FIGYELEM! A történet nem a Találkozás egy olvasóval 1. folytatása. A koncepció azonos és természetesen némi visszautalás is történik az első novellára, de a történet funkciója, hogy az eddigi történeteimre visszatekintve egy kicsit a "kulisszák mögé" engedjek bepillantani. Bár most talán ez kevésbé valósul meg a történeti szál mellett, mint az első résznél. Emiatt jelen történetnek talán sokkal inkább előzménye a Nyaralás és a Gazella című novellám, mint a Találkozás egy olvasóval 1. Utóbbi épp csak annyira, mint bármelyik másik általam írt vagy fordított történet.
Jó szórakozást!
************************************************************************
Ahogy
kiléptem a kellemesen légkondicionált vonatból, azonnal
megcsapott a nyári forróság. Körbenéztem, de csak a perzselő
napfényben fürdő peron ürességét láttam magam körül, a
távolban egy málló épülettel, ami valaha vasútállomás
lehetett. Közel s távol semmi más.
Feljebb
toltam az orromon napszemüvegemet, majd térdnadrágom zsebében
kezdtem turkálni annak a lánynak a képéért, akiért idáig
utaztam.
Egy
kedves arc nézett vissza rám a fekete-fehér tablóképről,
visszafogott mosollyal, de átható tekintettel pillantva vissza rám
a válla felett. Nyoma sem volt benne annak a vidám és humoros
lánynak, akit a beszélgetéseinkből megismertem, ugyanakkor a
hosszú sötét fürtök keretezte ovális arcban tökéletesen
megvolt másik, komoly, merengő, de ugynkkor két lábbal a földön
járó énje. Csak remélni tudtam, hogy ez a kicsit szemcsés, bár
nyilvánvalóan művészi okokból annak szánt kép elég lesz
ahhoz, hogy felismerjem. Nem jó kilátások, ha itt találkozunk
először.
Hihetetlen,
hogy mennyire elszaladt az idő, és már el is értem a kétszázadik
történetemhez. Őszintén, már vártam, hogy ismét megismerhessem
egy érdeklődő olvasómat, ő pedig szinte már kiugrott a bőréből
a lelkesedéstől, hogy őt kértem meg, és azonnal fel is
ajánlotta, hog ebben a nyári melegben inkább én látogassammmeg
őt.
Most
viszont kissé felhorgadt bennem szokásos kishitűségem. Vajon jó
vonatra szálltam fel? És jó helyen szálltam le? Tudtam, hogy egy
isten háta mögötti kis kuszli vasútállomásra jövök, mivel ez
volt a legközelebb a faluhoz, amiben, sőt, annak is a szélén egy
farmon éltek. Romantikusan hangzott, de ahogy körbe néztem, közel
s távol senki az ég adta világon, kezdtem gyanakodni, hogy valamit
eltévesztettem. Vagy ő felejtette el? Esetleg nem is akar eljönni?
Elvégre, ki vagyok én? Csak egy perverz történeteket írogató
hülye, akit még csak nem is látott élőben soha. Miért is hívna
meg egyből az otthonába? De nem. Ő nem ilyen. Gyorsan elhesegettem
a gondolatot magamtól. Biztos minden rendben. Csak késik egy
kicsit.
És
ekkor, mintha csak a gondolataimra akart volna válaszolni, kifordult
a romos állomásépület mögül egy a napfényben fényesen
csillogó kék kis autó, hogy lassítva, szinte precízen kimért
mozdulatokkal beálljon az egyébként teljesen üres parkoló
legközelebbi helyére. Arcomra széles mosoly ült ki, ahogy a nyíló
ajtó mögül előtűnt az ismerős arc. Azonnal felismertem, és nem
csak azért, mert más épeszű ember rajtunk kívül nem jár ilyen
dögmelegben idekint. Bár hátközépig érő barna haja most
egyenesen omlott le vállaira, szemben a tablókép göndörítettjével,
szemit méretes napszemüveg takarta, arcát pedig a komoly kifejezés
helyett széles mosoly uralta, egyszerűen nem lehetett eltéveszteni
azt a csinos, hosszúkás arcot és azt a kisugárzást, ami még a
fényképen keresztül is akar belőle, most pedig csak még erősebb
volt. Alacsony, sportosan karcsú testét most az elegáns ruha
helyett feszes, rövid sort és pántos trikó takarta.
Ő
is egyből megismert, bár, a körülményekből fakadóan, nem
nagyon lehetett volna eltéveszteni. Valószínűleg már a kocsiból
észrevett, mert alighogy kiszállt, rögtön felém vette sietős
lépteit, hogy aztán kitárt karjaimba vesse magát. Már
ismeretségünk elején megmondta, hogy picike lány, még százhatvan
centi sincs, de az ilyesmit mindigis nehéz volt felmérnem, így
kissé meglepetésként ért, ahogy hozzám bújva épp csak
melleimre tudta hajtani a fejét.
-
Nagyon örülök, hogy itt vagy - ölelte át a derekamat.
-
Én is örülök neked, Pöttöm - simogattam a haját, élvezve
érintését.
-
Na és, könnyen megismertél? - mosolygott fel rám.
-
Naná! El lehet téveszteni egy ilyen apróságot? - viccelődtem.
-
Hé! - nevetett fel és gyengéden a vállamba bokszolt. - Amúgy,
téged se volt nehéz felismerni.
-
Ja. Egy ekkora melákot, mi? Meg más hülye nem ácsorog itt
ilyenkor - néztem körbe.
-
De ahogy itt ácsorogtál, akkor is olyan voltál, mint egy cuki kis
süni.
-
Most... most miért? - Éreztem, hogy arcomat elönti a pír. Még
ennyi idő után se tudtam teljesen megszokni ezt a becenevet, pedig
ismeretségünk kezdete óta szinte már így szólított.
-
Még attól is, hogy most elpirulsz - nevetett. - De egyébként is,
ahogy itt ácsorogtál, kicsit elhagyottan és nézegettél körbe,
mint egy veszélyre leső kis süni. Nagyon cuki vagy. -
Megtámaszkodott mellkasomon és lábujjhegyre emelkedett, hogy
megpuszilja az arcom.
-
Khm... de amúgy is könnyű volt megismerni. Más vagy, mint a
képen, de mégis eltéveszthetetlen. Pláne az alapján, amennyire
még ismerlek.
-
Ez kedves tőled - mosolygott rám, majd rövid szünet után
folytatta: - Na de induljunk! Még a végén megsülünk itt a napon.
Követem
őt és mamíg kinyitotta a vezetőoldali ajtót, végigmértem a
makulátlanul tiszta és fényes kis kék járgányt.
-
Szép a kocsid - jegyeztem meg.
-
Jaja. Apuméktól kaptam ajándékba, hogy elsőre meglett a forgalmi
vizsgám.
-
Tényleg. Utólag is gratulálok.
-
Köszi - villantotta rám ismét sziporkázó mosolyát.
-
Szóval akkor már biztonságosan beülhetek melléd - hangomban volt
egy enyhe kérdező él, ahogy huncutul rá vigyorogtam.
-
Aha. Feltéve hogy kilátok a kormány mögül, minden okés -
nevetett, miközben mindketten beültünk és bekötöttük a
biztonsági övet indulás előtt.
Valóban
nagyon jól vezetett, bár, talán ha nem ismerném, akkor is tudnám,
hogy nem rég kezdte. Nem mintha bármi hibát vétett volna. Mindent
előírásosan betartott. Talán túl előírásosan is. Nem volt meg
benne a gyakorlott sofőrök könnyedsége. De az majd idővel
kialakul, és addig is biztonságban éreztem magam mellette.
-
Nyugalmas egy környék ez - bámultam ki az ablakon az út szélére,
ahol békésen terültek el a szántók és a madárcsicsergést csak
itt-ott törte meg a traktorok zúgása, vagy a néhol feltűnő
mezőkön legeltető pásztorok fütyörészése.
-
Aha. Erre ritkán történik valami - válaszolta Pöttöm. -
Általában csend van és nyugalom.
-
Mázlista. Bezzeg nálunk mindig van valami zaj. Nekem meg csendben
sokkal jobban megy az írás.
-
Máskor is lejöhetsz ám hozzánk, Süni - mosolygott rám, pár
pillanatra levéve tekintetét az egyenes útszakaszról. - Itt bőven
lehet pihengetni meg írogatni.
-
Feltéve, hogy itt nem vonja el más a figyelmem - kacsintottam rá,
mire ismét szélesen elvigyorodott.
-
Tényleg, ha már itt tartunk, honnan jött ez az írás dolog? -
kérdezte, miközben ismét az útirány felé fordult.
-
Nem tudom - vontam vállat. - Valahogy mindig is bennem volt. Már
mióta megtanultam írni-olvasni, firkálgatok ezt-azt.
-
De gondolom akkor még nem erotikus novellákat írtál.
-
Á, dehogy. Még csak az kellett volna - kacagtam fel. - Annyira én
se vagyok perverz.
-
Akkor, miket írogattál?
-
Eleinte a meséket másoltam kicsit fantáziátlanul, amiket
olvastam, meg a rajzfilmeket. Aztán kísérleteztem ezzel-azzal.
Gondolom, nem lep meg, hogy történelmi témájú szösszenetekkel
foglalkoztam leginkább.
-
Jaja. Mondtad is, hogy ilyeneket olvasol - vetett rám egy
pillantást, majd az utunkon következő kanyart figyelte.
-
De nem sokat fejeztemmbe - vontam ismét vállat.
-
És honnan jöttek az erotikus novellák?
-
Ne viccelj! Szerintem nincs olyan kiskamasz, aki lopva ne nézegetné
a magazinokat, vagy, ma már a neten ezt-azt. Kár lenne tagadnom,
hogy én is. És ha már irogatok...
-
Gondoltad, te is kipróbálod? - mosolygott ismét rám.
-
Aha. Aztán meg ittragadtam.
-
Aminek az olvasóid biztos nagyon örülnek.
-
Főleg egy bizonyos olvasó, mi? - kacsintottam rá, mire ő
kuncogni kezdett.
-
Igen. Imádom B történeteit.
-
Tényleg? És miért? - néztem rá érdeklődve.
-
Nagyon izgik. Persze a fordításaid is azok, de a B-történeteknél
még a valóságíz is benn van.
-
Naja. Még ha nem is minden szava igaz.
-
Mert mi igaz belőlük? - villantotta rám ismét jellegzetes
kislányos mosolyát
-
Ezt így általánosságbn nem lehet megmondani - kacagtam fel. -
Nos, B élete jóval izgalmasabb, mint az enyém. Ilyen kalandokról
én csak álmodhatok.
-
Ne mondj ilyeneket, Süni! Neked is biztos érdekes életed van. Ha
már ilyen történeteket össze tudsz rakni belőle.
-
Na jó! De sokat szívesen elhagynék belőle. Például az
a térdfájás a Nyaralásból nem hiányozna.
-
Mert az igaz?
-
A háttértörténet igen - bólintottam. - Tényleg voltam pár éve
egy ilyen hajóúton és szinte végig, meg utána még vagy egy
hónapig nagyon fájt a térdem.
-
Húgom viszont igazából nincs, Cappucino meg Szveti pedig
maximálisan kitalált karakterek.
-
Ehhez képest nagyon jól megírtad - válaszolta Pöttöm.
-
Azt mondod?
-
Aha. Szerintem nagyon jól felépíted őket. Szépen össze vannak
rakva. Nekem a Gazella a kedvencem. Az szerintem nagyon jó lett.
-
Tényleg?
-
Jaja. Bár lehet, csak azért, mert azt olvastam először tőled.
-
Pedig az a ritka esetek egyike, aminek tulajdonképpen semmi
valóságalapja nincs - nevetem.
-
Nem baj. Nekem attól még tetszik - mosolygott, miközben
áthaladtunk az utolsó kanyaron és feltűnt előttünk a farm.
Öszintén,
amikor először említette, hol él, lelki szemeim előtt egy
omladozó, fából összetákolt kajiba, vagy legalábbis egy szűkös
tanyépület jelent meg. Ami most elénk tárult, az viszont sokkal
inkább hasonlított egy amerikai típusú farmra, a közepén egy
terebélyes, emeletes házzal, ami akár a nagyvárosban is megállta
volna a helyét, körülötte pedig mindenfelé udvarok és karámok.
Na de nem azt a falusi zűrzavart kell elképzelni, mami a városi
gyerek fejében él. Mindenfelé takaros tisztaság, a kerítések
mögött bírkák legeltek, néha lökdösődve kicsit egy-egy
finomabb fűcsomóért, máshol a disznók röfögtek halkan, közte
néhol a kismalacok visongatásaival. Tökéletes tanyasi idill.
Pöttöm
mutatta nekem az utat és kinyitotta az egyik kertkapút, hogy előre
engedjen a ház felé. Hátra néztem, hogy szélesen rá
mosolyogjak, ő viszont elém kapta a tekintetét.
-
Vigyázz! - hadarta, én pedig egyből előre kaptam a tekintetem, de
már így is elkéstem. Minden, amit láttam, csak egy felém
közeledő fehér fej volt, mielőtt a hozzá tartozó,
megfelelően terebélyes test ledöntött a lábamról.
Mire
észbe kaptam, már a földön hevertem, és egy hatalmas kutyapofa
lihegett fölöttem, barátságosan szemlélve, mintha csak az új
játéka lennék.
-
Gombóc! Ide! - hallottam Pöttöm határozott hangját, mire a melák
jószág felé kapta a fejét és azonnal faképnél hagyott, hogy a
gazdájához siessen.
Mókás
látvány volt, ahogy a jól megtermett komondor két hátsó lábára
emelkedik, hogy mellső mancsait gazdija vállára tegye és
emberfejnyi méretű nyelvével az állától a halántékáig képen
nyalja őt. Pöttöm viszont állta a sarat és vidáman magához
ölelte kutyáját.
-
Süni, ő itt Gombóc - mutatta be, amikor a jószág ismét négy
lábra ereszkedett és most már nyugton tűrte, hogy megsimogassam a
fejét.
-
Gombóc? - mosolyogtam Pöttömre.
-
Aha. Amikor hozzánk került, olyan volt, mint egy kis szőrgombóc.
Elfért még az ölemben. Nagyon cuki volt.
A
kutya ide-oda kapkodta fejét a neve hallatán, de most már csak
békésen lihegve nyugtázta jelenlétünket.
-
Szép állat - simogattam meg ismét a busa fejet.
-
Szereted az állatokat? - nézett minket mosolyogva Pöttöm.
-
Aha.
-
Akkor gyere csak! - fogta meg a kezem, hogy csillogó szemekkel maga
után húzzon. Pár hete születtek kiscicák. Nagyon édik.
Gombóc
továbbra is lihegve bámult utánunk, majd amikor megértette, nem
számíthat több simogatásra, lustán elterült az árnyékban.
A
farm csak úgy hemzsegett a kis állatoktól. Pöttöm kézen fogva
vezetett körbe-körbe, ide-oda, hogy megmutassa először a bolyhos
kiscicákat, akik nagy szemekkel félénken méregették, mi ez a
monstra dög, ami betévedt hozzájuk, aztán a barnás kismalacokat,
akik érdeklődve röfögtek, miközben a nekik kihelyezett
szénahalmot túrták. Utána vendéglátóm ismét kézen fogott és
már vezetett is a bárányóvoda felé. Úgy tűnt, élvezi bőröm
érintését, és amíg én megcsodáltam a helyes kis apróságokat,
ő levakarhatatlan mosollyal az arcán figyelt minket, hogy aztán a
végén megjegyezze, kilyen cuki vagyok velük és egy cuppanós
puszit adjon az arcomra.
Végül,
amikor már vagy ötödjére kerültük meg a házat és kellőképp
kimelegedtünk, leroskadtunk az árnyékba.
-
Kérsz valami hűsítőt? - mosolygott rám ismét barátnőm.
-
Aha. Az most jól esne - rángattam meg átizzadt pólómat. Lassan
már megsülök ebben a hacukában.
-
Most épp nincs itthon senki, úgyhogy bent akár le is veheted -
jegyezte meg.
-
Szeretnéd, mi? Hogy aztán kukkolhass - viccelődtem, erre azonban
már csak kuncogás volt a válasz.
Már
meg sem lepődtem, amikor Pöttöm kézen fogott, hogy bevezessen a
tágas konyhába, és persze a világért nem szalasztotta volna el a
lehetőséget, hogy kezemhez érjen, amikor átadta a jéghideg
limonádéval töltött poharat.
-
Hú, ez de jól esett! - csettintettem a nyelvemmel, miután fenékig
kiittam a hűsítő nedűt, ami kellemes hideget hagyott maga után,
ahogy lefolyt nyelőcsövemen.
-
Ízlett?
-
Aha. De még mindig melegem van - töröltem le az izzadtsádot
kézfejemmel a homlokomról.
-
Akkor ettől meg is lehet szabadulni - gyűrögette pólóm alsó
szegélyét kislányos mosollyal az arcán.
-
Nagyon szeretnél te anélkül látni, ki? - viszonoztam a mosolyt,
mire ő lehunyta a szemét és szája még szélesebbre húzódott.
Mint a macska, ami épp lenyelte a kanárit.
Szinte
észrevétlenül simult hozzám, miközben apró keze ruhám alá
bújva derekam bőrét simogatta. Mereven néztem nagy barna
szemeibe, miközben arcunk egyre közelebb került egymáshoz, hogy
végül megízlelhessem puha ajkait.
Fürgén
megszabadított felsőmtől, hogy aztán hundut mosollyal az arcán
simogasson derekamtól melltartóm alsó pereméig.
-
Te aztán nem vesztegeted az időt - vigyorogtam. - Itt akarsz nekem
esni a konyha közepén?
Erre
megint csak egy széles mosoly volt a válasz, majd hosszan
megpuszilta a szám, hogy ismét kézen fogjon és bevezessen a ház
belsejébe. Nem is figyeltem, kerre megyünk, egészen addig, míg
végül csukódott mögöttem az ajtó és Pöttöm az ágyra lökött,
hogy aztán rám vesse magát, mohón megcsókolva és kezeit a
mellemre tapasztotta.
Még
észbe sem kaptam, már lekerült rólam a melltartó, hogy kezei
most már meztelen halmaimat érintsék. Ettől már én is
felbátorodtam és végigsimítottam combjain, hogy végül kezeim a
fenekén állapodjanak meg.
Száját
hamarosan elszakította az enyémtől, hogy lefelé induljon és
végigcsókolja nyakam, meztelen vállaimat, kulcscsontomat, majd
rátérjen melleimre. Felnyögtem, ahogy gyengéden beszippantotta
egyik bimbómat a szájába, majd kis szopogatás után áttért a
másikra. Valami isteni ajkai voltak. Úgy éreztem, már ettől el
tudnék alélhi, hát még amikor keze a nadrágom alá bújt és
bugyimon keresztül megérintette ágyékom.
Erre
egész testem megrándult és lelöktem magamról, hogy fölé
kerekedjek és hevesen megcsókoltam. Mohón felgyűrtem trikóját
és elvigyorodtam, amikor nem találtam alatta melltartót. Még egy
csókot leheltem a szájára, majd most én vettem a számba az ő
mellét.
Halkan
nyöszörgött, ahogy szopogattam megkeményedett bimbóit és remegő
kezekkel hátam simogatta. Aztán, hogy visszaszerezze a
kezdeményezést, ő lökött le magáról és ajkait az enyémekre
tapasztotta, miközben keze a bugyimba siklott. Hangosan ziháltam,
ahogy vékony ujjai szeméremajkaimmal kezdtek játszani és
hüvelykujja megtalálta csiklómat.
Mintha
részeg lennék, szemem előtt összefolyt a világ, ahogy még a
mostani meleghez képest is elképesztő forróság öntött el és
fülemet megütötte egy hangos sikoly zaja. Gyönyöröm sikolyáé.
Miközben
hevesen zihálva igyekeztem visszaszerezni a kontrollt testem felett,
ő mellét siklott és gyengéden csókolgatta arcom. Amikor a világ
kezdte már visszanyerni hétköznapi formáját, felé fordultam és
ajkaink ismét találkoztak. Hevesen csókolóztunk, miközben
megszabadítottam őt sortjától és bugyijától is, hogy gyönyörű,
meztelen testét magam alá gyűrjem. Ismét számba vettem
mellbimbójt és gyengéden szopogattam őket. Fülemet betöltötte
hangos zihálása, miközben ujjai hajamba túrtak, én pedig mint a
csecsemő csüngtem mellein.
Végül
csak tovább indultam lefelé, hogy ujjai munkáját a nyelvemével
háláljam meg és arcom combjai közé fúrtam.
Hangosan
nyökdécselt, ahogy finoman nyalogattam bejáratát, nyelvemmel gyengéden csikkójára csapva, miközben fenekét simogattam.
Türelmetldnül
tolta arcomba ágyékát, amitől nyelvem egyre mélyebben belé
csúszott, de neki még ez sem volt elég a gyönyörhöz. Finoman
szétnyitotgam farpofáit, hogy mutatóujjammal ánuszát kezdjem
izgatni. Ahogy felsandítottam rá, láttam, hogy szemei erre
elkerekednek, majd amikor záróigmai szorítása már kissé
enyhült, lassan belé toltam az ujjamat.
Hangosan
zihálva élvezte, ahogy nyelvem barlangjában, mutatóujjam pedig
fenekében mozog, míg végül teste görcsbe rándult az élvezettől.
Zihálva
nyúlt el ő is az ágyon és mellkasa hevesen emelkedett és
süllyedt, miközben szemei a plafonra szegeződtek. Akikor végül
lassan magához tért, finoman megcsókoltam.
-
Kifárasztott ez a meleg, Apróság - pislogtam nagyokat, miközben
mellkasára hajtottam a fejem és domborulatait simogattam.
-
Szeretnél egy kicsit aluszkálni, Süni? - simogatta a hajamat.
-
Ühüm, jó lenne - puszilgattam a mellkasát. - De ezeket a melleket nem tudom eléggé kiélvezni.
-
Szopogathatod nyugodtan, amíg el nem alszol - vigaorgott.
-
Az nagyon jó lenne - mosolyodtam el én is , mire gyengéden
megpuszilta a számat és a hajamat simogatta, miközben beszívtam
egyik bimbóját és lassan szopogattam, miközben lecsukódott a
szemem.
-
Aludj jól, Süni! - csókolta meg a homlokomat, én pedig
elernyedtem ölelésében.
Fejemben
lomhán vonultak el a gondolatok erről a csodás napról. Ha csak
száz történetet kell összehozni ahhoz, hogy egy ilyen kedves és
gyönyörű lány karjaiban alhassak el, akkor meg sem állok a
háromszázadikig, hogy aztán még sok száz másikkal folytassam.
Néhol előfordul egy egy elütés.
VálaszTörlésDe amúgy nagyon jó. Szeretem vissza olvasni a régi történeteid.