2013. június 6., csütörtök

Sorozat kerestetik

Sosem titkoltam igazán, hogy szeretem a sorozatokat. Változó. hogy ez alatt mit értek. Lehet sci-fi, fantasy, néha akár romantikus, vagy bármi egyéb is. Viszont általában jobban szeretem őket, mint a filmeket, mivel egyrészről egy epizód rövidebb (általában 40-45 perc), mint egy másfél órás film, de mégis az epizódok egymásra épülnek, így, ha úgy nézzük, akár egy 4-500 perces "filmet" is kaphatunk, darabokban. Amellett pedig, hosszabb időre biztosít utánpótlást, míg ha egy filmet találok, azt megnézem, másnap meg már kereshetek is újat.
És hogy ezt most miért mondom el? Úgy tűnik, lassan lecsendesednek a kedélyek, és bár a vizsgaidőszak tart még egy darabig, lesz majd időm kisebb-nagyobb szüneteket tartani. Sajnos emiatt fordítani, írni nemigen lesz több időm, mivel a tankönyvek szövegére való koncentrálás mellett az nemigen jelent felüdülést. Viszont valami kis filmszerűséget megnézni tökéletesen alkalmas.
Azért fogalmazok így, mert bár filmeket is tervezek nézni, a filmkritika megy tovább, de amellett jó lenne találni valami jó kis sorozatot is. És ha már úgyis van filmkritika, na meg Sarge is folytatja a filmajánlót, miért ne tarthatnék néha az adott sorozatból is egy kis beszámolót? Ehhez viszont olyan sorozat is kéne. Meglehet, valami kaland, vagy sci-fi sorozatnak is akadna itt lelkes rajongója, de a blog profiljához sokkal inkább illene valami olyasmi, mint amilyen tartományban a filmkritikában eddig elemzett filmek is tartoznak.
Szándékosan nem használom a romantikus kifejezést, mert nem feltétlenül erre gondolok. Kritériumként talán annyi említhető meg, hogy inkább a karakterekre helyeződik a hangsúly, mint a sorozatos akciójelenetekre és hangsúlyos benne legalább egy leszbikus szál. Ebbe pedig elég sok minden beleférhet, hogy példát is mondjak, mondjuk az Elveszett lány (The Lost Girl) című alkotás, ami leginkább az urban fantasy kategóriájába illik, de nem igazán romantikus. (Ebből régebben megnéztem pár részt, talán az egész első évadot is, már nem emlékszem, de annyira nem nyerte el a tetszésemet. Nem tudom, nektek mi a véleményetek. Viszont a fenti kritériumoknak maximálisan megfelel.)
Csak sajnos az a probléma, hogy ilyen sorozatok terén annyira nem vagyok otthon. Más sorozatok terén se, ha már itt tartunk, de ebben az irányban pláne nem. Így elgondolkodva még két sorozat jutott eszembe, ami szóba jöhetne. Az egyik az L (theLword), ami viszont nekem szintén nemigen nyerte el a tetszésemet. Kultikus sorozat és a kritériumainknak megfelel, de a szereplői nekem kissé szerencsétleneknek tűnnek. A másik pedig a Szép kis hazugok (Pretty Little Liars), amiről pedig nem tudok nyilatkozni, mivel csak hírét hallottam. Viszont annyit tudok róla, hogy egy tini sorozat, aminek a műfajából már kicsit kezd elegem lenni. Manapság a csapból is ez folyik, meg én is kinőttem már ebből a korosztályból. Ennek ellenére persze ez lehet egy jó sorozat, világosítsatok fel, ha az, csak emiatt van egy enyhe rossz szájízem.
Ezzel pedig kifújtak az ötleteim. És itt tenném fel a kérdést, hogy ti tudtok-e valamit ajánlani. Bármi jöhet, ami a kritériumoknak megfelel és a fenti panaszáradatom után még meritek ajánlani.
Előre is köszönöm a javaslatokat. Jó lenne, ha ide írnátok kommentbe (akár névtelenül is, ha úgy kényelmesebb), hogy a többiek is reflektálhassanak rá, de mailban is szívesen fogadom, és létrehoztam egy "kérdőívet" is, amit a szokásos módon, a címre kattintva érhettek el, ha az szimpatikusabb.

22 megjegyzés:

  1. Tron Uprising - én nagyon bírtam
    http://www.youtube.com/watch?v=7HHwhOcA6Kw

    talán nem annyira illik ide, de szerintem nagyon jó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szimpatikusnak tűnik. Csak gondolom leszbi szál nincs benne, ezért nem tudom, az olvasók mennyire örülnének neki, ha erről értekeznék. :/

      Törlés
  2. Van még a Son ( South of Nowhere ), a Legend of the Seeker, a Los hombres de Paco. Csak, hogy párat említsek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Son-t ismerem, de az is tinisorozat, nem? Vagy annyira nem hangsúlyos ez a vonatkozása?
      A Legend of the Seekert láttam is. Érdekes sorozat. Nekem tetszett. Tervezem a könyv elolvasását is. :)
      A harmadikról még nem hallottam. Mindjárt utána nézek. :)

      Törlés
    2. Annyi, hogy gimiben játszódik, de azért nem mondanám tipikus tinisorozatnak. Én szeretem. :)
      Könyvben még jobb lehet, a listámon van nekem is.
      Ez egy eléggé hosszú sorozat, bár csak az 5 évadtól érdekes igazán, mikor feltűnik Pepa. :)

      Törlés
    3. Okés. Akkor lehet, majd belekukkantok, ha nincs ellenvetés és nem jön jobb tipp. :)
      Amit hallottam róla, az nyilván a könyvben jobban is kijön, de meglássuk. :)
      Áhá! Így már tudom hova tenni. :D Akkor lepacsizhatsz Rosabella kolleginával. Ő is szereti. ;D

      Törlés
    4. 1. probléma: A Son-t csak angolul találtam meg, nekem meg minimum feliratosan kellene. :S

      Törlés
    5. Feliratot innen tudsz leszedni hozzá: http://thelword.extra.hu/son_feliratok.htm

      Törlés
    6. A Los Hombres de Paco volt életem első leszbikus jelenetekkel tarkított sorozata. Ez vitt a bűnbe! :P Viccet félretéve viszont elég...érdekes a sorozat. Én onnan néztem,ahogy Sarge is írta, amikor feltűnt Pepa. Istenem! Imádom azt a nőt! :P Cuki vagy Brigi,hogy emlékeztél rá! :)

      Uhh a múltkor futottam bele egy trailerbe,de nem tudtam még utánajárni. Mindjárt megkeresem a sorozat címét.

      Törlés
    7. Köszi, Sarge!

      Már miért ne emlékeznék? :)

      Törlés
    8. Nem vagyok hozzászokva,hogy ilyen szinten figyeljenek rám, arra amit mondok. És ez most jól esett!. :)

      Törlés
  3. Esetleg egy Lip Service? És a másik a Hollyoaks. Az utóbbit én is szeretném megnézni,ha lesz egy kis időm. :)

    VálaszTörlés
  4. American Horror Story, Pretty Little Liars, True Blood :) hirtelen ennyi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A True Bloodot láttam. Az első négy évad még egész jó. Az ötödik nekem már elég kaotikus volt. :/
      PLL-lel mondom, az a problémám, hogy nem nagyon szeretnék ilyen tinis ömlengést nézni. Nem tudom, ez mennyire az. :S
      A harmadikat nem ismerem. :)

      Törlés
  5. Gyilkos elmék és még mindig nagy kedvencem született feleségek

    I.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyilkos elmék a maga műfajában tényleg zseniális, csak nem tudom, ide mennyire illik. :/
      Született feleségek... Nem tudom.

      Törlés
  6. Lip service :) csak kár, hogy nincs több évad :( arról tud valaki valamit, hogy lesz-e folytatása?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugy tudom ennyi a Lip Service :(
      Q

      Törlés
  7. Esetleg a Bordélyház. Én három évadról tudok szinkronizáltan, de lehet, hogy angolul több is van. :)

    VálaszTörlés
  8. Los hombres de Paco= Balfék körzet. Grace Klinika 4-évad-tól.Verbotene Liebe

    VálaszTörlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]