Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. szeptember 30.
******************************************************************************
Folytatása következik!
Manunak fogalma sem volt, mit kezdhetne a dolgoknak ilyetén való alakulásával. Badrun egyértelműen látszott, hogy nem fog visszakozni, de volt valami ebben a rabszolgában, ami túlságosan is zavarta az idősebb fivért. A megérzései pedig eddig még sosem csapták be. Emiatt Manu csendben ácsorgott, miközben a rabszolgakereskedők felé haladtak. A megláncolt férfi némán követte fogvatartóit, tekintetét egy pillanatra sem véve le Badruról.
- Manu! - lökte oldalba bátyját Badru. - Beszélsz velük, vagy nekem kell? Tudod, hogy járnánk, ha az utóbbiról lenne szó.
Manu megborzongott. A megérzései és a fivére iránt érzett szeretete között hánykolódott.
- Azt mondtad, el akarod érni, hogy apánk új rabszolgája ne érkezzen meg időben - váltott latinra Manu. Mindketten jól beszélték a nyelvet és gyakran használták, ha olyasmiről kellett beszélniük, amit mások jobb, ha nem értenek. - Ha már belerángatsz valami bugyuta csínyba, legalább ragaszkodjunk az eltervezettekhez!
Badru összevonta a szemöldökét.
- Ha nem akarsz segíteni, hát legyen úgy - fordult el a fivérétől és a part felé pillantott. - Hé, ti! Rabszolgakereskedők! - kiáltotta, magára vonva mind Manu, mind a megszólítottak figyelmét. - Hajoljatok meg a hercegetek parancsa előtt!
Manu meg sem próbálta leállítani őt. Innentől kezdve már semmit nem tehetett. Már csak nézhette, mi következik. Maga sem tudta, miért nem próbálkozott soha megállítani a fivérét. Néha úgy érezte, jobb lenne, de végül nem tett semmit. Most is csak leengedett vállakkal állt az öccse mellett és kifejezéstelen tekintettel nézett előre.
- Hallottátok a parancsot. Megállni! - vakkantotta, figyelve, ahogy az öt ember megtorpan a parton a rabszolgával. Ahogy a hajójuk a kis karaván mellé siklott, mindkét fivér észrevett néhány érdekfeszítő dolgot a rabszolgán.
Annak ellenére, hogy szemmel láthatóan alultáplált volt, büszkén kihúzta magát és vagy egy lábbal fogvatartói fölé magasodott. Manu összevont szemöldökkel vizsgálgatta, míg Badrut a feszes, napbarnított izmok nyűgözték le. A rabszolga haját vastag kosz és homokréteg borította, de alóla elősejlettek a barna fürtök. Arcát zúzódások borították, jelezve, mennyire kedvére való a verekedés. Badru egyértelmű elismeréssel vizsgálgatta a testet, amit mindössze csak egy szakadt ágyékkötő takart. Manu azonban csak egy láncra vert harcost látott. Mégpedig a legjobb fajtából.
Ahogy hajójuk megállapodott a part mellett, Badru azonnal a fövenyre ugrott és a rabszolgához rohant. Meg se várta a kíséretét, hogy lesegítsék. Csak a fivére kísérte, aki elé lépett és kitartotta a karját, hogy megállítsa. Ami pedig még jobban meglepte, a kereskedők is ezt tették. Manu összeszűkült szemekkel méregette őket.
A rabszolgakereskedők vezetője szemmel láthatóan meglepődött, hogy két ilyen magas rangú herceg állította meg. Ez nyilvánvalóan a szerencse keze. A rabszolga csendben maradt. Csak bámulta Badrut, aki mosolyogva nézett vissza rá.
- Mit tehet szerény személyem mélyen tisztelt hatalmasságodért? - kérdezte a vezető, aki talán még a többieknél is ágrólszakadtabbnak tűnt. Badru már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Manu megelőzte.
- Őhatalmassága, Badru herceg, meg kívánja vásárolni azt a rabszolgát mögöttetek - közölte, oda se figyelve a fivére rá vetülő dühös pillantásaira. Ismerte a kereskedők fajtáját és úgy döntött, inkább magát tolja az előtérbe Badru helyett. Az öccse nem is sejtette, milyen veszélyesek lehetnek ezek az emberek. Különösen, ha sarokba szorítják őket. Nem volt sok minden, amit kockáztathattak.
A vele szemben álló férfiak aggodalmas pillantást váltottak, majd a vezérük elmosolyodott.
- Ez csak természetes - válaszolta magabiztosan. - Ez a jóféle áru megéri az árát. Jóképű, erős és egyértelműen bárkinek az örömére szolgálhat, aki magáénak mondhatja. - A rabszolgához lépett és erősen megragadta az arcát, hogy az ő szintjükre húzza. - Egy kissé önfejű. Már hetek óta nem hajlandó se enni se inni. Fogalmam sincs, hogy élte túl, de legalább tudhatjátok, hogy bírja a fenyítést. Nagy kár, hogy ez az erő ilyen makacssággal párosul.
- Mi az a nyaka és a csuklója körül? - szólalt meg Badru, továbbra is a rabszolgát bámulva. A dühös Manu elé állt, elzárva a rabszolga tekintete elől. Látta azokban a szemekben a lángoló dühöt.
Sajnos azonban Badrut ez a legkevésbé sem érdekelte.
- Muszáj volt leláncolnunk - emelte fel a kereskedő a rabszolga kezét. Manu azonban nem figyelt rá. Őt csak a férfi arca érdekelte, amin egy szemernyi félelem sem tükröződött. Ez a férfi nagy bajkeverőnek tűnt. A “láncai” viszont alig voltak többek vékony fémfonatoknál csuklója és nyaka körül.
- Ezekkel? - mérte végig Badru. - Úgy néznek ki, mintha az első tavaszi szellőtől darabjaikra hullanának.
Manunak egyet kellett értenie vele, de ugyanakkor az egyértelműen harcra termett férfi mégis nyugodtan tűrte fogságát.
- Nem hisztek nekem? Jobb is - vont vállat a kereskedő. - Akkor hadd demonstráljam a képességeit! Rabszolga! - vakkantott a férfinek, aki elfintorodott. - Mutasd meg a nagyságos Manu hercegnek, milyen jól nevelt vagy és… csókold meg a lábát!
Manu erősen kételkedett benne, hogy a rabszolga engedelmeskedne. Főleg, hogy most is úgy bámult a karaván vezetőjére, mintha csak pillanatok választanák el attól, hogy ízekre szedje. Manu már épp vissza akarta tuszkolni öccsét a hajóra, amikor a rabszolga feléjük indult, és csodálkozva nézte, ahogy a nála valamivel magasabb férfi letérdel elé a földre. Manu nem tudta elrejteni meglepetését, amikor a férfi előre hajolt és ajkait az ő sárral borított lábaihoz érintette. Aztán felegyenesedett és megtörölte a száját, megvetően bámulva fel Manura.
- Látod? Ez az összetétel igencsak ritka - magyarázta a kereskedő, a rabszolga hátára téve a lábát és előre nyomta őt. A rabszolga hangosan felmordult. Nyilvánvalóan semmit nem akart jobban, mint letépni azt a lábat és lenyomni a kereskedő torkán. - Nehéz elnyerni a jóindulatát és…
- A jóindulatát? - vonta fel a szemöldökét Manu, mire a kereskedő kissé zavarba jött, keresve a szavakat.
- Ú-úgy értem, ahonnan ő jött, ott a férfiak meglehetősen… dominánsak. Úgyhogy kemény munka engedelmességre bírni őt.
Manu kíváncsi volt, Badru hogy boldogul vele, de nem mutatta jelét.
- Nem érdekel, honnan jött és hogy te hogy bírtál vele - lökte le a kereskedő lábát a rabszolga hátáról. - Magamnak akarom ezt a rabszolgát, úgyhogy kíméld meg a hercegedet az ilyen ostoba fecsegéstől!
Csend telepedett rájuk, Manu pedig remélte, kimondatlanul is meggyőzheti Badrut, hogy ne vegye meg ezt a veszélyes rabszolgát. Bármit mondanak is a kereskedők, nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ez az idegen csak bajt hozhat rájuk. Neki pedig jó érzéke volt az ilyen dolgokhoz.
A kereskedők ledöbbentek. Nem hitték volna, hogy a herceg ennyire ragaszkodik kiszemeltjéhez. Sok hatalmasság ennél hamarabb is elvesztette érdeklődését.
A karaván vezetője elmosolyodott.
- Ahogy kívánja hatalmasságod.
Badru úgy felfújta magát, mintha szét akrna durranni a büszkeségtől.
- Akkor rád bízom az üzletet, fivérem. Nem akarom bemocskolni magam ezeknek a sehonnaiaknak a trükjeivel.
- Sosem tennénk ilyen, nagyuram - próbálta visszatartani kuncogását a kereskedő. - Akár ingyen is odaadnánk, de valamivel kárpótolnunk kell magunkat a károkért.
- Károk? Mire gondolsz? - kérdezte Manu, nagyon is jól tudva, hova akar a férfi kilukadni.
A kereskedők váltottak néhány pillantást, némán megvitatva, mennyi információt osszanak meg potenciális vásárlóikkal. Túl sok eltántoríthatná őket. De Manu pillantását látva már nem mondhatták azt, hogy semmi. Megrémültek, bár nem tudták, ez egy aggódó báty tekintete, aki az öccsét félti. Ami pedig még rosszabb, Manu számítón elmosolyodott.
- Meg se próbáljatok hazudni és eltitkolni valamit! Értve vagyok? - nézett rájuk fagyos tekintettel. Badru halkan kuncogott.
- Jobb, ha kibököd, vagy elvisszük ingyen, és ti nem profitáltok semmit.
A kereskedők kezdtek egyre idegesebbek lenni.
- Ez a férfi veszélyes - szaladt ki végül egyikük száján, magára vonva a többiek pillantását. - Megölte három emberünket és megsebesítette a vezérünket az úton. Nem tudjuk, hogyan élt túl, hiszen csak kenyeret és vizet adtunk neki. Ha megveszed, csak bajt hoz rád.
A kereskedők igyekeztek elhallgattatni társukat, mielőtt még tovább rontana a helyzeten. Manu közben a fivérére nézett.
- Tényleg úgy gondolod, ez jó ötlet? - váltott ismét latinra.
Badru vállat vont és elmosolyodott a kereskedők civódásán.
- Nekem kell ez a férfi. Érzem, van benne valami érdekes - válaszolta ő is latinul. Manu elfintorodott, mire az öccse gyengéden megpaskolta a vállát. - Ne aggódj, fivérem! Tudom, mit csinálok. Bízz bennem!
- Valahányszor ezt mondod, valami rossz történik - válaszolta sötéten Manu, keresztbe fonva a karjait. - Miért nem próbálsz meg most az egyszer te bízni bennem?
Badru egy ideig nem válaszolt, majd felsóhajtott.
- Kereskedők! - kiáltott fel, visszaváltva az anyanyelvére. A megszólítottak felé fordultak. - Még mindig várok az árajánlatra. Bökjétek ki, vagy elviszem a rabszolgát ingyen!
Amint megkötötték az üzletet, Badru visszasétált a hajóhoz. Amikor elhaladt Manu mellett, latinul odasúgta neki: - Bízom benned, fivérem. De ezúttal a saját megérzéseimben jobban bízok. - Azzal visszasétált az árnyékoló alá és leült a székére, várva, hogy fivére felhozza az új rabszolgáját.
A kereskedők hosszan nézték őket, belül ujjongva, milyen jó üzletet csináltak.
Manu odalépett a még mindig a földön térdelő rabszolgához. Amint a közelébe ért, a férfi felnézett rá.
- Tudom, hogy dühítenek a körülmények - mondta neki. - Tudom, hogy semmit nem szeretnél jobban, mint elmenekülni azoktól, akik úgy hurcolnak magukkal és adnak-vesznek, mint egy tárgyat. Megértelek. De ne hidd, hogy hagyni fogom, hogy az öcsémnek akár egy haja szála is meggörbüljön! Ha ezt elfelejtenéd, esküszöm, pokollá teszem az életed. Megértetted?
A férfi állta a tekintetét. Látszott, nem érti Manu szavait, de két férfi között nincs szükség szavakra, hogy megértsék az ilyen fenyegetéseket. Nem sokkal később a rabszolga bólintott, majd azonnal rá is vicsorgott Manura. Bárki már ököllel arcon vágta volna, de Manu csak mozdulatlanul állt.
- Örülök, hogy értjük egymást.Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése