Egyiptom hercege II. rész 3. fejezet

Megjegyzés: Ezt a történetet az egyik legjobb barátnak ajánlom, akit valaha is a hátán hordott a föld. Köszönöm, hogy már egy egész éve az életem része vagy, Livi.

Előzmény: Egyiptom hercege I. rész
Közvetlen előzmény: Egyiptom hercege II. rész 2. fejezet

Írta: JolliTheApple

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. szeptember 30.

******************************************************************************

Badrut kétségek gyötörték. Amikor kívül került mindenki látókörén, nem tudott másra gondolni, csak új rabszolgája parázsló tekintetére. Vajon tényleg olyanok voltak, mint egy vadállat szemei, ami épp készül felfalni új gazdáját? Nem tudta biztosan, hiszen még sohasem volt rabszolgája.

Az apjának tucatjával szolgáltak, de neki sohasem volt lehetősége beszerezni sajátokat. Ő volt a rabszolga nélküli herceg. Viszont az apjának egy olyan rabszolgája se volt, aki akárcsak a közelébe ért volna ennek az egynek. A külföldiek a legkevésbé. Ez a fickó mintha némán hívta volna őt. Mintha a sors egymásnak rendelte volna őket.

Badru megrázta a fejét. Micsoda képtelenség! Mintha az isteneknek nem lenne jobb dolguk, minthogy őt rabszolgákkal boronálják össze. De ez a férfi így is egy merő talány volt.

Hátra dőlt. Szinte magán érezte a férfi pillantását. Felsóhajtott. Mégis mit tehetne? Ő unszolta Manut, hogy vegyék meg ezt a rabszolgát, most mégis ő érezte magát úgy, mint az anya, amikor megvesz valami olyat a gyermekének, amiről tudja, úgysem fogja soha használni. De ő akarta ezt a férfit. Egyszerűen csak azért, mert olyan nagy, erős és jóképű. Úgy tűnt, akár ahhoz is meglenne az ereje, hogy egy embert darabokra tépjen. És azok a szemek…

A gondolatra borzongás futott végig a gerince mentén és ő kényelmetlenül fészkelődött ültében. Nem engedhetné meg, hogy ennyire felizgassák. Némán megrótta magát, miközben próbált úrrá lenni erekcióján. Abból, amit látott, ez a férfi nem arra született, hogy szolgáljon. Arra viszont semmi esély, hogy ő, Egyiptom hercege, egy ilyen alak szajhája legyen. Nem számít, mennyire izgató is a gondolat. Mégis, ha csak egy pillanatra is, elgondolkodott azon, mégis milyen lehet.

Elképzelte, hogy a rabszolga leteperi, miközben arca az övé fölé emelkedik. Ó, mennyire szerette volna így látni azokat a szemeket! Ahogy elfátyolosodnak az iránta érzett vágytól. Elképzelte, ahogy felnyúlna, megérinteni a férfi arcát, de az leszorítja a kezeit. Bár hercegi énje erősen tiltakozott a kép ellen, egy része megborzongott az élvezettől.

Ahogy egyre jobban kirajzolódott előtte a kép, egy halk nyögés hagyta el ajkait. Nem lehetett túl hangos, és a kint tomboló zaj is bizonyára elnyomta, de Manu mégis abban a pillanatban megszólalt mellette.

- Badru! Minden rendben? - hallatszott aggodalmas hangja. Ez magához térítette a fiatalabbik herceget. Az arca égett. Kikiáltott, hogy jól van, csak beverte a könyökét. Odakintről hallotta Karla kuncogását. Az a ribanc bizonyára rájött a nyögés igazi okára.

Belenézett a tükrébe és elfintorodott. Örült, hogy senki nem látja most. Hova lenne a hírneve, ha ilyen zavartan és felizgultan látnák?

Ismét meghallotta Karla hangját, ahogy az egyik testőrrel beszélget. Nem, a flörtölés jobb szó erre. Badru a szemeit forgatta. Ismerte a nőt. Tudta, célja van ezzel. Kölcsönösen viszolyogtak egymástól, de más-már okból. Badru leginkább azért nem állhatta a nőt, mert az lefeküdt az apjával. Zavaró a tudat, hogy az ember apja egy olyan nővel hentereg, aki csak alig 2-3 évvel idősebb a saját fiánál.

És ez arra is újabb okot szolgáltatott, hogy az apját gyűlölje. De hát Badru végeredményben majd mindenkit gyűlölt.

Hamarosan kis menetük elérte a palotát. Badru számított a szívélyes fogadtatásra, de ennyire szívélyesre nem.

- Anyám! Te mit keresel itt? - rökönyödött meg, amikor meglátta a fáraó első feleségét. A nő haja fekete volt, mint az éjszaka és tökéletes frizurába fogták hátra. Tetőtől talpig ékszerek és smink díszítette. Úgy is nézett ki, mint egy királynő, és úgy is viselkedett.

- Kell hogy legyen okom rá, hogy meglátogassam a fiamat? - vonta fel a szemöldökét.

Más anyáknak nem. De neked nagyon is - gondolta Badru, de ezt nem mondhatta ki.

- Nem, de… - A hangja elakadt. Nem szeretett beszélni az asszonnyal. Mindig oda lyukadtak ki, hogy neki mit kellene tennie, és hogy mennyire tévúton jár.

- Mielőtt belekezdenél, lenne egy kérdésem, Badru - mondta az anyja, mintha ő meg sem szólalt volna. Ó, mennyire jellemző ez rá! - Mi az a mocsokhalom ott? - nézett a fia mögé.

Már épp meg akarta kérdezni, mire gondol, amikor meghallotta a morgást maga mögül. Ellentétben mindenki mással, akik ijedten hőköltek vissza, neki örömet okozott a hang. Minden porcikája beleremegett és férfiassága ismét megmerevedett. Hogy elrejtse ezt anyja elől, a hang irányába fordult, hogy új rabszolgájára nézzen, ahogy az a testőrökkel bírkózik, akik próbálják visszatartani. Nem úgy nézett ki, mint akit jobb belátásra lehet bírni, úgyhogy az őrök már a fegyvereikért nyúltak.

- Elég! - kiáltotta Manu, megelőzve az öccsét. Előlépett és a testőrökhöz sétált. - Vigyétek ezt a rabszolgát és helyezzétek el az én szobáimban! Leláncolva akarom látni, amikor itt végzek. Érthető?

- Igen, Őhatalmassága! - kiáltották az őrök egyszerre, majd meghajoltak. Ahogy elindultak, a rabszolga önként velük tartott, de tekintete egy pillanatra sem eresztette el Badruét, amíg el nem tűnt szem elől.

Badru észre sem vette, mennyire feltűnően követi őt a tekintetével. Amikor a rabszolga elment, megrázta a fejét és Karlára nézett, aki odarohant Manuhoz és beszélgetni kezdtek. Badru nem értette, mi köti ezt a nőt annyira a bátyjához. Vajon ekkora ribanc lenne?

- Micsoda fertelmes színjáték! - vonta ismét magára a figyelmét az anyja. - Nem szégyellik magukat azok ketten? Ha már enyelegni akarnak, nem tehetnék magukban? - bámult nyíltan Manura, mire az felé forduét.

Bocsánatot kért és a többiekhez lépett. Badru a fejét rázta, igyekezve eltántorítani fivérét, de az túl önfejű volt, hogy értsen a szóból. Megállt az öccse mellett és fejet hajtott a királynő felé.

- Felség! Nagy megtiszteltetés itt látni - mondta tisztelettudóan.

Bár az asszony vonásai kisimultak, szeméből továbbra is sűtött a tiszta undor.

- Ne képzeld, hogy jogod van hozzám szólni, fattyú! - sziszegte.

- Hűséges katona és jó ember - vette védelmébe Badru. - Ő…

- Ez a senki, drága fiam, nem más, mint egy mocskos barbár semmirekellő fattya - szakította félbe az anyja. Szüntelenül Manut bámulta, várva, az mikor hátrál meg. A férfi azonban csak szokásos sztoikus ábrázatával nézett vissza rá. A királynő tett egy lépést előre és közel hajolt hozzá. Nem volt egyszerű, tekintve a tetemes magasságkülönbséget. - Szüksége is van rá, hogy hűséges legyen, hogy elkendőzze származását. De én nem felejtek. - Azzal faképnél hagyta őket. Szolgálóleányai követték.

A két fivér némán figyelte, ahogy a királynő távozik, majd mindketten felsóhajtottak.

- Miért jöttél ide, idióta? - simított végig Badru bátyja arcán. Latinul beszélt, hogy a szolgák ne értsék. - Tudod, mennyire gyűlöl.

Manu szomorúan elmosolydott.

- Csak látni akartam, még mindig olyan rossz-e a helyzet, mint legutóbb - válaszolta keserűen. - De legalább most nem vágott hozzám semmit - viccelődött.

- Nos, ahhoz képest, amikor megpróbált megölni, tényleg jobb volt - fintorodott el Badru. Mindketten felnevettek és tovább indultak a saját kis sarkuk felé, amin gyermekkoruk óta osztoztak.

Leültek egy padra és hátra dőltek. Badru lehunyta a szemeit és hagyta, hogy a nap égesse arcát. Mindig élvezte, ha Manu a közelében van az ilyen napokon. Óráknak tűnő ideig ültek ott néma csendben.

- Badru - szólalt meg végül az idősebb fivér, amikor a megszólított már majdnem elaludt. Most halkan felnyögött. - Badru, itt hagylak, ha nem felelsz.

Badru sóhajtva kiegyenesedett és a bátyjára nézett.

- Mi az? Épp kezdtem ellazulni. - Manu komoly tekintetét látva felnyögött. - Ne! Ezt a nagy tesós tekintetet ne!

- Elég! A rabszolgádról van szó. Badru…

Az öccse befogta a fülét.

- Nem. Nem akarom hallani, ahogy szidod - bámult a bátyjára. Manu talpra ugrott és megragadta Badru kezét.

- Figyelj rám, Badru! - morogta. - Ez az ember veszélyes. Könnyedén megölhetne.

- Ezért van leláncolva. Tudjuk, hogy működik, úgyhogy…

- És mi van, ha elszakítja? Vagy ha dührohamot kap? - szorította meg Manu az öccse karját. - Nem engedem, hogy az önfejűséged miatt a vesztedbe rohanj. Ezentúl én viselem gondját és te nem mehetsz a közelébe.

Manu még folytatta, de Badru nem figyelt rá többet. Nem láthatja a rabszolgát? Már most is csak azokra a szemekre tudott gondolni.

Soha.

Badru elrántotta a karját és elrohant. Nem is figyelt Manura, amikor az utána kiáltott. Nem veszítheti el azt a rabszolgát. Elvégre már huszonkét éves. Nem gyerek. Tud vigyázni magára.

Átrohant a palotán, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy olyan távol került, hogy Manu nem találhatja meg őt egykönnyen. El kellett bújnia. Amikor meglátott néhány testőrt, odalépett hozzájuk. Amikor azok felismerték, haptákba vágták magukat.

- Őhatalmassága! Mivel lehetünk szolgálatára? - kiáltották egyszerre. Badru a fejét csóválta. Szívesen játszadozott volna az ilyen engedelmes kutyuskákkal, de most nem volt erre ideje.

- Hol van az új rabszolgám? - kérdezte, reménykedve, hogy Manu még nem adta ki a parancsot, hogy tartsák távol tőle. Szerencséjére az őrök azonnal engedelmeskedtek és útba igazították.

Badru kissé összezavarodott, amikor a személyzet kezdett ritkulni körülöttük és a palota egy elhagyatott szárnyába értek.

- Elnézést, őhatalmassága, de ez volt a legtávolabbi hely, ahova hozhattuk . szabadkozott az egyik őr.

Badru felvonta a szemöldökét.

- Így van, hercegem - bólogatott a másik. - Miután kihoztuk, az az alak megpróbált kiszabadulni, hogy visszamehessen. Hosszú időbe telt megfékezni. Nem akartuk, hogy felkiáltson.

- Majdnem leharapta az ujjam, amikor betömtem a száját - panaszkodott az első őr, útba igazítva Badrut.

Amikor a herceg belépett a szobába, a két őr hátramaradt.

Amint kinyitotta az ajtót, el is feledkezett a testőrökről. Tekintete csak a rabszolgát kereste, majd ahogy belépett, megbotlott valamiben.

A padlóra zuhant valami mellé, ami fűszerszagot árasztott. Köhögni kezdett és igyekezett összeszedni magát. Aztán meghallotta a nyögéseket. Lassan megfordult és meglátta a falhoz kötözött rabszolgát.

Badru meredten bámulta a megfeszülő izmokat, ahogy a rabszolga igyekezett kiszabadulni. Aztán kinyújtotta a kezét és megérintette őket. Épp csak hozzá ért volna, amikor a férfi összerezzent. Mintha taszítaná az érintés gondolata. Erre Badru megmerevedett és visszahúzódott, karba fonva a kezeit.

Mégis mit művel? Elvégre ő herceg, nem egy álmélkodó kölyök. Több méltóságot kell mutatnia.

Kihúzta magát és kirántotta a pecket a rabszolga szájából. A férfi haja még mindig eltakarta fél arcát. Badrut zavarta, hogy nem látja tisztán, ezért félresöpörte a mocskos loboncot, hogy a rabszolga szemébe nézhessen.

Olyan jóképű volt, hogy Badrunak hirtelen a lélegzete is elakadt. Szíve hevesen vert és alaposan végigmérte az előtte heverő alakot. Szemöldökei egy árnyalattal sötétebbek voltak, mint haja, ami miatt Badru azt gyanította, utóbbit kiszívta a sivatagi nap. Arcát vágások és zúzódások borították, de ez sem kendőzhette el szépségét. Ettől talán csak még vágyébresztőbb volt. Bőre símogatnivaló volt, ajkai pedig szinte üvöltöttek egy csókért. Ugyanakkor viszont olyan cserepesek voltak, hogy látszott, már rég nem kapott elég vizet. Badru hímtagja már ettől póznaként meredezett.

És azok a szemek! Azok a gyönyörű zöld íriszek, amik Badrut leginkább tiszta smaragdokra emlékeztették. És úgy meredtek rá, mint a ragadozó szemei a prédára.

Badru vonakodva szakította el tőlük a tekintetét. A rabszolga megmozdult, de láncai lekorlátozták mozgását. Amikor beletörődött, hogy nem szabadulhat, beszélni kezdett. Badru egy szót sem értett, de a férfi hangja lenyűgözte. Mély volt és érdes, mégis izgató, hogy már beleborzongott.

Egy pillanat múlva elfordult, de még hátratekintett a válla felett.

- Mindjárt visszajövök - ígérte és kilépett az ajtón. A férfi nem szólt többet egy szót sem, csak bámult utána. Milyen erőteljes jelenség!

Badru kilépett a folyosóra és körbenézett.

- Te! - kiáltott rá az egyik őrre, mire az megborzongott. - Add ide a boros tömlődet!

Az őr engedelmeskedett, Badru pedig visszatért a szobába.

A rabszolga még mindig ugyanúgy hevert ott és őt bámulta. Mint egy kivert kutya. Badru tisztán úgy érezte, csak az ő segítsége mentheti meg. Jó érzés volt az egyetlen embernek lenni, akiben a férfi megbízhat.

A képzet viszont porrá lett, amikor a rabszolga visszautasította a vizet.

- Mi az? Azt hiszed, meg akarlak mérgezni? - horkantotta Badru. - Hálásnak kellene lenned, hogy segítek. Manu letépné a fejem, ha megtudná, hogy itt vagyok.

A rabszolga válaszolt, de Badru nem értette. A hangszínből viszont sejthette, jobb is, ha nem tudja, mit jelentenek a szavak.

Miért csinálja ezt? - villant át az agyán már vagy századjára. Igen, ez a férfi hihetetlenül vonzó volt és erősebb, mint bármelyik testőre. De ennek ellenére… Belső vészjelzője üvöltött.

Ez a férfi még nála is makacsabb. Ő csak kedves akart lenni, de ez a rabszolga hajthatatlan.

Arra gondolt, amit Manu mondott neki, hogy jöhet ki az emberekkel. Ha el akarja nyerni valakinek a bizalmát, neki is engednie kell, hogy félúton találkozzanak.

Még sosem csinált ilyet, de bízott a bátyjában.

Badru megnyalta az ajkait.

- Nézd! Semmi baj - mosolygott és beleivott a vízbe. Csak egy kortyot küldött le a torkán. Tudta, hogy a rabszolgának több szüksége van rá. Nem mintha érdekelte volna, de nem engedhette meg, hogy az övéi legyengüljenek.

A rabszolga azonban egy pillanatra sem lankadt, csak meredten bámulta Badru száját. Ezt látva, Badrunak támadt egy ötlete. A szájába vett egy kevés vízet. A hűs folyadék simogatta a nyelvét, de ő nem nyelve le, hanem ajakait a rabszolgáéihoz nyomta, hogy megitassa őt. A férfi engedett és lenyelte a vízet.

Badru elhúzódott és elmosolyodott, amikor a férfi utána hajolt.

- Azt hiszem, szeretni fogom ezt a félúton találkozás-dolgot, bátyó - motyogta és ismét meghúzta a tömlőt.

Folytatása következik!

Vége a II. résznek!

******************************************************************************

Ha eljutottál idáig, remélem, kialakult benned egy vélemény a történetről. Hálás lennék, ha ezt megosztanád velem, kommentben, vagy a címre kattintva elérhető kérdőív segítségével. Utóbbi használatához az útmutató itt található. A válaszok a teljes I. és II. részre vonatkoznak.