Kettős érzések kavarognak bennem ezzel a filmmel kapcsolatban. Sokat hallottam már róla. Sok jót, amit természetesen meg is érdemel. Jól összehozott, érzelemdús filmről beszélünk, ugyanakkor számomra mégis valahogy belesimul a szürke középszerbe.
Talán a klasszikus történet teszi. Adott egy lány, akitől meg akarnak szabadulni a szülei, ezért bedugják egy szigorú bentlakásos iskolába, ahol elcsábítja az egyik tanárát. Tucatnyi történet szól erről. Ugyanakkor megértem azt is, miért ajnározzák ennyit. Amit ebből a történetből ki lehet hozni, szerintem kihozza, és minden benne van, ami egy ilyen drámának kelléke. Egy meg nem értett lány, aki a saját útját akarja járni, ami miatt elítélik, pedig belül egy igencsak romantikus lélek, egy hivatását minden lelkiismeretességgel űző tanárnő, akinek a diákjai épp olyan fontosak, mint az iskola nevelési célja, ugyanakkor az élete mégis kisiklott valahol, egy megkeseredett, már csak az elveihez ragaszkodó igazgatónő és sok-sok életszagú diákkarakter.
Aki kedveli ezt a műfajt, ha cinikus akarok lenni, azt mondom, klisét, annak mindenképpen ajánlom ezt a filmet. Sok rózsaszín történetben, láthatjuk, ahogy a tini lányka elcsavarja tanára fejét. Kevésbé jól megírt történetekben a teljesen készséges tanerő, legalábbis számomra, néha már egy élvhajhász perverz képét ölti, aki nem tudja az alsóneműjében tartani, ami oda való. Ne értsetek félre, nem a "műfajt" szidom. Bár ez nem épp az én világom, lehet, azért mert nekem kimaradt az életemből ez a tanárba belezúgásos tini lélekállapot, ezt is lehet csinálni jól... és nagyon rosszul. A Loving Annabelle pedig nagyon jól csinálja. Bemutatja, hogy mennyire kettőn áll a játék, hiszen Annabelle csábítási technikái már-már gyermetegen kapkodóak és átlátszóak, ami egy ilyen szituációban inkább a teljes kudarcot determinálná, ugyanakkor tanára, Miss Bradley mégse annak az élvhajhász szatírnak tűnik fel, mint sok elcsépelt történetben. Ez a film felfogható valahol egy bűnbeesési történetnek is, aminek a végén mindenki elnyeri méltó büntetését, ugyanakkor mindezt úgy, hogy közben a karakterek végig szimpatikusak maradnak, és leginkább pont azokat ítéljük el, akik a sors kezének szerepét játszák a történetben, igaz, ők nagyon is elítélendő, vagy épp szánalomra méltó figurák.
Összességében művészfilmnek nevezném ezt az alkotást. Aki egy könnyed, élvezetes történetre vágyik happy enddel, az inkább másfele keresgéljen. (Azoknak tiszta szívből ajánlom az I Can't Think Straight című filmet.) Aki viszont többet, vagy mást vár egy filmtől és annak érdekében, hogy tartalmas másfél órát kapjon, hajlandó feláldozni a szép, kerek, mindent megnyugtatóan megoldó befejezést, aki egy igazi drámát szeretne látni egy életszagú, bár nem teljesen eredeti történetről, annak viszont őszintén tudom javasolni a Loving Annabelle-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése