Testvérháború I. rész 2. fejezet

Előzmény: Testvérháború - Prológus
Közvetlen előzmény: Testvérháború I. rész 1. fejezet

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének ideje: 1997

*****************************************************************

– Apa, én nem értem, hogy tűrheted el ezt a “kapcsolatot” Frances és Katie között – szűrte Ross a fogai között.

Richard türelmetlenül forgatta a szemeit. A fia már-már természetellenes utálata a nővére iránt már őt is irritálta. Már gyerekkoruk óta Ross, ismeretlen okból, zsigerből utálta a nővérét. Richard végignézte, ahogy Frances mindent megpróbál, hogy jól kijöjjön vele, de a fiú mindig szükségtelenül vitába szállt vele. Egyszer még neki is ugrott. Most is mindent megtett, hogy teljesen lerombolja az imidzsét Katie szemében.

Richard felnézett az újságjából és lesajnálóan nézett arrogánsan homofób fiára. Szomorú volt, hogy hiába adták meg Francine-nel minden gyermeküknek ugyanazt a szeretetet, törődést és támogatást. Mindig is tudták, hogy két vérszerinti gyermekük semmiben sem hasonlít egymásra, de egyre inkább egyértelmű volt, hogy Ross az, aki ellöki magától a nővérét.

– Frances a lányom és szeretem őt, ahogy téged is – mondta, majd elhallgatott, amikor belépett Flores, a cselédjük. Figyelte, ahogy a nő az asztalhoz lép, letesz két csésze teát, majd távozik, aztán folytatta: – Ez a házasság, mert én annak tartom, fiam, ugyanolyan, mint az én házasságom anyátokkal. – Sorban nyújtotta ki vastag ujjait. – Francine és én szeretjük egymást, itt vagytok ti, a gyerekeink, ők is szeretik egymást és ott van a fiúk, a kis William, és remélem, ti is ugyanúgy szerettek minket, mint az a csöppség a szüleit.

– Én szeretlek, apa – bökött a mellkasára Ross. – De ő? Úgy értem, amit ők művelnek ország-világ előtt, az természetellenes.

– A barátaink nem így gondolják, fiam – mondta Richard türelmesen. – Ahogy Francine és én is, mindenki más is egy átlagos párt lát bennük. – Felsóhajtott. – Most pedig, kérlek, haggy magamra, Ross! Nem akarok többet vitatkozni erről.

Érzelemmentesen figyelte, ahogy a fia még egy ideig ácsorog előtte, majd némán elhagyja a szobát.

***

– Jó reggelt, Papa! – lépett be Frances az apja irodájábanagy mosollyal az arcán. Báraz irodájuk ugyanazon a folyosón volt, már napok óta nem látogatta meg az apját. Túl elfoglalt volt.

– Frances DeValoi! – korholta Richard apai gyengédséggel. – Végre méltatod öreg apád egy kis látogatásra. – Felállt a székéből és átölelte a lányát. – Hogy van Katie és a kis William? – kérdezte gyengéden.

– A kis William kitűnően. Mindig a nagypapájáról kérdezősködik – mosolygott büszkén Francis. – Katie is jól van. Üdvözletét küldi.

– Én is üdvözlöm. És egy nagy ölelést küldök Williamnek is – mosolygott Richard. – Most pedig, ülj csak le, kedvesem! – foglalt ő is helyet. Egy pillanatig csak nézte a lányát, majd komolyabb hangnemre váltott. – Beszéltél mostanában az öcséddel?

Frances keresztbe tette a lábait.

– Az igazat megvallva, szerettem volna – vonta össze a szemöldökét. Richard büszkén nézett rá. Mindig szeretettel szemlélte, mennyire hasonlít rá a lánya. Ugyanazok az erős arcvonások, ha sokkal nőiesebb formában is. Ugyanaz a sötét bőrszín és szürke szemek. Azonban az anyjára is nagyon hasonlított aranyszőke hajával és gyönyörű arcával. Ross viszont teljesen olyan volt, mint Francine a szőke hajával és lágy vonásaival.

Aztán visszarángatta magát a valóságba, ahogy Frances folytatta: – Felhívta Katie-t, hogy elmondja, látta néhány régi partneremet, és vissza akarnak engem kapni. Hogy én csak játszom vele. Meg hasonlók. – Francia akcentusa egyre erősebb lett, ahogy rátört a harag. Bár már négy éve elhagyta Franciaországot, hogy az Egyesült Államokban tanuljon tovább és az apja jogi cégénél dolgozzon, ez megmaradt.

– Nagyon elszomorít az öcséd szűklátókörűsége. Azt hittem, anyáddal jobb embert neveltünk belőle.

– Nos, apa, tudod, hogy azóta meg akarja szerezni Katie-t, mióta megjöttem Franciaországból – gondolkodott el Frances. Amit Katie-vel egymás iránt éreztek, az szerelem volt első látásra, és Ross érzéseiről nem is tudtak semmit, egészen az esküvőjük utánig, amikor is a fiú vitába bonyolódott Frances-szel és elmondta mindennek. – Szereti őt és nem tudta, hogy Katie leszbikus.

– Ez nem mentség – mondta Richard. – Nem voltak együtt, amikor ti találkoztatok. Sosem szólt neki egy szót sem az érzéseiről. Te sem tudhattad, hogy érez, addig, amíg már túl késő nem volt.

– Igaz – válaszolta Frances, majd felállt és az ablakhoz lépett. – De tudod, hogy Ross mindig megszerzi, amit akar. Vagy legalábbis ezt hiszi magáról. És ha mégsem, akkor elpusztítja. – Egy pillanatra elhallgatott. – Nem akarom elveszíteni őt, apa. Ő az egyetlen nő, akit valaha is igazán szerettem. – A hangja elhalkult. A tizenöt emelettel alattuk pihenő autókat figyelte. – Ross nagyon nehéz eset. De azt szeretném, ha leállna a házasságom szabotálásával.

– Én megértelek, Frances – mondta Richard.

– Katie féltékeny típus – folytatta Frances, meg se hallva az apja szavait. A szemében fájdalom csillogott. – Már így is azt hiszi, összeszűröm a levet valaki mással. De nem mutatja ki. Úgy csinál, mintha semmi baj nem lenne. De van. Hallom a hangjában. Látom a szemeiben, apa. Ross pedig csak még rosszabbá teszi ezt. – Ismét leült és keresztbe tette a lábait, majd lesütötte a tekintetét az ölébe. – Nem akarom elveszíteni őt – jelentette ki ismét szomorú hangon.

Rivhard felállt és az asztalára támaszkodott.

– Nézd, kedvesem, miért nem kéred meg, hogy hagyja abba. Én már próbáltam, de talán te többre mégy.

Frances felnézett az apjára.

– Ötletem sincs, mit mondhatnék. Túl önző. Nem is érdekli igazán Katie, vagy hogy gyerekünk van. – A hangja kissé megemelkedett, amikor Williamről beszélt. Öklével az asztalra csapott és arca vörös lett a dühtől. – Kicsinálom, ha nem áll le ezzel.

Richard nagyon is jól tudta, hogy komolyan beszél. Több hasonló eset is történt már, és abból mindketten vesztesen jöttek ki.

– Úgy beszélsz, mint egy temperamentumos francia nő – nevetett. – Nyugodj meg inkább!

Frances a dühtől remegve állt fel, majd ismét leült és egy nagyot sóhajtott. Richard is visszaereszkedett a székébe. – A szavak erősebbek. Mint jogász, tudnod kéne, hogy a szavakkal többre mégy.

– De Ross nem jogász – fintorgott Frances és ismét rátört a düh.

Richard hátradőlt a székében és az állát simogatta.

– Csak próbáld meg! Sose lehet tudni.

Folytatása következik!