Közvetlen előzmény: Testvérháború II. rész 8. fejezet
Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének ideje: 1997
*****************************************************************
Újabb hét telt el és Frances a franciaországi utat tervezgette. Már le is volt foglalva a jegye másnapra. Az utóbbi hetet vásárlással töltötte. Új ruhákat és más holmikat szerzett be. Elment a bankba is, hogy nyisson egy számlát Katie és William nevére.
Az asztalának dőlt és a régi aktákat vizsgálgatta. Feljegyzett pár megjegyzést magának, miközben rádöbbent, minél többet dolgozik, annál kevesebbet gondol a magánéleti problémáira.
Nem beszélt Katie-nek a terveiről. Kiment a fejéből. Majd ha ma este elmegy meglátogatni Williamet, megemlíti. Elrendezte a fájlokat, aztán felállt. A fogashoz lépett és felvette a blézerét, majd kilépett az irodából, jó éjszakát kívánt Lucy-nak, aki cserébe jó utat neki.
Ahogy beült a kocsiba, rögtön maximális hangerőre tekerte a rádiót. Szerette ezt csinálni, ha ideges. Mintha a zene kitöltötte volna a bensőjét és minden mást kiszorított volna. Csak száguldott a városban és énekelte a dalokat. Aztán leparkolt, vett egy mély levegőt, lehunyta a szemét és igyekezett megnyugodni.
Aztán kiszállt a kocsiból és odalépett az ajtóhoz, hogy becsöngessen. Nem akart csak úgy benyitni. Aztán kinyílt az ajtó és Frances vett egy nagy levegőt Katie meglepett arcára nézve. Gyönyörűbb volt, mint valaha. Végigmérte a lány testét, amit csak egy köntös takart, amit pont tőle kapott egyik karácsonyra. Frances érezte, hogy testét elönti a vágy és a lábai elgyengülnek.
Katie a szemébe nézett, amikor Frances végül felemelte a tekintetét. Nagyon is jól tudta, hogy a másik nő őt méregeti. Meglepődött a váratlan látogatástól.
– Helló – mondta remegő hangon.
– Bejöhetek? – mosolygott Frances zavartan. Katie intett neki, hogy lépjen be. – Beszélni szeretnék veled és Williammel. Fenn van még?
– Igen. Fenn van – merengett Katie a másik nő szavain és bevezette a nappaliba. William már pizsamában ücsörgött a tévé előtt és mesét nézett. – Azt hiszem, feltünt neki, hogy már nem laksz itt – nézett Frances-re.
A másik nő visszanézett rá. Nagyon is akart volna itt élni, de nem mondott semmit, csak bólintott.
– Okos fiú – suttogta, majd ellágyult vonásokkal a fiára nézett. – Szia, William.
A szomorúság eltűnt a hangjából, ahogy letérdelt.
A kisfiú rá nézett és arcán rögtön az örömteli mosoly terült szét, ahogy felpattant és Frances nyakába vetette magát.
– Di! – kiáltotta és szorosan átölelte a nő nyakát.
Franves boldogan felnevetett. Katie-nek nagyon hiányoztak ezek a kis jelenetek. Összevonta a szemöldökét és igyekezett visszatartani a könnyeit.
– Nagyon hiányzol neki. Mindig rólad kérdezget. – És még gondolatban hozzátette: Ha tudnád, nekem mennyire hiányzol…!
Frances rá nézett.
– Beszélnünk kell – állt fel Williammel a karjaiban és leült a kanapéra. Amikor Katie is letelepedett, hozzákezdett: – Holnap elutazom Franciaországba.
Katie vett egy mély levegőt. Erős fájdalom hasított belé.
– Hogy? De… mi lesz Williammel? Miért… – elcsuklott a hangja. “És mi lesz velem?”
Frances hátra dőlt és nyelt egy nagyot. William ránézett szomorú arcocskával. Talán megértette, miről is van szó. Frances magához szorította őt.
– Sosem hagynám el őt. Minden nap hallatok magamról és tudni fogja, mindig az eszemben jár és szeretem őt. Bízom benne, hogy te sem engeded, hogy elfelejtsen.
Katie némán bólintott.
– Mit csinálsz Franciaországban?
Frances-nek nem volt kötelessége válaszolni. Többé már nem voltak egy pár.
– Megnézem a bor-üzletünket – vont vállat a nő. – Kicsit jobban szeretném megismerni.
Hosszan bámultak egymásra, majd Katie Williamre nézett.
– Elaludt – suttogta.
Frances mosolyogva lenézett rá,
– Felvihetem lefektetni?
Katie visszamosolygott rá és bólintott. Aztán követte Frances-t fel a lépcsőn William szobájáig. Frances óvatosan lefektette a kisfiút és szeretetteljesen nézte őt. William mocorgott egy kicsit, majd békésen elszenteredett.
Frances Katie felé fordult és a tekintetük találkozott.
– Nagyon hiányzol – suttogta, a könnyeivel küzdve és megérintette Katie vállát, aztán feljebb siklott nyakára, arcára és sejmes hajára.
Katie vett egy mély levegőt.
– Én is… te is hiányzol nekem.
Engedte, hogy Frances magához húzza és a teste elgyengült a vágytól. Hirtelen eszébe villant, hogy Frances akár csak pár perce is Syrah karjaiban lehetett.
– Nem lehet – húzódott el és kisétált a szobából. Felnyögött, amikor Frances megragadta a könyökét és visszafordította.
– Akarlak – ölelte magához a nő. Érezte, hogy Katie kezdi feladni és elgyengül a karjaiban.
Ajkaik találkozta és Frances egész teste beleremegett. Áttolta a nyelvét Katie szájába és gyengéden simogatta az övét. A lány átkarolta a nyakát. Annyira hiányzott neki Frances közelsége!
Frances fölé hajolt és könnyedén felkapta. Ajkaik még mindig egymásra tapadtak. Átmentek a saját szobájukba és lefektette Katie-t az ágyra, miközben fölé hajolt. Szétnyitotta a felesége köntösét és a melleit kezdte simogatni. Katie felnyögött. Olyan régóta vágyott már erre! És a gondolat, hogy talán ez lesz az utolsó alkalom, még jobban elgyengítoette. Frances felnyögött és lerángatta a ruháit. Élvezte magán Katie tekintetét. Aztán mellé feküdt és mélyen a szemébe nézett.
Katie gyengéden simogatta Frances erős vállait, szemeik pedig közben folyamatosan egymásra meredtek. Katie a hátára lökte a feleségét, Frances pedig szomorú mosollyal az arcán figyelte őt, miközben könny szökött a szemébe. Katie gyengéden megcsókolta őt, majd végigcsókolta a mellkasát, áthaladt a mellei között, elidőzve a mellbimbóin. Hallotta, ahogy Frances nyöszöröd és érezte, ahogy a kezei a hajába túlrnak.
Frances hangosan nyögdécselt, ahogy Katie a mellbimbóit szopogatta. Lenézett rá, ahogy a lány lejjebb mozdult és a combjai közé térdelt. Megborzongott a teste a lány ajkainak érintésére. A pulzusa az egekben szárnyalt és a csiklója majd szétrobbant Katie nyelvének érintésétől.
Katie is hangosan felnyögött. Valahányszor Frances-szel szeretkezett, mindig elvesztette a kontrollt. Most is azon kapta magát, hogy saját ágyékát is a matrachoz préseli. A szenvedély elárasztotta a testét. Felnyögött, ahogy Frances teste megfeszült és nedvei az ő arcára fröccsentek. A felesége combján nyugtatta a fejét és amikor Frances nagy sokára erőt vett magán és felkönyökölt, hogy lenézzen rá, Katie látta a könnyet a szemében.
– Gyere ide! – suttogta Frances fátyolos hangon és a karjaiba vonta Katie-t. – Sosem szűnök meg szeretni téged – szorította magához a lányt.
Katie a szemébe nézett.
– Ez a búcsú – suttogta.
Frances a nyaka hajlatába temette az arcát és némán zokogott, miközben Katie átölelte őt és gyengéden megcsókolta.
Katie ujjai beletúrtak Frances hajába és felsóhajtott, ahogy a nő végigcsókolta testének minden porcikáját.
– Szeretlek – motyogta Frances két csók között. – Nem tudom, képes lennék-e élni nélküled.
Katie csak hallgatta ezeket a szavakat. Még az is átfutott az agyán, hogy visszahívja Frances-t, de aztán eszébe jutott Syrah. És még hány másik lehet? Hány másik nő? De ezek a gondolatok tovaszálltak Frances forró ajkainak érintésére.
Frances nyelve mélyebbre hatolt benne, kitöltve barlangját. Érezte, hogy Katie kezdi elveszíteni az önuralmát, és ekkor a lány fel is sikoltott, elterülve az ágyon. A teste megfeszült és hevesen remegett.
Frances nem tudott betelni a látvánnyal, ahogy Katie felsikoltott a rátörő orgazmustól. Aztán magához rántotta Frances-t és szorosan a karjaiba zárta.
– Katie… Ó, Katie, annyira szeretlek – suttogta a nő.
Katie szorosan magához ölelte őt és képtelen volt válaszolni. Levegőt is alig kapott. A szemei lecsukódtak és az ismerős forróság érzése elárasztotta a testét.
Az éjszaka hátralevő részét egymás karjaiban töltötték.
***
– Richard – szólalt meg Francine a férfi háta mögött. A közös ágyukban feküdtek, közel az elalváshoz.
– Igen? – motyogta a férfi.
Francine egy pillanatig csendben maradt.
– Szomorú vagyok – mindenki tudta, mennyire megviseli a lánya boldogtalansága. Mindent elkövettek, hogy mosolyt csaljanak az arcára, de erre csak a férje volt képes, aki most szintén maga alatt volt.
– Én is – válaszolta Richard.
– A gyerekeink úgy veszekszenek, mintha gyűlölnék egymást. A fiunk a lányunk párjába szerelmes és utálja a lányunkat, mintha ő tehetne a boldogtalanságáról. Mi jöhet még? – sóhajtott Francine fáradtan.
Richard felé fordult és magához ölelte a feleségét.
– Minden rendben lesz, Francine. A lányaink túlságosan szeretik egymást ahhoz, hogy örökre külön váljanak.
Francine is átölelte a férjét.
– Isten adja, hogy igazad legyen!
Vége a II. résznek
******************************************************************************
Ha eljutottál idáig, remélem, kialakult benned egy vélemény a történetről. Hálás lennék, ha ezt megosztanád velem, kommentben, vagy a címre kattintva elérhető kérdőív segítségével. Utóbbi használatához az útmutató itt található. A válaszok ez esetben az egész II. részre vonatkoznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése