2014. január 2., csütörtök

Lángoló szívek Floridában 8. fejezet

Írta: rgjohn
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2008. május 1.

*****************************************************************************

Előzmény: Lángoló szívek Floridában 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Lángoló szívek Floridában 7. fejezet

Január 2.


- Mi a francért kell nekem mindig kora reggeli járatokra jegyez foglalnom - zsörtölődött Sam. A reptéren őrültek háza volt, mint mindig, és amikor végre oda értek, hogy átvegyék a beszálló kártyájukat, közölték velük, hogy az éjszakai hóviharok miatt törölték a járatukat. Miután megadták az adataikat, az utaskísérő rájuk mosolygott, és közölte, hogy azért a vihar némelyest kegyes is volt hozzájuk. Mivel késett a Miami-ba tartó gépük, át tudja tenni őket egy olyan járatra, ami még két órával előbb is érkezik haza, mint az eredeti. Azonban annyira rohanniuk kellett a géphez, hogy Sam elfelejtette felhívni Larry-t, hogy tájékoztassa a fejleményekről, de utána azzal nyugtatta magát, a férfi úgyis bizonyára dolgozik ilyenkor.
Egész úton hazafelé Sam és Sally fogták egymás kezét. Nehéz volt a szívük, hogy vissza kell térniük a hétköznapi életükhöz, és az összes azzal járó problémához. De most már tudták, mennyire számítanak egymásnak, és hogy milyen erős a szerelmük. Nem volt már semmi kétség Sam számára. Most már muszáj volt megküzdenie a helyzettel. Úton haza a reptérről, kinyitotta a retiküljét, és nehéz szívvel elővette a jegygyűrűjét, hogy visszategye az ujjára, tudva, hogy ezzel visszatér a hazugságokkal teli életébe.
Amikor haza ért, Sam kiszúrta Larry kocsiját a felhajtón, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Elvégre egy ilyen kis egyetemi városban nem túl nagyok a távolságok. Miután bement, levette a csizmáját és a kabátját és bement a konyhába. Aztán hirtelen nyögést hallott az emeletről. Megdermedt és fülelt. Aztán ismét hallotta. Larry-nek talán fájdalmai vannak. Gyorsan felsietett, hogy megbizonyosodjon róla, minden rendben. Aztán megtorpant a lépcső tetején, amikor egy másik férfi nyögéseit is meghallotta.
Halkan lépdelt az ajtóhoz és benyitott. Azonnal tudta, hogy amit ott látni fog, az örökre megváltoztatja az életét. Larry-t pillantotta meg meztelenül, az ágy szélére hajolva, mögötte pedig egy jóképű fiatal férfi állt, a farkával Larry fenekében.
Sam ledöbbent. Eszébe jutott már, hogy Larry esetleg meleg, de a bizonyíték így is mellbe vágta. Csak nézte a két férfit egy percig, majd visszament a földszintre, és elgondolkodott. Semmi értelme nem lenne kiborítani a bilit. Kiment a konyhába, készített magának egy teát és felhívta Sally-t. A lány nem vette fel, úgyhogy csak hagyott egy üzenetet.
- Helló, drága! Azt hiszem, a problémáink megoldódtak. Majd hívj fel, és mindent elmondok. Szeretlek.


Epilógus


Sam és Larry sokat beszélgettek a délután. A férfit lesúlytotta, hogy a titka kiderült, de kissé megnyugodott, amikor Sam bevallotta, hogy Sally-be szerelmes.
Miután mindent megbeszéltek, elhíresztelték, hogy kiadják a földszinti lakást egy fiatal párnak, akik segítenek a ház fenntartásában. A négy fal között azonban Samantha és Sally, illetve Larry és Malcolm osztoztak meg a két lakáson.
Ez a megoldás természetesen nem működhetett sokáig. Larry magasra tört, így a szexuális orientációja nem tudódhatott ki. Sammel elváltak, és amikor Larry-t a karrierje a nagyvárosba szólította, a nő hátra maradt. Addigra Sally is lediplomázott, és állást kapott titkárnőként az egyetemen. A környezetüknek volt ideje ráébredni és elfogadni, hogy ők ketten együtt vannak. Amikor a kapcsolatukról kérdezték őket, azt felelték, ők csak egy unalmas, monogám leszbikus pár. De magukban még hozzátették: az év 364 napján.

Vége


******************************************************************************






Ha eljutottál idáig, remélem, kialakult benned egy vélemény a történetről. Hálás lennék, ha ezt megosztanád velem, kommentben, vagy a címre kattintva elérhető kérdőív segítségével. Utóbbi használatához az útmutató itt található.

1 megjegyzés:

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]