2013. augusztus 13., kedd

Életképek 28.

Furcsa és érdekes világban élünk. Furcsa és épp ezért érdekes világban, ami mindig tartogat meglepetéseket, elgondolkodásra érdemes dolgokat. A minap például a Balatonon fürdőztem épp egy strandon, talán éppen csak egy kőhajításnyira egy szintén pont ott nyaraló kedves olvasómtól, anélkúl, hogy valamelyikünk is tudna róla, ami gyakran jár a fejemben, de most igazából nem tartozik ide. Szóval egy balatoni strandon fürdőztem, amikor megláttam egy érdekes párocskát.
A lány csinos, úgy tizenhét év körüli teremtés volt. Gondolom, már ismertek annyira, hogy tudjátok, min akad meg a szemem. Karcsú alkat, napbarnított bőr, bikiniben a háta közepéig érő bővítés sötétbarna haj. Egy szóval egy tünemény, akire élvezet ránézni. A srácot viszont, aki ölelte, leginkább csak egy szóval tudnám leírni. Mármint, szó szerint egy szóval. Ez a szó pedig a "nagy".
Az arcán látszott, hogy valószínűleg nem volt igazán idősebb a lánynál. Talán ha egy-két évvel. De vagy kétszer akkora volt. Vagy másfél fejjel magasabb és szó szerint kétszer, ha nem háromszor olyan széles. A lányka szabályosan elveszett karjai között.
Na nem egy mázsás disznót kell elképzelni. Bár lehet, hogy barátocskánk alaposan belakott zsíros kajákból is, de inkább, ahogy mondani szokás, vastagcsontú egyed lehetett. Nem volt egy kisportolt alkat, nem állítom, de nem is redőződött rajta a háj, mint a Michlein-babán, ahogy azt egy méretre azonos kövér embertől elvárnánk.
Na de mégis. Úgy festettek ok egymás mellett, mint Góliát egy női Dáviddal. Vagy mint egy zöld színét elvesztett, elkényelmesedett Hulk egy mélynövésű tornászlánnyal. Mintha nem is egy fajba tartoznának.

Persze, ne értsetek félre, nem látok én ebben semmi kivetni valót. Fiatalok, szerelmesek. Nekem ennyi elég. Mi közöm hozzá? És ha a strandon támad kedvük ölelkezni és csókolózni, hát csak rajta! Csak fura. Fura és érdekes, milyen vak is lehet a szerelem. És ezt most pozitív értelemben mondom, mert attól még, hogy barátunk ilyen nagyra nőtt, ő is megérdemli a szerelmet. Nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]