2013. december 25., szerda

Hull a hó 1. rész

Írta: sr71plt
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. november 11.

*************************************************************************

Bran többnyire láthatatlannak érezte magát azokban a hónapokban, amiket a Hayden szalonban töltött. Amikor azonban belépett a fő helyiségbe, maga után hozva a légfrissítő illatát, amivel a tulaj, Levi Yost, kitisztítatta vele az emeleti mosdókat, elégedetten nézett fel a magas karácsonyfára. Sadie, Katie és Faye vidám sürgölődés kíséretében pakolták fel a színes díszeket. Minden Bran tervei szerint haladt.
Levi először kétkedve nézett rá, amikor azt javasolta, állítsanak karácsonyfát és csábítsanak be több embert a szalonba. Ő szkeptikus volt.
- Semmi szükség rá, hogy bárkit is becsábítsunk. Az emberek jönnek maguktól és minden egyes este megtöltik a helyet. Minek ehhez egy tetves fa? Ez csak azoknak a piperkőcöknek a szórakozása a Keleten.
Bran pontosan tudta, hogy a hagyomány a keleti államokból érkezett. A családja odahaza, Pennsyvaniában mindig állított karácsonyfát, megemlékezve a tradícióról, amit Németországból hoztak. Ez azon kevés emlékek közé tartozott, amiket a férfi még őrzött a családjáról. Egy arapaho indián rajtaütés során veszítette el őket, amikor igyekeztek átkelni a Sziklás-hegységen. Bran valahogy megúszta a mészárlást és ide került, a coloradoi Haydenbe, a Yampa-dolyó mellé egy családhoz, akik egy otthonos kis házat birtokoltak a környéken.
Bran éveket töltött náluk, leginkább rabszolgasorban, bármennyit küzdött ez ellen a bánásmód ellen az Unió alig csak pár éve. De amikor az öreg Toliver a fia alatt talált rá a házikó egyik eldugott szegletében, Bran alig kapott észbe, és máris a Hayden szalonban találta magát.
- Ez a hely való neked - mondta Toliver. - És tartsd távol magad a fiamtól, értve vagyok?
Eközben folyamatosan vadászpuskáját szorongatta és tekintetéből hideg düh sugárzott. Bran beleegyezett, hogy távol maradjon a fiútól, holott természetesen Quin volt az, aki elcsábította őt.
Sosem mondta el a munkatársainak, hogy férfiakkal szokott ágyba bújni, bár nem voltak kétségei afelől, hogy sejtik. A szalonnak már előtte is volt férfi prostituáltja is volt azon férfiak kedvéért, akik ilyesfajta szórakozásra vágynak. A vadonban egyedül bóklászó cowboy-okat ez néha még jobban is vonzotta. A lányok, Sadie, Katie és Faye szolgálták ki a hétköznapi ízlésű vendégeket, Bran pedig kék szemeivel, hullámos szőke hajával és tökéletes testével mindenki más igényeit kielégítette. Azonban legbelül arra vágyott, hogy eltűnhessen innen és tovább léphessen, vagy vissza mehessen. Pennsylvaniába, megtalálni a családját. Yost rábízta, hogy pucolja ki a mellékhelyiségeket két használat között, ügyeljen a tűzre a téli hidegben, és odébb tegyen dolgokat, ha arra volt szükség.
Végül Yost is megbékélt a karácsonyfa ötletével, és nem csak mert a lányok annyira élvezték a készülődést, hogy közben már csak kedvtelésből is flörtöltek a vendégekkel, ami növelte azok elégedettségét.
Bran épp a női szobákat takarította a második emeleten, amikor észrevette, hogy a keleti “legjobb szoba” foglalt. A nőknek is volt “legjobb szobájuk”, de az az épület nyugati végében kapott helyet. Ez Sam birodalma volt, a szalon férfi prostituáltjáé.
A hangokból azonnal rájött, mi is folyik odabent. Bár nem vette észre, hogy bárki is járt volna itt a kora délutáni órákban, de Levi ráparancsolt, hogy vigyen fel vizet és cserélje ki a törölközőket minden egyes szobában, úgyhogy muszáj volt valahogy feltűnés nélkül beosonnia a szobába, hogy elvégezhesse a dolgát.
Nyögés és zihálás jutott el a füléig, de ez nem Sam hangja volt. A férfi épp elutazott Kansasbe, hogy meglátogassa beteg édesanyját. Caleb volt az, aki néha lejött Slater Creekből, hogy helyettesítse Samet. Yost pedig egyáltalán nem bánta. Caleb fiatalabb volt, ruganyosabb, és, ahogy a vendégek mondták, szemrevalóbb is. Még olyan pletykák is terjengtek, hogy Sam talán egyszer nem is tér vissza, de Caleb elmondta neki, hogy csak pénzre van szüksége, hogy helyrehozzák a nevelőapja istállóját. Nem tervezett tartósan itt maradni.
Caleb most hangosabb volt a szokásosnál. Bran viszont csak vállat vont és betudta az egészen annak, hogy valószínűleg egy ritka kanos vendég tévedtbehozzá. Halkan kinyitotta az ajtót és besurrant a sarokba, ahol a mosdótálat tartották.
A szoba nagyobb volt és elegánsabb, mint a legtöbb másik. Ebben állt a “legjobb” szobák varázsa. Vörös tapéta, vastag függöny az ablakoknál és székek a tűzhely körül, valamint még egy kádat is elhelyeztek a szoba közepén. Sam és a lányok is ezeket a szobákat szerették a legjobban, mert a férfiak ha csak egyszer is lefürödtek a hónapban, azt itt tették, ráadásul szex előtt. Az aktus azonban általában már azelőtt megkezdődött, hogy a kliens kimászott volna a vízből. Ahogy Bran észrevette, ez most sem volt másképp. Két nedves test bírkózott a kádban, összefröcskölve mindent. Őt nem hívták fel, hogy hozzon fel forró vizet, így valószínűleg az egyik lány tette.
A férfi magas volt és széles vállú. Talán a negyvenes éveiben járhatott, de igen jól karban tartotta magát. A dereka karcsú volt, de a feneke olyan izmos, ami a római katonák sztereotíp ábrázolásaira emlékeztette Brant. Amennyit a szerszámából látott, miközben Calebbe löködte azt, annak méretében sem szenvedett hiányt.
Mindketten meztelenek voltak, leszámítva a vendég csizmáját. Bran azon merengett, mikor veheti le, ha még fürdéshez sem. Arra azonban minden prostituált kényes volt, hogy a sarkantyúkat kötelező jelleggel vegyék le. Azt a hibát, hogy ezt nem követelték ki, csak egyszer követhették el. Bran viszont látott már olyan vendégeket is ebben a szobában, akik még a kalapjukat sem vették le. Csak kibontották az övüket és utat engedtek a gyönyörnek.
Caleb meredten figyelte őt, ahogy a szoba sarkába oson. Tekintetében szinte már könyörgés csillogott, miközben hangosan nyögött. Brannek nem kellett ennél több bizonyíték a vendég méreteit illetően. Ő azonban nem segíthetett. Nem tehetett mást, csak elvégezte a munkáját, amiért fizették.
Az érzések kavarogtak benne, miközben lecipelte a mocskos vizet és a koszos törölközőket a földszintre. Már a gondolattól is megborzongott, hogy egy ilyen méretes szerszám mozogjon benne. Quin farkát alig lehetett észrevenni. Akárcsak Mr. Toliver-é, akinek a problémáját a fia és Bran kapcsolatával sokkal inkább a féltékenység, mint az elvek okozták.
Sötét volt odalent, amikor végzett. Úgyhogy csak letette a koszos törölközőket és kiment hátra, hogy kiöntse az elhasznált vizet, majd, nem törődve azzal, hogy becsukja az ajtót, hozott helyette frisset.
Nem tudta, hogy Toliver végig a szobában volt-e, vagy csak utána osont be, de mire észbe kapott, az erős karok már köré is fonódtak. A nagy kéz máris betapasztotta a száját és hátra húzta a fejét. A következő pillanatban pedig meg is érezte a hátsójának feszülő farkat.
Talán egy kissé meg is könnyebbült, amikor a férfi belé hatolt. Már a “legjobb szobát” is felizgatva hagyta el, és így legalább kielégülhetett.
Aztán belépett Levi Yost. De ha Bran arra számított, segíteni fog rajta, súlyosan csalatkoznia kellett.
- Ha a szalonban akar baszni, akkor fizessen is, Cale! - szólt rá a férfira. - Különben kidobom.
- Rendben. Fizetek - morogta Toliver, egy pillanatra abbahagyva Bran tömködését.
- Örülnék, ha legközelebb előről jönne be és a hivatalos úton intéznénk az ügyet.
Amikor végeztek és Bran kitámolygott a fő helyiségbe, egy oldalpillantást vetve Faye-re, miközben az újabb szalagokat helyezett el a fán, meghallotta Yost kiáltását, amint a bárba hívja.
- Mostantól besegítesz Calebnek és Samnek, ha visszajön, nagy forgalom esetén. Világos, Bran? Eddig nem voltam biztos benne, mennyire vágyik rád Cale, vagy mennyire viselsz el egy nagy farkat, de most már, hogy tudom, itt az ideje, hogy több pénzt hozz a konyhára. Vagy problémád van vele? Akkor kereshetsz más helyet magadnak.
- Nem, Mr. Yost - sütötte le Bran a tekintetét. - Semmi probléma.
- Helyes. Ezt igennek veszem és máris megírom a szerződést. Értve vagyok?
- Igen, Mr. Yost.
Ettől kezdve Bran már csak még jobban el akart tűnni innen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]