Katona dolog

 A véleményeket, meglátásokat szívesen fogadom, sőt szeretnélek is kérni titeket, hogy valahogy jelezzetek, hogy tudjam mit és hogy kellene javítanom, mi az, ami jó benne és mi nem. Akár a címre kattintott kérdőív segítségével, vagy kommentben, de ha úgy kényelmes akár email - en is lehet véleményt formálni. Köszi! :)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A korom sötét fátyol szürkülni kezdett, néhol már fel is szakadozott, résnyire láttatni engedte a körülöttem lévő világot. Bár az túlzottan fényes volt és vibráló, szemeim nem akarták befogadni, csak nagyon lassan és hunyorogva. Mikor végre győztem és kinyitottam steril fehér falak meredtek rám homályosan és kavarogva, mely a gyomrom meglévő tartalmával együtt mozgott. Az automatika viszont hibátlanul működött bennem, fel is ültem, hogy bizonyosságot szerezzek róla tényleg visszatértem. Viszont ennyire gyors visszajelzésre nem számítottam.

- Hmpf..

Csak ennyit tudtam kinyögni, ahogy a fájdalom összeszorította a mellkasom és a szemeim, az oldalam lángolva jajdult fel, jelezve, hogy nem kellene ilyen mozgásokat végrehajtanom. Mire az elhatározás megfogalmazódott volna bennem, hogy visszafekszem kezek ragadták meg a vállaim.

- Mr. Stings, kérem feküdjön vissza, még felszakadnak a varratai.

Ezzel a mély, gerincet bizseregtető hanggal egy időben ismerős tónus keveredett.

- Haver! Feküdj már nyugodtan, vagy leütlek!

A felismerés halvány mosolyt csalt az ajkaimra, de ugyanekkor le is lohadt rögtön, amint az ismeretlen nő szavainak értelme is eljutott a tudatomig. Már épp azon voltam, hogy lerázzam a visszatartó testrészeket, mikor a fülembe suttogás érkezett.

- Nincs vész, vigyáztam rád.

Az eddig pattanásig feszült izmaim egyszerre ernyedtek el, mint egy marionett bábunak, mikor elvágják a köteleit. Az elmémre a homály pamacsai kezdtek csendben kúszni. A halk beszéd csendes morajától kísérve mártóztam meg ismét a sötét folyamban.

Egyenletes halk lélegzetvételekre és egy érdekes érzésre ébredtem. A bőröm bizseregni kezdett az arcomon, lassan haladva az ajkaim felé, mintha valaki minden kis részletet megjegyezendően figyelne. Egyszerre volt idegen, de mégis végtelenül ismerős érzés. Lassan kinyitottam a szemeim, a látvány megbabonázott, a lélegzetem is szinte elakadt, ahogy az aranyszínű pupillákba bámultam. Ő meg sem lepődött, sőt huncut fény csillant a szemeiben és halványan elmosolyodott. Ezt látva észbe kaptam, hogy mennyire illetlenül bámulom. Próbáltam felvenni a semlegesség leplét, de arcom elárult, jobban mondva a pír rajta. Erre halk kuncogás töltötte meg a kis szobát. Kész, ezt már nem tudtam kivédeni, az eddigi próbálkozásaim, hogy visszanyerjem a színem kudarcba fulladtak é a zavarom mindent beleadva vörösre festette a képem.

- Ahogy látom a vérkeringésével nincs probléma, ez megnyugtató.

Meg sem próbálta komolyra venni a figurát, szemérmetlenül nevetett rajtam. Kicsit jobban belegondolva nem is csodálom, hisz milyen férfi már az olyan, aki elpirul, mint egy szűzlány.

- Khm..

Próbáltam időt nyerni, hogy valami értelmeset ki tudjak nyögni, meg persze a hangom sem szerettem volna, ha elárul.

- Minden jóhiszemű katonát kinevet, ha teste cserbenhagyja az Ön szépségét látva?

Igyekeztem hárítani, ahogy csak lehet, közben lopva végigfuttattam a tekintetem a mellettem ülő nőn miközben félmosolyra húzódtak ajkaim. Bár nem lettem előrébb, mert csak belevesztem a látványba. A méz szőke haja palástként borította a vállait, karcsú alakját még inkább kihangsúlyozta a méregzöld fekete behúzásos fűzője, melynek ujjai második bőrként tapadtak kezeire, hosszú lábait több réteg szoknya takarta. Kezdődő zavarom leküzdéseképp ujjaimmal végigszántottam a rövidre nyírt hollófekete hajamon a tarkóm mentén. Nem a megszokott nyugtató érzés, hanem a fájdalom kerített a hatalmába, amint húzódni kezdett az oldalamon a varrat. De nem bántam csak egy pillanatig, hiszen ez is elterelte a figyelmem annyira, hogy uralni tudjam a színem.

- Pihenjen egy kicsit, majd később benézek.

Egy mosollyal feleltem és egy - egy apró bólintással, majd engedelmesen fentebb húztam a takaróm. Az ajtóban még visszapillantott, majd behúzta maga mögött. Már épp szenderegni kezdtem volna, mikor halkan nyílni kezdett az ajtóm. Szemeim kipattantak, felkészülten meredtem a bejárat felé. Egy ismerős borostás arc, rajta az elmaradhatatlan vigyorral jelent meg a résben, majd mikor látta, hogy ébren vagyok belépett és gondosan becsukta a fadarabot.

- Végre jobb a színed! Hogy vagy?

Érdeklődött miközben kibérelte magának az ágyam szélét.

- Már jobban. Biztos nem tudja senki?

Biztosra kellett mennem, nem kockáztathattam, mert ha kiderül, hogy mégsem volt elég alapos Greg szedhetem is a sátorfámat nagyon sürgősen.

- Nyugi! A szurony pont jó helyen nyársalt fel, a mocskos jenkik szerencsédre elhibázták, nem kellett leszedni a felsőd csak a seb környékén.

Megkönnyebbült sóhaj tört fel belőlem. 

- Nem is kötekedett a doki? És a kötözés?

Csak nem hagyott nyugodni a téma, tudni akartam minden részletet, mikor nem voltam épp az eszméletemnél.

- Hát.. furcsálta kicsit, de nem sok ideje maradt ezen töprengeni, mert egy szakasznyi sérültet hoztak be és igyekeznie kellett. A kötözés meg a nővérek dolga..

Ezt hallva lefehéredtem, a hideg veríték elkezdte a homlokom gyöngyözni miközben kérlelően néztem rá, hogy ne kínozzon, mondja már tovább.

- .. de meggyőztem őket, hogy szemérmes vagy, na meg én ígéretet tettem neked és jó atyádnak, hogy nő a házasságod előtt nem érintheti tekintetével sem kidolgozott mellizmaid, ezért én majd bekötözlek egy félreeső szabad helyen, ezért is kaptad ezt a szép kis szobát Beth jóindulatából.

Egy kicsit még lassan mozogtak a tekervényeim a fájdalom csillapítok jótékony hatása révén, így beletelt pár pillanatba míg mindent felfogtam, majd rögtön pirultam is. Nagy mázlim volt, hogy Greg uralta a helyzetet.

- Annyira édes, ahogy így elpirulsz, biztos neki is fog tetszeni.

Hahotázott jóízűen, mindig is ugratott vele, hogy könnyen zavarba jövök, na meg, ha alkalma volt rá pirított is rendesen. Mivel haragudni nem tudtam rá, na meg vigyázott is rám elnéztem neki.

- Ki az a Beth?

Próbáltam témát váltani mielőtt még túlzottan belelendül és aztán majd vörös lámpaként a sötétben is világítani fogok.

- Az a csini szőkésbarna, tuti meg fog látogatni, elég feltűnően bámulta az arcod, amikor ki voltál dőlve. Ja és jobban jársz ha Miss Mc’Skeane – nek szólítod.

Az állam leesett a földig, reméltem, hogy csak szórakozik és nem igaz, amit mond.

- Úgy, mint Mc’Skeane tábornok?

- Úgy bizony százados, jók az értesüléseid.

Még pislogni is elfelejtettem, jobb lesz, ha ennek a nőnek még a közelébe sem kerülök. A végén nem csak a jogtalan katonáskodás miatt lógatnának fel, ha egyáltalán megúsznám annyival.

- Ne aggódj haver, vőlegénye van. Igaz a kormányzó unokaöccsét az apja választotta neki, de nem hiszem, hogy az apja ellen menne, bár ezért a piruló pofikáért lehet kivételt tesz.

Megfogta az arcom és kissé összeszorította, hogy a szám csücsörbe fordult. Leráztam a kezét magamról, szemeim apró zöld villámokat szórtak.

- Ez nem vicces, távol fogom tartani magam tőle!

Ekkor halk kopogás érkezett az ajtó felől. Az öblös hang máris engedélyt adott a belépésre, aztán már tárult is fel az ajtó.

- Jó napot őrmester! Látom jobban van már százados úr, de azért nem árt egy ellenőrzés.

A külvilág egyre jobban szűkült egy pont köré, méghozzá a belépő ápolónő köré. Elég bárgyú tekintettel figyelhettem, mert egy apró vállba lökést kaptam, ahogy felállt mellőlem a bajtársam.

- Kezdheted a próbálkozást és szaladhatsz, ha tudsz.

A fejét majdnem körbeérte a mosolya, majd rám kacsintott és már az ajtónál is volt.

- Akkor a maga értő kezeire bízom a beteget Miss Mc’Skeane.

Meghajolt majd kilépett a folyosóra otthagyva a megnyúlt képemmel. Minden reményem szertefoszlott, hogy valaki más lesz a kerülendő személy, és nem a rám vigyázó szépség. Így nehezebb lesz a feladat, de majdcsak megoldom valahogy. Na, ez a sziklaszilárd elhatározás egészen a homlokomat érintő gyengéd érintésig tartott, mely apró törmelékké zúzta könnyed mozdulattal ezt a gondolatom.

- Ne fárassza magát miattam Miss Mc’Skeane, jól vagyok, és nem szívesen rabolnám értékes idejét.

A katonai fegyelemhez és hozzáálláshoz fordultam utolsó mentsvárként, hisz nem csak a szívem, de a józan eszem is kezdett már cserbenhagyni a közelében.

- Ez nem fáradság, szívesen teszem. Legalább ennyit tehetek, és szólíts nyugodtan Beth – nek.

Az utolsó szónál rám kacsintott egy mosoly kíséretében, amire egy hasonlóan ragyogó félmosollyal feleltem.

- Köszönöm a megtiszteltetést Hölgyem, vagyis Beth. Viszont akkor te se fogd vissza magad és szólíts Jo – nak.

Pár pillanatig némán néztük egymást, mintha befagyott volna az idő kereke. Az ágy rugójának hangosabb reccsenése törte meg a varázst.

- Mi vonzott a frontra?

A témaváltás egy pillanatra megzavart, na meg az – az őszinte kíváncsiság, ami a szemeiben csillogott.

- Semmi. A családom védelmének érdekében léptem be, mikor a birtokunkat is elérte a háború szele.

Egy pillanatra komoly lett az arcom, ahogy az otthoniakra gondoltam, a Mississippi partján lévő békés zöld tájra, a messzire nyúló fák sokaságára, mik annyiszor elrejtettek gyerekkoromban, és a benne lévő állatokra, akik közül nem egy a barátom lett az évek során, ahogy együtt növekedtünk, a családom dolgos és óvó légkörére, de gyorsan kiűztem a hiányérzetet, hisz tudtam, hogy nemsokára láthatom őket.

- Hogy lett belőled a sebesültek védőangyala?

Bal szemöldököm fentebb vontam miközben szélesedett a mosolyom.

- Szeretek hasznos lenni, és mivel a frontra nem mehetek itt tudok a legtöbbet segíteni. 

Az eltökéltség magabiztos lángja, mely a szemeiben égett szinte perzselt.

- Mindig ilyen szenvedélyes vagy?

Csak nem tudtam kihagyni, megint előbb járt a szám, mint az eszem, de ha már így adódott akkor kihasználtam a helyzetet és csábosan tekintettem rá.

- Ha elég sokáig élsz talán megtudhatod.

Kacéran nézett rám, olyan igazi kihívó tekintettel miközben felállt és az ajtó felé indult. Gyorsan pislogtam párat miközben figyeltem távolodó alakját.

- Pihenj, de most tényleg.

Intett még meg mielőtt a falak teljesen elrejtették alakját.

Az idő repült, a sebem és a lelkem is jól haladt a gyógyulás felé, köszönhetően Beth értő gondoskodásának és a beszélgetéseknek hála. Az ablakomon cirógató szellő suhant be a nap lágy sugarain, melyek hívogatóan nyújtóztak felém. Az ágynyugalom kezdett már az agyamra menni, de eddig mindig lefülelt egy – egy nővér, vagy az épp ott sürgő forgó odarendelt rabszolga, ha ki akartam surranni. Viszont most elérkezettnek láttam az időt rá, hogy sikerre vigyem ezt az akciót. Csendesen a falhoz lapultam, résnyire nyitottam az ajtót és füleltem. Szerencsére semmi zaj, semmi gátló tényező nem mutatkozott így magamra húztam a zubbonyom és nekiindultam. A vidéki kastély, ahol voltam elég nagy kiterjedéssel büszkélkedhetett, bár ezen meg sem kellett volna lepődnöm tudva, hogy kiknek a tulajdona. De ez csak egy pillanatig tartotta fent a gondolatom, ahogy az egyre szélesedő folyosókon haladtam. A díszítés egyre impozánsabb, egyre hivalkodóbb lett. Halványnarancs kárpit borította a falakat, vastag puha szőnyeg terült szét közöttük, arannyal díszített ablakpárkányok figyeltek, melyeket mélyvörös drapériák vontak közre. A szám elnyílt a meglepetéstől ilyen fényűzést látva, főleg ezekben az időkben. Egy hatalmas terem nyílt előttem, melynek robosztus kétszárnyú ajtaja lustán ásított az előtte állóra. A tekintetem a feltáruló látványra szegeztem, a falakat hatalmas polcos szekrények uralták, melyek roskatásig voltak rakva vastag gerincű míves könyvekkel, közöttük plafonig érő ablakok nyújtóztak kecsesen, melyek az ültetvényekre néztek egy érdekes hangulatot kölcsönözve ezzel a helynek. A lábaim öntörvényűen vittek egyre közelebb és közelebb, mikor veszekedés hangjai torpantottak meg. Ismeretlen férfihang érezhetően visszafogva hangerejét, mintegy torokmorgásként fenyegette az eddig csendes másik felet. A szavakat nem értettem, ahhoz nem voltam elég közel, de azt tisztán ki tudtam venni, hogy itt bizony nem olvasásra készülnek. Már épp fordultam volna sarkon, mikor az eddig oly makacsul hallgató fél is megszólalt. Szívem gyorsabb ütemre váltott, ahogy felismertem az ismerős mély női hangot. Némán közelebb osontam, a puha szőnyeg elnyelte lépteim zaját.

- Nem mondhatja meg nekem, hogy mit csináljak.

A hűvös hang szinte fájóan karcolt a vele szembeálló már – már forró düháradattal szemben.

- Ne feledje, ön a jegyesem, a tulajdonom, azt teszi, amit és ahogy akarom.

Ez a kijelentés az én véremet is felperzselte, ilyen beszédet akkor sem tűrnék el senkitől, ha egy kutyával beszélne, de türtőztetnem kellett magam, csak a kezem szorult ökölbe.

- Nem vagyok senki tulajdona, legfőképp nem a magáé. Nem érdekel mit mond az apám nem megyek magához soha..

A mondat befejezetlen maradt, egy hangos csattanás, majd egy puffanás hallatszott. Nem kellett látnom máris tudtam, hogy mi történt, és ez a maradék józan eszem is elvette. Magabiztos és gyors léptekkel előrevetődtem, szinte észrevétlenül kerültem a férfi hátához, és az épp újból lecsapni készülő kezére fontam az ujjaim erőteljesen.

- Nem tenném..

A suttogásnál éppen hogy csak hangosabban ejtettem a szavakat miközben összehúzott szemöldökkel keményen az arcába néztem. Elsőnek meglepett, majd a méregtől paprikavörös képpel nézett rám.

- Engedjen el, és takarodjon innen, ez nem a maga dolga, katona!

Parancsolgatáshoz szokott fensőbbséggel köpte a szavakat miközben megpróbálta kiszabadítani magát, de akár egy satu fogtam szorosan és fordítottam magammal szembe.

- Kérjen bocsánatot a Hölgytől és hordja el magát a közeléből míg szépen mondom.

Egy pillanatra értetlenség színezte a tekintetét, majd a fellebbezhetetlen gőg újra átvette a megérdemelt helyét.

- Nyomorult..

És már indította is útnak a másik kezét az arcom felé. Nem törődtem tovább a szavakkal, cselekedtem nem kímélve egy pillanatra sem. Szabad kezemmel kivédtem az ütését, majd ugyanazzal a lendülettel ököllel arcom vágtam, térdemmel gyomorszájon rúgtam, majd hagytam, hogy a földre csússzon összegörnyedve. A gallérjánál fogva talpra állítottam, éreztem bűzös, dohány és brandy által átitatott szájszagát a verejtéke szagával keveredve. Ekkor újra támadt, az oldalamat becélozva, célt talált, az éles szúró fájdalom újra felszegte a fejét, de nem törődve vele kitértem és könyökkel orrba vágtam, a jobb karját hátrafeszítve a földre löktem.

- Ha még egyszer kezet emel erre a Hölgyre Megölöm..

A füléhez hajolva suttogtam a szavakat, hogy csak ő hallja, majd visszahelyezkedtem az előbbi pozícióba.

- Kérjen bocsánatot!

Mordultam rá fenyegetően, a tekintetében elsőnek véltem felfedezni a rémületet az öntelt arroganciája mellett.

- Bo..csánat!

Szaggatottan nyögte, ahogy a levegőt is vette.

- Takarodjon!

Engedtem el hirtelen, melytől az arcára esett. Maga alá kapta a lábait és már rohant is. Fordultam az eddig meglepetten földön ülő Beth felé és a kezemet nyújtottam.

- Jól vagy?

Talpra segítettem, majd közelebb léptem hozzá, ujjaim gyengéden végigsimítottak a pofontól pirosan lüktető orcáján. Nem szólt egy szót sem, a földre szegezte a tekintetét, melyet érintésem nyomán rám emelt. Könnyfátyol borította, a szívem összeszorult a látványtól, újult erővel csapott le rám a düh az – az alantas féreg iránt, mikor keze az arcát tartó kezemre csúszott. Jéghideg folyamként ért az érintése, elmosva a fellángolt haragom. Egyre közelebb húzódott hozzám, ajkainkat már egy hajszálnyi levegőréteg választotta csak el, mikor egy apró kis hang az agyam hátsó szegletéből sikítozni kezdett, hogy ezt nagyon nem lenne szabad. A következő pillanat viszont elnémította végleg, ajkaink összeforrtak gyengéden, nyelvünk könnyű táncban kergette egymást. Megszűnt a világ, csak az ő érintése, a csókja létezett, mely forró köntösként ölelte körül a belsőm, és töltött ki teljesen.

- Köszönöm!

Amint újból kellő levegőhöz jutottunk megszólalt csendesen. Nem szóltam erre semmit csak szorosan magamhoz öleltem. Éreztem, ahogy megnyugodok a karjaiban, minden feszültség, düh és adrenalin kiszáll belőlem. Ahogy ez végbement a térdeimben lévő határozottság is megingott, egyre kevésbé bírtam magam megtartani, engedtem a gravitáció hívó szavának és térdre estem. Mosolyt erőltettem magamra, nem akartam mutatni, hogy mennyire gyenge is vagyok. Az arcáról meglepődés, majd riadalom látszott, ahogy az eddig oldalamon nyugvó kezét előhúzta a zubbonyom alól és azt sikamlós vörös kesztyűként vonta körbe a vérem. Hideg verítékcseppek versenyeztek a gerincem mentén, gyengéden lefektetett, majd elkezdte az ingem kigombolni. Józan eszem sikítva tört magának utat, megfogtam remegő kezét és elvontam a gomboktól egy apró csókot lehelve rájuk, majd igyekeztem feltornászni magam.

- Jól vagyok, csak kicsit meghúzódtak a sebszélek.

Magam sem hittem el a szavaim, de muszáj volt megpróbálnom elterelni a figyelmét, na meg visszavergődve előkerítenem Greg – et. De a gondolat és a kivitelezés nem járt egy úton, a testem nem engedelmeskedett, nem voltam képes felállni. Előtört belőle a nővér, nem foglalkozott tovább az ellenkezésemmel, miután lefektetett lefogta a kezeim, majd szabad kezével széttépte az ingem. A gyolcsba csavart felsőtestem egy pillanatra sem akasztotta meg, elkezdte az átázott textilt leszedni rólam.

- Kérlek.. hagyd abba..

Próbáltam szavakkal meggyőzni, ha már a tettekre képtelen voltam, de nem használt. Éreztem, ahogy forró lávaként festi vörösre az arcom a vér, ahogy egyre több anyag került le rólam, és egyre meztelenebb lettem. Az utolsó rétegeknél feladta a kötszer a szorító szerepét, így láttatni engedte, amit eddig gondosan eltakart. Melleim szabadulva az elnyomás alól büszkén kerekedtek, hirdetve női mivoltom. Egy meglepődött nyögés hagyta el az ajkait, ahogy felfedezte a titkom. Egy néma könnycsepp szökött meg, ahogy félrefordítottam a fejem szégyenemben. Reméltem megnyílik alattam a föld és elnyel, vagy legalább gyorsabban vérzem el és nem kell a szembesítést végigvárnom, majd a dicstelen halált. Összeszedtem minden maradék erőm és igyekeztem arrébb vonszolni magam, nem akartam látni az arcára kiülő csalódást. Legnagyobb meglepetésemre nem hagyta, folytatta tovább, amit elkezdett, teljesen lecsupaszított, majd a sebre nyomókötést tett, hogy a vérzést csillapítsa.

- Sajnálom..

Mást nem tudtam kinyögni, letaglózva feküdtem mozdulatlanul a követ nézve és azon rágódva, hogy most mi lesz.

- Életért életet, leróttam a tartozásom. Megkeresem Mr. Ohara – t.

Hangja üresen csengett, mintha egy székhez beszélt volna. Eligazította a kötést, majd felállt és elindult a kijárat felé. Tehetetlenül néztem utána, tudtam, hogy itt már nem tehetek semmit, az életem selyemfonala a kezében nyugszik várva, hogy ollóért vagy párnáért nyúl. Némán hallgattam, ahogy a léptei zaja beleveszik a betegek generálta tompa morajba, mely az egész helyet körbeölelte. Vettem pár mélyebb lélegzetet, összeszedtem minden erőm és feltornásztam magam az oldalamat fogva. Ha már így alakult legalább a becsületem maradékával együtt vesszek. A télikert kitárt ajtaja szemezett velem, hívogató magánya és szürkesége magával ragadott. Botladozva elindultam az egyik pad felé. Odaérve egy nagy zsák krumpli kecsességével huppantam le rá, de nem érdekelt, már csak egy dolog járt az eszemben. Kihúztam magam amennyire csak tudtam, zubbonyom széleit összehúztam magamon, ahogy a gyorsan közeledő lépések zaja a fülembe kúszott.

- Te igen hülye, csak nem bírtál nyugton maradni?!

Greg mindig olyan magabiztos hangjában mintha aggodalom szikrái pattogtak volna. De a fejemet így sem fordítottam felé, egy fekete tulipán szirmait csodáltam makacsul, nem sűrűn látni ezen a vidéken ilyen szép virágot, csak páran engedhetik meg maguknak.

- Megérte, még ha eddig tartott is csak.

Oda sem figyelve, ábrándos mosollyal ejtettem a szavakat miközben lesöpörtem Greg remegő kezét magamról. Nem láttam értelmét, hogy siessek vissza, hisz a kötél kedvéért nincs értelme a gyógyulásnak.

- Miért?

Ez az egy szó, ami visszahozott a kábulatomból. Bár lehet, hogy nem is igazán a kérdés, sokkal inkább a kérdező személye. Eddig észre sem vettem, hogy Ő is itt van, biztos voltam benne, hogy épp a jelentését teszi, ahogy azt a törvények megkívánják. Fejem irányukba fordítottam, szemeimből őszinte meglepetés tükröződött.

- Mert megismerhettem a valódi személyed.

Az első gondolat, ami eszembe jutott már szökött is ki a számon.

- Te tényleg nem vagy normális..

Hangja komoly, tartása egyenes volt, a szemeimbe nézett, miközben a jobb szeméből egy könnycsepp szökött meg és folyt végig lassan az arcán. A szívem verte a mellkasom, a vérem dobolt a fülemben, mintha üldöztek volna, de közben a szívemből forró folyam eredt útnak. Le sem tudtam venni róla a szemem, csak Őt láttam. Úgy éreztem szárnyaim nőttek és repülök, a föld felett könnyedén szárnyalok egyre közelebb hozzá. A következő pillanatban viszont távolodni kezdtem tőle, egyenesen az ajtó felé haladtam. Ekkor tudatosult bennem, hogy Greg nem bírta tovább, a karjaiba vett és elindult velem. Ez a felismerés meghökkentett, mindig figyeltem a környezetem, de most teljesen kiesett. Gyorsan haladtunk, mintha nem is lenne súlyom, lábával kirúgta a szoba ajtaját, mely csak résnyire volt nyitva, majd óvatosan az ágyra fektetett. Mélyen Beth szemébe néztem, és nem engedtem, nem mertem elengedni, féltem, hogy ha mégis megtenném a mélybe zuhannék menthetetlenül. Megpróbáltam felülni, de csak félig jutottam ezzel a manőverrel, odalépett hozzám. Elsőnek éppen hozzáérve a bőrömhöz, ujjpárnáival cirógatva, majd gyengéden megfogta a kezem nyugtatóan, ujjaink ölelve pihentek egymás mellett, enyhén remegtem.

- Ne haragudj..

Próbáltam bocsánatot kérni, de a mutatóujját az ajkaimra illesztve elhallgattatott.

- Bolond katona.

Csodálkozva pillantottam rá, ahogy suttogta a szavakat. Arca egyre közelebb kúszott az enyémhez, míg végül az orrunk is összeért, puha ajkai birtokba vették az enyémeket. Az érzések mintha forró örvényként áramlottak volna végig bennem, az ereimen át az egész testemet beborítva. Tudtam, hogy az utunk egybefonódott menthetetlenül, történjék bármi, bárki is álljon az utunkba, nincs legyőzhetetlen akadály, mert nem kell többet félnem, megtaláltam akit mindig is kerestem.