2014. január 20., hétfő

B és Szalma a föld körül

Az elmúlt fél évben hosszú utat járt be a B-vel a föld körül című "sorozatom". Bár messze nem olyan hosszú utat, mint szerettem volna, de remélem, ez a következő fél évben már változni fog. Azonban ezt alapvetően csak a történetek megjelenésének sűrűségére értem, még ha az alapvetésen is kénytelen vagyok néha kisebb korrekciókat végrehajtani, ahogy változnak az elképzeléseim.
Úgy indítottam útjára ezt a sorozatot, hogy leszögeztem, a részek nem lesznek összefüggésben sem egymással, sem más történetekkel. Bár ez alól néha, egy-egy páros történet erejéig szegről-végről kivételt tettem, hosszú távon továbbra is tartanám. Azonban tennék egy újabb kiegészítést mellé.
Egy idő után már nem mindig szerencsés, ha, B karakterét leszámítva, a nulláról indítom az aktuális történetet, még akkor se, ha az lebeg a szemem előtt, hogy az aktuális műnek önmagában is érthetőnek és élvezhetőnek kell lennie. Gondolok itt például arra, hogy, bár nem a nemi túlfűtöttséget kiszolgálni kívánó pornográf alkotások, de a B-vel a föld körül novelláiban is jelentős szerepet játszik az erotika, amivel, törvényszerűleg, kell egy partner is. Azonban egy idő után már nehézkes mindig új partnert kitalálni. Sőt, talán az olvasók számára is kissé súlytalanná válhat, ha B mindig csak flörtölget ide-oda, de semmi folytatás (még akkor is, ha a "folytatáshoz" nem szükséges az "előzmény" ismerete). Emiatt gondoltam úgy, alkalmazok egy kis változtatást.
Már eddig is több történetben feltűnt B mellett Szalma karaktere, és azon kezdtem gondolkodni, esetenként, ha úgy esik kézre, miért ne hozhatnám elő őt újra és újra, mint B útitársát, természetesen úgy, hogy, ha csak nem feltétlenül szükséges, nem utalok a többi együtt átélt kalandjukra.
Nem tervezek ezzel semmiféle nagyobb ívet beleszőni a történetekbe, és nem akarom minden egyes helyzetbe se beleszuszakolni Szalmát. Neki is körvonalazódik a fejemben egy személyiség, amihez bizonyos típusú kalandok, utazások illenek. (Lehet, lesznek más ilyen visszatérő mellékszereplők is, a más típusú kalandokra is.) Csupán egy olyan visszatérő mellékszereplőt szeretnék, aki, ha azon az elven, hogy a történetek a lehető leginkább különállóak, nem is változtat, mégis visz még némi extra stabilitást is a két történet közötti változásokba.

Szalma eddig háromszor tűnt fel B mellett föld körüli utazásai során, ebből kétszer csak ad hoc jelleggel (a harmadikban pedig azért, mert egy korábbi felbukkanásához kapcsolódott), és a jövőben is fogunk még többször is találkozni vele, remélhetőleg sokkal tudatosabban elhelyezve.
Eddigi felbukkanásai:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]