2016. november 6., vasárnap

Gyönyörök szigete I. rész - Fizetett vakáció 2. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 3.

*********************************************************************


Szűk harminc perccel azután, hogy megérkeztem a repülőtérre, a tengerentúli járat óvatosan a kifutóhoz is eresztette kerekeit. Mozdulatlanul figyeltem a hatalmas ablakokon keresztül, ahogy óvatosan a megfelelő kapuhoz irányítják és az ajtajához illesztik a közlekedő folyosót. Aztán pedig már csak pár percet kellett várnom, hogy az ajtók kinyíljanak és a nagyjából kétszáz utas elkezdjen kiszivárogni. Közülük pedig azt a hatot figyeltem, akik engem keresnek a tekintetükkel.
Minden porcikám bizsergett, ahogy egyik érkezőről a másikra vándorolt a tekintetem. Az a rengeteg munka, az előkészületek, az elmúlt év energiát nem kímélő felkészülés eredménye mind ezeken a pillanatokon múlt... Alig tudtam elhinni, hogy eljött ez is.
Nem volt különösebben nehéz kiszúrni a vendégeimet a tömegben. Nem kellett mást tennem, csak rábíznom a gatyámban pihenő kis fickóra a jelzéseket. Neki egyszerűen tökéletes memóriája volt, ha a fotókon megismert lányokról volt szó. A munkáját pedig kifogástalanul végezte, ami mellé csak az volt a szerencsém, hogy kellőképpen bő nadrágot vettem fel.
Amikor az első utasok kiléptek a gépből, rögtön felemeltem az előkészített táblámat, hogy felhívjam magamra a hölgyek figyelmét. Alig telt bele két perc és már az egész csapat ott is állt előttem egy gondosan elrendezett félkörben. Ha lehet, még gyönyörűbbek voltak élőben.
- Üdv, hölgyek! - szólaltam meg. - Jeremy vagyok. Én leszek a vendéglátótok a következő hat hétben. Vigyük a csomagjaitokat a hajóhoz és már indulhatunk is az úti célunkul szolgáló sziget felé! Esetleg valami kérdés?
- Megállhatnánk előtte egy kicsit harapni valamit, hm? Nem tudom, a többiek hogy vannak vele, de én majd' éhen halok. A gépen épp csak egy kevés rágcsát kaptunk.
Hevesen kutattam az emlékeim között, keresve az archoz tartozó fényképet és profilt.
- Persze... Trish, igaz? - Hát persze, hogy Trish, tettem hozzá magamban. Nem csak abból jutottam erre a következtetésre, hogy épp eleget láttam a nevét a fényképe mellé tűzve, vagy akár a videóbeszélgetéseink közben is a képernyő szélén. Jellegzetes kanadai akcentusa eltéveszthetetlen volt. - Rengeteg harapnivaló és frissítő akad a hajón – nyugtattam meg biztató mosolyommal a torontói szőkeséget. - Annyit ehettek ott, amennyit csak akartok, és ígérem, sokkal jobb lesz, mint a szokásos reptéri harapnivalók.
A többi lány felnevetett, ahogy Trish megsimogatta feszes, barna hasfalát, miközben arcára reménykedő tekintet ült ki. Bizonyára nagyon éhes volt már.
Nem akarva tovább kínozni őket, rögtön intettem is, hogy kövessenek a kijárat felé. Elsőre meg tudtam mondani, hogy a lányok között már mostanára is nem egy barátság kötődött. Volt is rá idejük a hosszú úton idáig Miamiból. Hamar egymásra találtak, mivel mindannyian tisztában voltak a kéréssel, hogy viseljenek fekete karszalagot a bal csuklójukon a könnyebb azonosítás kedvéért. Ráadásul még az üléseik is egymás közelében kaptak helyet. Szerettem volna, ha már a repülőúton összeismerkednek. A tervem pedig szemmel láthatóan bevált. Eddig legalábbis minden tökéletesen alakult. Ennél már nem is lehettem volna elégedettebb.
Mindannyian beültünk a tágas buszba, amit az alkalomra béreltem és már el is indultunk a kikötő felé. Aztán gyorsan átpakoltuk a csomagjaikat a hetvenkét láb hosszú jachtomra és azonnal útnak is indultunk.
Mivel a (nyilvánvaló okokból) Puncivadász Expressz névre keresztelt hajót százhetvenkét utas számára tervezték, bőven akadt helye mindenkinek elnyújtózni és kényelembe helyeznie magát.
Hamarosan a lányok egy csoportja az alsó fedélzet egyik kabinjában gyűlt össze pihenni és elfogyasztani az ellátmányukat. Közöttük is Trish járt az élen, természetesen. A többiek a felső fedélzeten gyűltek össze, hogy hozzálássanak barna bőrük előállításához. A visszafogott beszélgetés mindkét csoportban hamarosan barátságosabbá vált, ahogy a vendégeim kezdtek feloldódni. Én pedig ettől csak egyre jobban éreztem magam. Mondanom se kell, nagy reményeket fűztem ahhoz az időhöz, amit heten együtt tölthettünk. Magasra tettem a mércét, de így az igazi a kihívás.
Ahogy elhagytuk a part menti korallzátonyokat, a hullámok kezdtek egyre magasabbra hágni, néhány lány pedig hangosan felsikkantott a hirtelen támadt hullámvasúttól, míg mások teljesen elnémultak és falfehérré váltak. Aki azonban szemmel láthatóan a legnehezebben viselte a megpróbáltatásokat, az Lindsay volt. Azonban egy kiadós adag vaníliafagyi, párosulva Trish és Devon biztató szavaival, úgy tűnt, nyugtató hatással voltak rá. Ennek ellenére azonban továbbra is ő volt a legboldogabb, amikor már látótávolságba került a szárazföld. Nyilvánvalóan soha nem volt még része egy ilyen hosszú, négy órás tengeri útban.
Josephine Skriver alias Lindsay
Azok után, hogy több ezer mérföldet utazott a repülővel, most pedig órákra egy tengeren hánykolódó hajóra kényszerült, nem is csodáltam, hogy émelyegni kezdett. Őszintén aggódtam miatta és megígértem neki, hogy hamarosan elérjük az úti célunkat.
Szerencsére végül, az út végéhez közeledve, Lindsay egy jó húsz-harminc percre el is szundított. Megkapó látvány volt, ahogy az egyik padon ücsörgött és a fejét Trish vállán nyugtatta. Önkéntes párnája természetesen a lehető legmozdulatlanabbul ült, egy izmát se rándítva, nehogy megzavarja az álmát.
Leírhatatlan volt az az ártatlan látvány, amit a tizennyolc éves cincinnati-i lány nyújtott enyhén elnyílt szájjal szuszogva. Azonban nem én voltam az egyetlen, aki így érzett. Pamela és Devon is azonnal előkapták a telefonjaikat, hogy lefényképezzék a megkapó jelenetet. Trish még a saját készülékét is odaadta, nehogy ő legyen az egyetlen, aki kimarad az élményből.
Nem is kívánhattam volna jobb nyitóélményt az elkövetkezendő hat hétre. Lindsay úgy nézett ki, mint egy mennyből alászállott angyalka.
Remélhetőleg még sok hasonló pillanat várt ránk a jövőben is.

***

Néhány leheletnyi felhőpamacson kívül, amiket itt-ott sodort a hűs júniusi szellő, az ég ragyogóan tiszta volt, miközben a lenyugvó trópusi nap narancsos fénybe vonta a katamaránunkat, ahogy az besiklott a sziget kikötőjébe. Mind a hat lány, a még mindig kissé kótyagos Lindsay-vel együtt, a felső fedélzeten gyűlt össze, hogy végigpillanthassanak az eléjük táruló gyönyörű látványon.
Hamarosan mindannyiukat hatalmába kerítette a határtalan elragadtatottság. Én magam is meg voltam győződve róla, hogy az ember keresve se találhatna inkább képeslapra illő tájat az egész világon, mint az én kis magánszigetem, amit immáron tizenhat éve az otthonomnak mondhatok.
A partoktól százharminc kilométerre fekvő kis földdarab maga volt az érintetlen paradicsom. A tágas udvarház, a minden igényt kielégítő külső terek, az istállók és a bekötőút, ami körbefutott a szigeten mind-mind egy istenadta mennyországgá tették a helyet. Amit persze minden lehetséges módon ki is használtam.
Azon kevesek, akik az elmúlt években meglátogatták ezen szerény lakomat, azonnal beleszerettek a tájba, a csillagok játékába trópusi éjszaka egén és a lehetőségbe, hogy egyedül lehessenek a természet erőivel csak a pálmákkal szegélyezett lagúnák, a sűrű esőerdő, a rejtett kertek, csobogó vízesések és zuhogó folyók ölelésében. Na és azok a gyönyörű strandok az arany, a vörös, a fekete és a zöld különböző árnyalataiban játszó homokkal! Egyszerűen tökéletes terepet szolgáltattak a szörfözni vágyóknak.
A minigolfpálya közvetlenül az udvarház mellett kapott helyet, de lehetőség nyílt lovaglásra, búvárkodásra, vagy dzsipes kirándulásokra is a vadonban. Egy szó, mint száz, megérkeztünk a Paradicsomba.
Az egyre növekvő duzzanat a gatyámon emlékeztetett, hogy inkább koncentráljam a figyelmemet, különben még a végén nekimegyünk az egyik korallzátonynak. Óvatosan át is kormányoztam a lagúnákat védő zátonyok egyik nyílásán járművünket és a kikötő felé vettem az irányt.
- Hölgyek, megérkeztünk! Ételt és hűsítőket találtok az udvarházban. A csomagjaitokat nyugodtan hagyjátok a hajón! Később is visszatérhetünk felvinni őket a dzsippel. Semmi szükség rá, hogy végigcipeljétek őket az úton.
Mindannyian helyeslően bólogattak és miután kikötöttem a hajót, kiugráltak a stégre és elindultak a közeli úton a főépület felé, ami úgy két kilométerre feküdt. Az utolsó száz métert a vulkáni kőzetfalba vájt lépcsőkön tettük meg.
Az épületet mediterrán stílusban emelték és akadálytalanul engedte át magán a hűsítő tengeri szellőt a vele sodródó virágillattal együtt.
Az ajtóban megállapodva hölgyvendégeim azonnal hajlékom központi csúcsa felé fordították figyelmüket. Innen, két-háromemeletnyi magasságból, tökéletes kilátás nyílt a tengerre, miközben a madarak a fejünk felett szelték az eget. A kültér szépsége azonban még csak nem is sejtette mindazt, ami odabenn várt ránk.
Ahogy beléptünk, vendégeimnek még a lélegzete is elállt. Bármerre fordultak, mindenhol volt mit nézni a márványpadlótól kezdve, a hatalmas tükör-falakon keresztül mindenig, ami csak szem-szájnak ingere.
A bárpult mögött nyíló hatalmas üvegajtókon keresztül eszményi kilátás nyílt az odakinn kialakított kis mesterséges tóra, aminek közepén két kis vulkánszerű képződmény volt kialakítva, melyeket bármikor tökéletesen élethű kitörésre lehetett bírni a ház automatikájával.
Az ajtón keresztül jó rálátás nyílt a trópusi erdőre és a végtelennek tetsző úszómedencére, ami innen nézve egybeolvadni látszott az óceánnal. Ezen kívül a hátsó kertet megtöltötték a kisebb medencék, mesterséges vízesések, kövekkel kirakott szökőkutak és lugasok.
A bárpult mellett nyílt a konyha olyan felszereléssel, amit bármely séf megirigyelt volna a világon és egy tizenöt fő számára is megfelelő méretű étkezőasztallal.
A nappalit egy boltív választotta el a ház többi részétől. A helyiséget a hatalmas, francia stílusú kandalló és a méretes üvegajtók sora uralta, amik tökéletes kilátást biztosítottak a medencékre és a szökőkutakra mögöttük az erdővel.
Mondanom se kell, a hölgyek teljesen le voltak nyűgözve, ahogy kutyafuttában körbevezettem őket. Trish még azt is megjegyezte, hogy eddig azt hitte, az ilyen házak csak a filmekben léteznek, Lindsey pedig kijelentette, hogy Ohióban semmi ilyesmit nem látott soha élete eddigi tizennyolc éve alatt.
Az épület másik szárnyában voltak a vendégszobák, mindegyik külön fürdőszobával, és a különböző szórakozási lehetőségeket biztosító helyiségek. A szárny végén volt egy spirális fa lépcső, ami a tetőkertbe vezetett, tökéletes kilátással a fő medencére és a teniszpályára.
Miután visszatértünk a bejárathoz, szembe álltam a hölgyekkel és elmosolyodtam.
- A következő hat hétben ez a hely épp annyira lesz a ti otthonotok is, mint az enyém. Szeretném, ha felfedeznétek és kiélveznétek minden lehetőséget. Az egyetlen helyiség, ahova engedély nélkül nem mehettek be, az az én hálószobám. Nos... mindenki beleegyezik?
Bólintás volt a válasz mindenki részéről.
- Annyi mindent szeretnék csinálni! Azt se tudom, mivel kezdjem – lelkendezett Trish, szikrázva az izgatottságtól. - Szeretném kipróbálni a játéktermet azzal a nagy billiárdasztallal meg minden mással, de szeretnék úszni is egyet abban a gyönyörű medencében. Jó lenne minigolfozni, filmet nézni, de kimenni a strandra is. Csodálatos lenne! - Szinte már a fellegekben járt álmodozás közben.
- Egy jó kis merülésben én is benne lennék a medencénél – csatlakozott Pamela. - Ez a nagy nedvesség odakint teljesen kitikkasztott.
- Akkor élvezni fogjátok a minden szobába külön beállítható klímarendszert – mosolyogtam rájuk. - Bármilyen hőmérsékletet be lehet állítani szinte azonnal 10 és 30 fok között. Használjátok nyugodtan!
- 10 fok? - hüledezett Devon. - Nem hiszem, hogy annyira alacsony hőmérséklet jól esne.
- Eduardo bátyám mindig 15 fokon tartja a hőmérsékletet a házában nyáron – jelentette ki Camille. - Mindig majd megfagyok ott. Az allergiája miatt viszont szüksége van rá. Valahányszor meglátogatom, mindig többet ücsörgök kinn, mint benn. Olyan, mintha egy hűtőházban lakna.
- A helyedben én is odakinn ücsörögnék – fintorgott Trish. - Az évnek ebben a szakában kifejezetten kellemes az idő San Diegóban, nem? Még abban se vagyok biztos, hogy szükség lenne egyáltalán légkondira.
- Én biztos vagyok benne, hogy még bőven van mit felfedezni ebben a házban – fordult felém Amy. - Nem mutattál meg nekünk mindent...
- Nem bizony – ráztam meg a fejem. - De idővel mindent látni fogtok. Érezzétek otthon magatokat és járjatok be mindent, amit csak kedvetek tartja. Az előbb említetteken kívül minden nyitva áll számotokra. Bár, ahogy így belegondolok, Louisa szobája is zárt terület. De nem is látok rá okot, miért akarnátok oda menni. Ő a szakácsunk és házvezetőnőnk és 76 éves.
Pamela érdeklődve körbenézett.
- A fickónak, akié a sztriptíz bár, ahol dolgozom, egy hasonló kastélya van. De csak hasonló. Ez a hely klasszisokkal jobb. Minden évben szokott rendezni nekünk ott bulikat. De, ahogy nézem, ez a ház sokkal nagyobb.

- És sokkal magával ragadóbb is – csivitelte Trish. Én pedig elmosolyodtam örömömben. Egyértelműen minden egyes vendégem elégedett volt a helyzettel. Különösen Trish. Úgy tűnt, lassan minden a helyére kerül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]