********************************************************************
Előzmény: Jó a buli - le a bugyit 1. rész
Közvetlen előzmény: Jó a buli - le a bugyit 8. rész
A hotelfolyosón
Luca a lépcsőn előttem lépegetett felfelé, nem nagy, sőt inkább kisméretű popsiját ingatva, igazán formás. Cicijéről is csak hasonlókat tudok mondani… El lehetne vele tölteni hosszabb időt is, nemcsak ezt az egy hetet. Nem értem Karcsit!
– Nem ismerek magunkra, nem találtunk ki semmi meglepetést! – szólt éppen hátra a popsi tulajdonosa.
Zoltán – mint házigazda – előrement, hárman közelítettük meg a helyszínt. Úgy tűnt, Luca végérvényesen a mi szobánkban lakik, nem lesz egyszerű dolga Karcsinak, ha más hálótársat szeretne. Abban bízik – ahogy sikerült megismerni ennyi idő alatt –, hogy könnyen találna más nőket, ha Luca nem állna az útban, hiszen nincsenek extra kívánságai, csak hagyományos szexet akar, de azt rögtön.
– Mert ugyanis mi magunk vagyunk a meglepetés! Nem kell már ide semmi cicó, tűzijáték vagy hasonló, jövünk, látunk és lövünk! – válaszolt szokott jókedélyével Karcsi.
A vidámságot már belépésünk sem tudta fokozni, vágni lehetett a levegőben. Mint a benzintartály mellett a szikra, pont úgy működött Zoltán a fura kacsintásaival: elég volt ránézni, és okkal-ok nélkül dőltünk a röhögéstől. Inkább okkal! Csak fokozta a kedvünket, hogy erről a pislogó új szokásáról nem tudott, vagy nem vett tudomást, így még murisabb volt a váratlanul érkező, nyeles kacsintás.
A tegnapi helyünkön akkori tánc-, sör- és folyosói szexpartnerem, Virág ült, teljes pompájában, csábító illatfelhőben, kezében egy színes löttyöt tartalmazó pohár, a lábai előtt egy üveg sör hevert, és a lábain… Megvan! A nadrágom! Az egyik. Kicsit bő, kicsit hosszú, s így feltűrve a szára, érdekesen mutatott, de nem is terveztem elajándékozni.
Következő pillantásom – míg meghódítottam a fenntartott helyemet, és megragadtam az odakészített sörösüveget – a másik nadrágomra esett, amelyik éppen tánclépésben haladt keresztül a nem is olyan kicsi kistárgyalón. A harmadik meg rajtam… Mind megvan! Ezért kellett annyit izgulni?
– Egész nap nem láttalak, most meg azt gondoltam már, nem is jössz! – mondta neheztelő hangon.
– Látom, azért otthonosan mozogsz a nadrágomban.
– Az a csaj meg nagyon otthonosan mozog a szobátokban, aki tegnap, vagy ma volt az már, hajnalban ideadta. Ma délután meg, amikor találkoztunk, akkor mondta, hogy nem is a pasijáé, hanem a tiéd. Még jobb is! Mégsem egy idegen gatya, amiben idegen fark szokott tartózkodni. Felvettem és visszahoztam neked, így mindenestől a tiéd.
Luca, aki máskor „otthonosan mozog” a szobánkban, szorosan Karcsi mellett hallgatta éppen a véget nem érő viccáradatot.
– Ezért jártál nálunk buli után? – kérdeztem.
– Csak ürügy volt, egy jóéjtpuszit szerettem volna, de akkorra már úúgy aludtál!
– És a másik nadrágom? – próbáltam eligazodni a kódorgó ruhadarabok életrajzi útvesztőiben, egy pillantást vetve a tőlem távolabbira, amelyik fenéktájon sosem mozgott még ennyit, mint amire ezen az estén kényszerítette alkalmi viselője.
– Röhejes volt! Az a csaj, aki a szobatársad barátnője, akkor már nem volt szomjas, és amikor kértem tőle a nadrágot, nem nekem nyújtotta, hanem annak másik csajnak… ott van, annak az alacsonynak, aki szintén bement hozzátok valamiért. Úgyhogy én is fogtam egyet, ami a fogason lógott, és elhoztam. Tessék, itt van! – Zsebtájon két ujjal kétfelé húzva a szövetet szemléltette, hogy nem ilyen formás lábakra álmodta a nadrágtervező.
– Maradhat, kicsit feljavítod legalább, sosem tartózkodott még benne ilyen jó popsi…
Nagycicis az est koronázatlan háziasszonyként tündökölt, azaz csillámlott, csillogó pöttyök a testén, ahol csak látszhatott, gyanítottam, hogy ott is, amit egyelőre eltakart. Körbejárt, mindenkit egyenként vagy párosával köszöntött, hozzánk is odalépett és koccintásra nyújtotta poharát:
– Legyetek üdvözölve! Remélem, jól szórakoztok! Adok néhány cédulát, mellé egy tollat is, írjatok mindegyikre egy-egy vicces feladatot, olyat, amit akár ti is örömmel játszanátok majd, mindjárt visszajövök érte! A buli költségeihez meg mindenki annyival járul hozzá, emennyit gondol, és nem sajnál a szórakozásért, ezért is visszajövök.
Zoltán ezek szerint a legjobb kezekbe helyezte finanszírozási problémájának megoldását. Vajon megvette már Nagycicist? Két nap múlva némi haszonnal akár el is adhatja.
Viszonylag rövid, ám annál vidámabb, hatékony tanakodás után a kapott 4 cédula mindegyikére írtunk egy feladatot, jó ötletnek tartottuk, hogy így a mi „kezünk” is benne lesz a játékban. Nagycicis közben körbeért, tőlünk is elkérte a cédulákat és elhadarta a tudnivalókat:
– Semmi nem kötelező, érezzétek jól magatokat, az a fontos. Óránkét kétszer, esetleg ha a hangulat úgy adja, akkor háromszor játszunk, három-három játékot, ezen felül élvezzétek az életet, egymást és a bulit!
– Nagyon értesz a buli szervezéshez! – engedett el egy dicséretfélét Virág. Nagycicis egy mosollyal reagált, amit így lehetett értelmezni: „Értek én mindenhez!” Ezt részben tudnám tanúsítani, ha a hétfő éjjelre gondolok.
Lüktetett a zene.
Felkerekedtünk táncolni, egy – meglehetősen hosszú – szám erejéig, kevés lábtaposással, több tétova ide-odasimogatással. Visszafelé odaszóltam a másik nadrágom bitorlójának:
– Van még egy-két pólóm is. Érdekel?
Egy pillanatnyi zavar után kapcsolt:
– Megdumálhatunk egy próbát! A nacit üresen kéred vissza, vagy mindenestől?
– Meg tudunk egyezni szerintem… – Még mondtam volna valamit akciós árakról és kedvező szolgáltatásokról, de Virág hátranyúlva kézenfogott és a törzshelyünkhöz vezetett.
Az előző estéhez képest többen jöttünk össze, ismeretlen arcokat is láttam, mindenki nem is bírt volna egyszerre táncolni. Nem is akart. A hangulat ugyanolyan felfokozott volt ezen a második bulin is, ám valahogy más jellegű: kettesben–négyesben beszélgetések, nevetgélés, viccmesélés, sok ital fogyott – csak én tartottam még az első üveg felénél –, az erotikus töltet hiányzott. Mondtam is Virágnak:
– Tetszett tegnap a sok cici, más volt, felszabadultabb.
– Csak várd ki a végét! – biztatott. – Ha mindenki olyan feladatokat írt, mint mi, akkor lesznek itt hamarosan pucér fenekek és mellek! És himbilimbik nekem – tette hozzá.
– Milyen jó érzés volt a karomnak, amikor hozzáért a cicid…
– Nekem is jó volt, nagyon beindultam, tapasztalhattad. A kezed is a bugyimon keresztül! Ha nem hívtál volna ki a folyosóra, hát itt ülök bele az öledbe!
Számomra már ez a párbeszéd is izgatónak bizonyult. Nem kímélt, folytatta:
– Úgy magadhoz szorítottál, összetörtek a csontjaim. Nem gondoltam volna, hogy állva, szemből be tudod nyomni a farkad!
A zene lassabbra váltott, csiszolt dallamok váltották a lüktetés monotóniáját.
– Én meg nem gondolkoztam rajta, csak nyomtam, és finoman befogadtál.
– Amikor megláttam, azt gondoltam, ez nem fog bemenni… jó vastag!
– Köszi. Neked meg nagyon finom puncid van, olyan omlós volt, meleg, és szorított mégis! Nem is tudjátok, ti csajok, milyen jót tesztek velünk, amikor benyomulhatunk!
– És benn virgonckodtok! – nevetett. – Azt hallottam, hogy a pasi szájába kell adni valamelyik ujjunkat, és gyönyörködni, ahogy szopogatja… és nagyon mennyei érzés, és akkor ezt megduplázhatjuk képzeletben, merthogy a pasik ennél még nagyobbat élveznek a puncinkban.
– Lehet, hogy így van – helyeseltem –, add az ujjad!
– Máshol szeretnék nyalogatást… – súgta, mintha bárki is hallhatta volna, vagy egyáltalán: akárkit is érdekelne.
– Szerintem, ha bedugod az ujjad egy idegen punciba, akkor is közelítesz ahhoz az érzéshez, amit tapasztalunk, de ne kettővel szorozd, legalább tízzel.
– Saját puncimba nem jó?
– Az olyan, mintha a saját popsidat simogatnád! Idegenbe…
– Nem is ujjaztam még senkit, csak magamat. Kicsit kíváncsi lennék… Ez az! Neked tudni kell. Ha a puncimba dugod a farkadat, az hányszoros érzés ahhoz képest, mintha az ujjad dugod be?
– Muti!
Kezemben meglangyosodott a sör, ahogy szorongattam az üveget. A zene ismét dübörgött, néhányan táncoltak, mozogtak a cicik, repkedtek az illatos hajak, csillogtak a szemek, használat előtt felrázódtak a popsik.
Megfogtam a kezét:
– Kijössz?
– Te is úgy állsz? – kérdezte Virág. – Benne vagyok!
Szó nélkül elhagytuk a kistárgyalót. A második emeleten még nagy életet tapasztaltunk, egymást átkarolva eggyel lentebb sétáltunk.
A folyosó beszögelésében egy kopott, design-os kanapéra ültünk, és sürgősen egymás szájának estünk. Puhán nyílt az ajka, fürge nyelvek ismerkedtek, kergetőztek, cseréltek helyet. Egyik kezével a fejemet húzta, ha lehetséges még közelebb magához, másik keze a nadrágomban járt. Felnyúlva a ruha alatt, a maroknyi ciciket simogattam felváltva, jobbom a derekán, csípőjén vándorolt lefelé – vonzódom ezekhez, a vékony, de nőies vonalakhoz –, egészen a popsi félgömbökig, ahová az általa viselt nadrágom méretezése következtében, kicselezve az övet, akadálytalanul bejutottam.
– Add vissza a nadrágomat – súgtam a szájába.
– Húzd le rólam… – válaszolt aprócska lélegzethez jutva.
Már megint a folyosó! Mindig itt jön ránk? Tegnap ugyan egy emelettel feljebb…
Felpattant, elém állt, s segített kibujtatni magát a nadrágomból. Újabb két szinkronmanőverrel rólam is lekerült ez a feleslegessé vált ruhadarab. Leült szemben a térdemre, lábait kétoldalt a nyöszörgő kanapéra nyújtotta. Elővezette keményen várakozó fegyverem – miközben őt popsijánál fogva közelebb vontam magamhoz – olyan mozdulatokkal húzogatta kettőnk között, mintha az övé volna, és éppen önkiszolgáló módon szexelni támadna kedve. Markoltam a popsit, tenyeremmel szánkáztam a hátán, rácsodálkoztam a feszülő, hegyes cicikre… Alig kellett változtatni a testhelyzetünkön ahhoz, hogy az apró bugyit az útból félrehúzva, szabaddá váljék a bejárat a nedvesen nyiladozó Virág-kehelybe. Elvettem az egyik kezét a vállamról, és a mutatóujján számmal mutattam meg, milyen érzés – azaz milyen érzésnél még sokkal jobb – ahogy lassan de mohón elnyel a forró ismeretlen.
– Áááh! – nyugtázta az élményt.
Mint az elsőemeleti galopp legesélyesebb zsokéja, remek vágtába lendült, és lankadatlan irammal szinte egyszerre értünk a célba, összekapaszkodva és egybeolvadva. Kimerülten babrált a hajammal, hozzám simulva csodás cicijeivel, én a hátát simogattam, és még mindig szaggatottan vettem a levegőt.
– Mert ugyanis mi magunk vagyunk a meglepetés! Nem kell már ide semmi cicó, tűzijáték vagy hasonló, jövünk, látunk és lövünk! – válaszolt szokott jókedélyével Karcsi.
A vidámságot már belépésünk sem tudta fokozni, vágni lehetett a levegőben. Mint a benzintartály mellett a szikra, pont úgy működött Zoltán a fura kacsintásaival: elég volt ránézni, és okkal-ok nélkül dőltünk a röhögéstől. Inkább okkal! Csak fokozta a kedvünket, hogy erről a pislogó új szokásáról nem tudott, vagy nem vett tudomást, így még murisabb volt a váratlanul érkező, nyeles kacsintás.
A tegnapi helyünkön akkori tánc-, sör- és folyosói szexpartnerem, Virág ült, teljes pompájában, csábító illatfelhőben, kezében egy színes löttyöt tartalmazó pohár, a lábai előtt egy üveg sör hevert, és a lábain… Megvan! A nadrágom! Az egyik. Kicsit bő, kicsit hosszú, s így feltűrve a szára, érdekesen mutatott, de nem is terveztem elajándékozni.
Következő pillantásom – míg meghódítottam a fenntartott helyemet, és megragadtam az odakészített sörösüveget – a másik nadrágomra esett, amelyik éppen tánclépésben haladt keresztül a nem is olyan kicsi kistárgyalón. A harmadik meg rajtam… Mind megvan! Ezért kellett annyit izgulni?
– Egész nap nem láttalak, most meg azt gondoltam már, nem is jössz! – mondta neheztelő hangon.
– Látom, azért otthonosan mozogsz a nadrágomban.
– Az a csaj meg nagyon otthonosan mozog a szobátokban, aki tegnap, vagy ma volt az már, hajnalban ideadta. Ma délután meg, amikor találkoztunk, akkor mondta, hogy nem is a pasijáé, hanem a tiéd. Még jobb is! Mégsem egy idegen gatya, amiben idegen fark szokott tartózkodni. Felvettem és visszahoztam neked, így mindenestől a tiéd.
Luca, aki máskor „otthonosan mozog” a szobánkban, szorosan Karcsi mellett hallgatta éppen a véget nem érő viccáradatot.
– Ezért jártál nálunk buli után? – kérdeztem.
– És a másik nadrágom? – próbáltam eligazodni a kódorgó ruhadarabok életrajzi útvesztőiben, egy pillantást vetve a tőlem távolabbira, amelyik fenéktájon sosem mozgott még ennyit, mint amire ezen az estén kényszerítette alkalmi viselője.
– Röhejes volt! Az a csaj, aki a szobatársad barátnője, akkor már nem volt szomjas, és amikor kértem tőle a nadrágot, nem nekem nyújtotta, hanem annak másik csajnak… ott van, annak az alacsonynak, aki szintén bement hozzátok valamiért. Úgyhogy én is fogtam egyet, ami a fogason lógott, és elhoztam. Tessék, itt van! – Zsebtájon két ujjal kétfelé húzva a szövetet szemléltette, hogy nem ilyen formás lábakra álmodta a nadrágtervező.
– Maradhat, kicsit feljavítod legalább, sosem tartózkodott még benne ilyen jó popsi…
Nagycicis az est koronázatlan háziasszonyként tündökölt, azaz csillámlott, csillogó pöttyök a testén, ahol csak látszhatott, gyanítottam, hogy ott is, amit egyelőre eltakart. Körbejárt, mindenkit egyenként vagy párosával köszöntött, hozzánk is odalépett és koccintásra nyújtotta poharát:
– Legyetek üdvözölve! Remélem, jól szórakoztok! Adok néhány cédulát, mellé egy tollat is, írjatok mindegyikre egy-egy vicces feladatot, olyat, amit akár ti is örömmel játszanátok majd, mindjárt visszajövök érte! A buli költségeihez meg mindenki annyival járul hozzá, emennyit gondol, és nem sajnál a szórakozásért, ezért is visszajövök.
Zoltán ezek szerint a legjobb kezekbe helyezte finanszírozási problémájának megoldását. Vajon megvette már Nagycicist? Két nap múlva némi haszonnal akár el is adhatja.
Viszonylag rövid, ám annál vidámabb, hatékony tanakodás után a kapott 4 cédula mindegyikére írtunk egy feladatot, jó ötletnek tartottuk, hogy így a mi „kezünk” is benne lesz a játékban. Nagycicis közben körbeért, tőlünk is elkérte a cédulákat és elhadarta a tudnivalókat:
– Semmi nem kötelező, érezzétek jól magatokat, az a fontos. Óránkét kétszer, esetleg ha a hangulat úgy adja, akkor háromszor játszunk, három-három játékot, ezen felül élvezzétek az életet, egymást és a bulit!
– Nagyon értesz a buli szervezéshez! – engedett el egy dicséretfélét Virág. Nagycicis egy mosollyal reagált, amit így lehetett értelmezni: „Értek én mindenhez!” Ezt részben tudnám tanúsítani, ha a hétfő éjjelre gondolok.
Lüktetett a zene.
Felkerekedtünk táncolni, egy – meglehetősen hosszú – szám erejéig, kevés lábtaposással, több tétova ide-odasimogatással. Visszafelé odaszóltam a másik nadrágom bitorlójának:
– Van még egy-két pólóm is. Érdekel?
Egy pillanatnyi zavar után kapcsolt:
– Megdumálhatunk egy próbát! A nacit üresen kéred vissza, vagy mindenestől?
– Meg tudunk egyezni szerintem… – Még mondtam volna valamit akciós árakról és kedvező szolgáltatásokról, de Virág hátranyúlva kézenfogott és a törzshelyünkhöz vezetett.
Az előző estéhez képest többen jöttünk össze, ismeretlen arcokat is láttam, mindenki nem is bírt volna egyszerre táncolni. Nem is akart. A hangulat ugyanolyan felfokozott volt ezen a második bulin is, ám valahogy más jellegű: kettesben–négyesben beszélgetések, nevetgélés, viccmesélés, sok ital fogyott – csak én tartottam még az első üveg felénél –, az erotikus töltet hiányzott. Mondtam is Virágnak:
– Tetszett tegnap a sok cici, más volt, felszabadultabb.
– Csak várd ki a végét! – biztatott. – Ha mindenki olyan feladatokat írt, mint mi, akkor lesznek itt hamarosan pucér fenekek és mellek! És himbilimbik nekem – tette hozzá.
– Milyen jó érzés volt a karomnak, amikor hozzáért a cicid…
– Nekem is jó volt, nagyon beindultam, tapasztalhattad. A kezed is a bugyimon keresztül! Ha nem hívtál volna ki a folyosóra, hát itt ülök bele az öledbe!
Számomra már ez a párbeszéd is izgatónak bizonyult. Nem kímélt, folytatta:
– Úgy magadhoz szorítottál, összetörtek a csontjaim. Nem gondoltam volna, hogy állva, szemből be tudod nyomni a farkad!
A zene lassabbra váltott, csiszolt dallamok váltották a lüktetés monotóniáját.
– Én meg nem gondolkoztam rajta, csak nyomtam, és finoman befogadtál.
– Amikor megláttam, azt gondoltam, ez nem fog bemenni… jó vastag!
– Köszi. Neked meg nagyon finom puncid van, olyan omlós volt, meleg, és szorított mégis! Nem is tudjátok, ti csajok, milyen jót tesztek velünk, amikor benyomulhatunk!
– És benn virgonckodtok! – nevetett. – Azt hallottam, hogy a pasi szájába kell adni valamelyik ujjunkat, és gyönyörködni, ahogy szopogatja… és nagyon mennyei érzés, és akkor ezt megduplázhatjuk képzeletben, merthogy a pasik ennél még nagyobbat élveznek a puncinkban.
– Lehet, hogy így van – helyeseltem –, add az ujjad!
– Máshol szeretnék nyalogatást… – súgta, mintha bárki is hallhatta volna, vagy egyáltalán: akárkit is érdekelne.
– Szerintem, ha bedugod az ujjad egy idegen punciba, akkor is közelítesz ahhoz az érzéshez, amit tapasztalunk, de ne kettővel szorozd, legalább tízzel.
– Saját puncimba nem jó?
– Az olyan, mintha a saját popsidat simogatnád! Idegenbe…
– Nem is ujjaztam még senkit, csak magamat. Kicsit kíváncsi lennék… Ez az! Neked tudni kell. Ha a puncimba dugod a farkadat, az hányszoros érzés ahhoz képest, mintha az ujjad dugod be?
– Muti!
Kezemben meglangyosodott a sör, ahogy szorongattam az üveget. A zene ismét dübörgött, néhányan táncoltak, mozogtak a cicik, repkedtek az illatos hajak, csillogtak a szemek, használat előtt felrázódtak a popsik.
Megfogtam a kezét:
– Kijössz?
– Te is úgy állsz? – kérdezte Virág. – Benne vagyok!
Szó nélkül elhagytuk a kistárgyalót. A második emeleten még nagy életet tapasztaltunk, egymást átkarolva eggyel lentebb sétáltunk.
A folyosó beszögelésében egy kopott, design-os kanapéra ültünk, és sürgősen egymás szájának estünk. Puhán nyílt az ajka, fürge nyelvek ismerkedtek, kergetőztek, cseréltek helyet. Egyik kezével a fejemet húzta, ha lehetséges még közelebb magához, másik keze a nadrágomban járt. Felnyúlva a ruha alatt, a maroknyi ciciket simogattam felváltva, jobbom a derekán, csípőjén vándorolt lefelé – vonzódom ezekhez, a vékony, de nőies vonalakhoz –, egészen a popsi félgömbökig, ahová az általa viselt nadrágom méretezése következtében, kicselezve az övet, akadálytalanul bejutottam.
– Add vissza a nadrágomat – súgtam a szájába.
– Húzd le rólam… – válaszolt aprócska lélegzethez jutva.
Már megint a folyosó! Mindig itt jön ránk? Tegnap ugyan egy emelettel feljebb…
Felpattant, elém állt, s segített kibujtatni magát a nadrágomból. Újabb két szinkronmanőverrel rólam is lekerült ez a feleslegessé vált ruhadarab. Leült szemben a térdemre, lábait kétoldalt a nyöszörgő kanapéra nyújtotta. Elővezette keményen várakozó fegyverem – miközben őt popsijánál fogva közelebb vontam magamhoz – olyan mozdulatokkal húzogatta kettőnk között, mintha az övé volna, és éppen önkiszolgáló módon szexelni támadna kedve. Markoltam a popsit, tenyeremmel szánkáztam a hátán, rácsodálkoztam a feszülő, hegyes cicikre… Alig kellett változtatni a testhelyzetünkön ahhoz, hogy az apró bugyit az útból félrehúzva, szabaddá váljék a bejárat a nedvesen nyiladozó Virág-kehelybe. Elvettem az egyik kezét a vállamról, és a mutatóujján számmal mutattam meg, milyen érzés – azaz milyen érzésnél még sokkal jobb – ahogy lassan de mohón elnyel a forró ismeretlen.
– Áááh! – nyugtázta az élményt.
Mint az elsőemeleti galopp legesélyesebb zsokéja, remek vágtába lendült, és lankadatlan irammal szinte egyszerre értünk a célba, összekapaszkodva és egybeolvadva. Kimerülten babrált a hajammal, hozzám simulva csodás cicijeivel, én a hátát simogattam, és még mindig szaggatottan vettem a levegőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése