Filmajánló 80.

Ifjú vér 21. fejezet

Előzmény: Ifjú vér 1. fejezet

Közvetlen előzmény: Ifjú vér 20. fejezet

********************************************************************************

A nyár teltével Garrett állapota lassan javulni kezdett, és augusztus végén már csatlakozni is tudott a családjához egy-egy sétára a Hyde Parkben. A hangulat még mindig feszült volt a fővárosban a júniusi zavargások miatt. Abajtevőket összefogdosták és a newgate-i börtönbe zárták. Az antikatolikus megmozdulások kiagyalójának pere pedig megosztotta a londoni társadalmat. Követői hőskét és hazafiként tekintettek rá, mások pedig fel akarták lógatni a legmagasabb fára, amiért bábuként rángatta a felhergelt tömeget. A társadalmi élet csak lassan tért magához, ahogy a színházak és a báltermek lassan ismét megnyitották kapuikat. A meghívások pedig ismét elárasztották Lord és Lady Morningtont.

Garrett azonban hamarosan rájött, hogy a tánc hamar kifárasztja, így egy vagy két óránál tovább nem maradhatott a társasági eseményeken anélkül, hogy végzetesen kimerült volna. Az ősz beköszönte pedig ismét megviselte az egészségét, köhögéssel és hidegrázással szögezve őt az ágyhoz, amiből úgy tűnt, sosem épül már fel teljesen. Az étvágya egyre rosszabb lett, és a jó konyha ellenére is egyre vékonyabb lett, mire a tél rátelepedett Londonra. Anne eleinte szolidaritást vállalt vele, de nem küldhette örökké vissza a londoni társaság meghívóit. Egyedül kellett részt vennie a partikon és az előadásokon, míg Garrett otthon maradt.

Ahogy ismét eljött a május és a fák kirügyeztek a Hyde Park fáin, Arthur meggyőzte az apját, hogy menjen el vele egyet sétálni. Garrett boldog volt, hogy kiszabadulhatott a szoba nehéz levegőjéről, ahol a négy fal már nyomasztóan ismerőssé vált a téli hónapok alatt. A kocsis a park kapujában tette le őket, hogy bevárja, amíg végeznek.

Arthur a karjánál fogva támogatta az apját, ahogy a zöldellő fák között sétáltak. Út közben Garrett üdvözölt néhány embert, akiket már hónapok óta nem látott. Aztán kerestek egy üres padot és letelepedtek. Ahogy érezte, hogy a szíve lelassul és légzése is visszatér a normális ütembe, Garrett felnézett a tiszta tavaszi égre és elmosolyodott. A hűvös levegő jól esett a tüdejének és új erővel árasztotta el őt. Madárcsicsergés töltötte meg a fülét, és mintha a tavasz őt is megújítaná, ahogy a világot is körülöttük.

– Jól érzem magam – mondta. – A legjobban már időtlen idők óta.

A fia boldogan elmosolyodott és megpaskolta kesztyűbe bújtatott kezét.

– Köszönöm, hogy rávettél, jöjjek el erre a sétára, Arthur. Örülök, hogy itt vagyok.

– Én is – bólintott a fiú, majd reménykedve az apja felé fordult. – Szerinted tudsz majd hegedülni velem, ha haza értünk? Talán egy duettet.

– Igen. Miért is ne? Azt hiszem, jót is tenne – nyújtózott egyet Garrett. – Miért is halogassuk? Már jó ideje nem játszottunk együtt. Gyere! Menjünk haza!

Arthur érezte, hogy a szíve megtelik örömmel. Minden szomorúsága, amit az elhagyatottság miatt érzett mióta Londonba költöztek, tova szállt. Az apja, akire alig emlékezett hosszú évek távlatából, most visszatért. Felállt és sietősen Garrett után ügetett, aki idő közben fel is állt a padról és a kapu felé indult, ahol a kocsit hagyták.

Az apja felnevetett.

– Mi az, Apám?

– Csak eszembe jutott, amikor versenyeztünk Danganben, amikor visszatértünk a vidékről. Emlékszel még?

– Igen. Tisztán emlékszem.

– Tényleg? – mosolygott Garrett. – Akkor gyerünk! Vigyázz, kész… – lódult előre lassú ügetésben, majd visszakiáltott a válla felett. – Gyerünk!

– Apám! – kiáltott fel Arthur riadtan. – Ehhez még nem vagy elég jól. Állj meg! Kérlek.

– Mi a baj? Félsz a vereségtől? Gyerünk, Arthur! Fiss!

A fia már loholt is utána, sietve, hogy utolérje őt. Kevéssé a büszkesége, inkább a félelem miatt, hogy milyen következményekkel járhat Garrett versenyszelleme.

– Állj meg! Meg kell álnod.

– Ó, meg kéne? – zihált Garrett, gyorsítva az iramon.

– Állj meg, Apám! Könyörgöm – érte utol Arthur és megragadta a vállát. Keze a csontos vállra nehezedett, Garrett pedig lassított, majd megállt. Aztán hangosan felnevetett és a fia felé fordult.

– Á! Túl öreg vagyok már az ilyen játékokhoz… Túl öreg. – Elhallgatott és levegő után kapkodott, ahogy rátört a köhögés. Minden erejével igyekezett elfojtani, ahogy öklét a szája elé tartotta. De a köhögés csak egyre rosszabb lett. Rázta a mellkasát és vér fröccsent szájából az útra. Érezte, ahogy a térdei remegnek, majd elgyengülnek, és ahogy az ereje elhagyta, összerogyott.

– Apám! – kiáltott fel Arthur, mellé rogyva a földre.

Garrett érezte, ahogy a fia a karja alá nyúl és gyengéden felsegíti őt. Még mindig köhögött, amikor rátört a hányinger. A táj körülötte elsötétüt és csak távolról hallotta, ahogy a fia szólongatja. Aztán minden eltűnt.

Arthur látta, ahogy az apja szeme lecsukódik és a teste elernyed. Még mindig lélegtett, de minden egyes lélegzetvétellel csökkent az ereje. Ahogy körbenézett, két piszkos alakot látott meg munkás ruhában, ahogy felé sétálnak az úton. Hangosan beszélgettek és fel se figyeltek az előttük zajló drámára.

– Emberek! – kiáltott Arthur. – Segítsenek! Gyorsan, az istenért!

A két férfi egy pillanatra megmerevedett, mielőtt felismerték volna a sürgetést a fiú hangjában. Azonnal futásnak eredtek és odasiettek a Garrett mellet térdelő fiúhoz.

– Haza kell vinnem az apámat. Segítsenek elvinni a kocsihoz a kapunál!

***

Ahogy megálltak a ház előtt, O’Shea azonnal leugrott a bakról, hogy feltépje az ajtót.

– Kérem, Arthur úrfi! Segítek – emelte ki óvatosan Garrettet és a karjaiba emelte, mintha nem is nyomna többet egy bepólyált csecsemőnél. Arthur kiugrott utána és követte O’Shea-t az ajtóhoz.

– Vigye be a társalgóba! – rendelkezett. – Aztán induljon az orvosért! Tudja a címet?

– Wardour street, uram. Dr. Henderson.

– Úgy van.

Átsiettek az előtéren a kis fogadószobába, amit informális eseményekre használt a család. O’Shea a kanapéhoz vitte Garrettet és óvatosan lefektette. Egy arc jelent meg az ajtóban. Az egyik szobalány jött megnézni, mi történik. Vetett egy pillantást ura falfehér arcára, majd a szája elé emelte a kezét.

Arthur felé fordult, miközben O’Shea elsietett.

– Sarah! Hol van az anyám?

– El-elnézését kérem, uram, de épp a többiekkel vásárol.

– Vásárol? – küzdött Arthur a kétségbeeséssel. – Hol?

– A Davis streeten, uram. Azt mondta, ne várjuk vissza délutánig.

Arthur beharapta az alsó ajkát. Agya zakatolt a pániktól, ahogy igyekezett kitalálni, mit kellene tennie. De legalább az orvos már úton van. Az apjára nézett és figyelte a sápadt arc felöl hallatszó nehézkes zihálást. Aztán ismét a szobalányra nézett.

– Hozzon le ágyneműt! Amint végzett, menjen el a Davis streetre és próbálja megkeresni az anyámat! Mondja meg neki, hogy jöjjön, amilyen gyorsan csak lehetséges! Mondja meg neki, hogy az orvos már úton van! Megértette?

– Igen, uram.

– Akkor menjen! – fordult vissza az apjához, hogy kigombolja a kabátját és gyengéden lesegítse róla. Az apja végig olyan ernyedt volt, mint egy rongybaba, és az egyetlen hang, amit kiadott, nehézkes légzéséé volt. Arthur betakarta őt a kabátjával, majd a kandallóhoz lépett, hogy tüzet rakjon.

Sarah takarókkal és párnákkal tért vissza és óvatosan felemelte ura fejét, hogy alá tegye a párnát, majd ráterítette a takarót is.

– Köszönöm – mosolygott rá Arthur hálásan. – Most menjen az anyámért!

A cseléd bólintott és elsietett. A lángok sisteregve gyulladtak meg, Arthur pedig tett rá egy kevés szenet, hogy jobban felszítsa, majd visszafordult az apjához. Az élet jeleit kutatta rajta, majd megigazította a takarót, hogy aztán visszasiessen a bejárathoz.

Dr. Henderson két mérföldre lakott és O’Shea ennyi idő alatt még nem érhetett oda, úgyhogy Arthur visszament a szobába és leült az apja mellé. A tűz felmelegítette a szobát, amitől a szín lassan visszatért az apja arcára, de a légzése még mindig nehézkes volt.

Végül úgy fél órával O’Shea távozása után léptek zaja hallatszott a bejárattól. Arthur felugrott és az ajtóhoz sietett.

– Erre!

– Sajnálom, uram – zihálta O’Shea. – Eltört a kocsi kereke a járdaszegélyen a Park Row-nál. Az út hátralevő részét futva kellett megtennünk.

Az ír félreállt, hogy tisztelettudóan utat engedjen Dr. Hendersonnak. Az orvos fekete táskáját markolta, arca pedig vörös volt a megeröltetéstől.

– Hol van? Ó! Már látom. Álljon félre, fiatalember!

Letette a táskáját a kanapé mellé és megfogta Garrett kezét, hogy kitapintsa a pulzusát.

– Az embere elmondta, amit tud a helyzetről. Az apja igencsak ostobán viselkedett. Azt mondtam, pihennie kell. Nem pedig úgy viselkednie, mint egy nyomorult atlétának. Szerencsés, hogy még él. Alig, de még legalább él. Megtette a magáét, fiatalember, most kérem, hagyjon minket magunkra. – Először nézett egyenesen Arthurra és látta a félelmet a fiú szemében. A hangja ellágyult. – Megtett mindent. Már nem tehet mást. Az apja most már jó kezekben van. Bízzon bennem! Tudom, mit csinálok – kacsintott Arthurra. – Menjen és igyon valamit! Mondja meg a szakácsnak, hogy egy csésze csokolűdét javaslok magának egy kevés rummal!

– Igen, uram – vetett még egy aggodalmas pillantást Arthur az apjára, majd elhagyta a szobát és becsukta az ajtót maga mögött. A konyha felé se nézett, inkább az öltözködő szoba felé indult, hogy leüljön az ablak mellé és várja az anyja visszatérését. A fülét hegyezte, nem hall-e valamit a társalgóból, de minden csendes volt.

Az órák csak teltek. Már dél volt és az anyjának semmi jele. Újabb óra telt el, mire végül megpillantotta a sarkon beforduló Sarah-t a többiekkel a nyomában. Arthur felállt és odalépett az ajtóhoz. Nem tudta, mit mondjon, vagy hogy viselkedjen. A legrosszabbtól félt, de ezt nem akarta a többiek tudtára adni. Úgyhogy elfojtotta kétségbeesését, ahogy a lépések egyre közeledtek a járdán. Az anyja megelőzte Sarah-t. Hozzá rohant és megragadta a vállát.

– Hol van?

– A társalgóban, Anyám. – Arthur látta, hogy az anyja szája megremeg.

– És… él még?

– Igen. Amikor az orvos megérkezett még életben volt.

– Itt van az orvos?

Arthur bólintott.

– Első dolgom volt, hogy elküldjek érte.

– Jó fiú.

Gerald, Anne és Henry felsiettek a lépcsőn. Az utóbbit Sarah vezette kézen fogva. Arca vörös volt a fáradtságtól és a könnyektől. Az anyjuk Sarah-hoz fordult.

– Vigye a gyerekeket a szobájukba és figyeljen rájuk, kérem!

– Igen, asszonyom.

Anne magukra hagyta őket a cseléddel, majd egy pillanatra megállt, hogy erőt gyüjtsön és belépett a társalgóba, majd becsukta az ajtót maga mögött.

A három gyerek és a cseléd csendben bámult utána, majd Sarah köhintett és mosolyt erőltetett az arcára.

– Menjünk játszani egy kicsit! Ismerek pár jó játékot. Jól fogunk szórakozni.

– Sarah? – szólalt meg Gerald halkan. – A papa meg fog halni?

– Meghalni? – vonta fel Sarah a szemöldökét. – Persze hogy nem, kicsim. Itt van az orvos. Ő majd rendbehozza. Rendbejön, mielőtt észrevennéd. Most pedig gyere! Szeretnél játszani, nem?

Meg se várva a választ, felkísérte őket és elővette az első dobozt, amit talált a játékos szekrényben. Kis játékkatonákkal volt tele, amik az amerikai gyarmati háború küzdőfeleit ábrázolták.

– Tökéletes – mosolygott. – És ha találunk néhány golyót…

A négy gyerek csendesen állva figyelte, ahogy a cseléd előkotor egy zacskónyi játékgolyót.

– Most már csak egy csatamező kell. Ez a szőnyeg jó lesz. Segíts, Arthur! Ha beteszünk alá néhány cipőt, hegyeket is csinálhatunk.

– Miért?

– Hogy miért? Az Isten áldjon meg! Hegyek nélkül hogy lenne olyan, mint a valódi világ?

Együtt rendeztek be egy kis völgyet, hegyekkel övezve, majd felállították a csapatokat a két oldalon. Amikor minden készen állt, Sarah Geraldot és Henry-t állította az egyik oldalra, Arthur pedig a húga mellé került a szőnyeg vöröskabátosokkal tarkított végébe. Sarah mindannyiuknak adott golyókat és felvázolta a szabályokat. Mindannyian leadhatnak lövéseket úgy, hogy a golyókat kilövik a hüvelyk és a mutatóujjuk segítségével. Akinek a végén állva maradnak az emberei, az nyer.

Az első csata hamar véget ért a kék kabátos gyarmati egységek győzelmével. Akárcsak a második. Arthur büszkeségét sértette a vereség és felnézett Sarah-ra.

– Kezdjük újra!

– Ahogy kívánja, fiatal úr.

Geralddal és Henry-vel felállították a csapataikat, majd amikor végeztek, Arthur hozzáfogott, hogy elrendezze a saját csapatait. Ezúttal azonban a vöröskabátosokat a hegyek mögé helyezte.

– Hé! – tiltakozott Sarah. – Ez nem fair.

– De az – mosolygott Arthur. – Még mindig a csatatéren vannak. Csak kihasználom a topográfia adta előnyöket. Fair, miután nyilvánvalóan van gyakorlatunk a golyók használatában.

Sarah összevonta a szemöldökét, majd bólintott.

– Ahogy gondolod, fiatalúr. De így is nyerni fogunk.

– Tényleg? Lássuk!

Ahogy a csata folyt, egyértelművé vált, hogy a vöröskabátosoknál van az előny. Mindent megtettek, de Sarah és a fiatalabb fiúk nem tudtak közvetlen csapást mérni a golyóikkal a láthatatlan ellenségre. Nem sokára az utolsó kékkabátos is elesett és Arthur diadalmasan felkiáltott. De még mielőtt elhallgatott volna, sikítás hallatszott lentről. Majd ismét és ezúttal felsimerték az anyjuk hangját.

– NE!

Anne a bátyjára nézett.

– Mi történik, Arthur?

A fiú nem válaszolt, csak fülelt, ahogy a sírás visszhangzott az épületben. Aztán felállt és az őt figyelő többiekre nézett.

– Maradjatok itt! – mondta. – Megnézem.

Elhagyta a szobát és lefelé indult a lépcsőn, ahogy a félelem ökölként szorult a szívére. Odalent erősebben hallotta az anyja sírását és az orvos hangját, aki érthetetlen szavakkal igyekezett megnyugtatni őt.

Hirtelen rátört a bénító felismerés, mi is történt, és meg kellett markolnia a korlátot, hogy ne essen le a lépcsőről. A bénultság hamar elmúlt és tovább indult lefelé. A társalgó ajtaja továbbra is csukva volt, de ezúttal kihallatszott az anyja sírása. Arthur habozott, majd lenyomta a kilincset és benyitott. Az anyja a padlón ült és a férje kezét szorította az arcához. Az egyik oldalán állt az orvos, gyengéden fogva a nő vállát. Felnézett Arthurra és megkönnyebbülten félre állt és Anne felé intett.

Az asszony megérezte a fia jelenlétét és felé fordult. Arthur megrettent a szemeiből sütő fájdalomtól.

– Ó, kicsikém!... Szegény kicsikém. Gyere ide!

A fiú oda sietett hozzá és a karjaiba vetette magát. Az anyja vállai felett lenézett apja arcára. A test mozdulatlanul feküdt, és már nem hallatszott a hangos zihálás. Garrett szemei csukva voltak és úgy feküdt, mintha aludna. Csak az ajkait keretező vér és a feltépett ing alól kilátszó girhes mellkas mutatta a végzetes betegséget.

– Elment – zokogott Anne, a fia hajába temetve az arcát. – Elment… Elhagyott minket.

Folytatása következik!

Évforduló - Támad a Mars

75 éve, 1938. október 30-án tűzte műsorra a CBS országos amerikai rádió H. G. Wells Világok harca című regényének színjátékos előadását, Orson Welles rendezésében. A műsor kezdete azonban egybe esett egy másik adó népszerű komédiájával, így sokan csak az előzetes után kapcsolódtak be, ahol a szerkesztők közölték, fiktív történetről van szó. Ennek, a rádió újszerűségével és meggyőző erejével kombinálva, olyan hatása volt, hogy Welles jól megszerkesztett, híradó-jelentések formájába öntött műsorát sokan valós közvetítésnek hitték. Országszerte kitört a pánik és másfél millió ember hagyta el otthonát, biztonságos búvóhelyet keresve. Az esetnek nem volt halálos áldozata, de jól rávilágított a média meggyőző erejére és az egyre jobban gyorsuló társadalom visszás hatásaira.

Kisfilmek 8.

Angry Birds Halloween. :D

Lángoló szívek 9. fejezet

Előzmény: Lángoló szívek 1. fejezet

Közvetlen előzmény: Lángoló szívek 8. fejezet

Írta: rgjohn

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2003. március 15.

****************************************************************************

Felhős és ködös nap volt a hegyekben. Sally adott Samnek egy újabb síleckét, a nő pedig már igencsak jól haladt a tanulással. A vizisíelésben szerzett tapasztalata kifizetődött, azonban még így is lassan mozgott és gyakran elesett. Szerencsére egyszer sem sérült meg semmije, a büszkeségét leszámítva.

Órákkal később visszabaktattak a házhoz. Mielőtt azonban bementek volna, Sam engedett Sally unszoládának és építettek egy hóembert. Míg a nő a fejen dolgozott, a lány a testet készítette el és nagy golyókat gyúrt a melleknek.

Amikor Sam meglátta a művét, hangos nevetésben tört ki.

- Azt hittem, hóEMBERt csinálunk - kacagott.

- Nekem jobban tetszene egy hónő - mosolyodott el Sallyés kacéran kiöltötte a nyelvét.

- Nos, egyértelműen nő - vizslatta Sam a hótest méretes melleit. - De nekem a valódi jobban tetszik.

Sally abbahagyta a munkát és felé fordult.

- Nekem is - suttogta, miközben közelebb lépett a nőhöz. Pillanatokon belül már el is felejtették a “hónőt” és szenvedélyesen csókolózni kezdtek.

Aztán Sam elhúzta az ajkait Sally-től.

- Inkább menjünk be! - suttogta. - Ott melegebb van. Van neked egy meglepetésem.

- Tényleg? - kuncogott Sally. - Már alig várom.

Amikor bementek, Sam gyorsan levetkőzött, a hátát fordítva Sally felé.

Amint a lány meglátta, hogy meztelen, szemei tágra nyíltak és elnevette magát.

- Ha tudtam volna, hogy meztelen vagy a dresszed alatt, még mindig kint hemperegnénk.

- Tudom - kacagott Sam és hátra nézett a válla felett. Aztán gyorsan ott hagyta Sally-t és felsietett a tetőtérbe. Keresett valamit, amivel elrejthette meztelen szemérmét, amíg nem érkezik el a megfelelő időpont, hogy megmutassa Sally-nek. Végül talált egy nagy méretű, ujjatlan flanel felsőt, ami valószínűleg a lány apjáé lehetett. Felvette és végigmérte magát a tükörben. A ruhadarab tökéletesen takarta felső combjait. Elmosolyodott az elégedettségtől, majd szétnyitott pár gombot, belátást engedve a melleire.

Amikor ismét lement a földszintre, Sally-t a kandalló előtt találta. Ismét szűk sortját viselte, és Sam szíve hevesen kezdett dobogni, amikor meglátta a formás farpofákra simuló anyagot. Annyira szűk volt, hogy a nő már azon gondolkodott, mennyire kényelmetlen lehet. Azonban így is hihetetlenül szexi volt. Aztán eszébe ötlött a pizsamának használt babydoll. Rádöbbent, hogy Sally valószínűleg direkt veszi fel ezeket a ruhákat, hogy őt izgassa. Igencsak elmés. De jó munkát végzett.

- Mmmm! - mosolyodott el Sally, amikor meglátta a közeledő nőt. - Még senkinek sem állt ilyen jól ez a felső. Nagyon szexi.

- Te még szexibb vagy - mérte őt végig Sam, majd beleivott a forró csokiba, amit a lány hozott neki. - Köszönöm.

Leültek a kanapéra. Sam a sarokba kucorodott és maga alá húzta a lábait, bizonyosra véve, hogy nem látszik ki ágyéka a ruha alól. Nem állt még készen rá, hogy megmutassa Sally-nek a meglepetést. A lány a bútordarab másik végén ült és a háttámlának dőlt.

- Jól szórakoztam ma. Köszönöm - szólalt meg végül Sam, de tekintetét lesütötte és folyamatosan az ágyékát takaró anyagdarabot bámulta. Érezte, hogy szemérme már lüktet. Az idő azonban még nem jött el, hogy benedvesedjen. Azonban már a gondolat is felizgatta, hogy szeretője észreveheti a ruhadarabon megjelenő sötét foltot.

Érezte, hogy elvörösödik és lábai köze lüktetett. Aztán felállt és odament a kandallóhoz, nem akarva kiengedni kezéből az irányítást. Felkapott egy piszkavasat és a tüzet böködte. Aztán, amikor kissé megnyugodott, mintegy véletlenül, kissé feljebb libbentette a ruhadarab peremét és elégedetten hallgatta, ahogy Sally felnyög.

- Csak semmi bugyi, hm? - Sally igyekezett elrejteni izgatottságát.

- Kifogytam a tisztákból - mosolygott hátra rá Sam. - Azt hiszem, egynek lába is kélt - engedett el egy sokat mondó mosolyt a lány felé, aki erre elvörösödött. Pontosan tudta, hogy az ominózus bugyi az ő táskájában pihen. - De nem számít. Amúgy is szennyes volt már.

Sally ismét elpirult, Sam pedig visszament a kanapéhoz és leült a sarkára. Ahogy a lányra bámult, mindketten tudták, hogy a másik is pontosan tudja, hová lett a ruhadarab.

- Édes vagy, amikor elpirulsz - mondta ki Sam.

- Te meg mindig édes vagy - jött a válasz és Sally figyelte, ahogy a nő elkezdi kigombolni a felsőjét, az arca pedig egyre jobban megfeszült a várakozástól.

Aztán hirtelen megszólalt Sam telefonja, eloszlatva a pillanatot.

- Halló! - kapta fel Sam. - Ó! Szia, Drágám! - Egy pillanatra a mikrofonra tette a kezét és halkan egy nevet tátogott Sally felé. - Larry.

- Nem, nem. Jól vagyunk - folytatta a telefonba. - Ó, tényleg? Ez csodás. Hogy intézted el? - kérdezte, miközben keze ismét megtalálta a gombokat.

Sally elégedetten elmosolyodott, szemei pedig kikerekedtek az izgatottságtól, ahogy egyik gomb kipattant a másik után.

- Síeltünk és motoros szánnal bejártuk a környéket. Jó móka volt - mesélte Sam a férjének, miközben kibontotta az utolsó gombot is, majd lassan elkezdte széthúzni, feltárva meztelen melleit.

Sally felnyögött a látványtól, majd a szájához emelte a forró csokis bögréjét, hogy eltakarja izgatottságát. Szűk sortja egyre szűkebbnek érzőgött, ahogy az ágyéka hevesebben lüktetett.

- És, veled minden rendben? - kérdezte Sam, miközben egyik melle alá nyúlt és gyengéden megemelte.

Sally szíve nagyot dobbant, ahogy figyelte a jelenetet.

- Aha - válaszolt Sam Larry valamilyen kérdésére. Gondolatai azonban már rég nem a beszélgetés körül jártak. Csak a bensőjében növekvő vágyra tudott gondolni. Aztán lassan előre mozdult, kihúzva lábait maga alól, de ügyelt rá, hogy a ruha szegélye takarja ágyékát. Lassan a kanapéra emelte egyik lábát, a másikat pedig letette a padlóra. Aztán engedte, hogy az ágyéka előtt is szétnyíljon a ruha.

Sally eltakarta száját a kezével, hogy lehalkítsa nyögését. Szemei majd kiestek a helyükről, ahogy a nő meztelen ágyékát bámulta.

- Igen, van elég ételünk. Ami azt illeti, Sally már nagyon is szeretne falni valamit - vigyorgott Sam a lányra. - Nem, tudunk beszélni. Én még nem eszem - tárta széjjelebb a lábait.

Hirtelen Sally megértette, mit akar a nő. Elmosolyodott a huncut ötlettől és letette bögréjét az asztalra, majd előre hajolt, kezét Sam térdén nyugtatva. Még egy kicsit széjjelebb tolta a nő lábait, lehajtotta a fejét és gyengéden megcsókolta Sam térdhajlatát.

A telefonálás kezdett egyre nehezebbé válni, ahogy Sam figyelte, amint Sally végigcsókolja a combját. Legszívesebben befejezte volna a beszélgetést, de nem akarta csak úgy letenni.

- Mmmm! - szakadt ki belőle. - Mi? Hogy? Nem, nem. Csak Sally-nek válaszoltam - magyarázkodott a férjének, teste azonban közben remegni kezdett, ahogy a forró ajkak egyre jobban megközelítették ágyékát. Félt, ha Sally eléri tomboló bejáratát, nem lesz többé képes uralkodni a hangján.

A lány azonban már el is feledkezett a telefonról. A nő illata teljesen megrészegítette.

Sam már bánta, hogy nem zárta le a beszélgetést, de Larry most valami fontosról beszélt, úgyhogy mindent meg kellett tennie, hogy oda tudjon figyelni, annak ellenére is, hogy Sally nyelve közben bejárata körül barangolt.

Aztán hirtelen a lány még széjjelebb tolta a lábait és közéjük nyomta az arcát. Sam beharapta alsó ajkát, hogy gátat szabjon sikolyának.

- Ö… Drágám, most mennem kell… Igen, igen, én is nagyon szeretlek téged. Hamarosan látjuk egymást. - Azzal letette a telefont és remegő kézzel az asztalra tette. A nyögés azonnal feltört torkából, ahogy Sally a csiklójához ért.

- Imádom így a puncidat - suttogta Sally, ahogy a vágatot nyalogatta. Már annyira széttolta a nő combjait, hogy szinte ketté szakította, miközben nyelvét a lüktető szeméremajkak közé mélyesztette.

Sam keze megtalálta a lány fejét és beletúrt a hajába. Halkan nyögdécselt, ahogy a forró nyelv barlangjában ficánkolt.

Sally teljesen elvesztette az eszét és őrülten nyalta az isteni barlangot. Aztán kinyitotta a száját, igyekezve rátapadni a nő egész szemérmére.

Sam felsikoltott és erősen megmarkolta a lány haját. Pillanatokon belül érezte, hogy a gyönyör elárasztja a testét.

A lány szája hirtelen megtelt nedvekkel és érezte, ahogy Sam teste megfeszül alatta. Az ő sortja is már majdnem teljesen átázott.

Sally teljesen elvesztette az önuralmát. Az arcára fröccsenő nedvektől az ő ereiben is felforrt a vér és teste ívbe rándult.

Végül Sam eltolta magától a lány arcát. Látta, hogy Sally mosolyog az arcát borító fehér nedvek alatt. Magához húzta őt és ajkaik egymásba fonódtak. Felnyögött, ahogy megérezte saját ízét a lány ajkain.

Amikor szétváltak, Sally felállt és lenézett Samre. Elégedett vigyorral nézett le rá, mielőtt azonban még bármit is tehetett volna, a nő észrevette a sortja elején terjengő sötét foltot.

Sally kinyújtotta a kezét, hogy talpra húzza a nőt és magához ölelte.

Sam egy pillanatra kibontakozott karjaiból, hogy megszabaduljon a ruhájától, majd testét ismét a lány meztelen tagjaihoz simította, keze pedig a feszes ruha takarta fenékre siklott. Mindketten felnyögtek.

- Gyere! - zihálta és visszavezette Sally-t a kanapéhoz. Eltolta az asztalt az útból.

- Mit csinálsz? - nézett rá Sally, miközben a nő ismét felé fordult és hátulról átölelte a derekát.

- Evéshez készülődöm - suttogta a lány fülébe, miközben meztelen mellei a lány hátához préselődtek. - Azt szeretném, ha a kanapé karfájára hajolnál.

Kezei közben a lány felsője alá csúsztak és hamarosan rásimultak a telt mellekre. Előre hajolt és megcsókolta a lány nyakát, nyelvével apró köröket rajzolva a bőrére.

Sally vére felforrt a vágytól és csípőjét hátra nyomta, hogy feneke Sam ágyékához simuljon. Felnyögött, ahogy a nő ujjai mellbimbóit morzsolgatták.

A lány hátrahajtotta a fejét Sam vállára és szája elnyílt a rá törő szenvedélytől.

- Dőlj előre! - suttogta Sam.

Sally egy kis nyögés kíséretében előre hajolt, ráfeküdve a kanapé karfájára. Sam mögé lépett és lenézett a lány fenekére. A lány a karfába temette arcát és kitolta a fenekét.

Sam letérdelt és gyengéden simogatni kezdte a lány combjait. Érezte ujjai alatt a megfeszülő izmokat.

Sally vére lüktetett az ereiben, azonban csak tehetetlenül feküdt a karfán, ahogy Sam kezei a sortja alá csúsztak és a fenekét simogatták. Aztán feljebb tolta az anyagot és a farpofák előbukkanó bőrét kezdte csókolgatni.

Sally felnyögött a forró ajkak érintésétől, Sam pedig elmosolyodott és elhúzódott, hogy lassan, centinként húzza le az anyagot. Azok után, hogy alig pár perce élvezett el, meglepte, mennyire felizgatta a helyzet.

Lassan húzta le a sortot és felnyögött, amikor meglátta az apró cseppeket lecsordulni Sally belső combján. Amikor teljesen lehúzta a sortot, hátra dőlt és elbűvölten bámulta a combok közül elővillanó szemérmet. Erős késztetést érzett, hogy az erős combok közé fúrja az arcát, de helyette uralkodott magán.

- Nyisd szét nekem az ajkaidat!

- Hogy? - nyögte Sally.

- Nyisd szét nekem! Az ujjaiddal.

Sally kezei remegve indultak meg és egy nyögés kíséretében szétfeszítette szeméremajkait. Ágyéka lüktetett és egész lényét elöntötte az izgatottság. Sam pedig előre hajolt.

Sally hangosan felnyögött, ahogy a forró ajkak feneke bőréhez értek. A nő végigcsókolta egyik farpofáját, majd áttért a másikra. Aztán vissza húzódott és lenézett Sally lüktető ágyékára, de hamarosan elkalandoztak, egészen a lány ánuszáig. Borzongás futott végig a gerince mentén. Egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán eszébe jutott, milyen felemelő érzés volt, amikor Sally csinálta ezt neki, és előre hajolt, hogy birtokba vegye a kis bejáratot.

Sally felsikkantott, amikor a nő nyelve nyílásához ért. El se tudta hinni, ami történik. Kezei megállíthatatlanul remegtek.

Sam torkából is nyögés tört fel, ahogy nyelvével a nyílás körül mozgott, mielőtt a lényegre tért volna. Az izmok eleinte ellenálltak, de aztán Sally ellazult és a nyílás feltárult előtte.

A lány felnyögött, ahogy a forró nyelv belé hatolt. Különös, de ugyanakkor izgató érzés volt. Aztán érezte, ahogy Sam kezei felváltják az övéit. Hálás volt érte, mert ő már nem bírta volna sokáig. Ehelyett inkább a kanapé karfájába mélyesztette ujjait.

Sam hosszan nyalta a lány fenekét, majd visszahúzódott és nézte, ahogy a nyílás lassan bezárul, majd újra szétnyílt, amikor ő ismét rá hajolt. Borzongás futott végig a gerincén, ahogy hallgatta Sally nyögéseit. Aztán ismét elhúzódott és bámulta a lány széttárt combjait. Aztán szájába vette egyik ujját és benyálazta, hogy hegyét a lüktető nyíláshoz érintse.

Sally hangosan felnyögött, amikor rájött, mit akar a nő, épp amikor az ujj lassan belé hatolt. Sam addig tolta belé az ujját, amíg tudta, majd lassan visszahúzta, hogy ismét előre mozduljon, felvéve egy lassú ritmust.

Sally teste hevesen remegett, ahogy közeledett a gyönyör felé. Sam pedig közben előre hajolt, hogy nyelve a lány barlangjának bejáratához érjen.

Sally nem bírta már tovább és hangosan felsikoltott, ahogy rátört a gyönyör. Arca a karfához préselődött és levegő után kapkodott. Úgy érezte, mindjárt elveszti az eszméletét. Minden pillanatban, amikor azt hitte, már vége, Sam ismét belé tolta az ujját, felszítva benne a tüzet.

A nő érezte, hogy az ő ágyéka is megfeszül. Combjai közé nyúlt szabad kezével és magába hatolt. Azonnal felsikoltott, ahogy az ő szemei előtt is elhomályosult a világ a gyönyörtől.

Folytatása következik!

Zeneajánló 106.

Fellángolás

Életképek 32.

Töredékek

Megjegyzés: Ez a történet lényegében egyfajta, kissé prózaibb, történet-formába öntött életkép. Most ez az élmény olyan állapotomban ért, hogy így, történet-formában jól meg tudtam fogalmazni. Azt, hogy ez lesz-e az Életképek új formája, vagy csak alkalomadtán írom meg így, egyébként, ha van valami, az eddig megszokott keretek közt, azt még nem tudom.De remélem, így is, úgy is tetszeni fog nektek.

***************************************************************************

Az agyam zakatolt. Gondolataim kergették egymást, mint az odakint, a villamos mellett elsuhanó utcákon örvénylő elsárgult falevelek. Ilyenkor úrrá lesz rajtam a téboly. Jó értelemben, persze. Vagy legalábbis azt hiszem. A szívem zakatol, mintha csak táplálni akarná játékos kiscicákként rakoncátlanul kergetőző gondolataimat. Ez a jó idő az alkotásra, ha irányba tudom állítani elmém, és a gondolatokat szanaszét villogó fénypászmákból egységes reflektorfénnyé tudom összpontosítani.

Most viszont csak ültem, belesüppedve a Gyönyörök Járatának nem épp a puhaságáról híres ülésébe, és az ablakon át bámultam az elsuhanó őszi tájat.

És ekkor láttam meg őt. Egy csapásra, mintha ő elérte volna, amivel én még csak meg sem próbálkoztam volna. Minden érzékem egy pillanat alatt rá fókuszált. Ez az a tipikus azonnali fellángolás. Meglátni és megszeretni. Sokan ebben látják az első látásra szerelmet, de én ebben nem hiszek. Viszont a fáklya ilyenkor tényleg elementáris erővel lobban fel, és az ember nem tud másra gondolni. Az érzés elmúlik. Másnap talán már eszünkbe sem jut. De akkor, ő a világ.

Én is így voltam akkor vele. Pedig az első pillanatban nem is tudtam hova tenni. Úgy nézett ki, mint egy igazi vagány csaj. Bőrdzseki, a vállain szegecsekkel, sötét csőfarmer és fekete bokacsizma. Még a retikült, vagy szokásos női táskát is egy kézben vitt sporttáska helyettesítette. Nem vagyok egy lázadó típus. Nem kenyerem a minden áron való kitűnés, a másoktól való radikális elkülönülés. Hiszek a csoport, a közösség erejében, amíg abban megmarad az individum is. Talán éppen ezért ragad meg jobban egy ilyen lány, mint egy a sorba beálló cicababa, legyen amúgy akármilyen vonzó is.

De ő még ezen túl is más volt. Látszott rajta, hogy nem az a vagány rocker. Nem az örök kívülálló, az alvilági bandák királynője, a jó kisfiúk megrontója, és így tovább. Sőt, ha ruha nélkül látnám, teljesen másnak is látnám. Na nem kell itt a perverz gondolatokra gyanakodni. Nem azért, amit a ruhája alatt rejteget. Már akár egy semleges ruhában, egy egyenruhában, vagy kényszerűen felvett esőkabátban is kitűnne, amire gondolok. Az egyszerű lófarokba fogott fekete haj, a smink nélküli, kissé szeplős, a pattanások helyét őrző, hosszúkás arc, a vékony száj, és a nagy, őszinte, barna szemek. Ha csak ezt látnám, egy szende kislány jutna eszembe. Egy ártatlan kis virágszál, akit nem lehet nem kedvelni és akit mindenki anyuci pici lányának gondol. Persze most se negatív értelemben.

De talán ez a kettősség, ez az ellentmondás, ami viszont mégis egy egységbe összpontosult benne, ez volt az, ami megfogott. És ez volt az, ami miatt, bár nem ismertem, nem tudtam róla semmit, mégis lángra gyúlt bennem a tűz. De ez utóbbi volt az, ami miatt viszont nem mertem lépni.

Lefagytam. Mégis, mit tehetnék? Lépjek oda hozzá és valljak szerelmet? Az a minimum, hogy ez után egy elmebetegnek nézne, ha nem is vágná rögtön a táskáját, vagy épp az öklét a képembe. És amúgy is, mit tudok én róla? Lehet egy elvetemült homofób is. Vagy egy konzervatív család sarja, aki igyekszik kitörni a merev keretek közül, de a fejben sok minden megmarad. És akkor odalép hozzá egy magamfajta lány...

Megborzongtam. Nem bírom a visszautasítást. Pláne az ilyen témákban. Ezt nagyon nehéz szépen lekommunikálni, és ha a másiknak még a világnézete is olyan... Egy "kedves vagy, de a pasikat szeretem"-válasz egy őszinte mosoly mellett tökéletes elhárítás. De azt nem bírnám, ha az undort látnám a szemében.

Az esély pedig bármennyire is ott lehet, engem letaglózott a kudarc nyomasztó lehetősége. Így hát csak néztem őt, bámultam, magam se tudva, mire várva. Aztán pedig eljött a pillanat, amikor a megfelelő megállóhoz érve ő megmarkolta a táskáját és lesietett a villamos lépcsőjén. Tekintetem követte őt, hogy lássam, ahogy a megállóban már vár rá valaki. Egy hozzám szívfájdítóan hasonló lány volt. Velem nagyjából egymagas, Nála úgy egy fejjel több, hosszú fekete hajjal és szinte majdnem tökéletesen az én kedvenc szerelésemben. Amikor csodálatom tárgya odaért hozzá, karjaiba zárta és mohón megcsókolta.

Na ilyen az én formám. Lett volna esélyem, de elszalasztottam. És a hasonmásom gyorsabb volt. De most már késő bánat. A villamos robogott tovább, én elvesztettem ölelkező alakjukat szem elől és a láng kihunyt.