2013. december 6., péntek

Poénáradat 5.

Ez mekkora már! xD

 A Mikulásról és a rénszarvasról


1. Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni, de több mint 300 000 olyan élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár - bár ezek nagy része ízeltlábú vagy baktérium - ezért nem zárhatjuk ki azt, hogy a Mikulás repülő rénszarvason közlekedik.

2. A földön 2 milliárd (2 000 000 000) 18 éven aluli gyerek van. De minthogy a Mikulás nem törődik hindu, zsidó, buddhista vagy mohamedán gyerekekkel, így a munka a 15 %- ára csökken (378 millió). Háztartásonként 3,5 gyerekkel számolva ez 91,8 millió otthont jelent. Fel kell tételeznünk, hogy mindenhol akad legalább egy rendes gyerek.

3. A Mikulásnak, hála a különböző időzónáknak és a föld forgásának (24 helyett) 31 óra áll rendelkezésére az ajándékok kihordására (ha feltételezzük, hogy keletről nyugatra halad, ami logikusnak tűnik). Ebből az következik, hogy 822,6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy 0,001 másodperce van minden egyes háznál, hogy lepakoljon, beugorjon a kéményen, megtöltse a zoknikat, a többi ajándékot szétszórja a fa alatt, visszamásszon a kéményen keresztül és felpattanjon a szánra. Ha feltételezzük, hogy a szóban forgó 98,1 millió egyenletesen helyezkedik el a föld felszínén (ami persze nem így van), akkor két ház között a távolság 1,2 km. A teljes út pedig 117 millió (117 000 000) km, nem számolva azokat a kitérőket, amiket még a Mikulásnak is meg kell ejtenie.

4. Ez azt jelenti, hogy a Mikulás szánja mintegy 1000 km/s (1000 kilométer per másodperc) sebességgel halad, a hangsebességnél 3000-szer gyorsabban (Egy hagyományos rénszarvas kb. 25 km-t tesz meg egy óra alatt, ha nagyon siet).

5. A szán rakománya egy újabb érdekes kérdés. Feltéve, hogy minden gyerek egy kb. 1 kilogrammos ajándékot kap (ami röhejesen kevés), akkor a télapó szánja mintegy 321 300 000 kg- ot nyom. Nem számítva a Télapót. (Aki ha tényleg minden otthonban megeszik egy kis édességet, mondjuk 2 szaloncukrot, akkor az út végére pontosan 2 943 000 kg-ot hízik, de ettől az apróságtól most eltekintünk.) Egy hagyományos rénszarvas max. 150 kg-ot képes elhúzni a földön. Még ha feltételezzük, hogy a repülő rénszarvas (lásd: első pont) tízszer ennyit képes elhúzni, akkor is minimum 214 200 kell ahhoz, hogy az egész szánt (Télapó nélkül) elhúzza. Ez a sok szarvas 353 430 tonnára növeli az egész pereputty súlyát. Csak összehasonlításképp jegyzem meg, hogy ez négyszer olyan nehéz, mint az Enterprise nukleáris meghajtású anyahajó.

6. Ha ez a 353 400 tonna súlyú szán 1000 km/s-os sebességgel közeledik, akkor nagy légellenállásba ütközik. A légellenállás felhevíti a rénszarvasokat. A két vezér rénszarvas másodpercenként 143 000 000 000 000 (143 trillió) Joule energiát nyel el. Elhanyagolható idő alatt égnek el, (eközben 234 000 000 000 decibel erejű robbanás hallatszik) kigyújtva maguk mögött a többi rénszarvast. Az egész szán (a rénszarvasokkal együtt) 4,26 ezredmásodperc alatt ég el. A télapót, akire eközben 297 500 N centrifugális erő hat, 120 kg-os télapó esetén (ami nagyon kevés), 8 207 123 kg-os erő préseli a szán háttámlájához.

Én hiszek a Mikulásban...

129 megjegyzés:

  1. Fő a realizmus :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szó körül vetted el a szájam. :D
      Vagy a számból a szót? XD

      Törlés
    2. Rád bízom a döntést! ;)
      Egy jó pár éve mindig bele futok Mikulás tájékán ebbe a posztba :D De nem gondoltam, hogy idén pont itt fogok :) ( am elfelejtettem az előzőt aláírni :D) Dina

      Törlés
    3. Nos, igen. Már akkora szakálla van, mint a Mikulásnak magának. :D
      De valamit el kellett lőni. '^^

      Törlés
    4. De legalább aktuális volt :D
      Egyébként meg nincs mindegyik Mikulásnak szakálla :) Vagyis rögtön egy poszttal korábban rögtön kettőt is láttam, akiknek nem volt :D Vagy most akkor ők nem is Mikulások? Összezavarodtam :)

      Törlés
  2. Az volt a cél. ;)
    Ők eldugták a retikülükbe. ;D

    VálaszTörlés
  3. Cseles ;)
    Érdekes megoldás :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy ugye? :D
      Az unokának meg még lesz szakálla, csak várd ki! ;D

      Törlés
    2. Áh :) Nem vagyok oda a szőkékért :D Amúgy is türelmetlen típus vagyok :D
      Remélem a hosszú barnának vagy feketének - nehéz kivenni- nem lesz :) Nem állna jól neki :D

      Törlés
    3. Akkor én ezek szerint, handycappel indulok nálad. :D
      Na neki tényleg nem. xD

      Törlés
    4. Akkor az is kiderült, hogy a szőke vagy :)
      Hát nem tudtam, hogy indulni szeretnél :D De tudod, a kivétel erősíti a szabályt :D

      Törlés
    5. Nem. Pont, hogy nem vagyok az. :)
      Se külsőre, se fejben. :D

      Törlés
    6. Hát akkor most fejben én voltam az az előző hozzászólásomban :)
      Akkor mégsem tudtam meg milyen a hajszíned :D

      Törlés
    7. Ha rendszeresen olvasod a történeteimet, szerintem kitalálod. ;)

      Törlés
    8. B történeteire gondolsz? :) Akkor van egy tippem, de nem már nem merek semmit se mondani :D

      Törlés
    9. Ne mondd már, hogy ennyire beparáztattalak! :D

      Törlés
    10. Szeretnéd :D De nem, nem vagyok ennyire félős :D

      Törlés
    11. :D Amúgy régen olvastam már, de azt mondanám, hogy az alapján, ami nekem dereng, az barna. :D

      Törlés
    12. Valamiért mindenki erre a következtetésre jut. xD
      Én inkább feketének mondanám. :D

      Törlés
    13. Jó mondjuk nem egy-két hete olvastam a történeteket, szóval lehet ezért :)
      Mondanád vagy az is? :D Nagy különbség :D

      Törlés
    14. Árulóóóóó!!!! :D
      Szerintem az, de már kezdek elbizonytalanodni. xD

      Törlés
    15. Árúlóóóó?:D Mert régen olvastam és nem emlékeztem pontosan ? :D Érdekes megközelítés :D
      Ilyen könnyen el lehet bizonytalanítani :D Ej ej :D

      Törlés
    16. Az. xD
      Ilyen fontos információra ne emlékezni! Szégyelld el magad! xD

      Hát tudod, én rettentő bizonytalan vagyok. Vagy mégsem? :D

      Törlés
    17. Szánom-bánom minden bűnöm :D *szégyelős fej* <--- Így jobb? :D
      Nem baj :) Fő a határozottság :D

      Törlés
    18. Kezdetnek megteszi. :D
      Az biztos. :D

      Törlés
    19. Kezdetnek? :D Nehéz eset vagy ;)

      Törlés
    20. Aha. De sokat kell majd még teperned, hogy elfelejtsem. :D
      Nehéz? O.O *mérlegre állok és meredten figyelem a kijelzőjét* Nem is. :D

      Törlés
    21. És még pimasz is :D Tepernem? :D És mégis milyen elképzeléseid vannak? Mivel tudlak kiengesztelni? Csak, hogy tudjam,el tudom e szörnyű bűnöm törölni a jövőben vagy könnyes búcsút kell vennünk? :D

      Törlés
    22. Pimasz? Én? *magamra mutatok* O.O
      Olvasgass csak serényen! A többit majd még kitalálom. :D

      Törlés
    23. Te-te :D De azt mondják nem illendő ujjal mutogatni :D
      Hát persze :D Ez nem nagy konkrétum :D Mondtam, hogy türelmetlen vagyok :D Meg nem bízom ennyire benned :D Most már kezdek félni tényleg :D

      Törlés
    24. Magamra se? :D
      Nem bízol bennem? *ártatlan, tágra nyílt szemek*

      Törlés
    25. Elvileg magadra sem :D
      A bizalomhoz nem elég két "ártatlan tágra nyílt" szem :D

      Törlés
    26. De akkor honnan kerítsek többet? xD

      Törlés
    27. Hát ha B-ből indulunk ki megoldod :D
      Amúgy meg majd kitalálok valamit. :D ;)

      Törlés
    28. Mert? O.o
      Hé! Ez az én szövegem. :D

      Törlés
    29. A történetek alapján nem tűnik elveszett embernek :) Szóval biztos megoldaná. :D
      Visszanyal a fagyi. :)

      Törlés
    30. Akkor már csak az kell, hogy a szúnyog is megvakarjon. Az jól jönne. :D

      Törlés
    31. Mindent meg lehet oldani. :D

      Törlés
    32. Oké! Akkor szerezz nekem egy háremet csupa jó nőből! Hajrá! :D

      Törlés
    33. Egy nem is elég ? Egy egész hárem kell? :D Ej ej :D
      Am meg nem mondtam, hogy meg is oldom :D Mi abban a kihívás, ha én szerzek neked? :D

      Törlés
    34. De-de. Elég egy. Egy hárem. xD
      Neked kihívás. :D

      Törlés
    35. Pimasz és telhetetlen :D Csupa vonzó tulajdonságok :D
      Szép mentés. :D "elismerő fej" :D
      Am szerinted, ha tudnék összehozni egy háremnyi jó nőt, akkor most gép előtt lennék? :D El lennék nagyon foglalva?! ;)

      Törlés
    36. A kettő nem zárja ki egymást. :D
      De akkor, ezek szerint te is egy háremnyi jó nőre vágysz. ;D

      Törlés
    37. Hát igazándiból nekem egy is elég lenne nyakig :) Nem vagyok telhetetlen, mint egyesek ;)

      Törlés
    38. Akkor a fejét megkaphatom? xD

      Törlés
    39. Ez gyenge volt :D Nincsenek darabolós hajlamaim :D És nem szokásos osztozkodni sem :D

      Törlés
    40. Hát, de te mondtad, hogy neked nyakig elég. :D

      Törlés
    41. És te persze mindent szó szerint értesz :D Már megint kötekedsz itt az ártatlan kommentelővel :)

      Törlés
    42. Dehogy. De ezt nem hagyhattam ki. :D

      Törlés
    43. Magas labda volt jogos ;)

      Törlés
    44. Jogos! Magas labda volt :D

      Törlés
    45. Sikerült megoldani :D Egy Crohemos inkognitó ablak segített :)
      Saját vállad veregeted? :) Ez olyan forever alone szitu :)

      Törlés
    46. Hát... ööö... izé. *tarkóm dörgölöm* '^^

      Törlés
    47. :) Miért? :D

      Törlés
    48. "Hát... ööö... izé. *tarkóm dörgölöm* '^^" :D Miért dörgölöd a tarkód? :D

      Törlés
    49. Ez nálam a zavar egyfajta jele. '^^

      Törlés
    50. *meghajolós fej* most büszke vagyok magamra :D

      Törlés
    51. Hogy zavarba tudtál hozni? :)

      Törlés
    52. Akkor most a te vállad veregessem? :D

      Törlés
    53. :D :D :D Úgy érzem fájna :D

      Törlés
    54. Bam,, vagyis Brigi egy kis cukkerbogár, csak megsimogatna. XD

      Törlés
    55. Nem feltételezném, hogy gyengén vernél hátba :)

      Törlés
    56. Bam? Így még nem szólítottál. :D

      Mert? Én maga vagyok a gyengédség. :D

      Törlés
    57. Lemaradtak a pontok utána, így akar kinézni : Bam.. XD
      Olyan gyengéd hallod.. igazi kecses szerénység. XD

      Törlés
    58. Még így se értem. :/

      Ja. Olyan kecses, akár egy balerina. ^^
      De ha ezt tovább adod, tényleg megverlek. -.-

      Törlés
    59. Erős öklű balerina? :D Hm... érdekes :D

      Törlés
    60. Most mit mondjak? Egyedi jelenség vagyok. '^^
      Csak ne nevezz balerinának, mert akkor csak az erős ököl marad! -.-

      Törlés
    61. Egyedi? :D Hát nah ... XD
      De agresszív valaki :D
      Szóval akkor nem fogod előadni nekünk a Hattyúk tavát? :D Posztolhatnál róla egy videót ;)

      Törlés
    62. Bambulina, ez a teljes verzió, így már érted? :D
      Csak azt gondolja, hogy agresszív, jó álca, vagyis annyira mégsem jó. :P
      Na azt én is megnézném, ahogy rózsaszín tütüben és fehér dresszben ugrabugárl. XD Tuti miliós lenne a nézettség. XD

      Törlés
    63. Oké, Dina, már keresem is a boxkesztyűm. xD

      Gyíkocska, tőled meg bánom már, hogy megkérdeztem. xD
      Ja. Csak utána mindenkit meg kellene ölnöm. :D

      Törlés
    64. Sarge, tényleg csak gondolja. Gyengén megy neki. :D A rózsaszín tütü biztos nagy sikert aratna :D
      Brigi,nem rég mondtad, hogy esett a nézettség:) Ez csak egy építő jellegű javaslat volt :D Boxkesztyűd? :D Akkor harcolni fogunk? ;)

      Törlés
    65. Ja. De azért mindennek vannak határai. xD
      Aha. *magam elé emelem az ökleimet* :D

      Törlés
    66. :D Én békés ember vagyok. Nem szeretem a harcot. De ha mégis, akkor előnyben részesítem az iszapos vagy olajos környezetet :D
      Nem értem miért akarsz itt bántani, amikor csak ártatlan ötlet volt. XD Már megint bántod a szegény kommentelőt. :D

      Törlés
    67. Én meg a lepedőakrobatikára esküszöm. :D
      Szegény kommentelőt, aki hülyét akar belőlem csinálni. :/

      Törlés
    68. Hát az sem megvetendő és határozottan jobb, mint a boksz :D
      Belőled? :D Szégyellhetné magát az a szegény kommentelő! :D

      Törlés
    69. Pontosan. Szégyellje magát! Igen. *hevesen bólogatok* :D

      Törlés
    70. Próbálta, de nem ment neki. :D *erősen rázza a fejét* Majd legközelebb ;)

      Törlés
    71. 1:0 ide :D ;) *meghajolós fej* :D

      Törlés
    72. Most miért is? *bokszkesztyűért nyúl* -.-

      Törlés
    73. Csak, mert te dőlsz ki először :D
      Menj már aludni :D A boxkesztyűvel meg max aludj :D El alvás előtt is ilyen erőszakosnak lenni! :D Jó éjt Brigi! :D

      Törlés
    74. Ha elkészíted a beadandóimat helyettem, dumálgatok még veled szívesen bármeddig. :D

      Törlés
    75. A sajátjaimat is elég :D
      De am megcsinálom, de nem mondtad, hogy jó is legyen ;)

      Törlés
    76. Akkor meg ne csodálkozz, ha kidőlök! c(:
      Juj juj! De gonosz itt valaki! :D

      Törlés
    77. Gyenge vagy ;)
      Én gonosz? O.O Én tiszta jó indulat és kedvesség vagyok ;)

      Törlés
    78. Kapd be! :P
      Ja. Csak szándékosan elbasznád nekem. xD

      Törlés
    79. Már megint ez a durvaság? :D Hát így beszél egy balerina ? XD
      Hát ezt a feltételezést! Ez most szíven ütött! :D Nah, jó még sem ;)

      Törlés
    80. Nem. Az beszél így, aki mindjárt hozzá a boxkesztűjét és felképel. :P
      Mégsem, mert én ütlek mindjárt szíven, ha így folytatod. xD

      Törlés
    81. A tehetetlenség dühe. XD Brigi nyugi, gondol arra, hogy van rosszabb is, pl én. XD

      Törlés
    82. Az a boxkesztyű ... :D Nagyon menő lehet, ha ennyire magabiztosnak érzed magad benne? :D
      Én nem értem miért kell ilyen agresszívnek lenni. XD
      Máris össze akarod törni a szívem? :D

      Törlés
    83. Szép, Sarge, mondhatom. Azt hittem, legalább te mellettem állsz. :P

      Menő vagy nem nemenő, legalább nem törik ripityára a kezem az arcodon. :D

      Törlés
    84. Ripityára? :D Te kemény küzdelemre készülsz :D
      Most kezdem kellene félni? :D

      Törlés
    85. Persze, hogy melletted állok, ez nem is kérdés. Egyetlen és utánozhatatlan Szerkesztőm nem hagyom, hogy bántsák. De attól még nem akadályoz meg benne, hogy szívjam a véred. XD

      Jobban jársz ha már nost megadod magad Briginek, hagyd, hogy maga alá gyűrjön. :P

      Törlés
    86. Szúnyoggyík! :D

      Hú, ez de erotikusra sikeredett! XD

      Törlés
    87. Nem hagyod bántani? :) A végén még kiderül, hogy Briginek komplett testőrsége van, aztán még rám külditek itt a maffiát :D
      Feladni? :D Áh nem szokásom :D

      Törlés
    88. Akkor most már tényleg vigyáznom kell veled. :)

      Törlés
    89. Jaja. Figyelj csak oda, mibe tenyerelsz bele! :D

      Törlés
    90. Már csak azt nem értem, hogy te vagy a rettegett maffia főnök, akkor miért én szerezzek neked haremet? :D Akkor nem ér el messze a kezed :D

      Törlés
    91. De. Elér hozzád, hogy rávegyelek. :D

      Törlés
    92. El kell, hogy szomorítsalak :D Nem ér ;)

      Törlés
    93. Akkor rád küldöm Sarge-ot, és meglátjuk, utána mennyire lesz nagy a szád. xD

      Törlés
    94. Szóval mással fenyegetőzöl? :D Hát ez igen gyenge. ;) Ettől többet vártam :D

      Törlés
    95. Mondjuk a boxkesztyűt? xD

      Törlés
    96. Nah, már újra a boxkesztyűnél tartunk :D

      Törlés
    97. Aha. *hevesen bólogatok* xD

      Törlés
    98. Inkább vedd fel a rózsaszín tütüt. :D

      Törlés
    99. De az lesz az utolsó, amit látsz életedben. :P

      Törlés
    100. De akkor legalább szép látvány legyen, hogy megérje ;)
      Ilyen egy agresszív bloggert, mint te :D

      Törlés
    101. Kapd be! :P

      Na jó, részemről a téma lezárva!
      Nem igazán szeretem az ilyen oltogatásokat. :/

      Törlés
    102. Rendben! :) Bocsi, ha elvettem a sulykot! :) Hali :)

      Törlés
    103. Nem, nem. Semmi gond. Egyáltalán nem vetetted el. :)
      Csak én tényleg elég érzékeny vagyok, és hiába tudom, hogy csak poénról van szó, hajlamos vagyok magamra venni az ilyen csipkelődéseket. :/
      De ezt ne vedd "hagyj békén!"-üzenetnek! Szívesen beszélgetek veled. :)

      Törlés
    104. Hát, ma is megtudtam rólad valamit :) Rendben, most már nem fogok csipkelődni :)
      A soraid között még mindig nem tudok olvasni :) Viszont jobban örülnék, ha már üzenetben folytatnánk :) Kicsit húzós itt 120 kommentárt le felé tekergetni. ;)

      Törlés
    105. Ahogy gondolod. De akár dumálhatunk más bejegyzésnél is arról a témáról. ;)

      Törlés
    106. Nekem mindegy. :)

      Törlés
    107. Az jó, mert nekem is. ^^

      Törlés
    108. Hát, az így tényleg jó lesz. :D

      Törlés
    109. Ugye, hogy ugye? :D
      A többi bejegyzéshez nincs is megjegyzésed? Vagy hozzalak össze inkább a nem szakállas Mikulással? :D Bár az nem jó, mert ő nekem (is) kell, és akkor már osztozkodnod kell. xD

      Törlés
    110. Nem szoktam sok bejegyzés alá írni. :) De látod most is mi lett belőle :D Össze tudnál hozni vele? :)
      Nem szeretek osztozkodni ez tény, de azért ebben az esetben elgondolkodnék róla ;)

      Törlés
    111. Kihoztam belőled a vadállatot? :D
      Vajon miért gondolom azt, hogy nem miattam, hanem a Mikulásina miatt? '^^

      Törlés
    112. Vadállatot? O.O Nem tűnt fel... :D
      De am szerintem nem is olyan szóltam hozzá fordításodhoz. :)
      Hát a kijelentést sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. :D Rád bízom, hogy eldöntsd. ;)
      -egyébként, még mindig kényelmetlen tekergetni- :D

      Törlés
  4. "Hát a kijelentést sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom." Ez pontosan lefedi az én véleményemet is. :D
    Akkor menjünk át máshova! :)

    VálaszTörlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]