********************************************************************
Előzmény: Jó a buli - le a bugyit 1. rész
Közvetlen előzmény: Jó a buli - le a bugyit 9. rész
18+ játékok éjfél előtt
Kipirultan tértünk vissza a buli színterére. Nem sokat veszíthettünk – csupán a helyünket, ám másik hasonló öblös fotel szabadon állt, hát közösen abba telepedtünk –, távollétünkben talán néhány játékon túlesett a társaság, mintha kevesebb ruha lenne némelyeken.
– Szerinted, van harmadik emelet is? Ott még nem próbáltuk… – Virág kinyújtott karral elérte a bárpultként szolgáló asztalt, és 2 üveg sört levéve, egyiket felém nyújtotta.
– Talán még negyedik emeleti folyosó is van, nem is beszélve a földszintről, amit eddig kifelejtettünk. – Elégedetten és kielégülten nyugtattam karomat a vállán.
– A következő játékos pedig… keverd meg és húzz egy cédulát, légy szíves!.... – Nagycicis élvezte a szereplést, hangja mikrofon és erősítő nélkül is betöltötte a kistársalgót. Egy pillanatnyi csend, míg kihajtotta a papírt, és már a nevemet harsogja: – Imre a következő játékos! Húzz egy feladatot innen magadnak…
– Ez jó hosszan van leírva – nézegettem a cetlit. – Először is választanom kell valakit.
Virág eltűnt a fotel mélyében, úgyhogy gyorsan körbenéztem a teremben:
– Jelentkező? – Az imént nagyjából átfutottam a cédulán hosszasan taglalt feladaton, úgyhogy ehhez kerestem megfelelő partnert. Megpillantottam a nadrágomat bitorló, alacsony, ám arányosan formás lányt, aki csodálatos mosolyt küldött felém.
– Szerinted, van harmadik emelet is? Ott még nem próbáltuk… – Virág kinyújtott karral elérte a bárpultként szolgáló asztalt, és 2 üveg sört levéve, egyiket felém nyújtotta.
– Talán még negyedik emeleti folyosó is van, nem is beszélve a földszintről, amit eddig kifelejtettünk. – Elégedetten és kielégülten nyugtattam karomat a vállán.
– A következő játékos pedig… keverd meg és húzz egy cédulát, légy szíves!.... – Nagycicis élvezte a szereplést, hangja mikrofon és erősítő nélkül is betöltötte a kistársalgót. Egy pillanatnyi csend, míg kihajtotta a papírt, és már a nevemet harsogja: – Imre a következő játékos! Húzz egy feladatot innen magadnak…
– Ez jó hosszan van leírva – nézegettem a cetlit. – Először is választanom kell valakit.
Virág eltűnt a fotel mélyében, úgyhogy gyorsan körbenéztem a teremben:
– Jelentkező? – Az imént nagyjából átfutottam a cédulán hosszasan taglalt feladaton, úgyhogy ehhez kerestem megfelelő partnert. Megpillantottam a nadrágomat bitorló, alacsony, ám arányosan formás lányt, aki csodálatos mosolyt küldött felém.
– Hölgyem! – nyújtottam felé a kezem.
A mosoly lefagyott, de lábakon átbotorkálva, mellém helyezkedett.
Nagycicis kikapta a kezemből a játékleírást tartalmazó cédulát:
– Álljatok egymással szemben úgy, hogy homlokotok folyamatosan összeérjen!
A mosoly lefagyott, de lábakon átbotorkálva, mellém helyezkedett.
Nagycicis kikapta a kezemből a játékleírást tartalmazó cédulát:
– Álljatok egymással szemben úgy, hogy homlokotok folyamatosan összeérjen!
Ehhez az akcióhoz térdemet meg kellett hajlítani, fejemet lefelé hajtani, játszótársamnak pedig a homlokát hátra- feltolni, talán még lábujjhegyre is állt, de ezt nem láthattam ebben a kificamított, hátradöntős, tangószerű állapotban. Ennyi bőven elég is lett volna feladat gyanánt, de folytatódtak a megpróbáltatások:
– Vegyetek le egymásról egy-egy tetszőleges ruhadarabot – hangos éljenzés – ezt cseréljétek ki, tehát adjátok a másik kezébe, ezután a saját ruhátokat húzzátok rá a másikra!
– „Jó nekik!” – bekiabálás.
– Egymást vetkőztetitek, és egymást öltöztetitek. Világos? Rajta! – vezényelt Nagycicis kíméletlenül.
– Egymást vetkőztetitek, és egymást öltöztetitek. Világos? Rajta! – vezényelt Nagycicis kíméletlenül.
Már akkor világos volt, amikor belepillanthattam a cédula tartalmába, ezért is szándékoztam vagy Virágot, vagy ezt a csajt választani, akik az én nadrágjaimban feszítenek. Virággal magasan jobban jártam volna, mert nem ilyen picike…
– Ha kikapcsolod, le fog szaladni a bokámig – figyelmeztetett súgva.
– Hm…Megtörtént, ott is van. Gondolhattam volna… Ne törődj vele, úgyis le kellene húzni!
A társaság megtapsolta a művelet eredményét, biztos szép látvány tárult eléjük kétmaréknyi popsi fomájában, melyet alig takart a tanga. Akárki is találta ki ezt a homlokösszeérést, ügyes – de kegyetlen – húzás, semmit nem láttunk egymás szemén kívül. A többiek meg dőltek-fetrengtek, röhejesen nézhettünk ki.
– Homlokok folyamatosan…! – figyelmeztetett Nagycicis.
– Megfoglak valahol, amíg vetkőztetsz. – Kezemet deréktájra helyeztem.
– Azt hittem, a fenekemet akarod… – súgta nevetve.
Nagycicis erre a megjegyzésre lecsapott:
– Kár, hogy nincs mikrofon, itt közben izgalmas beszélgetés zajlik a játékosok között. Éppen azt vitatják, hogy hol fogják meg egymást!
– Ahol kiemelkedik! – hallatszott egy lelkes szurkoló hangja.
– Én tudnám a dolgom! – Így egy másik.
– Én is tudnám… – súgtam játszótársamnak.
– Elhiszem – válaszolta. – Képzeld csak el, ha nem a saját nadrágodat kellene felvenned, hanem az én igazimat…!
– Vagy a bugyidat… – nevetgéltem az ötleten.
– Még a csomagodra sem lenne elég!
Sokat matatott a csatommal, mire kikapcsolta, majd a gombok következtek.
– Még egy van, azt hiszem – segítettem emlékezetből –. Ha azt nem gombolod ki, az alsómat is lehúzod a nadrággal együtt.
– Úgy nem jó? – viccelődött az arcomba.
Olyan óvatosan fejtette le a rólam, hogy közben másik kezével körbe-körbe tapogatva, a maradó ruházatomat igazgatta. – Ováció, éljenzés! – Jólesett a sok apró érintése.
A nézők szűnni nem akaró hahotázása elnyomta a zenét, és azt jelentette számunkra, hogy rendkívül látványosan oldjuk meg a feladatot.
– Megkérdezem közben a közönséget, hogy megelégednek-e a nadrágcserével, vagy esetleg mást kellene? –Nagycicis elemében volt. – Elhangzott ám itt a versenyzők részéről bugyicsere ötlete is!
Eszembe jutott az első este, mikor segítettem neki megszökni a férfivécé ablakán keresztül, akkor valahogy nem volt ilyen tréfás kedvében.
– Milyen jó, hogy megint a sajátom kerül rám! Szerencse, hogy ebben jöttél – Csak azért beszéltem, hogy ne némán szerepeljünk, alkalmi közönségünk meg úgysem értett belőle semmit, örömujjongás kísért minden mozdulatunkat. Nem tudták, hogy a teremben lévők közül hárman az én egy-egy nadrágomat viseljük! Az elveszett és megkerült ruhadarabok rejtélyét csupán néhányan ismerték.
– Buliból vettem fel, de dicsérték a csajok. – Senki nem értette, miről beszélünk közben, de igyekezetünket végtelenül nevetségesnek találták.
Elég bonyolult feladatnak tűnt ezután felemelni a földről a nadrágokat – akadt szurkoló bőven és ellendrukker is, hangjuk alapján ítélve – ám ennél sokkal nehezebbnek bizonyult egymás lábait felváltva beleirányítani. Homlokunk közben többször eltávolodott pár milliméternyire, de Nagycicis nem vette észre. Máshová koncentrálhatott.
Egyik láb, másik láb – mint két százlábú násztánca – egyik, majd másik nadrág is térd körül járt, mikor szinte befejezettnek tekinthettük a feladatot: ettől kezdve már egyszerű.
És milyen élvezetes! Játszótársam rutinos mozdulatokkal felhúzta a csípőmig, benyúlva alá – nem is gondoltam, hogy ilyenre is szükség lehet –, belülről eligazgatta a mobil zsebeket, egy hirtelen mozdulattal elhelyezte a fegyverzetemet, és már gombolgatott is.
Az egyik sarokból üvegcsörömpölés hallatszott. Nem olyan, mint az elefánt és a porcelánbolt találkozásakor keletkező hang, de legalábbis vaddisznós verzió… Szerintem más nem is hallotta, csak mi ketten.
Egész jó játék! Én következtem, amíg ő az övembe kapaszkodott, nagyon könnyedén felhúztam rá a nadrágot, két ekkora csaj is beleférne. Kicsit sajnáltam is, hogy nem igazgathatom el a popsiján, követendőnek tartottam az ő előbb megfigyelt módszerét, ahogy gondosan rá lehet simogatni a másikra a ruhát. Ezért mielőtt bezártam volna a lányt frissen bitorolt újabb nadrágomba – ahogy azt tanultam – benyúltam elől-hátul, és bugyin keresztül, továbbá annak környezetében ellenőriztem, minden rendben található-e. Nagyon rendben volt!
A taps ennek a mozdulatnak szólt, s hogy sikerült megoldani a feladatot. Sosem gondoltam volna, hogy az öltöztetés is lehet izgató.
– Ha kikapcsolod, le fog szaladni a bokámig – figyelmeztetett súgva.
– Hm…Megtörtént, ott is van. Gondolhattam volna… Ne törődj vele, úgyis le kellene húzni!
A társaság megtapsolta a művelet eredményét, biztos szép látvány tárult eléjük kétmaréknyi popsi fomájában, melyet alig takart a tanga. Akárki is találta ki ezt a homlokösszeérést, ügyes – de kegyetlen – húzás, semmit nem láttunk egymás szemén kívül. A többiek meg dőltek-fetrengtek, röhejesen nézhettünk ki.
– Homlokok folyamatosan…! – figyelmeztetett Nagycicis.
– Megfoglak valahol, amíg vetkőztetsz. – Kezemet deréktájra helyeztem.
– Azt hittem, a fenekemet akarod… – súgta nevetve.
Nagycicis erre a megjegyzésre lecsapott:
– Kár, hogy nincs mikrofon, itt közben izgalmas beszélgetés zajlik a játékosok között. Éppen azt vitatják, hogy hol fogják meg egymást!
– Ahol kiemelkedik! – hallatszott egy lelkes szurkoló hangja.
– Én tudnám a dolgom! – Így egy másik.
– Én is tudnám… – súgtam játszótársamnak.
– Elhiszem – válaszolta. – Képzeld csak el, ha nem a saját nadrágodat kellene felvenned, hanem az én igazimat…!
– Vagy a bugyidat… – nevetgéltem az ötleten.
– Még a csomagodra sem lenne elég!
Sokat matatott a csatommal, mire kikapcsolta, majd a gombok következtek.
– Még egy van, azt hiszem – segítettem emlékezetből –. Ha azt nem gombolod ki, az alsómat is lehúzod a nadrággal együtt.
– Úgy nem jó? – viccelődött az arcomba.
Olyan óvatosan fejtette le a rólam, hogy közben másik kezével körbe-körbe tapogatva, a maradó ruházatomat igazgatta. – Ováció, éljenzés! – Jólesett a sok apró érintése.
A nézők szűnni nem akaró hahotázása elnyomta a zenét, és azt jelentette számunkra, hogy rendkívül látványosan oldjuk meg a feladatot.
– Megkérdezem közben a közönséget, hogy megelégednek-e a nadrágcserével, vagy esetleg mást kellene? –Nagycicis elemében volt. – Elhangzott ám itt a versenyzők részéről bugyicsere ötlete is!
Eszembe jutott az első este, mikor segítettem neki megszökni a férfivécé ablakán keresztül, akkor valahogy nem volt ilyen tréfás kedvében.
– Milyen jó, hogy megint a sajátom kerül rám! Szerencse, hogy ebben jöttél – Csak azért beszéltem, hogy ne némán szerepeljünk, alkalmi közönségünk meg úgysem értett belőle semmit, örömujjongás kísért minden mozdulatunkat. Nem tudták, hogy a teremben lévők közül hárman az én egy-egy nadrágomat viseljük! Az elveszett és megkerült ruhadarabok rejtélyét csupán néhányan ismerték.
– Buliból vettem fel, de dicsérték a csajok. – Senki nem értette, miről beszélünk közben, de igyekezetünket végtelenül nevetségesnek találták.
Elég bonyolult feladatnak tűnt ezután felemelni a földről a nadrágokat – akadt szurkoló bőven és ellendrukker is, hangjuk alapján ítélve – ám ennél sokkal nehezebbnek bizonyult egymás lábait felváltva beleirányítani. Homlokunk közben többször eltávolodott pár milliméternyire, de Nagycicis nem vette észre. Máshová koncentrálhatott.
Egyik láb, másik láb – mint két százlábú násztánca – egyik, majd másik nadrág is térd körül járt, mikor szinte befejezettnek tekinthettük a feladatot: ettől kezdve már egyszerű.
És milyen élvezetes! Játszótársam rutinos mozdulatokkal felhúzta a csípőmig, benyúlva alá – nem is gondoltam, hogy ilyenre is szükség lehet –, belülről eligazgatta a mobil zsebeket, egy hirtelen mozdulattal elhelyezte a fegyverzetemet, és már gombolgatott is.
Az egyik sarokból üvegcsörömpölés hallatszott. Nem olyan, mint az elefánt és a porcelánbolt találkozásakor keletkező hang, de legalábbis vaddisznós verzió… Szerintem más nem is hallotta, csak mi ketten.
Egész jó játék! Én következtem, amíg ő az övembe kapaszkodott, nagyon könnyedén felhúztam rá a nadrágot, két ekkora csaj is beleférne. Kicsit sajnáltam is, hogy nem igazgathatom el a popsiján, követendőnek tartottam az ő előbb megfigyelt módszerét, ahogy gondosan rá lehet simogatni a másikra a ruhát. Ezért mielőtt bezártam volna a lányt frissen bitorolt újabb nadrágomba – ahogy azt tanultam – benyúltam elől-hátul, és bugyin keresztül, továbbá annak környezetében ellenőriztem, minden rendben található-e. Nagyon rendben volt!
A taps ennek a mozdulatnak szólt, s hogy sikerült megoldani a feladatot. Sosem gondoltam volna, hogy az öltöztetés is lehet izgató.
Érdekes látványt nyújtottunk, amikor homlokunkat elválasztottuk, és végre egymásra néztünk: Egy Chaplin-jelmezes csaj, aki két kézzel óvja a nadrágot a lecsúszástól, és egy éppen vízbe gázolni készülő pasi, térdig gondosan felhajtott nadrágszárral.
Zoltán izgalmában nagyokat kacsintgatott és csuklott, közelében pedig egy sárgainges srác, köszöntésre emelve poharát, a hirtelen lendülettől letottyant a földre.
Azon az övön nincs lyuk karcsú derékhoz. Panaszkodott is viselője:
– A következő táncnál bokáig fog csúszni!
– Cseréljük vissza! Én úgysem láttalak, csak mindenki más.
– Még megnézhetsz, de most menj vissza, mert nagyon hiányolnak… – Virág valóban türelmetlenül figyelt bennünket.
Karcsi a zenét szolgáltató cd-lejátszó mellől elégedetten biccentett, azon véleményének kifejezéseként, hogy végre engem is láthat célratörően haladni ma éjjeli hálótársam keresésének dimbes-dombos útján.
Zoltán izgalmában nagyokat kacsintgatott és csuklott, közelében pedig egy sárgainges srác, köszöntésre emelve poharát, a hirtelen lendülettől letottyant a földre.
Azon az övön nincs lyuk karcsú derékhoz. Panaszkodott is viselője:
– A következő táncnál bokáig fog csúszni!
– Cseréljük vissza! Én úgysem láttalak, csak mindenki más.
– Még megnézhetsz, de most menj vissza, mert nagyon hiányolnak… – Virág valóban türelmetlenül figyelt bennünket.
Karcsi a zenét szolgáltató cd-lejátszó mellől elégedetten biccentett, azon véleményének kifejezéseként, hogy végre engem is láthat célratörően haladni ma éjjeli hálótársam keresésének dimbes-dombos útján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése