Előzmény: Megnyitó 1. rész
*******************************************************************
A
zene hangos dübörgése betöltötte a teret. Mintha az egész
világmindenség rázkódott volna. A basszus ütemére remegtek a
falak, a padló... és mintha még a szívem is azzal szinkronban
kezdett volna verni. Vagy csak képzeltem?
Ilyenkor
győződök meg róla mindig, nem ok nélkül utálom a bulikat. Sok
ember, összezsúfolódva egy relatíve kis helyen, kiabálás,
sikongatás, ugrálás, lökdösődés, amit pár üveg pia után
azért még ki lehetne bírni, de mellé még az a mindent átható
zene is, amit csak úgy tudsz "kikapcsolni", ha kimégy az
épületből... Ilyenkor szoktak antiszociálisnak titulálni, pedig
egyszerűen csak jobban szeretem a csendet, ha csak néhány ember
vesz körül és ha én válogathatom meg, kiket engedek be az intim
szférámba, és nem tolakodik be tucatnyi üvöltöző, sikongató
részeg.
Vettem
egy mély levegőt és sóhajtottam egy nagyot, aztán végignéztem
magamon. Azt hittem, csak viccelnek ezzel a kosjelmezzel, de már
kezdtem azt hinni, az egészet előre eltervezték, engem meg ügyesen
tőrbe csaltak. Amikor megérkeztem, már tartott is a banzáj, bár
messze nem voltak annyian, mint ahány emberre számítani lehetett.
Pultoska gyorsan elkapott és betuszkolt a személyzeti szobába,
mondván, hogy ott vár a jelmezem. Köpni-nyelni nem tudtam, ahogy
magamra aggattam a mesterien kialakított ruhát. Igazából nem volt
egy nagy was ist das. Ha azt mondanák, egy jól varró haverral
dobták össze a délután, nem tudtam volna belekötni. Egy fehér
nadrág és egy ugyanolyan hosszú ujjú póló volt az egész, amire
viszont olyan gonddal varrták rá a vattaszerű anyagot, hogy még a
tapintásából is csak nehezen lehetett rájönni, nem igazi gyapjú.
Ahogy belebújtam és felvettem mellé a pataszerűre átalakított
cipőt, mintha tényleg egy emberfejű birkává válltam volna. És
akkor még ehhez jött a pólóra varrt kapucni, rajta a két
kunkorodó gumi szarvval. Még egy csinos kolompot is kaptam a
nyakamba. Azt hittem, lemegyek hídba, amikor megláttam.
Az
egyetlen "hiba" a jelmezen csak a nadrág elülső részén
volt található. Nevezetesen az a majd húsz centis gumidarab, ami a
tenyészkos első számú testrészeként meredezett előre. Életemben
nem láttam még felizgult kost, szóval fogalmam sincs, hogy néz
ki, de mérget mernék venni rá, hogy nem így.
Ez
persze sokat nem számít. A lényeg a poén. De lesül a bőr a
képemről, ha nekem ezzel a himbálódzó micsodával a két lábam
között kell kimennem az emberek közé, akiknek a nagy részével
ráadásul nap mint nap összefuthatok. De volt más választásom?
A
hangokból ítélve a hely már dugig megtelt, én meg csak álltam
ott, az ajtó belső oldalán. Kezem unos untalan a kilincsért
nyúlt, de aztán mindig megtorpant és leereszkedett. Éreztem,
ahogy a szívem dübörög a mellkasomban, és nem tudtam lépni.
-
Hé, B! Kész vagy már? - hallottam kintről Pultoska hangját.
Először
kinyitottam a szám, hogy visszakiáltsak, sztornó az egész, inkább
visszaöltözök, én ebben ki nem megyek, de aztán csak vettem egy
mély levegőt és lenyomtam a kilincset. Először az arcába
akartam vágni, hogy még visszakapja, hogy ilyen hülyét csinált
belőlem, de amikor megláttam, torkomon akadt a szó.
Időközben
Pultoska is átöltözött. Egy ugyanolyan ruha volt rajta, mint
rajtam, csak az övét úgy alakították ki, hogy kissé
gömbölydedebbnek tűnjön, a kapucniján szarvak helyett csinos
fülek voltak, nyakában pedig piros szalagra masnizva egy kis
csengettyű.
-
Ti aztán nem aprózzátok el - nyögtem ki végül.
-
Nem értem, mi a bajod. Nagyon csini vagy - mondta huncut mosollyal
az arcán Pultoska és vigyorogva megrángatta az elől kiálló
farkamat.
-
Csini vagy nem csini, ezért cserébe tényleg az enyém minden
barilány - somolyogtam. - És veled kezdem.
Azzal
óvatosan becsúsztattam kezem elől a nadrágjába, régi
poénunkként, egyenesen be a bugyija mélyébe.
-
Beeee! - vigyorgott vidáman Pultoska, és erre már én is azt
hittem, mindjárt elröhögöm magam.
-
Itt repül a kismadár - szakította félbe évődésünket Sorina
hangja, épp csak amikor kihúztam a kezem Pultoska bugyijából, és
amint odanéztem, már villant is a vaku. - Éljen a baripár! -
kurjantott fel vidáman. Ő is épp ugyanolyan jelmezt viselt, mint
Pultoska, pontosan ugyanazokkal a csini fülekkel és a szalaggal.
Talán valami kölcsönözőből van és többet is beszereztek
belőle. De ez most a legkevésbé sem érdekelt.
-
Na megállj csak! - kiáltottam fel komolyra szánt hangon, de
arcomra már ki is ült a csintalan mosoly, ahogy felé lendültem.
Sorina
felkacagott és pajkosan rám öltötte a nyelvét, mielőtt futásnak
eredt, fényképezőgépével a kezében.
-
Ezt a barikát is elkapom! - kacagtam most már önfeledten, de
Sorina ügyesen szlalomozott a táncolók tömegén keresztül, míg
végül pár kanyar után eltűnt szem elől.
Kissé
zihálva álltam meg, és csak most eszméltem rá, hogy barátnőmnek
sikerült, akaratom ellenére is, a tomboló tömeg kellős közepére
csalnia. Már épp fordultam volna vissza, amikor egy ismerős hang
ütötte meg a fülemet.
-
Nocsak! Kit látnak szemeim? Itt a parti koskirálya.
Arra
kaptam a tekintetem és egy torreádort meg egy görög istennőt
láttam meg közeledni.
-
Hali! - nyeltem egyet, köszöntve Vivet és Erist.
-
Nem számítottál ránk, mi? - kacagott a spanyol pikafuttatónak
öltözött előbbi.
Őszintén,
tulajdonképpen már el is felejtettem, kiknek szóltam a
megnyitóról, de gondolhattam volna, ha valakik, hát ők eljönnek.
Nem buli a buli enélkül a két csaj nélkül, mint azt már
karácsonykor is megtapasztaltam.
-
Na mi az? Elvitte a cica a nyelved? - kacagott Eris.
-
Vagy egész máshol jár az esze - tette hozzá a barátnője.
Mondjuk... itt - simogatta meg pajkosan a kosfarkamat.
Erre
már nem tudtam megállni, hogy el ne vigyorodjak.
-
Fején találtad a szöget - viccelődtem, miközben Viv nevetve
húzogatta kezét a műpéniszen, élvezve a kis játékok. - Csak
vigyázzatok, nehogy felébresszétek a kosban az oroszlánt! -
kacagtam és enyhén előre löködtem a csípőm.
-
Talán majd máskor - kuncogott Eris és a vidáman nevető Viv ujjai
közé csúsztatta az övéit.
-
Úgy van. Még találkozunk, kosuci - paskolta meg gyengéden az
utóbbi a fejem, majd egy kacsintás és gyöngyöző kacaj
kíséretében kézen fogva elsétált barátnőjével.
Őszintén,
nem is számítottam többre ennél, még legvadabb álmaimban sem.
Poén volt az egész, és annak tökéletesen sikeredett. Eleinte
attól tartottam kiröhögnek majd és évekig le nem vakarom majd
magamról a hülye gúnyneveket, de ez után a kis jelenet után
költözött belém némi kis bátorság és már önfeledten bele
tudtam vetni magam a buliba, a kacagva flörtölő és évődő
lányok közé.
Nem
tudom, hogy vezették fel nekik Pultoskáék a dolgot, de mindenki
örömmel részt vett a kis játékban és végül már tényleg a
parti királyának éreztem magam. A buli koskirályának.
Aztán
hirtelen Pultoska is kiemelkedett a tömegéből, valami
emelvényféleségre állva és elkiáltotta magát: - Kedves
vendégeink! A megnyitó tiszteletére minden jelenlévő a ház
vendége a specialitásunkra, a pincérnőnk, mindenki hugija által
feltalált Inferno-koktélra.
Ahogy
a tömeg vidáman kurjongatva örvényleni kezdett, egy percre még
meg is pillantottam a koktélokat kínálgató Hugit. Azt hittem,
eldobom az agyam. Ő is ugyanolyan jelmezt viselt, mint Pultoska és
Sorina, de teljesen feketét. Szóval az a fekete bárány poén
mégsem volt annyira poén. Őrület.
A
nagy felhajtástól kifáradva végül én is odabaktattam a pulthoz.
-
Te is kéred a koktélodat? - vigyorgott rám Hugi.
-
Nem, kösz - telepedtem le a bárszékre. - Akkor már inkább írj a
számlámra egy sört.
-
A nem létező számládra? - szólt oda oldalról Pultoska, vidáman
nevetve.
Erre
már nem válaszoltam, és szó nélkül kivártam, hogy Hugi elém
tegye az italt, hogy megöntözhessem vele a torkomat.
A
zene még mindig hangosan dübörgött, de már a lábam is ennek
ütemére lüktetett a hosszú, táncnak nem nevezhető ugrabugrálás
után. Csak iszogattam ott a sörömet, ki tudja meddig, és néztem
a körülöttem szórakozó lányokat.
Ígéretes
megnyitó volt ez. Ha a most itt bulizóknak legalább a fele heti
rendszerességgel lejár majd ide, Pultoskának semmi oka nem lesz a
panaszra.
A
sör annyira eltompított, hogy már a lüktetésen kívül nem sok
mindent éreztem. Érzékeltem, amikor a tömeg szinte egy emberként
vidáman felkurjant, és láttam az érkező lányokat, de nem
tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Új vendégek. Na és?
Inkább visszafordultam a pulthoz és leküldtem még egy nagy korty
sört.
Aztán
bekövetkezett az, amire a legkevésbé sem számítottam. Halványan
éreztem, ahogy valaki odalép melleid a pulthoz. Még talán a
könnyed léptek zaját keltő karcsú test is felsejlett előttem,
de még így se gyanítottam semmit. Miért is gyanítottam volna.
De
amikor meghallottam azt a hangot...
-
Helló! - intett a jövevény mellettem Pultoskának. - Bocsi, de azt
szeretném kérdezni, B itt van?
Ez
a hang... Az nem lehet.
Lassan
felemeltem a fejem és felnéztem a mellettem álló alakra. Mintha
másfél évet utaztam volna vissza az időben. Ugyanaz a szép arc,
a hátra fogott szőke haj... Még a bőrkabát és a koptatott
farmer is mintha ugyanaz lett volna. Hirtelen már azon sem lepődtem
volna meg, ha lenézek és ugyanazt a sportcipőt látom, rajta,
ami azon a réges-régi vonatúton Pesttől Bivajbasznádnekeresdig,
közismertebb nevén a semmi közepéig vezetett.
-
Ó, hali! - nézett rám vidáman, ki se várva Pultoska válaszát.
- Ebben a kosjelmezben meg sem ismertelek.
Nem
tudtam válaszolni, csak bámultam meredten azokba a tengerkék
szemekbe.
-
Eszembe se jutott volna, hogy így öltözöl be. Hiába, változnak
az idők, oroszlánom.
A
gondolatok kavarogtak a fejemben, én pedig csak letaglózva ültem
ott. Annyi minden tolult a nyelvemre, hogy végül semmit se tudtam
kinyögni. Csak egyetlen nevet. Mintha ő mar el is felejtette volna,
hogy hívják, és nekem kellene megmondanom neki:
-
Gazella!
Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése