Testvérháború III. rész 2. fejezet

Előzmény: Testvérháború - Prológus
Közvetlen előzmény: Testvérháború III. rész 1. fejezet

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének ideje: 1997

*****************************************************************

Másnap, New York, Egyesült Államok

Katie a nappaliban ült Richard és Francine társaságában. William csendesen ült az ölében.

– Gondolkoztam – mondta lassan. – Visszamegyek az iskolába. – Csinálni akart valamit ahelyett, hogy csak rágódik azon, ami Frances-szel történt-

Richard elégedetten elmosolyodott és előre dőlt.

– Remek ötlet. Mikor szeretnéd kezdeni?

Katie felsóhajtott.

– Amilyen hamar csak lehet. Rájöttem, hogy sosem tettem a tanulmányaimat az első helyre. Frances támogatott volna, de én vele akartam maradni. Aztán meg jött William és nem tehettem – merült a gondolataiba.

– Értem – csatlakozott Francine is a beszélgetéshez. – Tudod, Frances elég nagy összeget hagyott nektek hátra. Szerintem nagyon boldog lesz, ha megtudja, hogy annak egy részét a tanulmányaidra fordítod. – Williamre nézett és elmosolyodott. – És mit akarsz csinálni ezzel a kis puskagolyóval? – kapta fel a kisfiút. A Puskagolyó név azóta ragadt rá Williamre, hogy először járni kezdett. Jobban mondva, szaladni. Először kilenc hónaposan tett meg két métert Katie és Frances között, de az utolsó pár lépést olyan sebességgel és magabiztossággal, ami mindenkit meglepett.

Katie szeretetteljesen nézett rájuk. Neki nem volt saját családja, és mindig is úgy érezte, ők töltik be ezt a szerepet az életében. Ők a kezdetektől fogva elfogadták őt, amikor találkozott és beleszeretett Frances-be. Ez az elfogadás és szeretet pedig csak nőtt, amikor látták, milyen boldogok ők együtt. Örültek, hogy ő végre megállapodásra tudta késztetni a lányukat. Kezdték azt hinni, hogy miközben nőt nőre cserélt az ágyában, Frances végig csak őt kereste.

– Majd megoldom – mondta. – Neki is nagy tapasztalat lesz, és amilyen okos, nem fog problémát okozni.

– Helyes – bólintott Richard. – Amúgy, elhoztam a csekkfüzetet is. – Elgondolkodott egy pillanatra. – Katie! Mikor láttad utoljára Frances-t?

Katie lesütötte a tekintetét, majd ismét felnézett Richardra.

– Csütörtök éjszaka… itt aludt. Miért? – próbálta megakadályozni hangja remegését. Richard viszont úgy olvasott benne, mint egy nyitott könyvben.

– Nem tudom… Azt hiszem, csak kíváncsi voltam. Az volt az utolsó alkalom?

Katie azonnal értette, mire gondol.

– Oui – hajtotta le a fejét.

Richard lehajtotta a fejét.

– Tudod, hogy úgy szeretlek, mintha a lányom lennél. Te igazán boldoggá tetted őt – nézett a lány szemébe. – Teljes szívemből remélem, rendbe jönnek még a dolgok.

– Köszönöm – mosolyodott el halványan Katie, és csak nehezen tudta visszatartani a könnyeit. Többet sírt az elmúlt hónapban, mint a szülei elvesztésekor tizenöt éves korában.

– Te is olyan vagy, mintha az apám lennél, Richard – válaszolta remegő hangon és könny szökött a szemébe. – Már unom a sírást – törölte meg a szemét. – Muszáj kezdenem valamit magammal.

A férfi egyetértően bólintott.

Folytatása következik!