Megjegyzés: Igazából nem tudom eldönteni, mi volt a szándéka ezzel a történettel az írónak. Nagyon ígéretes írás, nekem mindenképp elnyerte a tetszésem, viszont inkább "csak" egy hosszabb sorozat vagy regény első fejezetének tűnik. Arra viszont semmi jel nem mutat, hogy tervezne az író folytatást, viszont, mivel ez is csak fél hónapja jelent meg, abszolúte nincs kizárva. Én ebben reménykedek, aki viszont rühelli, ha egy történet befejezetlen marad, inkább ne kezdjen bele, amíg nem bizonyosodik be, hogy valóban folytatásos történetről van-e szó! Ígérem, ha lesz folytatás, fordítom majd.
Megértéseteket köszönöm.
Írta: JolliTheApple
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. augusztus 17.
******************************************************************************
Az ősi Egyiptomban az ember bármit megtalálhat, ha valaki élvezetekre vágyik. Ízek, kincsek, és akár a legvonzóbb küllemű emberek is könnyedén hazavihetők. És megeshet, hogy egy jóképű herceg olyan vonzónak talál egy rabszolgát, hogy már úgy érzi, nem tud élni nélküle.
Az a nap is úgy kezdődött, mint a többi. A felkelő nap ragyogó fénybe vonta a sivatag homokját. Egy karaván vonult végig a horizonton, egyetlen ketrecet cipelve magával. Órákkal korábban a ketrecben ücsörgő férfi még tombolt a dühtől, mostanra viszont már csak fáradtan hevert a tűző naptól és a vízhiánytól szenvedve.
- Adj neki vizet, mielőtt elpatkol itt nekünk! - parancsolta a rabszolga-kereskedő a teve hátáról. - Nem engedhetjük meg, hogy egy ilyen példány elvesszen, mielőtt profitálhatnánk belőle. Legalább kárpótolhat a sok galibáért, amit okozott.
Már három embert vesztettek csak azzal, hogy megpróbálták megakadályozni a férfi szökését. Ezért akármilyen fáradt volt, a fogvatartói nem mertek a közelébe menni, félve hogy nekik esik.
- Eddig is kibírta az utat, nemde? - mondta a társa és a ketrecben üldögélőre nézett. - Azt mondom, ne kapjon semmit. Ez a fickó nem normális. Nem érdemel semmi könyörületet.
Vészjósló morgás hallatszott, mire a karaván összes tagja a ketrec felé fordult. A férfi minden végtagját erős bilincsek és láncok béklyózták le, porlepte, kócos haja alól azonban így is fennsőségesen villogtak aranyszín szemei. Ki tudja, igazából kire ennyire dühös? Rájuk, amiért megvették, vagy arra, aki a kezdetek kezdetén eladta?
A kereskedők vezére megállította a karavánt és leszállt a tevéjéről. A ketrec mellé állt és belérúgott. A foglyot nem különösebben zavarta a zaj, de így is jelenlegi gazdájára emelte tekintetét. Ez az alak már akkor fortyogott a dühtől, amikor a kereskedő először meglátta. Ha valaki nem fogja le és üti fejbe, már akkor széttépte volna.
- Tudom, hogy gyűlölsz minket. Én is gyűlöllek téged - szűrte a fogai között. - De tégy megy nekünk egy szívességet! Maradj nyugton, vagy ha az utunk véget ér, eladlak a legkegyetlenebb embernek, a fogamhoz verve minden egyes aranyat, amit a nyüves bőrödért kapok! Nyugodj le és fogadd el a tényt, hogy a szabadságnak vége! Különben meghalsz. Így vagy úgy, előbb vagy utóbb.
Minderre csak egy állatias morgás volt a válasz. Órák hosszát tartó napon való pörkölődés és vízhiány után a férfi teste már izzadtságban úszott. Ezek után a kereskedő arcára mosolyt csalt a tény, hogy a fickó még mindig ilyen dacos tud lenni. De még jobban fog nevetni, ha végre megszabadulhat tőle és megkapja a pénzt, amiért megdolgozott. Talán eladja majd egy olyan kegyetlen fickónak, aki mellett az a tűz azokban az arany szemekben hamarosan hamuvá foszlik.
A karaván tovább indult. Úgy döntöttek, addig nem adnak vizet a rabnak, amíg az meg nem törik és nem könyörög nekik.
Még akkor is, ha tudták jól, ez sosem következik be.
***
Manu herceg lassan sétált keresztül a palotán, magasra emelve a fejét, mintha semmit nem tudna mást érezni, csak magabiztosságot. Nem akart itt lenni, de ez az ügy túl fontos volt ahhoz, hogy egy szolgára bízza. Érezte magán a mocskos pillantásokat, és nagyon is jól tudta, mit néznek. A haja világosabb volt, mint a többiek mattfekete üstöke és egyenes ott, ahol másoknak göndör. A szeme pedig… Igyekezett mereven előre szegezni őket, mert ingerelte az a hatás, amit az emberekből kiváltott, ha rájuk nézett. A tekintete olyan szürke és ködös volt, mintha nem is élne.
- He-hercegem! - kiáltott utána valaki bizonytalanul. Manu a hang irányába fordult, hogy szinte semmiben mögötte térdelő szolgára nézzen. A hiányos viselet nem volt különösebben meglepő, tekintve a forró klímát, de ez a fickó még kevesebbet is viselt, mint a legtöbb rabszolga, úgy is, hogy nem tartozott közéjük.
- Elfoglalt vagyok. Miért zavarsz? - köpte erős hangját, habár minden dühe elszállt a szolga ijedt tekintetét látva. Gyűlölt félelmet kelteni másokban, de valakinek, aki azon kevesek közé tartozik, akik rangban közvetlenül a fáraó mögött állnak, ez elengedhetetlen volt. - Még jobban fel akarsz dühíteni? Beszélj!
A szolga még mélyebbre eresztette fejét, halálra rémülve Manu reakciójától.
- Szívem mélyéből esedezem bocsánatáért, Manu herceg! - hajtotta fejét a padlóig. - Semmi jogom nincs ellenkezni, de, félek, hercegem táved.
Mindenki felhördült a környéken. Senki, aki élni akart, nem vonhatott kérdőre egy ilyen magasrangú személyt, még azzal sem, hogy arra figyelmezteti, valamiben téved. Ilyesmiért általában ezer botütés volt a büntetés, vagy rosszabb. Manu viszont meglepett mindenkit azzal, hogy csak keresztbe tette a karjait és lebámult a hajbókoló emberre, arcán pedig csupán csak az őszinte kíváncsiság tükröződött.
- Ezt magyarázd meg! - nézte a megrökönyödést a szolga szemeiben.
- Elnézést, hercegem? - hebegte a szolga. Figyelmeztették, Manu milyen hirtelenharagú. Talán tévedtek volna?
- Azt kértem, magyarázd meg, mire alapozod ezt a feltételezést. Ha nem adsz kielégítő választ, megbüntetlek tiszteletlenségedért.
A szolga ismét földig hajolt.
- Igen, hercegem - reszketett a félelemtől. - Csupán csak arra gondoltam, mivel hercegem Badru herceg jobbkeze, és gondoltam, talán hercegem nem tudja, hogy Őhatalmasságát máshol szállásolták el… - Csend telepedett rájuk. A szolga túl rémült volt, hogy folytassa.
- Szóval? - szólalt még végül Manu. - Azt akarod mondani, hogy rossz irányba indultam? A fivérem úgy határozott, ismét áthelyezi a szállását? - A szolga némán bólintott és hallotta, ahogy a herceg felsóhajt. - Értem.
Manu megcsóválta a fejét. Undorodott az öccsétőll. Egészségtelen ennyit költözködni a vendégszobák között. Hova megy legközelebb? Az étkezőbe?
- Rendben - mondta ki végül, meglepve a szolgát. Ez a herceg más volt, mint a többiek. - Vigyél a fivéremhez! Most - parancsolta ellentmondást nem tűrően.
***
Számítania kellett volna erre. De Manu még sosem volt ennyire zavart. Bevezették a fivére, Badru új szobájába, amit korábban, ha nem tévedett, az isteneknek szóló áldozatok bemutatására használtak. De persze Badru nem az a típus volt, akit visszatart attól, hogy bármire is használjon egy helyiséget az, hogy azt korábban szent célokra használták. Manu úgy tervezte, beviharzik és kinyilvánítsa megrökönyödését, amit nem is nagyon kellett volna megjétszania. De amikor belépett, azonnak megmerevedett.
Odabent az egész helyiséget kitöltő orgia zajlott. Igen, ez volt a legjobb szó, ami leírhatta a szobát átható nyögéseket és sóhajokat. Férfi és női testek fonódtak egymásba, teljesen érdektelenül arra, hogy épp kit ölelnek. Nők sikoltották világgá gyönyörüket, ahogy nyelvek és legnemesebb férfiúi testrészek lökték őket a végtelen öröm felé. Férfiak hatoltak egymásba, annyira megbotránkoztatva Manut, hogy egy pillanatra képtelen volt önmagaként viselkedni, és csak bámulta a körülötte üzekedő tömeget. Két csoport volt a helyiség két végében, Manu fivére pedig közöttük ült egy trónon. Ez leginkább az apjukra vallott. Bár Manu sosem kedvelte ezt a fajta reprezentációt, Badru élvezte azt a hatást, amit az emberekre gyakorolt.
Az út az ajtótól Badruig sokkal hosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt. Leginkább talán a rá szegeződő buja tekintetek és a felé nyúló kezek miatt. Néhányan el is érték a könyökét, ösztönözve, hogy csatlakozzon hozzájuk.
Az ígéreteik hallatán elváltozott a herceg arcszíne. Lehunyta a szemeit és megrázta a fejét, majd gyorsított léptein. Nem mintha nem vágyott volna erre, de… nos, Manu, eltérően az öcsikéjétől, még nem ölelt senkit. Nem mintha titok lett volna, de a gondolat mindig zavarba hozta. Badru pedig élvezte ezzel kínozni.
- Fivérem! Micsoda öröm újfent látni téged! - lelkendezett Badru, magára vonva Manu tekitntetét, ami aztán ismét a padlóra szegeződött. Badru lábainál három ember hevert. Két férfi és egy nő, nagy figyelemmel kényeztetve gazdájukat. A két férfi felváltva izgatta Badru hímtagját és golyóit, míg a nő a combjait simogatta. A herceg arckifejezése elárulta, mennyire élvezi a helyzetet, és kezét az egyik férfi fejére tette, bíztatva őt a további munkára.
- Badru… - kezdte a fivére, de aztán elhallgattatta a látvány. Badru szemmel láthatóan magán kívül volt a gyönyörtől. Általában szarkasztikus arckifejezése helyén most nyugalom és gyönyör uralkodott. Nagyokat sóhajtott és arcán elégedett mosoly jelent meg.
- Csatlakozol, drága fivérem? - zihálta végül. Hátra engedte a fejét, de fekete szemei Manut figyelték.
- Beszélnünk kell, öcsém - öltött sokkal hercegibb arckifejezést Manu. - Fejezd… fejezd be a szórakozást, hogy nyugodtan beszélhessünk!
Próbálta elfordítani a tekintetét, de rá kellett döbbennie, hogy nemigen talál olyan helyet, ahol nem üzekedő testek vonaglanak.
Badru felnevetett, de hangja hamarosan egy mélyről jövő nyögéssé változott. A férfiak egyike bevetette a fogait is, az ifjú herceg pedig mosolyogva élvezte az újfajta kényeztetést. Aztán ellökte magától a szolgálóit, aki kétségbeesetten próbáltak visszamászni a lábai közé.
- Többet szeretnétek, mi? - vigyorgott kajánul a herceg, mire a szolgálói a vágytól fátyolos tekintettel bólintottam. - Nos, eléggé felizgattatok. Melyiktek akarja megízlelni a herceg magját? - futtatta végig ujjait meredező hímtagján, rákenve némi előnedvet, hogy aztán az ajkaihoz emelje. Lassan megnyalta az ujját, majd a szájába vette. Mindhárom szolgáló meredten figyelte őt. Szerették a herceget, mert az pontosan tudta, hogy hozza ki belőlük a maximumot. Badru felnézett a bátyjára, hogy lássa annak türelmetlen arckifejezését.
- Ó, milyen szomorú! Bátyóka türelmetlen, ami azt jelenti, ma senki sem kap ebből az isteni nedűből. - A szolgálói felhördültek a csalódottságtól.
- Kérlek, nagyuram! - szólalt meg az egyik férfi és felsandított, miután leszegte a fejét. - Kérlek, engedd meg nekünk, nyomorult rabszolgáknak, hogy megízleljük magodat!
A másik kettő hevesen helyeselt, mire Badru diadalmasan rájuk mosolygott. Imádta, ha könyörögnek neki.
- Szeretnétek? - kérdezte, mire a rabszolgák mind bólintottak. - Akkor hajrá! - állt fel és férfiasságát a kezébe véve eléjük állt. Nagyon szerette volna kiélvezni a gyönyör hullámait, de beszéde volt Manuval.
Mindhárman kinyitották a szájukat, kétségbeesetten várva a mennyei ízre. Néhány pillanatnyi előkészület után Badru hosszan a szájukba spriccelte nedvét.
A herceg elégedetten megigazította a ruháját, majd faképnél hagyta a rabszolgákat, hogy egy külön szobába vezesse a bátyját. A helyiség nyilvánvalóan Badru új hálószobája volt. Habár kisebb volt, mint a másik helyiség, elég hely akadt benne a távolabbi sarokban elhelyezett kádnak és a méretes ágynak is a pihenés, vagy, Badrut ismerve, a további örömök számára.
Manu maga felé fordította nála egy fejjel alacsonyabb öccsét és komolyan lenézett rá, Ők ketten semmiben nem hasonlítottak. Badru fekete haja és arcberendezése a tipikus egyiptomi vonásokat tükrözte, amiért Manu mindigis irigyelte. Vékony volt, de meglehetősen fitt a rendszeres… mondjuk úgy, testmozgások miatt.
- Tudod, miért vagyok itt, igaz? - szólalt meg végül és letelepedett az ágy szélére, kinyújtóztatva a sok ácsorgástól elfáradt lábait. Nem voltak kétségei, milyen mocskos dolgok folytak ebben az ágyban. A kultúrájuk része volt a tisztaság figyelemben tartása és erre Badru közelében különösen is oda kellett figyelni. Az egyetlen kapocs közöttük az apjuk volt és a szokásuk, hogy nem borotválják a fejüket. Mindketten büszkék voltak természetes hajkoronájukra.
Badru gyermeteg mosollyal az arcán nézett bátyjára.
- Mire gondolsz? Arra hogy áthelyeztem a lakrészemet? - tettette az értetlent. - Nos, ismersz. Nem tudok túl sokáig egy helyben maradni. Unom magam és…
- Ne fárassz, fivérem! - sóhajtott Manu. - Egyre több pletyka terjeng rólam, és egyre rosszabbak. Te állsz mögöttük, nem igaz?
Badru eddig a hátát fordította a fivére felé, de most rá nézett, hogy utána lehuppanjon az ágyra, rosszcsont gyerekként a másikra vigyorogva.
- Ó! Szóval hallottál róluk. Nagyszerű - nevetett büszkén. - Fel kellett kavarnom kicsit az állóvizet. Még a végén azt hiszik, gyenge lennél. Ezt nem engedhetem meg.
Manu a homlokát dörgölte. Persze, örült neki, hogy erősnek tartják, habár az apja még mindig úgy letorkolta néha, mint egy taknyos kölyköt. Badru tudta, apjuk mennyire megfélemlíti és igyekszik megvédeni a bátyját, de nem engedhette meg, hogy ez pletykaként tovább terjedjen, szájról szájra, megállíthatatlanul. Ezért jóindulatú istenségként nyúlt bele a képletbe, hogy kedvezőbb történeteket terjesszen el a fivéréről. Persze egyikből sem volt igaz egy szó se, de mit lehetne tenni?
- Bármennyire is nagyra értékelem a kedvességedet, Badru, abba kellene hagynod a hazudozást rólam - sóhajtott Manu. - Megértem az indítékaidat, deegyrezavarba ejtőbb, hogy úgy terjesztesz pletykákat rólam, hogy nekem nem szólsz. Már lassan olyasmiket találsz ki, ami nekem eszembe se jutna.
Badru hátradőlt és zavartan nézett rá.
- Tényleg? - tettetett csalódottságot a fiatalabbik testvér. - Nem meséltem neked a történeteket?
Manu fáradtan sóhajtott. Elszomorította, hogy az öccse nem érti, mit akar mondani. Már teljesen idegen emberektől is visszahallotta, hogy ő odáig menne, hogy nyersen falja fel ellenségei szívét. Ez már túlment minden határon.
- De, kedves fivérem, van valamim, ami mindkettőnket felvidíthat - váltott témát.
Manu kíváncsian nézett rá. Szerette Badrut, de ismerte a szokásait.
- De semmi perverz, igaz? - vonta össze a szemöldökét. Badrunak feneketlen volt az étvágya etéren. Manu biztosra vette, hogy a fivére étel nélkül is kibírná napokig, de szex nélkül… És ami még rosszabb, egyáltalán nem volt válogatós. Nem számított, hogy férfiról vagy nőről van szó, ahogy semmi más sem. Manu nem értette, mi hajtja ilyen messzire az öccsét. Ilyen élvezetes lenne a szex?
Arra a néhány pillanatra gondolt, amikor engedett mások érintésének, és megborzongott az undortól. Megmerevedtek az izmai és a messzeségbe révedt, hogy elrejtse gyengeségét. Badru olvasva a reakcióiban, átölelte bátyja vállát és a mellkasára vonta a fejét, hogy a haját simogassa.
- Ismerlek, Manu - mondta gyengéden. - Nem tennék ilyet veled. Kérlek, nyugodj meg és lélegezz mélyeket!
Manu lassan megnyugodott az öccse érintésétől. Feltűnt neki, mennyire lelassult a szívverőse és mennyire szeretett ilyen közel lenni valakihez, aki elől nem kell elrejtenie a valódi énjét.
- Tudod - motyogta elvörösödő arccal - biztos vagyok benne, hogy én voltam a legidősebb itt.
Manu örült, hogy senki se látja ezt az oldalát. Belehalt volna a szégyenbe. Ha nem az apja végez vele hamarabb.
Badru felnevetett. Szerette, amikor a bátyja ilyen érzékeny. Mintha egy kisállatot simogatott volna.
- Fizikailag valóban - válaszolta. - De minden más téren én idősebb vagyok - cukkolta. Tudta, milyen emlékek kínozzák a bátyját. Ő is ezt érezte, bár ő jobban elrejtette a félelmeit. Habár nem volt épp fair húzás, tudta, jobb, ha ő elrejti a problémáit. Ő megtehette.
- Álmaidban - vigyorgott fel rá Manu, visszatérve hétköznapi énjéhez. Badru elfintorodott. - Szóval, mivel is akarsz “felvidítani”? - kérdezte, szinte már félve, mit tesz a fivére.
- Van egy új rabszolgám, akit ma szereztem be apánknak - mondta Badru a szokásos lelkesedésével. Manu nem válaszolt. Tudta, nem tehet semmit, hogy leállítsa a tervét. Már azon gondolkodott, hogy magyarázza ki magát, ha az apjuk rájönne.
- Hadd találjam ki! Megint incselkedni akarsz velük egy kicsit? - állt fel Manu és kinyújtóztatta a tagjait. - Tudod, le kellene állnod ezzel. Ha apánk megtudja, kétszer olyan keményen megbüntet, mint bármikor azelőtt.
Remélte, ezúttal hathat az öccsére, de nem volt szerencséje. Badru arrogánsan felnevetett.
- Nincs az a pénz. És itt vagy te is, hogy megvédd a becsületemet - mondta magabiztosan. - Manu úgy döntött, nem köti az orrára, milyen keveset is ér az ő védelme az apjuk szemében. Látva, hogy semmit sem tehet, hogy megállítsa az öccsét, belenyugvóan bólintott.
Badru karon fogta a bátyját és kivelzette a szobából, keresztül a még mindig zavartalanul folyó orgián.
***
Megnyugtató csendben hajóztak le a Níluson a közeli rabszolgapiachoz. Badru egy baldachin alatt ücsörgött, míg Manu előtte állt, körbe-körbe járkálva. Lépteinek zaja és a hullámok morajlása volt az egyetlen hang körülöttük.
Badru fáradtan figyelte fivérét.
- Még a végénkilukasztod a hajót, Manu - sóhajtott, majd a part felé nézett, a jöttükre térdre ereszkedő járókelőkre. Kötelességük volt megadni a hercegek rangjának járó tiszteletet. - Nyugodj meg! Senki sem fogja tudni, hogy mi voltunk.
- Te hülyéskedsz velem? - nézett rá Manu. - A múltkor is ezt mondtad, aztán mégis mi történt?
Badru elfordította a tekintetét.
- Apánk leszidott minket - motyogta.
- Pontosan. És most megint itt vagyok és segítek neked - rázta a fejét Manu. - Tudod te…
- Manu! - kiáltott fel az öccse, a folyó irányába mutatva. Manu követte a tekintetét, hogy lássa, mi izgatta fel ennyire. A parton három kereskedő sétált egy rabszolgával. Zilált haj takarta a férfi arcát, de izmos volt és fitt, kísérői fölé magasodva, mégis olyan ernyedten, mintha fele annyi ereje se lenne. Furcsa.
Manu összevonta a szemöldökét, aztán visszafordult Badruhoz, hogy megkérdezze, mégis mit akar mondani, de aztán meglátta az öccse arckifejezését. Mintha semmi más nem járna a fejében, csak az a rabszolga. A rabszolga, aki épp ekkor fordította feléjük a tekintetét.Ahogy a tekintetük találkozott, Manu úgy érezte magát, mint egy külső szemlélődő. Mintha valami különös erő áradt volna belőle. Ami persze lehetetlen, hiszen mégis csak egy rabszolgáról beszélünk. De azt is látta, ahogy ez a szemtelen fickó rájuk bámul.
Már épp szólni akart az evezősöknek, hogy gyorsítsanak, amikor Badru megállította.
- Fivérem, nekem kell az a rabszolga - mondta, miközben egy pillanatra se vette le a tekintetét a férfiról.
- Ki-kicsoda? - tettetett értetlenséged Manu.
- Az a rabszolga ott - nézett végre bátyjára Badru. Ha nem ismerte volna jobban, azt hitte volna, szerelem csillan a fiatalabbik fivér szemében. - Add ki a parancsot, Manu. Akarom őt. Most.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése