Ez a történet a Kocsma-sorozatom (Búfelejtő; Új barátságok, új kihívások; Meló; Inferno; Látogatás az Infernóban) újabb eleme, de utalásokat tartalmaz a Nyaralás című történetre is, viszont továbbra is törekszem arra, hogy a lényeg előzetes ismeretek nélkül is érthető legyen. (Bár a karaktereket jobb, ha ismeritek.)
*********************************************************************************
Lassú,
szinte már mérnöki pontossággal kimért precíz mozdulattal a
számhoz emeltem a poharamat, finoman emelve, és vártam, hogy a
hűsítő sör ismét az ajkaimhoz érjen. És csak vártam... és
vártam, egyre tovább emelve a poharat, de semmi.
Váratlanul
diszkrét krákogás térített magamhoz, tekintetem pedig a
mellettem ücsörgő Sorinára rebbent.
-
Ugye tudod, hogy ezt már harmadjára játszod el? - mondta komoly
hangon de éreztem, ahogy szavai mögött ott bujkál a vidám
mosoly.
-
De mit?
Nem
volt szükség rá, hogy megválaszolja kérdésemet, mert ahogy
követtem tekintetét, rögtön észrevettem problémám mibenlétét.
Nevezetesen a poharam tartalmát... ami nem létezett. És akkor már
be is ugrott az előző két eset, amikor néhány perce a számhoz
emeltem a már rég kiürült poharamat, változatosan vidám
reakciókat csalva elő barátnőmből.
-
Megértem, ha ideges vagy - folytatta Sorina, még mindig a komolyság
és a mosoly között egyensúlyozva. - Elvégre nem minden nap nyit
meg az ember egy ilyen helyet.
Ismét
követtem tekintetét, ahogy végighordozta azt a minket körbevevő
helyiségen. Az Inferno teljesen készen állt. Minden a helyén
volt. Minden asztal, minden terítő, minden egyes apró díszítő
elem. A lámpákban frissen vett égők, a lejátszóba bekészítve
a zene. Már csak egy dolog hiányzott. Bár egy nagyon lényeges
dolog. Nevezetesen a vendégek.
De
hamarosan azok is lesznek. Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan elrepült a
nyár. A legutóbb, amikor itt jártam Sorinával, hogy megmutassam
neki a helyet, ahol majd fotóznia kell a nyitó bulin, úgy
tetszett, mintha még egy fél élet választott volna el minket az
ősz kezdetére tervezett megnyitótól. Akkor még élveztük a
nyarat, ment a lazulás, pihenés, semmivel se törődés, most
meg...
-
Nem vagyok ideges - tettem le a poharam a bárpultra. - Csak egy
kicsit elgondolkoztam.
-
Hm? - nézett rám, miközben háttal fordult a pultnak a bárszéken,
az ízlésesen kialakított falapra könyökölt és hátra vetette
hosszú, vörös haját és keresztbe tette szűk farmerbe bújtatott
lábait.
-
Semmi, semmi - ráztam meg a fejem. - Csak hamarosan kezdődik a
félév, én meg már most utálom az egyetemet.
-
Miért is? Legalább stírölheted a csini csajokat - ült ki egy
huncut mosoly az arcára.
-
Anélkül meg is őrülnék - kacagtam fel. - Legalább valami jó
legyen benne!
Sorina
rosszallóan ingatta a fejét, de egyre szélesebbre húzódó
mosolya elárulta, tökéletesen érti a tréfám.
-
Amellett meg - próbáltam másfelé terelni a szót - vége a
nyárnak, megint a hétnek minimum öt napjára Pesthez leszek kötve,
és ez a nyomorult térdfájás még mindig épp csak múlóban van.
A
lábamra csaptam és elfintorodtam. De aztán a keresetű
arckifejezés hamar tovaszállt, amikor felidéztem a fájdalom
eredetét. Azt a hajóutat, amire a drága hugicám jóvoltából
eljuthattam, és bár, a tengeri levegőtől, vagy a fene tudja
mitől, már szinte az első naptól kezdve olyan merev lett a
térdem, mintha az egész lábam fából lenne, és emiatt
gyakorlatilag semmi nem jött össze, amit terveztem, mégis szép
emlékeket idézett. Na és persze jó csajokban sem volt azért
hiány.
-
Ne hagyd, hogy megtévesszen! - szakította félbe gondolataimat
Pultoska hangja, miközben, jó vendéglátóhoz illően felmérve
igényeimet, újra töltötte poharamat. - Teljesen be van gazolva -
vigyorgott rám.
-
Fogd be! - morogtam és ujjaimat a pohár köré fontam. - Különben
is, nekem miért kellene izgulnom? Én már megtettem a magam dolgát.
Teleszórtam az egyetemet a hirdetőlapokkal, beszéltem, akivel
tudtam, elővettem a legjobb sármomat... - Gondolataimban közben
felidéződött, ahogy a "sármommal" ami leginkább ostoba
bájolgásnak hatott és majd lesült közben a bőr a képemről,
igyekeztem elbűvölni pár vihogó lánykát. - Most már rajtatok a
sor - rejtettem a sörömbe zavaromat. - Most már nektek kell
halálra güriznetek magatokat - néztem a friss profilú bá büszke
"tulajáról" a mellettem ülő, partifotóssá avanzsált
barátnőmre.
-
Lesz itt munka bőven, az biztos - mosolygott Pultoska, szinte már
reflexszerűen törölgetve egy poharat. Ha nem tudnám, már ebből
rájönnék a foglalkozására.
-
Hé! - szakította félbe beszélgetésünket egy a személyzeti
szoba felől érkező, bizonytalan hang. - Biztos vagy benne, hogy ez
jó ötlet?
-
Nyugi van, Hugi! Beleférsz te abba. Ennyire még te sem vagy kövér
- kiáltottam. Bár tudtam, hogy szavain nem nekem szólnak, hanem
Pultoskának, aki beszerezte a munkaruhát, amit tesókám épp most
próbált fel, de nem hagyhattam ki egy ilyen beszólást. Tudom,
gonosz vagyok, de legalább kárpótolom magam, hogy neki van olyan
bomba alakja a sokmillió vonzó tulajdonsága mellé, nem nekem.
-
Semmi baj - válaszolta Pultoska is, miután küldött felém egy
gyilkos pillantást. - Gyere csak ki! Hadd nézzünk!
Hugi
gondolkozott pár pillanatig, majd bizonytalan léptekkel kijött a
kis személyzeti szobából. Egy pillanatra még nekem is elállt a
szavam, pedig, jó testvérhez méltóan, a saját húgomra soha nem
izgulnék rá. Pultoska viszont kitűnően választott. Az alul, a
boka körül mise bőven lifegő, majd gyorsan elvékonyodó nadrág
és a szűk egyenfelső tökéletesen kidomborította Hugi mesébe
illően karcsú, de mégis sportos alakját. A fekete alapon
ízlésesen itt-ott elhelyezett vörös csíkok és az azonos színű
gallér a fekete magassarkú bokacsizmával együtt pedig mesterien
illett viselőjéhez. A felül kigombolva hagyott néhány gomb pedig
a pólón, ha tulajdonképpen az ég egy adta világon semmit nem is
mutatott a ruha alatt rejtőző testből, méginkább növelte a
vadító hatást.
Legszívesebben
füttyentettem volna egyet, de ebben kevésbé az akadályozott meg,
hogy erre biológiailag képtelen vagyok, inkább az, hogy azért
ennyire már én sem bántanám a saját húgomat. De pár kisebb
cikizés azért lehetett még a tarsolyomban így is.
-
Nem tudom, mi a baj. Nagyszerűen festesz - mondta kedvesen Pultoska.
-
Biztos? - nézett végig magán Hugi. - Hülyén érzem magam.
Nevetségesen nézek ki ebben a göncben.
-
Dehogy nevetségesen - tiltakozott a főnöke. - Inkább szexin.
-
Jaja. Ragadnak majd a nők, mint a legyek a légypapírra -
kacsintottam a húgomra, a Tankcsapda nagysikerű számát idézve. -
Ahogy a nagy könyvben meg van írva.
-
Fogd be, Lufi! - vágott hozzám egy törlőrongyot, de láttam, neki
is inkább mosolyra húzódik a szája. - Akkor te miért nem ilyet
veszel fel? - nézett most Pultoskára, aki ugyanolyan, bár kissé
bővebb ruhát viselt.
-
Mert nekem nincs olyan jó alakom, mint neked - mosolygott a másik
lány, én pedig a sörömbe folytottam egy morgást. Egyértelműen
a húgom önérzetére akart hatni, hiszen neki sem volt oka
panaszra. Ha arról lenne szó, őt se dobnák ki egy bikinis
szépségversenyről.
-
Tényleg csinos vagy - szállt be Sorina is. - Biztos nagy sikered
lesz. Igaz, B? - bökött oldalba.
-
Igen, igen. Persze. - Bár gunyorosnak szántam a megjegyzést, Hugi
érezte a rám gyakorolt hatását is és visszafogott mosoly ült ki
az arcára. - Na de én megyek is - tápászkodtam fel. - Hagylak
titeket készülődni a nagy estére.
-
Mert? Te hova mégy? - kérdezte Pultoska.
-
Nem tudom - vontam vállat. - De ide nem, az biztos. Ne érts félre,
ha lenyugszik a kezdeti zsongás, kimse tudsz rúgni majd innen, de a
bulik nem az én világom.
-
Ugyan már! Élvezni fogod - győzködött. - Jelmezbálra
gondoltunk. Bizgos lesz majd jópár csinos ápilónéni, akikkel
megvizsgáltathatod magad - kacsintott.
-
Azzal nem járnál jól - nevettem. - Akkor végig csak
vizsgálódnánk, én meg munkába lendülnék, mint kos
ambirkanyájban.
-
Oké - nevetett Sorina. - Akkor te leszel a tenyészkos, mi meg a
birkaháremed.
Erre
a másik két lány is felnevetett és helyeselve csatlakoztak a
huncutkodáshoz, rögtön tervezgetve, mekkora is legyen a kosjelmez
legfontosabb testrésze.
-
Jó, jó, feladom - emeltem fel a kezeimet megadóan, miközben rám
is átragadt a nevetés. - Meggyőztetek. De nagyobb háremet akarok
- incselkedtem.
-
Oké. Jó ötlet - villanyozódott fel Hugi is. - Megmondjuk
mindenkinek, hogy Brigi a buli királya és bárkin szabadon
élvezkedhet.
Nem
tudtam eldönteni, mosolyát elnézve, mennyire viccel és mennyire
gondolja komolyan, bár, az én himbi-limbimet elnézve, ami csak a
hipotetikus kosjelmezen létezik, egy ilyen bulin poénnak nem is
rossz.
-
Benne vagyok - kacagtam. - De hozzád hozzád nem érek - erőltettem
komoly kifejezést az arcomra, miközben a húgomra mutattam.
-
Miért? Te mondtad, hogy ragadnak majd rám a csajok.
Próbált
megilletődött arcot vágni, de hamar elnevetge magát.
-
Nem baj - legyintett Pultoska. - Majd ő lesz a fekete bárány.
Erre
mind a négyen ismét felnevettünk. Az egész má eldöntött tény
volt. Ha nem ismerném őket jobban, azt hinném, előre így
tervezték. Bár... kitelne tőlük.
-
Hajaj! - csóváltam a fejem, miközben még mindig rázott a
nevetés. - Mikre rá nem vesztek, ti nők.
De
egyáltalán nem bántam, hogy rávettek. Sőt, gondolataim má a
buli körül jártak. Mégsem lesz ez olyan rossz szórakozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése