Laura csábítása 8. fejezet

Előzmény: Laura csábítása - Prológus

Közvetlen előzmény: Laura csábítása 7. fejezet

Írta: S. Anne Gardner

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2001.

****************************************************************

Még aznap este felhívtam a gyerekeket. Ismét élő kapcsolatot akartam kiépíteni velük, és ehhez kellett a napi beszélgetés. Elmondtam, hogy reggel értük megyek és sok érdekes dolgot fogunk csinálni. És megint elmondtam nekik, hogy mennyire hiányoztak és szeretem őket.

Utána Mark vette át a telefont. Megegyeztünk az időpontban, amikor mehetek a gyerekekért. Ő is szeretett volna velem találkozni a héten. Sok mindent meg kellett beszélnünk, ahogy mondta, és én egyetértettem. Egy pillanatra elhallgattunk. Utána jó éjszakát kívánt és ezzel vége is volt. Megegyeztünk, hogy az irodájában találkozunk, vagyis, ami valaha a mi irodánk volt, szerdán. A gyerekeimet akartam, és nem tudtam, Mark mit tervez. Ez valami olyasmi volt, amit muszáj volt megoldanunk.

Csak ültem a nappaliban és bámultam ki az ablakon a városra, amikor Charlie kijött a könyvtárszobából.

– Épp most beszéltem a designeremmel. Minden készen lesz, mire jöttök a gyerekekkel.

Elmosolyodtam és oda léptem hozzá.

– Nem muszáj ezt csinálnod, Charlie, de tényleg nagyon örülök, hogy megteszed. – Előre hajoltam és gyengéden szájon csókoltam őt, majd visszatértem az ablakhoz.

Utánam lépett, az ablakpárkányra támaszkodott és az arcomba bámult.

– Mi a baj?

Nem tudtam igazán szavakba önteni, mit érzek. Elég jól ismertem Markot. hogy tudjam, mi rejtőzik a szavai miatt. Küzdeni fog értem. Ha rá jön, mi van Charlie és köztem, búcsút mondhatok a gyerekeknek.

– Mark vissza akar kapni – mondtam ki végül. – Szerdán találkozunk, hogy beszéljünk a gyerekekről. Óvatosnak kell lennem, Charlie. Ismerem őt. Ha gyanítana bármit is rólunk, az ellehetetlenítene mindent köztünk a gyerekekkel.

Gyengéden átölelt

– Ez sosem történik meg. Megígérem. – Megcsókolta a halántékomat és szorosan magához ölelt. – Megígérem, hogy sosem veszíted el őket. – Elég meggyőző volt a hangja, hogy higgyek neki. Hinni akartam neki.

Abban egyeztünk meg, hogy egyedül megyek Ashley-ért és Josh-ért. Egy sofőr vitt el egy Rolls Royce-szal. Sarah behívott és kávéval kínált. Kedves volt, én pedig nem láttam okát, hogy még nehezebbé tegyem a dolgokat köztünk. Tudtam, ha egy kicsit is megkedvel és nem az ellenségének tekint, anélkül is segíthet nekem, hogy egyáltalán észrevenné. Talán még Markra is hathat.

Mark nem volt otthon aznap reggel. Egy váratlan üzleti megbeszélés szólította el.

A gyerekek imádták a kocsit. Elmentünk a bronxi állatkertbe, aztán megebédeltünk egy olasz étteremben és megnéztünk egy filmet.

Tökéletes nap volt. Utána vissza mentünk a lakásra és amikor oda értünk, teljesen lenyűgözte őket a látvány. Amikor kiléptünk a liftből, lassan sétáltak körbe és tátott szájjal végigmértek mindent.

Aztán megjelent Charlie. Úgy libbent be a szobába, mint egy lágy tavaszi szellő és a lelkesedése azonnal magával ragadta a gyerekeket. Imádták. Olyan könnyedén csevegett velük, hogy még engem is meglepett, amikor megmutatta nekik a szobájukat.

Utána Charlie-val visszamentünk a nappaliba. A gyerekeket lefoglalták a csodás szobák, amiket Charlie előkészített nekik.

– Hogy rendezted el ezt egy nap alatt? – kérdeztem lenyűgözve.

– Csak akarni kellett. És tudtam, hogy téged boldoggá tesz. Boldog vagy, igaz?

Mondanom se kellett, azonnal tudta.

Fürdőt készítettem a gyerekeknek, aztán lefektettem őket. Aznap, kimondhatom, végre igazán és teljesen boldog voltam.

***

Az én szobámat és Charliét egy ajtó kötötte össze. Épp öltöztem, amikor átjött.

– Csak jóéjt-csókot akartam adni. Semmi meglepetés – mondta és ajkait az enyémekre tapasztotta.

Mint mindig, a csóktól azonnal felébredt bennem a szenvedély. Egy csók sosem volt elég Charlie-tól. Már többet akartam. Végigcsókolta a nyakam, kezei pedig felfedezték a testemet. Pontosan tudta, hol kell megérintenie. Alig pár pillanat múlva más egymás testét simogatva csókolóztunk. Melleim kibuggyantak a ruha alól, hozzápréselődve drága testéhez.

Hirtelen kopogtatás szakított félbe minket.

– Mami? – hallottam Josh hangját.

A felismerés, mit is csinálok, olyan volt, mintha nyakon öntöttek volna egy lavór hideg vízzel. Gyorsan megigazítottam a ruhámat, de a szégyen az acomra volt írva.

– Azonnal megyek, kicsim.

Charlie-ra néztem, ő azonban már az ajtó felé tartott, át a saját szobájába. Én pedig odaléptem a kifelé nyíló ajtóra és beengedtem Josh-t.

– Mi történt, kisfiam?

Kicsit zavartan nézett rám, mire kinyögte.

– Velem maradsz, amíg elalszom?

Elmosolyodtam és visszakísértem a szobájába. Leültem az ágya mellé és átöleltem, hogy a karjaimban aludjon el.

Úgy egy óra múlva megnéztem Ashley-t is, aztán, amikor láttam, hogy békésen alszik, visszamentem a szobámba. Csak feküdtem az ágyon és bámultam a plafont, tervezgetve a következő napot. Nem engedhettem, hogy bármi is közénk álljon. Nem akartam elveszíteni őket. Még egyszer nem.

A Charlie szobája felé vezető ajtó nyílása térített magamhoz. Átjött, de lehunyt szemekkel talált. Egy ideig az ágyam mellett állt, majd visszasietett a szobájába. Csak néztem a csukott ajtót mögötte. Éreztem, hogy szívemet marja a félelem. Ha pedig félsz, már semmi sem biztos.

***

Együtt reggeliztünk és azt tervezgettük, mit csináljunk aznap. Hihetetlen volt a dolgokat ennek a két csodálatos apróságnak a szemét át látni. Ők mindent olyan nagyszerűnek láttak. A parkot, az utcákat, még azt is, ha csak ücsörgünk a padon és etetjük a galambokat.

Csodás napot töltöttük együtt és már azt is elterveztük, mit csinálunk a következő hétvégén. De ahogy eljött a késő délután, kezdtem elszomorodni. Hamarosan vissza kell vinnem őket. Napok telnek majd el, míg újra láthatom őket. Charlie megfogta a kezem és együttérzően megszorította. Meghívott minket egy cukrázdába, ahol állítólag a világ legjobb fagyiját készítik. Aztán haza vittük a gyerekeket.

A visszaút Manhattanbe csendben telt. Kilenc felé értünk vissza, és amikor kinyílt a liftajtó, azonnal az anyámat pillantottam meg a szoba közepén. Kitárta a karjait felém, én pedig belevetettem magam.

– Anya! Ó, anya! – csak ennyit tudtam mondani.

Charlie beszélt vele, amikor telefonált korábban, én pedig a gyerekekkel voltam elfoglalva. Ő adta meg a címet és hívta meg, hogy maradjon velünk. Órákig beszélgettünk. Olyan törékenynek tűnt! A szeme mindent elárult. Még azt is, amit nem akart kimondani. Öregnek tűnt. Megkérdezte, mihez akarok kezdeni. Tudtam, hogy Markra és Sarah-ra gondol.

Elmondtam, hogy pár nap múlva találkozni tervezünk és megpróbálunk megegyezni.

– Markkal mindig is annyira szerettétek egymást – révedt el. – Tudom, hogy még mindig szeret.

Charlie csak bámult a poharába, csendesen iszogatva. Látszólag nem is figyelt ránk, de tudtam, minden szót hall.

– Anya, én…

– Sarah kedves nő – szakított félbe –, de te még mindig a felesége vagy és a gyerekeknek mindkettőtökre szüksége van. – Egy percre elhallgatott. – Nincs annál fontosabb, mint hogy egy gyereknek mindkét szülője ott legyen.

– De anya! A dolgok megváltoztak.

– Igen, tudom – vágta rá. – Sarah. De Mark még mindig szeret téged.

– De én már nem szeretem őt – álltam fel és az ablakhoz léptem. Éreztem Charlie tekintetét magamon. Tudtam, hogy vár, és én éreztem a szinte már égető foltot a hátamon, ahol a tekintete ért.

Anyám mellettem állt, csendbe burkolózva. Rám nézett, aztán halkan megszólalt.

– Mark majdnem beleőrült a bánatba. Csak a gyerekek tartották benne a lelket. Amikor megismerkedett Sarah-val, nem hibáztattam. Magányos volt. Amikor egyszer elhozta, hogy találkozzon a gyerekekkel, azt mondta nekem, hogy szereti őt, amennyire csak képes rá, de a szíve mindig a tiéd marad.

Lehunytam a szemem és egy könnycsepp gördült ra az arcomon.

– Ne sírj, Laura! – nézett rám értetlenül. – Tudom, hogy még mindig szeret.

Nem értette, én pedig nem tudtam elmondani neki. Hallottam, hogy Charlie kimegy a szobából. Aznap este nem jött át a szobámba, én pedig nem kerestem őt. Amikor felébredtem, egy üzenetet találtam a párnámon: “Találkozunk ebédnél. C”

Anyával együtt reggeliztünk. Apáról beszélgettünk és hogy hogyan ment el. Azt szerette volna, ha hozzá költözöm, amíg nem találom ki, mi legyen.

– Én itt maradok Charlie-val. – Nem bírtam a szemébe nézni. – Így közelebb lehetek a gyerekekhez.

Tudtam, hogy ő is szeretné, ha közelebb lennék hozzá.

– Néha eljössz hozzám egy kis időre?

Gyengéden átöleltem őt.

– Persze, anya. Rád is szükségem van.  Csak… el kell ezt rendeznem Markkal, és ott van Charlie is…

– Mi van Charlie-val? – szakított félbe. – Biztos vagyok benne, hogy megérti, hogy visszatérsz az életedhez.

Felálltam és próbáltam megmagyarázni a szavaimat.

– Neki is gondjai vannak, anya. Egy életnek tűnt, amíg csak ketten voltunk, egymásra utalva. – Valahogy meg kellett értetnem vele. – Nem hagyhatom csak így itt. Kötődünk egymáshoz, és senki nem érti meg, min mentünk együtt keresztül. Egyedül voltunk, anya, csak mi voltunk egymásnak.

– De már nem vagytok egyedül – próbált megnyugtatni. – Itt vannak azok, akiknek szüksége van a szeretetedre. Nem veszíthetünk el megint. – Átölelt és sírva fakadt.

Charlie nem jött haza ebédre. Mintha teljesen eltűnt volna. Akkor csinált így, amikor nagyon szomorú volt.

Lefeküdtem, de nem tudtam aludni. Csak forgolódtam. Végül úgy döntöttem, felkelek és lementem a nappaliba. Hol lehet Charlie?

A sötétségben megpillantottam a sziluettjét az erkélyre nyíló üvegajtónál. Odakint állt, majd hirtelen megfordult és rám nézett az üvegajtón át. Bejött, elsétált mellettem és megállt a kandallónál. A hátát mutatta felém, de láttam, hogy dühös. Utáltam, amikor ezt csinálja.

A vállára tettem a kezem és magam felé fordítottam. Megérintettem az arcát és gyengéden megsimogattam. Mondani akart valamit, de a mutatóujjam a szájára tettem. Közelebb léptem hozzá és ajkaim az övéihez nyomtam.

– Sajnálom – suttogtam.

Szinte azonnal reagált. Kezei a combomon nyugodtak és viszonozta a csókot, magához húzva engem. Aztán zaj ütötte meg a fülemet. Mindketten arra fordultunk és anyát pillantottam meg megrökönyödve minket bámulni.

Tettem egy lépést felé, de megdermedtem, amikor ő hátrálni kezdett. Charlie mellém állt és a kezembe csúsztatta az övét, hogy erőt adjon. Remegni kezdtem.

– Anya…

Felénk indult, de végig Charlie-ra nézett.

– Ezt te tetted vele. Milyen beteges játékot űzöl a lányommal? – Charlie csendben maradt, anya viszont egyre hangosabban üvöltött. – A te hibád. Az én lányom normális.

– Anya! Kérlek.

Rám se nézett, miközben folytatta.

– Mindig is gyenge volt, akárcsak az apja. Könnyen irányítható. Te pedig kihasználtad ezt.

Charlie elengedte a kezem. A gyomrom összeszorúlt. Anya végre rám nézett.

– Elmegyünk. Nem maradhatsz itt. Laura, ez nem normális. Ez nem te vagy. Hát nem látod? – rázott meg.

Elhúzódtam és hátat fordítottam neki. Hallottam a remegést a hangomban, ahogy megszólaltam.

– Nem mehetek, anya. Képtelen vagyok rá.

Csönd telepedett ránk. Csak egymásra bámultunk. Végül Charlie törte meg a csendet.

– Mrs. Wallis… – de anya nem engedte, hogy befejezze.

– Nem akarok semmit se hallani. Megrontottad a lányomat – köpte.

Charlie nem szólt semmit, de nekem muszáj volt.

– Nem, anya. Ez az én döntésem volt.

Megrökönyödve nézett rám.

– Ezt nem hiszem el – rázta a fejét. – Ha apád élne, tudná, hogy kezelje ezt. Én nem. – Azzal leroskadt a kanapéra. – Ő sosem támogatná ezt, te is tudod. – Rám emelte a tekintetét. – Mi lesz a gyerekekkel? Szerinted Mark megengedi, hogy ide jöjjenek? – Felállt és ismét megpróbált meggyőzni. – Össze vagy zavarodva. Ami ott történt, nem rombolhatja le az egész életedet. Menjünk! Marknak sosem kell megtudnia. Senkinek nem kell megtudnia.

– Anya, én szeretem Charlie-t – suttogtam.

Alig hogy befejeztem, már éreztem is a kezét az arcomon, megint meg akart ütni, de a keze megállt félúton. Charlie közöttünk állt.

– Elég! – szűrte a fogai között.

– Bárcsak sose jöttél volna vissza! Jobb lett volna, ha meghalsz – mondta anya és elhagyta a szobát.

Csak álltam ott és bámultam a semmit. A rámtörő hányinger szinte már folytogatott.

– Rosszul vagyok, Charlie. – Mintha a vér kiszökött volna az arcomból.

Charlie a fürdőszobába sietett velem. Alig értünk oda, rögtön hányni kezdtem. Annyira erősen tört rám a kényszer, hogy minden tagom remegett. Charli mellettem térdelt és szilárdan tartott. Fogott egy törölközőt, hideg vízbe mártotta és letörölte az arcomat. Magához ölelt és a csempézett falnak dőltünk. A hajamat simogatta, amíg zokogtam. Megcsókolta a homlokomat, majd az állam alá nyúlt és felemelte, hogy a szemembe nézzen, majd hosszan csókolta a halántékomat. Nem tudom, mennyi ideig lehettünk ott, mielőtt Charlie visszakísért az ágyhoz.

Amikor reggel felébredtem, anya már elment.

Folytatása következik!