2013. június 19., szerda

Ajánló, hogy ne unatkozzatok

Visszatértem.
A vizsgaidőszak lassan kezd lecsengeni, úgyhogy egyre inkább lesz szabadidőm, hogy fordítsak, esetleg majd írjak is. Azon gondolkodom, jobb lesz, ha egyre nagyobb hangsúlyt fektetek az utóbbira, mivel sokszor fordul elő, hogy úgy tűnik, teljesen kifogytunk már a normális fordítani valókból a neten.
No nem kell félni. Arra törekszem, hogy ti mindig megkapjátok a megfelelő "adagotokat" írásokból, és mivel kedvtelésből csinálom, magam miatt is igyekszem kiutat találni. Remélem, ti semmit nem fogtok észrevenni ezekből a dolgokból, legalábbis az írások érkezésének intenzitását tekintve nem. Hogy a tartalmak, a műfajok mennyire fognak változni, arra már vannak ötletek, de ez még a jövő zenéje.
Addig is, hogy ne unatkozzatok, amíg (remélhetőleg pár napon belül) megjön a következő történet, olvassatok bele egy régebbi történetbe!
Két nő történetéről van szó, ami anno nagy sikert aratott. Ha akkor tetszett, remélem, szívesen olvassátok el újra, ha meg még nem ismernétek, vagy valami kimaradt volna, itt a lehetőség, hogy pótoljátok. Szóval két nőről van szó, akik együtt jártak középiskolába. Útjaik külön váltak, de évek múltán ismét találkoznak, nomen est omen, egy leszbikus bárban. Kapcsolatuk történetét ismerhetitek meg a Lopott pillanatok sorozatban.
Szép kis sorozat ez, aminek számos része készült:
Remélem, kellemes élmény lesz. Ha már olvastátok, azért, ha még nem, azért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]