2013. június 26., szerda

Ajánló a kezdetekről

Talán említettem már, hogy nem szeretek nosztalgiázni. Valahogy nekem a múltról többnyire csak a rossz dolgok jutnak eszembe. Hol rontottam el, mit csináltam rosszul, meg hogy azóta már több vagyok és nem akarok ismét régi, "fejletlenebb verziójú" önmagam lenni.
Ennek ellenére jó néha fellapozni a múlt könyvét és visszanézni, honnan is indultunk. Például, már több, mint tizennégy hónapja írogatom B történeteit, belehelyezve alternatív önmagamat olyan szituációkba, amikről jómagam csak álmodhatok. 14 hónap. Nagy idő. Innen már érdemes visszanézni, honnan is kezdődött.
Az első történet, ahol találkozhattunk B-vel, egy rám nagyon is jellemző elemekkel tarkított gruppen történet volt, ahol felbukkant már hősünk testi-lelki jó barátja, Erik is, akit azóta a tervezettnél ritkábban szerepeltettem. Nem tudom, ezt ti bánjátok-e, vagy inkább örültök neki. Ha gondoljátok, tudassátok velem!
Tartom, hogy nem szívesen nézek vissza a múltamba, de felidézendő, honnan indult ki ez az egész, mindenképp érdemes újraolvasni, vagy az azóta becsatlakozók számára először elolvasni az Erik ajándéka című történetet.

2 megjegyzés:

  1. Én szívesen látnám többet, aktívabb szerepben is, illetve gazella is felbukkanhatna újra.

    VálaszTörlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]