Attila helyére egy kicsit, amíg azt el nem intézi a második csajt, és beszélgetésbe elegyedett régi-régi haverjával:
– Hogy állsz a fehérjékkel? – kérdezte.
– A kicsikére célzol? – mutatott a haver a magányosan vacsorázó lány felé. – Még egy kis fehérjében gazdag desszertre a vendégem lehet… Elárulom neked, hogy még te is megcumiztathatod! Ő a buli egyik meglepetése lesz…
Ricsi valamit válaszolni akart – ám semmiképp sem elárulni, hogy ő ebben a témában már tájékozottabb, sőt eddig már három meglepetésben volt része –, amikor mocorgást érzett a lábainál…
Kutyára gondolt – „de mit keres egy kutya az étteremben?” –, és be akart nézni az asztal alá, amikor a hosszú, fehér asztalterítő mozgásba lendült, és felgyűrődött a derekáig. – „A meglepetés!” – villant az agyába, miközben a textil takarásában gyakorlott kéz bontogatta a nadrágját… Igen, ő most az ünnepelt helyén ül, s valahol titokban az asztal alá küldték a következő csajt, aki – minden világos! – megkereste az asztal alján a jelet, s most Attila helyett őt akarja kielégíteni!...
Feltűnés nélkül – miközben látszólag haverjára figyelt – benyúlt az asztal alá, és kézfejét rázva, kétségbeesetten integetett: Nem, nem, nem! – „Nem fog menni egy negyedik menet…” – sóhajtott lemondóan.
Alul, a lány nem érthette, mi a gond, s végezte a munkáját, Ricsi már érezte is az ajkait...
Vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése