Írta: reddirtwriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2011. december 11.
***************************************************************************
A dolgos hétköznapok zsongása után már a kora éjszakai órák csendje is elég volt ahhoz, hogy tapinthatóvá tegye a Darrin és Mitch irodáját megtöltő feszülséget. Az elmúlt egy évben közel kerültek egymáshoz. Közelebb, mint sok testvér. De Darrin nyomasztóan közeledő szakdolgozata és Mitch küzdelme, hogy felszínen maradjon az egyetemet uraló örvényben, feszültté tette a légkört közöttük.
Darrin egyre növekvő vágyai pedig egyáltalán nem javítottak a helyzeten. A tavaszi félév gyorsan elrepült és a közeledő vizsgák nyomása megviselte amúgy is túlfeszült idegeiket. A stressz tapintható volt. A tengernyi elvárás, a végtelen mennyiségű munka és az alváshiány végül már túl sok lett Mitch számára.
- A francba! Baszódjatok meg mind! Nem kell nekem ez a sok szar! - kiáltotta.
Darrin megdörgölte a szemét és a barátjára nézett. Túl fáradt volt már, hogy tapintatos legyen.
- Fogd be és csináld, Mitch! Ez már az utolsó. Mindjárt kész vagyunk.
- Kész! Kész? Kurva igazad van. Teljesen készen vagyunk. Én legalábbis. Kiszálltam.
- Ne légy már hülye, Mitch!
A srác fújtatva nézett Darrinra.
- Így állunk, mi? Én nem vagyok olyan okos, mint Mr. PhD, nemde bár?
- Mi? Ez nem… - fulladt el Darrin hangja. - Nem adhatod fel most, Mitch. Még három vizsga és félúton vagy. Félúton! Ne baszd el, csak mert egyszer kiakadtál!
- Baszódj szájba! Azt hittem, barátok vagyunk. Jobban meg kellene értened. De nem számít.
Mitch felmarkolta a papírjait és a számítógépét és behányta a táskájába, majd kiviharzott az ajtón. Darrin utána ugrott.
- Hé, Mitch! Gyere vissza, haver! Ez nem erről szól. Kérlek, hadd segítsek!
Mitch megtorpant az ajtóban és visszanézett rá. Egy eltúlzott mozdulattal leintette, majd kilépett az ajtón és becsapta maga mögött.
Darrin visszament az irodába és leroskadt a székébe. Most először azóta, hogy három évesen az apja elfenekelte, amiért sírt, könny gyűlt a szemébe. Megrázta a fejét és összeszorította a fogait. És ha Mitch lelép, akkor mi van? Vesztett már el barátokat korábban is. Nincs is rá szüksége. Az egyetem a legfontosabb.
Megtörölte a szemeit és tudomást sem vett a könnyeiről. Arról győzködte magát, hogy csak allergia az egész. Aztán visszatért a feladataihoz és újult erővel vetette bele magát.
A másnap reggel egy homályos tekintetű és a sok koffeintől remegő Darrint talált,aki az utolsó vizsgájára várakozott. Néha körbenézett, remélve, hogy Mitch is feltűnik, de aztán beletörődött, hogy a barátja valószínűleg véglegesen elhagyta az iskolát. A vizsgakérdéseket olvasgatta, amikor nyílt az ajtó és meghallotta a professzor hangját
- Üdvözlöm a vizsgán, Mr. McMaters. Örülök, hogy mégis csatlakozik hozzánk. - Darrin meglepetten nézte, ahogy Mitch lehuppan a székre és hozzákezd a feladatlaphoz. Aztán visszafordult a saját vizsgájához, és ismét végigment a kérdéseken.
Annak ellenére, hogy a vizsgán megjelent, Darrin nem látta Mitch-et másnap, se azután. A hétvége közeledtével Darrin összecsomagolta a tanulmányi útjához szükséges felszerelését. A kutatása, ahogy Mitch-é is, egy hatalmas farmhoz kötötte, kétszáz mérföldre nyugatra az egyetemtől, a texasi dombvidéken. A mindent benövő fűvel és rengeteg szúnyoggal igencsak félreeső hely volt, de ideális a szarvasmarha-kutatáshoz. A végzős diákok, köztük Darrin és Mitch is, ott töltötték a nyarat adatgyüjtéssel.
Hétfőre Darrin végzett a készülődéssel és a vasútállomás felé indult. Már harmadszor ellenőrizte, hogy mindent elrakott-e, amikor különös bizsergés futott végig a gerince mentén. Hátra fordult és megpillantotta az ajtófélfának támaszkodó Mitch-et.
- Hali!
- Helló, Mitch! Mi újság?
- Szükségem lenne egy fuvarra az állomásig. Csatlakozhatok hozzád? Kicsit meg vagyok zuhanva és nem akarok még a benzinre is költeni.
- Naná. Percse. Bármikor - mosolygott Darrin.
- Oké… Kösz. Holnapra mindent összepakolok. Ötkor jó lesz?
- Aha. Akkor ötkor.
Mitch kiment, magára hagyva Darrint a gondolataival. Nos, legalább beszélt hozzám, nyugtatta magát, majd visszatért a csomagjához, hogy még egyszer ellenőrizze, és egy mosoly jelent meg az arcán, ahogy felidézte Mitch feszülős nadrágba bújtatott alakjának látványát. Aztán megrázta a fejét, hogy kiverje belőle a gondolatokat és folytatta a készülődést.
***
A hajnali öt óra a lehető legrosszabb időpont az útnak induláshoz, gondolta Darrin, miközben kiszállt a pickupjából és Mitch beparkolt mellé.
- Reggelt! Segítsek valamit?
- Nem kell, köszi - kapta fel Mitch azonnal a ruháival és a felszerelésével megtömött táskékat és átdobta Darrin kocsijába, és már ugrott is be a Tacoma anyósülésre, mosollyal az arcán. - Elég csajos kocsi, nem gondolod? - kérdezte, de közben nem is nézett Darrinra.
- Nekem… megfelel. Nincs szükségem egy olyan batár nagy fenevadra, mint a tied.
Mitch mordult egyet és lejjebb csúszott az ülésben, szemébe húzva a baseball-sapkáját. Mire Darrin beindította a motort, már el is aludt.
Ahogy nyugat felé tartottak, a felkelő nap lassan kezdte beragyogni a vidéket. Eszébe jutott, amikor Mitch arról mesélt, egy farmról álmodozik. Most, ahogy végignézett a gyönyörű hajnali tájon, meg tudta érteni. Minden olyan nyugodt és békés volt, hogy már szinte neki is belefájdult a szíve.
Hirtelen megrázkódott a kocsi, ahogy belefutottak egy kátyúba, és a hirtelen lükés mindkettőjüket belepréselte az ülésükbe.
- Mi a franc? - riadt fel Mitch.
- Bocs. Nem láttam a kátyut.
Mitch visszapillantott a hátuk mögött nyújtózó útra, majd visszaroskadt az ülésébe.
- Húzódj le! Brunyálnom kell.
- Ja. Nekem is. Tarts ki! Az egy jó helynek tűnik.
Darrin lelassított és megállt egy füves részen az út mellett. Leállította a motort és kiugrott a kocsiból. Ahogy megkerülte a járgányt, már hallotta is a zipzár ismerős hangját. Dermedten figyelte, ahogy Mitch előhalássza a szerszámát és ránt rajta párat, előkészülve, hogy kieressze a tartalmát. Darrin megbabonázva bámulta a méretes dorongot a másik kezei között. Mitch csak meredten bámulta a farka hegyéből kiáramló szökőkutat, ahogy eltűnik a fűtengerben, majd lassan ide-oda kezdte mozgatni a csípőjét.
- Mindent öntözzünk meg egyenletesen! - nézett fel és elvigyorodott. De amikor észrevette, hogy Darrin bámulja, a mosolya azonnal lelohadt. - Mi az?
Darrin ráeszmélt, hogy illetlenül sokáig bámulta, úgyhogy inkább elfordult, ő is elővette a szerszámát és egy megkönnyebbül sóhaj kíséretében kezdte kiengedni a fáradt olajat. Nem tudta megállni, hogy még egy utolsó pillantást vessen vágyai tárgyára, úgyhogy lopva oldalra pillantott Mitch-re, aki még kirázta az utolsó cseppeket szerszámából, majd visszadugta a nadrágjába. Darrin ismét megkönnyebbülten felsóhajtott.
Most ébredt csak rá, hogy nem válaszolt a kérdésre.
- Semmi - rázta a fejét. - Csak elfáradtam. Hosszú az út.
Mitch némán bólintott és nyújtózkodott egyet. A reggeli nap fénye csillogott szőrös hasán. Amikor leengedte a karjait és a show véget ért, Darrin inkább visszafordult saját a farkához, hogy visszagyömöszölje a nadrágjába, és visszasétált a vezetőoldalra. Amikor Mitch-re nézett, az már ismét az arcába húzta a sapkáját, Darrin pedig halkan felsóhajtott.
Az üde reggel hamarosan beleolvadt az újabb perzselő texasi nyári napba. Darrin némán bámult előre és azon merengett, hogyan rendezze a dolgokat Mitch-cel. Amikor az öt órás út végén megérkeztek a farmra, lehúzódott a ház elé, amit az ott kutató diákok használtak, mérföldekre a fő kutatási tereptől. Mitch-csel gyorsan lepakolták a holmijukat és az adminisztráció felé indultak. Aznapra azt kapták feladatul, hogy segítsenek a borjak elválasztásában és gondozásában. Quadokon és lóháton utazva terelték a hordát, gyorsan bejárva a rancsot, mielőtt megálltak volna ebédelni. Jól esett a szendvics egy magányos fa árnyékában. Darrin észrevette, ahogy az állandó munkások összesúgnak. Odahajolt az egyikükhöz, akit már más gyakorlatokról ismert.
- Wade! Mi folyik itt.
A fickó csak megrázta a fejét és odavetett egy szót: - Brahmanok.
Darrin igyekezett felidézni a szó jelentését. Valami speciális indiai marhafajta jutott eszébe, de semmi olyasmi, ami indokolta volna a fickók viselkedését. Megvonta a vállát, majd eltüntette a szendvics végét a szájában és visszamászott a quadjára, hogy tovább induljon.
***
Amikor leszállt az alkony, mindenki visszament a házakhoz, többnyire sikeres délutáni munkát végezve. Darrin ez alatt az idő alatt megtanulta tisztelni a brahmannak nevezett teheneket. Felidézte, ahogy a csorda rátámadt a cowboyokra, amikor azok megpróbálták elválasztani őket a borjaiktól. Fárasztó, temperamentumos és veszélyes jószágok voltak. De legalább a munkát elvégezték. De volt a délutánnak egy jó oldala is, legalábbis ahogy Darrin látta. Együtt lehetett egy csapat cowboyjal, a feszes testű tinédzserektől kezdve és a hosszú évek munkája során megizmosodott idősebbekig. És mindannyian szűk farmerban, ami csodás belátást engedett az alfelükre.
Együtt pakolták el a felszerelést, felkészülve a másnapra. Amikor végeztek, Darrin fáradtan a kocsija felé indult. Szinte egyszerre nyitották ki az ajtót Mitch-csel és ültek be. Mindketten hallgattak pár percig, kimerülten a hosszú nap után. Mintha egy kutya csócsálta volna meg őket jó alaposan.
- A francba! - fújta ki a levegőt Mitch. - Hulla vagyok.
- Dettó. Gyerünk vissza a szállásra!
A rövid út a szállásig kimerült csendben telt. Amikor bevánszorogtak az épületbe, Darrin megállt az ajtóban és mosolyogva hátra nézett.
- Otthon, édes otthon.
Mitch, nem értékelve a humort, rá mordult és kipakolta zsebei tartalmát a kis asztalra, ami az egyetlen horizontális alkalmatosságnak tűnt a helyiségben. Aztán a hűtőhöz lépett, hogy kerítsen magának valami ehetőt, amíg Darrin elrendezi a papírjaikat.
- Rohadt egy nap volt - morgott Mitch.
- Jaja. Az.
- És a holnap csak még rosszabb lesz.
Darrin megállt egy pillanatra és rá nézett.
- Miért? Mi jöhet még?
- A bika. Mr. Brahman Bikához még nem volt szerencsénk - harapott Mitch a szendvicsébe, majd Darrin felé fordult és szélesen elmosolydott.
- HOGY? Lehet az még rosszabb, mint ezek a tehenek?
Mitch teli szájjal felnevetett.
- Nem tudom. De azt mondják, az az állat eszelős.
- Ki mondja?
- A többiek. Akik itt dolgoznak. Azt mondják, helyre egy anyaszomorító - nézett ki nevetve Mitch az ablakon. - Helyre egy anyaszomorító, bizony.
Darrin is hozzálátott a vacsorájához, de semmi ízt nem érzett, ahogy pakolta a szájába az ételt.
Beletelt egy időbe, amíg rájöttek, a szálláson csak egy ágy van.
- Én megyek a kanapéra - jelentette ki Mitch.
- Semmi gond. Lehet tied az ágy.
Mitch felé fordult és összeszorította az állkapcsát.
- Azt mondtam, én megyek a kanapéra. Kisebb helyet foglalok el és, a fene tudja, lehet hogy egész rohadt életemben ócska kanapékon fogok aludni.
Darrin tett egy lépést hátra, megrémülve, hogy Mitch elveszíti a türelmét. Lassan bólintott és a hálószoba felé indult. Hamar rájött, hogy túl fáradt ahhoz, hogy bármit is csináljon, úgyhogy csak leroskadt az ágyra és boxerre vetkőzött. Amikor ledobta az utolsó ruhadarabot is, eszébe villant, hogy Mitch talán épp ugyanezt csinálja ebben a pillanatban. Kinézett a nappaliba és figyelte, ahogy a másik áthúzza a pólóját a fején, feltárva széles, izmos hátát. Aztán a zipzár ismerős hangja hallatszott és Mitch letolta a nadrágját szőrös lábain. Darrin egy pillanatig bámulta a tökéletes feneket, mielőtt Mitch leült volna, hogy megszabaduljon az alsónadrágjától is. Darrin a saját boxerébe tolta a kezét és megmarkolta félig megkeményedett szerszámát. Sajnos a fáradtság kiölte belőle a vágyat, úgyhogy csak visszadülöngélt az ágyhoz és úgy ahogy volt, álomba merült, amint a párnára tette a fejét. Álmait egész éjszaka a tökéletes fenekek uralták, feszülő szövet alá bújtatva.Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése