********************************************************************
Előzmény: Jó a buli - le a bugyit 1. rész
Közvetlen előzmény: Jó a buli - le a bugyit 5. rész
Félbeszakadt játék
– Játék! – Zoltán középre állt, és túlkiabálta a zenét. – Aki nem tud válaszolni a kérdésre, zálogot ad, amit majd kiválthat.
– Figyelj csak, majd én! – avatkozott közbe nagycicis, és szorosan Zoltán mellé állt. – Ki játszik?
Minden kéz a magasban.
– Ok. Az első kérdés: milyen színű bugyi van rajtam? Ha eltalálod, lehúzhatod, ha nem találod el, le kell vetned egy ruhadarabot magadról! … Nos?
Zoltán, az est ötletadója máris próbálkozott:
– Fehér.
– Más ötlet? – kérdezte körbefordulva nagycicis.
– Piros… fekete… – Lányok is találgattak, csak mi, a társasághoz utólag csatlakozók nem tippeltünk. Mi tudtuk. – Csíkos, átlátszó…
– Vége a licitnek! Akkor te, te, te… vegyetek le egy-egy ruhadarabot! – mutogatott a vesztesekre.
– Milyen? Muti! Hadd lássuk!
Nagycicis lassan felhúzta a ruháját és ott állt a várakozó csendben. Egy villám, mint reflektorfény, éppen a meztelen punci előbukkanásakor világított be. Éljenzés, tapsolás!
– Jó-jó, a következő kérdés jön máris. Idejönnél? – kérte az egyik csajt, Karcsi diszkrét partnernőjét. – A kérdés meglepő lehet: Milyen színű bugyi van Lucán?
Újabb találgatások, de immár elhangzott a „semmilyen” tipp is. Nagycicis suttogva tanácskozott Lucával, aztán kihirdette az eredményt:
– Örömmel jelentem, hogy többen is levethetnek valamit, úgyis fülledt meleg van itt… te, te, te is… aki pedig eltalálta, Zoltán helyesen tippelt, ezért most ő húzhat le Lucáról valamit, hát a bugyit nem, mert a helyes válasz: olyan nincs rajta. – Felemelte Luca szoknyáját és mindannyian láthattuk: igazat mondott, csupán egy rózsa-tetoválás kanyarodott a punci felett.
– Zoltán, tiéd a pálya, valamit lehúzhatsz a hölgyről.
Luca felemelte a karját, így akadálytalanul jutott le testéről a felső, kicsi, de nagyon formás ciciket rejtett még a melltartó.
A mellettem ülő, táncoskedvű csaj már kétszer is tippelt, bugyiban-melltartóban ülve nevetgélt a fejleményeken, néha a kezembe adta a sörömet – még mindig az első üvegnél tartottam –, gyakran a haját igazgatta, és várta a következő kérdést.
– A játék első fordulójának utolsó kérdését könnyű lenne megválaszolni… Gyere ide mellém, légy szíves! Íme, itt látható kedves szobatársam, Edina, mindenki láthatja a párducmintás bugyikát, a kérdés éppen ezért más: milyen tetkó található a vállán? – Egy fergeteges show háziasszonyához illő széles mozdulattal a hosszú, barnahajú csajra mutatott, aki bugyiban, topban és egy szál mosolyban álldogált.
– Szivecske, kisvirág, sárkány… – Mindenféle elhangzott hirtelen.
– Mindenki csak egyet mondjon lehetőleg, vagy duplán kockáztat! – figyelmezette a társulatot nagycicis, élvezve a szerepét. – Ennyi? Kész?... Ki mondta, hogy E betű? Erről hallottam… Te gyere ki legyél kedves… A többiek egy-egy ruhadarabtól megszabadulhatnak, Zoltán, te pedig kettőtől is.
Táncpartnerem, aki párducra tippelt, kikapcsolta a melltartóját és letette maga mögé, én kigomboltam az ingemet és mellé helyeztem. Oda-odapislogtam a marokingerlő cicikre, meredező bimbókkal néztek vissza rám.
Edina gyorsan megmutatta a kacskaringós E betűt a jobb válla tájékán, s mosolyogva várta, hogy a nyertes melyik ruhadarabját fogja eltávolítani. A kiszólított csaj – alacsony, ám jól kihasználva termetét, arányos és formás – fölül már semmit nem viselt, mellbimbói játékosan mozogtak. Egy-egy ujjal megfogta Edina párducos bugyiját, és hangos helyesléstől övezve lehúzta.
Nagycicis közben már egy fotel karfáján ülve emelte szájához a poharát, Luca pedig összeszedte azokat a ruhadarabokat, amit levetettünk a játék 3 fordulója során. Az összest a teremben.
Jókedvűen mentem táncolni, sőt ezúttal én kezdeményeztem, még sördopping sem kellett hozzá. Néztem a hullámzó ciciket, később pedig, amikor összekapaszkodtunk, egyre kevésbé ügyelve arra, hogy ne tiporjak a lábára, élveztem a hozzám simuló bőrét. Kezeimet visszatettem korábbi helyükre, az egyetlen ruhadarabbal félig-meddig takart popsijára.
Nem akartam elhinni, amikor megnéztem az óráját – rajtam nem volt –, hajnali 3 óra!
Lerogytunk a fotelba, közösen, egybe. Elkerülöm a helyzet kínálta, elcsépelt szóviccet a közösről és az ülésről, ám jólesően vettem tudomásul, hogy – bár beszorultam az egyik fél térfélre – bal lábát átvetette az én jobbomon, cicije a karomat simogatta.
Mások is abbahagyták a táncikálást, Zoltán végtelen homlokát törölgetve, cicis-popsissal szervezkedett. Mégis összemelegedni látszottak, pedig a szöszit most is szívesen kimenteném! Így, távolról nézve még ő tűnt a leginkább felöltözöttnek, pedig az ő piros bugyija került le legelőször, még a szobánkban.
– Te honnan jöttél? – kérdezte topless táncpartnerem.
Ez az egyszerű, udvarias kérdés, ez a kommunikáció halvány jele döbbentett rá, hogy nem kell itt fénylő zöld szemekről ábrándozni – Timi azóta mélyen alszik –, s nem kell messziről figyelni nagycicis ingerlő alakját, amikor karnyújtáson belül két finom cici található. Meg is simítottam egyiküket, miközben hétköznapi dolgokról beszélgettünk: honnan, mit, miért? Puncija kidomborodott széttett lábai között a bugyin keresztül, hát megsimogattam gyorsan. Ő Virág, és csábítottak a szirmai.
A zene mindjobban feléledt, végtelennek tűnően lüktetett.
Úgy láttam, mások is szorosabbra fűzték az ismerkedés fonalát, minden kéz felfedezőúton járt. Zoltán szervezkedés közben derékig felhúzta nagycicis ruháját – Melyik regényben olvastam Örömpopsi nevű hősnőről? Illene ez nagycicisre is! –, így már ő sem tűnt annyira túlöltözöttnek a többnyire egy bugyis, vagy anélküli csajok között.
Tetszett ez a légkör, mindig vonzottak a jó hangulatú bulik, bár igazán nem gyakran volt ilyenben részem. Bevált Zoltán házibuli-ötlete, és mi – a Karcsinál kialakult csapat – csak dobtunk rajta egy nagyot. De jó lenne néha szervezni ilyet, felfrissíteni a hétköznapokat! Ujjaim a bugyi elején matattak, éreztem, hogy megnyílik az út, és nedvességet is felfedeztem.
Zoltán valami papírt tépett apró darabokra, miközben nagycicis – vagy inkább Örömpopsinak nevezzem? – sem tétlenkedett: hátulról átkarolva, alsónadrágon keresztül markolászta a ceruzát. Zálogosdi játékra készülhettek ennyire buzgón! Reméltem, hogy ami a kezében van, azt nem akarja kisorsolni.
Megfogtam táncpartnerem kezét, és szó nélkül kivezettem a „kistársalgóból”. És most hová? Egész testével hozzám simult, és nyújtotta nyíló ajkát. Egyik kezemmel a popsiját markoltam, a másikkal elölről benyúltam a bugyijába, minden nedves volt. Nem töprengett rajta, egy gyors rántással letolta valameddig az alsómat, és megmarkolt. Így élveztük egy darabig az érintéses együttlétet, de továbbra sem tudtunk hová menni. A szobába? Biztos Karcsinál van a kulcs, nem is figyeltem, mit csinál vele. Bemenjek így álldogálva a terembe, elkérni? Nem annyira blamás, mert nem én lennék az egyetlen, aki felhúzott állapotban látható…
A megoldás kínálta magát! Ahogy mindkét kezemmel a popsiját markoltam, ő ágaskodó fegyveremmel folytatta puncija simogatását. Addig csúszkáltam a meleg nedvességben, míg az örvény egyszerűen beszippantott és elnyelt. Kiscicás dorombolást hallottam, és elégedett, forró leheletet éreztem a nyakam táján. Térdem az üvegfalon…aztán egyik lábát felemeltem, vállát a függönnyel borított üvegnek támasztotta, csípőjét előretolta, és apró hangokat hallatva kapaszkodott belém, ahogy újra-újra belémerültem, vadul, mind gyorsabban. Végül talpára került mindkét lába, tenyerével a minden kibíró üvegfalnak támaszkodott és popsiját tolta felém, egyszerre mozogtunk. A folyosón!
Kifáradva tértünk vissza a terembe. Beleültünk a párnás, öblös, közös karosszékbe, és néztük a többieket, hol tartanak. Jócskán előrehaladtak az események, olyan érzésem volt, mintha csak valakinek el kellene kezdeni, egy bekapcsolás, egy pöccintés, s mindenki nekiesik a partnerének abban a pillanatban.
Óvatosan, elnézést kérő mozdulattal – még álmosabb szemekkel – belépett a recepciós, és a fülemhez hajolva kezdte mondani:
– Úgy beszéltük meg a vendég úrral…
Mindent szót nem értettem pontosan, de a lényeget igen. Beálltam a terem közepére és közöltem a társulattal:
– A motel azt kéri, hogy tartsuk be az ígéretünket, miszerint éjfélig bulizunk. Mivel betartani már nem tudjuk, mert 4 óra körül van, legalább igyekezzünk rendes vendégeknek látszani, akik engedik a ház többi lakóját pihenni…
– Rendben van! – pördült mellém nagycicis, ruháját húzkodva. Mi mindig így, felcsúszott szerelését igazgatva találkozunk? – Már daraboltunk papírokat a következő játékhoz, most azt kellene, hogy mindenki elviszi a ruháját, de ahány darabról van szó, annyi papírkára ráírja a nevét, és következő alkalommal ezeket a cédulákat lehet majd kiváltani.
Így tettünk, felhörpintettük az italokat, kikapcsoltuk a zenét, és csapatostól elindultunk. Akik másik épületekben kaptak szállást, jól bebugyolálták magukat, mi többiek pedig, jócskán hiányos öltözékben ballagtunk.
– Figyelj csak, majd én! – avatkozott közbe nagycicis, és szorosan Zoltán mellé állt. – Ki játszik?
Minden kéz a magasban.
– Ok. Az első kérdés: milyen színű bugyi van rajtam? Ha eltalálod, lehúzhatod, ha nem találod el, le kell vetned egy ruhadarabot magadról! … Nos?
Zoltán, az est ötletadója máris próbálkozott:
– Fehér.
– Más ötlet? – kérdezte körbefordulva nagycicis.
– Piros… fekete… – Lányok is találgattak, csak mi, a társasághoz utólag csatlakozók nem tippeltünk. Mi tudtuk. – Csíkos, átlátszó…
– Vége a licitnek! Akkor te, te, te… vegyetek le egy-egy ruhadarabot! – mutogatott a vesztesekre.
– Milyen? Muti! Hadd lássuk!
Nagycicis lassan felhúzta a ruháját és ott állt a várakozó csendben. Egy villám, mint reflektorfény, éppen a meztelen punci előbukkanásakor világított be. Éljenzés, tapsolás!
– Jó-jó, a következő kérdés jön máris. Idejönnél? – kérte az egyik csajt, Karcsi diszkrét partnernőjét. – A kérdés meglepő lehet: Milyen színű bugyi van Lucán?
Újabb találgatások, de immár elhangzott a „semmilyen” tipp is. Nagycicis suttogva tanácskozott Lucával, aztán kihirdette az eredményt:
– Örömmel jelentem, hogy többen is levethetnek valamit, úgyis fülledt meleg van itt… te, te, te is… aki pedig eltalálta, Zoltán helyesen tippelt, ezért most ő húzhat le Lucáról valamit, hát a bugyit nem, mert a helyes válasz: olyan nincs rajta. – Felemelte Luca szoknyáját és mindannyian láthattuk: igazat mondott, csupán egy rózsa-tetoválás kanyarodott a punci felett.
– Zoltán, tiéd a pálya, valamit lehúzhatsz a hölgyről.
Luca felemelte a karját, így akadálytalanul jutott le testéről a felső, kicsi, de nagyon formás ciciket rejtett még a melltartó.
A mellettem ülő, táncoskedvű csaj már kétszer is tippelt, bugyiban-melltartóban ülve nevetgélt a fejleményeken, néha a kezembe adta a sörömet – még mindig az első üvegnél tartottam –, gyakran a haját igazgatta, és várta a következő kérdést.
– A játék első fordulójának utolsó kérdését könnyű lenne megválaszolni… Gyere ide mellém, légy szíves! Íme, itt látható kedves szobatársam, Edina, mindenki láthatja a párducmintás bugyikát, a kérdés éppen ezért más: milyen tetkó található a vállán? – Egy fergeteges show háziasszonyához illő széles mozdulattal a hosszú, barnahajú csajra mutatott, aki bugyiban, topban és egy szál mosolyban álldogált.
– Szivecske, kisvirág, sárkány… – Mindenféle elhangzott hirtelen.
– Mindenki csak egyet mondjon lehetőleg, vagy duplán kockáztat! – figyelmezette a társulatot nagycicis, élvezve a szerepét. – Ennyi? Kész?... Ki mondta, hogy E betű? Erről hallottam… Te gyere ki legyél kedves… A többiek egy-egy ruhadarabtól megszabadulhatnak, Zoltán, te pedig kettőtől is.
Táncpartnerem, aki párducra tippelt, kikapcsolta a melltartóját és letette maga mögé, én kigomboltam az ingemet és mellé helyeztem. Oda-odapislogtam a marokingerlő cicikre, meredező bimbókkal néztek vissza rám.
Edina gyorsan megmutatta a kacskaringós E betűt a jobb válla tájékán, s mosolyogva várta, hogy a nyertes melyik ruhadarabját fogja eltávolítani. A kiszólított csaj – alacsony, ám jól kihasználva termetét, arányos és formás – fölül már semmit nem viselt, mellbimbói játékosan mozogtak. Egy-egy ujjal megfogta Edina párducos bugyiját, és hangos helyesléstől övezve lehúzta.
Nagycicis közben már egy fotel karfáján ülve emelte szájához a poharát, Luca pedig összeszedte azokat a ruhadarabokat, amit levetettünk a játék 3 fordulója során. Az összest a teremben.
Jókedvűen mentem táncolni, sőt ezúttal én kezdeményeztem, még sördopping sem kellett hozzá. Néztem a hullámzó ciciket, később pedig, amikor összekapaszkodtunk, egyre kevésbé ügyelve arra, hogy ne tiporjak a lábára, élveztem a hozzám simuló bőrét. Kezeimet visszatettem korábbi helyükre, az egyetlen ruhadarabbal félig-meddig takart popsijára.
Nem akartam elhinni, amikor megnéztem az óráját – rajtam nem volt –, hajnali 3 óra!
Lerogytunk a fotelba, közösen, egybe. Elkerülöm a helyzet kínálta, elcsépelt szóviccet a közösről és az ülésről, ám jólesően vettem tudomásul, hogy – bár beszorultam az egyik fél térfélre – bal lábát átvetette az én jobbomon, cicije a karomat simogatta.
Mások is abbahagyták a táncikálást, Zoltán végtelen homlokát törölgetve, cicis-popsissal szervezkedett. Mégis összemelegedni látszottak, pedig a szöszit most is szívesen kimenteném! Így, távolról nézve még ő tűnt a leginkább felöltözöttnek, pedig az ő piros bugyija került le legelőször, még a szobánkban.
– Te honnan jöttél? – kérdezte topless táncpartnerem.
Ez az egyszerű, udvarias kérdés, ez a kommunikáció halvány jele döbbentett rá, hogy nem kell itt fénylő zöld szemekről ábrándozni – Timi azóta mélyen alszik –, s nem kell messziről figyelni nagycicis ingerlő alakját, amikor karnyújtáson belül két finom cici található. Meg is simítottam egyiküket, miközben hétköznapi dolgokról beszélgettünk: honnan, mit, miért? Puncija kidomborodott széttett lábai között a bugyin keresztül, hát megsimogattam gyorsan. Ő Virág, és csábítottak a szirmai.
A zene mindjobban feléledt, végtelennek tűnően lüktetett.
Úgy láttam, mások is szorosabbra fűzték az ismerkedés fonalát, minden kéz felfedezőúton járt. Zoltán szervezkedés közben derékig felhúzta nagycicis ruháját – Melyik regényben olvastam Örömpopsi nevű hősnőről? Illene ez nagycicisre is! –, így már ő sem tűnt annyira túlöltözöttnek a többnyire egy bugyis, vagy anélküli csajok között.
Tetszett ez a légkör, mindig vonzottak a jó hangulatú bulik, bár igazán nem gyakran volt ilyenben részem. Bevált Zoltán házibuli-ötlete, és mi – a Karcsinál kialakult csapat – csak dobtunk rajta egy nagyot. De jó lenne néha szervezni ilyet, felfrissíteni a hétköznapokat! Ujjaim a bugyi elején matattak, éreztem, hogy megnyílik az út, és nedvességet is felfedeztem.
Zoltán valami papírt tépett apró darabokra, miközben nagycicis – vagy inkább Örömpopsinak nevezzem? – sem tétlenkedett: hátulról átkarolva, alsónadrágon keresztül markolászta a ceruzát. Zálogosdi játékra készülhettek ennyire buzgón! Reméltem, hogy ami a kezében van, azt nem akarja kisorsolni.
Megfogtam táncpartnerem kezét, és szó nélkül kivezettem a „kistársalgóból”. És most hová? Egész testével hozzám simult, és nyújtotta nyíló ajkát. Egyik kezemmel a popsiját markoltam, a másikkal elölről benyúltam a bugyijába, minden nedves volt. Nem töprengett rajta, egy gyors rántással letolta valameddig az alsómat, és megmarkolt. Így élveztük egy darabig az érintéses együttlétet, de továbbra sem tudtunk hová menni. A szobába? Biztos Karcsinál van a kulcs, nem is figyeltem, mit csinál vele. Bemenjek így álldogálva a terembe, elkérni? Nem annyira blamás, mert nem én lennék az egyetlen, aki felhúzott állapotban látható…
A megoldás kínálta magát! Ahogy mindkét kezemmel a popsiját markoltam, ő ágaskodó fegyveremmel folytatta puncija simogatását. Addig csúszkáltam a meleg nedvességben, míg az örvény egyszerűen beszippantott és elnyelt. Kiscicás dorombolást hallottam, és elégedett, forró leheletet éreztem a nyakam táján. Térdem az üvegfalon…aztán egyik lábát felemeltem, vállát a függönnyel borított üvegnek támasztotta, csípőjét előretolta, és apró hangokat hallatva kapaszkodott belém, ahogy újra-újra belémerültem, vadul, mind gyorsabban. Végül talpára került mindkét lába, tenyerével a minden kibíró üvegfalnak támaszkodott és popsiját tolta felém, egyszerre mozogtunk. A folyosón!
Kifáradva tértünk vissza a terembe. Beleültünk a párnás, öblös, közös karosszékbe, és néztük a többieket, hol tartanak. Jócskán előrehaladtak az események, olyan érzésem volt, mintha csak valakinek el kellene kezdeni, egy bekapcsolás, egy pöccintés, s mindenki nekiesik a partnerének abban a pillanatban.
Óvatosan, elnézést kérő mozdulattal – még álmosabb szemekkel – belépett a recepciós, és a fülemhez hajolva kezdte mondani:
– Úgy beszéltük meg a vendég úrral…
Mindent szót nem értettem pontosan, de a lényeget igen. Beálltam a terem közepére és közöltem a társulattal:
– A motel azt kéri, hogy tartsuk be az ígéretünket, miszerint éjfélig bulizunk. Mivel betartani már nem tudjuk, mert 4 óra körül van, legalább igyekezzünk rendes vendégeknek látszani, akik engedik a ház többi lakóját pihenni…
– Rendben van! – pördült mellém nagycicis, ruháját húzkodva. Mi mindig így, felcsúszott szerelését igazgatva találkozunk? – Már daraboltunk papírokat a következő játékhoz, most azt kellene, hogy mindenki elviszi a ruháját, de ahány darabról van szó, annyi papírkára ráírja a nevét, és következő alkalommal ezeket a cédulákat lehet majd kiváltani.
Így tettünk, felhörpintettük az italokat, kikapcsoltuk a zenét, és csapatostól elindultunk. Akik másik épületekben kaptak szállást, jól bebugyolálták magukat, mi többiek pedig, jócskán hiányos öltözékben ballagtunk.
Néhányan morogtak, mert már a célegyenesben jártak valamelyik vadonatúj ismerőssel, és ezt most félbe kellett hagyni. Egy lány és egy középkorú férfi megtorpant előttem, és beosontak a vécébe, hamar befejezni, amit a kistárgyalóban elkezdtek. Egy másik pár csak lemaradt, és talán a fal mellett akarták lenyugtatni egymást.
Érdekes látványt nyújtott az alulöltözött csapat vonulása, de ami hiányzott rólunk, azt a kezünkben tartottuk.
Kivéve a bugyikat! Négyet láttam az ágyamon, ahogy Karcsi mögött beléptem a szobába. Pirosat, kéket és – méghogy már nem divat?! – két fehéret.
Kivéve a bugyikat! Négyet láttam az ágyamon, ahogy Karcsi mögött beléptem a szobába. Pirosat, kéket és – méghogy már nem divat?! – két fehéret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése