Életképek 1.

Kedves Olvasóim!

Ezzel a bejegyzéssel most egy újabb „sorozatot” is az útjára indítok, melynek címe, mint gondolom már kitaláltátok, „Életképek”. Itt saját élményeimet, a mindennapokban megélt vicces és érdekes helyzeteket szeretném megírni nektek.

Azonban, előre tisztáznám, nem naplót szeretnék vezetni. Nem akarlak fárasztani titeket a mindennapi apróságokkal. Ezért még magam sem igazán tudom, miket fogok ide írni. Ezt majd mindig a helyzet hozza, és talán idővel kikristályosodik valamiféle „portfolió”. Illetve, ebből fakadóan, a beszámolók nem lesznek rendszeresek se. Amikor épp történik valami, azt igyekszem megírni. Ez, kedvező esetben, akár napi több is lehet, de megeshet, hogy egy hétig egy sem. Utóbbi esetben persze hozok majd nektek mást. ;)

Viszont, mivel a célom nem a mindennapjaim világgá kürtölése, és szeretnék megőrizni magamnak némi személyes teret, plusz azoknak is, akik tudtukon kívül a posztok részesei lesznek, szeretném megőrizni az anonimitását, a neveket megváltoztatom, ha egyáltalán írok neveket, és a helyzeteken is csavarok egyet-kettőt, ami a felismerhetőséget megnehezíti (remélhetőleg ellehetetleníti), de nem megy az élvezhetőség rovására.

Elsőként most egy mulatságos kis esetet mesélnék el nektek. Összefutottam egy barátommal, aki egy kis üzlethelyiségben dolgozik a városban. Ő mesélte, hogy a minap betévedt hozzájuk egy kedves kis hölgy.

Nagyon csinos teremtés volt. Hosszú lábak, ruganyos test. Ahogy óvatosan lépdelt befelé az ajtón, izmai könnyedén és kecsesen hullámoztak végig minden porcikáján. Nagy szemeivel kíváncsian kémlelt körbe, óvatosan felmérve az irodát. Tett pár tétova lépést, mintha csak megrémült volna, hova tévedt. Aztán, amikor meglátta a barátomat, mintha csak őt kereste volna, odament hozzá, és szó nélkül leült elé a padlóra.

Kíváncsian nézett fel rá. Nagy barna szemei tágra nyíltak, bajusza enyhén remegett, miközben hegyes fülecskéi mereven előre szegeződtek, farka pedig lágyan hullámzott ide-oda.

Nem. Nem olvastatok semmit félre. Elárulom, egy cicáról van szó. Egy tündéri, fiatal cirmos lánycicáról. A barátom mutatott is róla képeket. Egyszerűen zabálnivaló.

Senki se tudja, hogy kavarodott oda a bolthoz, de úgy tűnt, nagyon megkedvelte az ottaniakat, és amíg barátomék a „Találtunk egy macskát” kezdetű falragaszt szövegezték, békésen ellefetyelt egy kevés tejet, majd álomba szenderült az egyik polcon.

Megkérdeztem, hogy nem mehetnék-e el egyszer megnézni a kis drágát, de a barátom azt mondta, sajnos (pontosabban a cica szempontjából nem sajnos) azóta már megtalálták a gazdáját, aki hazavitte.

Sebaj. Azért ez a kis történet is elég volt, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Irigylem is kicsit a barátomat, amiért egy ilyen kedves kis hölgy sétált be hozzájuk. Bár én megelégedtem volna egy valamivel humanoidabb formájú hölgyikével is. (Na nem egy nőstény csimpánzra gondoltam.) Ti nem?

Várom a reakcióitokat. ;)